Szamos, 1904. április (36. évfolyam, 26-34. szám)

1904-04-28 / 34. szám

4-ik oldal SZAMOS 34. szára eke után járó olcsó napszámossal fölsze- detni. Itt is tanácsos a pajorszedő-mun- kás figyelmét némi pénzbeli jutalomma' lekötni. Hol kevés a pajor, ott 10—20 darabjáért 1—2—3 krt. hol pedig sok. ott 100,—200-őrt 5-6 krt. vagy többet is lehet fizetni. A pajorokat szintén lehet értékes! teni- még pedig ha csak kis menyiségii van belőlle, akkor azt baromfival etetjük meg, hogyha pedig sok van, akkor trágyának dolgozzuk föl­SPORT. * A „Osoluakázó Egyesület a uapokbau megkezdte működését Vasárnap nagyobb kirándulás van tervbe véve. Szerkesztői üzenet. „Egy ismeretlennek.“ Köziemé nyének nem adhatnnk helyet erős sze mélyi vonatkozású támadásai miatt, ho lőtt laptársunk szeme előtt tisztán „sztrájk“-ügyének bírálata lebegett. De meg névtelenül küldött czikket sem szöktünk közölni­Felelős szerkesztő: Dr, Hantz Je nő Főmunkatárs: Balassa Sándor. Lap-kiadótulaj do nos: Litteczky Endrs Nyilttér. E rovat alatt közlőitekért nem felelő* a Szerk Sürgöny. Mint értesülünk, az Amerikai uj bevándorlási határozat nem vo natkozík a magyar kivándorlásra és az „Adria“ gőzhajózási társulat teljes felelősséget vállal az iránt, hogy a kivándorlóink akadálytala nul partra szállhatnak. Pr. fodor F««»« az összes gyógytudományok - - tudora, Operateur és - ­= fogorvos = Rendel 10—12-ig és 2—4-ig. Foghúzás érzéstelenítve, Tartós fogtömések czement-, fém- amalgam-, aranyamalgam-, szin- aranynyal, Müfogak, csaposfog, aranykorona, hídmunka, szájpadlásnélküli mü­fogak. Szatmár, Deáktér 6. sz. I. Május I töl Hám János u 6. =33 Terményárak. Termény neme. Tiszta búza ... 16 20 16 40 Kétszeres .... 15 00 15 20 Rozs ....................1120 1160 Ár pa.................... 10 20 10 60 Zab......................... 9 60 10 I-sö rendű tengeri 1160 12 Ii-od rendű tengeri 10 — 10 Kása.................... 18 60 19 Pa szuly fehér . . 15 80 16 Szilva.........................32 — 36 Kr umpli .... 2 40 Kiadta 1904. április hó 27. Tankóczi Gyula főkapitány. K f. TT 40 20 2j80 1243 —904. tkez. Önkéntes árverési hirdetményi kivonat. Szatmár-Németi kir. tvszék, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Ko­rányi János ügyvéd, mint Kiszely Ti- bomé és társai megbízottja, önkéntes árverési ügyében a Szatmár-Németi kir. tvszék, a Szatmár-Németi kir. jbiróság területén levő, az udvari 529. se. tjkben A. I. 1. r. 241. hrsz. a. foglalt ingatla­nok 34240 K, a dobrácsapáti 95. sz. tjkvben A. I. 1. r. sz. 487. hrsz. a. fog­lalt ingatlanra 84 K; a dobrácsapáti 97. sz, tjkben Afl, rsnd. 445. hrsz. a. fog­lalt ingatlanból a Böszörményi Etelka Kiszely Tiborné, Böszörményi Vilma Domahidy Sándorné, Böszörményi Jolán özv. Borús Józsefné, Böszörményi Mar­git Puky Ákosné, Böszörményi Bella Luby Béláné és Böszörményi Emil egy- harmad rész illetőségeikre 55 K 67 fill., az ugyanezen tjkben Af2- rend. sz. 488. hrsz. a. foglalt ingatlanokból ugyanazok egyharmad illetőségeikre 12 K 67 fill., a 114. sz. tjkben Afl. r. 439. hrsz. a foglalt ingatlanra 199 K, a 116. sztjkben Afl. r. 399. hrsz. a. foglalt ingatlanra 107 K, a szatmár-németii 103. sz. tjkben Af2. rend. 6648 hrsz. a. foglalt ingat­lanra 371 K, az ugyanazon sztjkben A' 3. rend. 6666. hrsz. a. foglalt ingatlanra 399 K ezennel meghatározott kikiáltási árban és pedig ezen utóbbi sztjkben fog­lalt ingatlanra vonatkozólag az özv. Bö­szörményi Elekné Jármi Jolán javára bekebelezett haszonélvezeti jog fentar- tása mellett — az összes sztjkben fog' lalt ingatlanokra vonatkozólag pedig az­zal, hogy az önkéntes árverés a jelzá­logos hitelezők ellenében a végrehajtási árveres joghatályával bir, az önkéntes árverést elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlanok az 1904. év junius hó 7-ik napján d. e. 9 órakor e kir. tvszék árverelő helyiségében megtar­tandó nyilvános árverésen a megállapí­tott kikiáltási áron alul is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. évi LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénz­nek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt át­szolgáltatni. Kelt Szatmárit, 1904. évi február hó 8-án. — A kir. törvényszékmint telek­könyvi hatóság. Jeney Sándor kir. tszéki biró. 602—1904. gtsz. Árverési hirdetmény. A Szatmár-Németi szab. kir. város tulajdonát képező „Zöldfa“ szálloda, az ahhoz tartozó összes emeleti, föld­szinti helyiségekkel, istálló- és udvarral, vagy esetleg a kávéház és étterem, az ahhoz tartozó emeleti helgiségekkel és a földszinti bolt-helyiségek külön-külön is, a városi tanács 3654—904. sz. hatá­rozata folytán a városi gazdasági taná­csosi hivatalban 1904. évi ápril hó 29-őn \ u. 3 órakor megtartandó újabb árve­résen 1904. évi május hó 1-től számí­tandó 6 évre haszonbérbe fog adatni, mely árverésre az érdeklődők azon érte­sítéssel hivatnak meg, hogy úgy a szó­beli árverésen résztvenni kivánók, mint az esetleg zárt ajánlatot benyújtók 1000 korona bánatpénzt készpénzben, vagy a lelybeli pénzintézetek valamelyike által kiállított betéti könyvben, vagy a in. kir. kormány által óvadékkópesnek elösmert értékpapírokban letenni kötelesek. A minden ajánlattevőre kötelező árverési feltételek alulírott hivatalában megtekinthetők. Szatmár-Németi, 1904. ápril 23. Bartha Kálmán gazd. tanácsos. lettel, 956 korona kikiáltási ár mellett esetleg a két lakház külön-külön is. 4. Aszalókerti üres telek 4 hold 867 q. öl területtel 850 korona kikiáltási ár mellett. 5. Pintérlak kerttel és udvarral 276 q. öl területtel 412 korona kikiáltási ár mellett, esetleg1 a 4 é$ 5 pont alatt felsorolt ingatlanok együttesen is, az 1904. évi május 17-én d. e. II órakor Erdődön, az Uradalmi intézői hivatalban megtartandó nyilvános árverésen grófi és liitbizományi hatósági jóváhagyásnak fenntartásával a legtöbbet Ígérőnek el fogja örök áron adni. Árverelők tartoznak a kikiáltási árnak 10 százalékát bánatpénzül letenni és azt 30 nap alatt, a megigért vételár egyharmad részére kiegészíteni. A vé­telár másik egyharmada az árverés jó váhagyásától számított 30 nap alatt, a hátra levő rész pedig ugyanattól számi tott 60 nap alatt, a jóváhagyás nápjátó . járó 5 százalékos kamatokkal együtt lesz lefizetendő. A birtokbavétel árve rés jóváhagyása után azonnal megtör ténhetik a végleges szerződés azonban csak az egész vételár kifizetése után fog kiállittatni. A ki a feltételeknek eleget nem tesz, bánatpénzét elveszíti, s veszé­lyére és költségére uj árverés fog tar tatai. Kelt Erdődön 1904. évi ápril 25-én Uradalmi Intézőség. 440-1904. sz. Eladó tégla. 00,000 drb elsőrendű gyári tégla ezrenként 27 koronáért egy összeg­ben eladó. — Czim a kiadóhivban. Egy 6 köblös iitünő luezernás, közvetlen a város alatt, nyári használatra kiadó- Czim a kiadóhivatalban. Önkéntes árverési hirdetmény. Gróf Károlyi Lajos erdődi hitbi­zományi uradalmának Intézői hivatala ezennel közhírré teszi, hogy a buda­pesti kir. Törvényszéknek, mint hitbizo­mányi bíróságnak 37081903 sz. felhatal­mazása alapján az erdődi 1 sztjkvben 2 és 288 hrsz. alatt felvett következő in­gatlanokat, u. m. ~ 1. Mesteremberi lakház, udvar, kert és beltelekkel 866 q. öl területtel 1281 korona kikiáltási ár mellett. 2. Orvosi lak kerttel és udvarral 1372 q. öl területtel 3349 korona kikiál­tási ár mellett. 3. Szíjgyártói és magtárosi lakház, kert és beltelekkel 1 hold 22 q. öl terü­Arverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmár­németi kir. törvényszéknek 1904. évi 5595. V. számú végzése következtében Dr. Dómján János ügyvéd által képvi­selt Bagaméri Imre javára Nyirizsán Mária és Bagaméri Géza ellen 3600 kor, s járulékai erejéig 1904. évi áprüis hó 7-én foganatosított kielégítési végrehaj­tás utján le és felülfoglalt és 2599 kor. 48 fillérre becsült következő ingóságok, u. m. bútorok, ruhanemüek és egyebek nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szatmárnémeti kir. járásbíróság 1904. évi V. 506|2 sz. végzése folytán 3600 kor. tőkekövetelés, ennek és pedig 1800 kor. után 1904 január 3-tól, — 1800 kor. után 1904. évi február hó 1 napjától járó 6 száza­lékos kamatai, és eddig összesen 178 kor. 24 fillérben biróilag már megállapi- tott költségek erejéig Szatmáron, Diána utcza 20 szám alatt leendő eszközlé­sére 1904. évi május 7-ik napjának d. u. 2 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfi­zetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szük­ség esetén becsáron alul is el fognak adatai. Amennyiben az elárverezendő ingó­ságokat mások is le és felűlfoglalták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendel­tetik. Kelt Szatmáron 1904. évi Április ló 23 napján. Ádám Albert kir. bir. végrehajtó. 828—904 tksz. Árverési hirdetményi kivonat. A fehérgyarmati kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Rosenfeld József végrehajtatnak Miski Ida Bihari Gusztávné végrehaj­tást szenvedő elleni 66 kor. 58 fillér tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a fehérgyarmati kir. járásbíró­ság területén levő Fehérgyarmaton fekvő a fehérgyarmati 834 betétben A I 1—8 sor. ingatlanból Miski Ida B. 6. sz. illetőségére 343 korona a fehérgyarmati 840 betétbe A I 1—6 sor ingatlanból Miski Ida B. 3. alatti illetőségére 389 koronában ezeimel megállapított kikiál­tási árban elrendelte, és hogy a feimebb megjelölt ingatlanok az 1904. évi má­jus 21-ik napján d. e. 10 órakor a fe­hérgyarmati kir. telekkönyvi hatóságnál megtartandó nyilvános árverésen a meg­állapított kikiáltáai áron alul is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november I hó 1-én 3333. szám alatt kelt igaz- | ságügyminiszteri rendelet 8-ik §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű el­ismervényt átszolgáltatai. Kelt a fehérgyarmati kir. járásbíró­ság tkvi hatóságnál 1904. márczius 3. Kuczly Sándor. kir. albiró. Haszonbérbeadó birtokok. Néh. báró Uray Kálmán örokőssi tulajdonát képező Szatmármegyében, Tyúkod községbeu fekvő ingatla­non, u. m. 1 ) Ilona major 1200 négy­szögöllel számított 1200 hold, 760 hold vetéssel, gazdasági épületekkel, holdanként 24 koronáért. 2. ) Margit major, 1200 négyszögöllel számított 1000 hold, 460 hold vetéssel, dohánytermelési engedélylyel, gazdasági épületekkel, hold au ként 28 koronáért, 3. ) Kálmán major, 1200 négyszögöllel számított 1500 hold, vetéssel s gazdasági épületekkel hol­danként 20 koronáért, akár együtt, akár külön hosszabb időre bérbe adók. Bővebb felvilágosítást ad: báró Uray Margit Tyúkodon, báró Uray Bálint Beregsurányban és Dr. Ke- resztszeghy Lajos ügyvéd Szatmáron. Üzletem áruval tulhalmozva van, kész­pénz fizetés mellett igen ol­csón kiárusítom. Frankó János. A Déeske Károly ur mikolai 200 holdas birtokán 50—60 drb kinháló marha részére még alkalmas legelő ga@r kiadó. Értekezhetni Papp Miklóssal Mikolában. Kazinczy-uteza 2. szám alatt, a néhai Reszler János által bírt üzlethelyiség előnyös feltételek mel­lett f. évi augusztus hó 1-től kezdve, esetleg berendezéssel együtt is bérbe kiadó. Bérbe kiadó 1904. május 1-től Mátyás-király utcza 23. sz. ház, kert­tel együtt. Értekezhetni Morgenthal Antallal Szatmáron, Várdomb-utcza 9. szám. Pályázati hirdetmény. A szatmárvármegyei takarék- pénztár r. t. ujounan létesített s mü- iödését f. évi augusztus hó l-s5 nap ján megkezdő termény és áruraktár vállalata részére raktárkezelőt reres, kitől az általános kereskedelmi rópzettségeu felül kiválóan az ezeu üzletágban való járatosság kívántatik meg, az állás betöltésénél tehát előnyben részesülnek, kik eddig már lasouló vállalatoknál működtek. Ezen állás a következő javadal­mazással van egybekötve : Mint kezdő fizetés évi 1500 korona, szabad lakás a raktártelepen és a jövedelemhez arányított jutalom. A megválasztott, mint az intézet hivatalnoka nyugdíjjogosultsággal bir, és tartozik állását f. ó. julius hó 1-én elfoglalni Véglegesítés, egy évi pró- )aidö után. A pályázati kérvények az ok- mányok másolatával felszerelve f é. május hó 20-ig nyújtandók be, az alantirt igazgató tanácshoz, annak világos megjelölé--évei, bog)' a pá­lyázó mily öszszegti óvadékot képes és hajlandó letenni. Kelt Szatmárnémeti, 1904. áp­rilis hó 23-án. A Szatmár vármegyei Takarékpénztár Részvény Társaság igazgató tanácsa.

Next

/
Thumbnails
Contents