Szamos, 1904. július (36. évfolyam, 53-61. szám)
1904-07-28 / 60. szám
Új 5 j Szatmár, 1904. csütörtök július hó 28. SZAMOS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési árt Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon : 107. Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Tanügyi szemle az év végén városunkban. (Hozzászólás.) Soha sem hiba az, ha a magyar nemzeti állam érdekét sz.l- gáló intézményekkel minél többet és behatóbban foglalkoznak, sőt az sem hiba, ha azok nemzeti munkásságának eredményével magyar szivünk nincsen megelégedve, hanem több munkát, nagyobb eredményt várunk a nemzeti állam kiépítésénél, ahol mérhetlen nagyok ebben az országban a teendők és oly bosszantóan csekély az eredmény. A fenti czim alatt megjelent három közlemény két elseje nem szorítkozott egyedül városunk tanügyének szükebb körére, hanem íelöleli az ország állami iskoláinak nemzeti munkásságát és bírálat alakjában mondja ki az Ítéletet, mely mindaddig elszomorító, mig szemeink a szerkesztői megjegyzésben a ténybeli valóságot meg nem látják. Az állami tanítók lülei — megvallom — az olyan hangú és szellemű közleményeket, melyekben a magyar nemzeti állam eredményesebb szolgálására buzdittat- nak, nem szokták meg a felekezetektől. Igen, az erőszakos magyarosítás, a gyermekeknek az anyák emlőitől való erőszakos elrablása és ezekhez hasonló izgatások hangjai csapkodják állandóan az állami tanítók füleit, de fehér holló az, aki azt mondja, hogy az állami iskolákat magyar nemzeti szempontból valami nagy tényezőknek nem tekinti. „Mindig mosolyogtam afölött, mikor az államiskolák azzal hivalkodnak, hogy a magyar nemzeti állam kiépititésében ők valami nagy tényezők. Ne tessék hangzatos szólamokkal, hanem tényekkel előállani.“ Városunk magyar egyházi és magyar tanügyi közéletének egyik hivatali képviselője irta ezeket megfontoltan, nemtetszését mosolylyal takarva, mely alól magyar lelkének aggódása csillámlutt ki. De nézzük végig a két közlemény gerinczét. „Mindig csodálkoztam afölött, mikor a képviselők, államférfiak az állami iskolákba helyezik a magyarság jövőjét.“ — „Igazán mondá egy tanügyi férfiú amennyiben : Mutassatok egy er délyi oláh, vagy egy fiumei olasz gyermeket, akit az állami iskola magyarosi lőtt szive érzelmeiben és én elevenen megeszem.^ Majd a szatmári állami iskolákra nézve kérdezi a czikkiró, hogy „magyarosit csak egyetlen gyermeket ? Hiszen a 2637 növendék közt csak egyetlen egy román gyermek volt az idén, tehát azt az egy gyermeket magyarosuhatá meg“ . . . Az idézetek magukban is teljesen világosságba helyezik ama tényt, hogy ez a szemle országos volt. Felöleli az ország állami iskoláinak átlagos csekély nemzeti értékét és miután egy ismeretlen „tanügyi férfiúnak“ ama vállalkozását is figyelemre méltatta, mely szerint hajlandó mindenestől elevenen becsemegézni, akit az áll. iskol i szive érzelmében megma- gyarositott, — rámutat a nagy apparátussal és gazdag berendezésijei működő állami iskoláink csekély nemzeti értékű működésére is. Az igy megrajzolt képet egy helyes vonással tette a tárgyban hűvé a szerkesztői megjegyzés e szavakkal, hogy „a nemzetiségi viszonyok általában még kedvezőtlenek, ez a jelenség is arra mutat, hogy mennél több olyan iskolára van még szükségünk, melyek ez irányban is hivatást teljesítenek. Szerintünk az áll. el. iskolának e kiváló nemzeti kulturális hivatását és sikereit a hivalkodás, vagy irázis színvonalán látni tárgyilagos szemmértékü szemlében nem lehet.“ A felett pedig, hogy magyar vidékekre az allam népiskolát ne adjon, vitatkozni nem kívánatos. Ma sem áll az első helyen saját országunkban a magyar elem oktatásügye. Adót csak úgy fizetünk, mint a nemzetiségek, sőt lelkiismeretesebben és aránylag többet. Közterheink erőnket meghaladó sulylyal nehezednek vállainkra. Ilyen viszonyok közt állami iskolát nem kérni, hanem a meglevőt is tölöslegesnek mondani, közterheinket azzal emelni, az iskolát anyagi okok miatt a minta- szerüsig színvonaláról lesülyesz- teni okszerű eljárással nem lehet. Azonban az állami iskolák intézményének egy igazi gyengéjére is reá kell mutatnunk, ha már vele foglalkozunk. (Folyt, köv.) Smock ur lovaglás ügye. — Elbeszéli ő maga. — Épen lázas semmitevéssel üldögéltem szobámban, amikor hirtelen, minden kopogtatás nélkül feltárni az ajtó s egy dúlt arczu fiatalember rohan be hozzám. — Hitvány gazember ! — mondja ö köszönés helyett. — Örvendek, hogy van szerencsém. Én pedig Smock Balambór vagyok, -- mondom én. — Ismerlek, szép maszk ! — igy ö. — S mielőtt kidobhattam volna, helyet foglalt egy — lakásomtól tel- hetöleg — kényelmes karosszókben. Gondoltam magamban, hogy ha még egy goromba szót talál mondani ez a megvadult idegen, azonnal ki- röpitem az ajtón. 0 azonban nem felelt meg ebbeli várakozásomnak, amennyiben nem egy, de töméntelen sok gorombaságot verdesett a fejemhez. S ne hogy ugyanezt tegye a kezében levő furkós bottal is, — amit ö különben sétapálezáuak tartott, — a szoba túlsó végébe húzódtam s olyan nyájas arezot vágtam, hogy annál különbet még a legnyájasabb olvasó sem vághat. Ezután a következő párkiabálás folyt le köztünk. Ő kezdte, mindvégig nagy hangon; én kissé lágyabb tónusban feielgettem. 0 : — Hát végre feltaláltam ! Maga az a szemtelen alaguti ficzkó?! Én: (nagy képpel) — Miféle alagút ? Ő: — Ne szimuláljon! Hát nem maga volt az a jellemtelen fráter, aki ezelőtt két nappal, a gyorsvonaton — kihasználva az alagút sötétségét — gyalázatos módon megcsókolt egy védtelen leányt ? Én : — Uram! Egészében igen, de részleteiben nem fogadom el a gyanúsítást. Igen, ón az alagutban megcsókoltam egy feltűnően szép hölgyet. (Itt már az idegen a szemét és botját idegesen forgatta.) De 1-ször is : tiltakozom a „gyalázatos módon való csók“ ellen, mert én mindig tisztességes módon szoktam csóko- lózni. 2-szor : ón nem tehetek arról, hogy az illető hölgy védtelen volt. Csak nem kívánhatja, hogy egy egész helyőrség jelenlétében csókoljam meg ? Ő: (két emeletnyi magas hangon) — Elég! Ez aljasság! Ezért számolni fog ! Pisztolyom csöve, vagy kardom pengéje fogja megtanítani a becsületre ! Nem szóltam semmit, ellenben kezdem magamat igen rosszul érezni Botjával már is úgy hadonázott, hogy szinte éreztem testemen kardjának vágásait. Azon gondolkoztam, mint lehetne kibújni e tigris karmai közül. — Mi köze önnek ahoz a leányhoz? Apja neki, vagy testvére? — koczkáztattam szerényen a kérdést. — Ahoz meg magának semmi köze ! — suttogja ő félemelettel magasabban. — Annyit azonban mondhatok, hogy árva leány, szülői nem élnek. — Atyja életében bizonyára gyá szos szerepet játszott a hajókötél, az anyjáéban pedig a mosóteknő, — egészítem ki szavait. — Lehet — orditá Ő s hangja már a padlásszobáig emelkedett. — Aztán minden könyörület és megin- dultság nélkül megindult az ajló felé. Onnan még hátrakiáltott : — Ott hagytam az asztalon a névjegyemet segédeim neveivel. Azonnal intézkedjék ! Még valami állatnevet ejtett ki búcsúzóul a száján, azzal az ajtót gyöngéd szeretetremóltósággal becsapta. Ott állottam némán a szoba közepén, majd a lovagiasság súlya alatt teljesen megtörve, lerogytam egy eltört lábú karosszékbe. Időbe került, mig izgatottságom lecsillapodott. — Ekkor aztán — mit tehettem volna egyebet — elkezdtem elmélkedni. Hosszas és fárasztó művelet volt, azt mondhatom, mint minden olyan dolog, amit az ember csak mgy ritkán szokott megcselekedni. Éred- mónyképen azonban megállapítottam azt, hogy én „elvből nem verekszem “ Ez az elvem, melyet csak most fedeztem fel, némileg megnyugtatott. S ekkor e nyugodt pillanatot és a kalapomat megragadva — elmentem sétálni. Kimentem a városból s egy szép fasorban folytattam a sétát. De a magányos hely s a lassú alkonyban a hajlongó fáknak árnyéka vógigbor- zougatta idegeimet. Egyre csak a halál gondolata foglalkoztatott. Szó- gyeltem, hogy mindenkópen szabadulni akarok a párbajtól. „Gyáva vagy, Smock Balambér“ — mondtam s szerettem volna megfojtani magamat. És ekkor tekintetem egy előre nyúló faágra esett. „Milyen erős, biztosan elbírna.“ S a gyilkos szándék már majdnem akarattá érlelődött bennem, amikor valami jutott az eszembe. Ha felkötöm magamat, másnap irt megtalálnak Úgy fogok csüngeni e faágon, ahogy csak édes anya csügg Róth Fülöp kárlsbádi ezipőraktárat ajánljuk a t. vevőközönségnek mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. & Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára. Figyelmeztetés III Az előrehaladt nyári idény miatt a még raktáron levő színes nyári áruk gyári áron alul is beszerezhetők. -----------------------------— —------------------------- ■ ■■■ - ----------
