Szamos, 1904. március (36. évfolyam, 17-25. szám)
1904-03-13 / 20. szám
viátát. Szabó Zsuzsinál a rendőrség a lopott pénzből még 138 korona készpénzt talált. Leütött czimbora. Nagykárolyi levelezőnk véres eseményről értesíti lapunkat. Kis Gábor és Bocskor János tyukodi lakosok valami szerelmi ügyből kifolyólag ellenséges viszonyban éltek B u j á k i Dániel nevű czimborájukkal. A napokban történt, hogy Kis és Bocskor elhatározták, hogy Bujákit leütik. Az alkalmas pillanat nem késett soká. Bujáki este hazafelé tartott szerelmesétől. Semmit sem sejtve bandukolt az utón, midőn hirtelen előtte termettek a bosszsuállók és a földre teperték. Majd botokkal addig ütötték verték, a mig csak eszméletlenül nőm terült el a földön. A támadók azt hitték, hogy Bujáki meghalt s ott hagyták az utón. Heggel a járó kelők találták meg vérben fagyva. A szerencsétlen legényt beszállították a közkórházba. A két legényt a csendőrsóg letartóztatta. Halálos esés. Le s János pá- tyodi g. k. tanító Szatmárról való haza menetele közben Darócz és Pete között az éjjel a töltés melletti mély árokba dőlt a szekérrel s az maga alá tamette a szerencsétlen embere, ki a vízbe fűlt. Halva húzták ki az árokból a szekér alól. Felesége és két gyermeke gyászolja. * Tűz a vidéken. Domahidáu — mint tudósítónk jelenti, — a napokban éjjel 11—12 óra között Fogéi Kálmán telekkönyvvezető és föld- birtokos beltelkén ismeretlen okokból tűz támadt, mely csakhamar elhamvasztott 1 csűrt, a benne lévő magtárt, a magtárban 130 mm. tiszta búzát, 62 szekér elsőrendű apró szénát, egy nagy kazal szalmát és az összes gazdasági eszközeit, 2 igás szekeret stb. A konstatált kár meg közelíti a 6500 koronát. Az elégett tárgyak részben biztosítva voltak az Első Magyar Általános Biztositó- Társaságnál. * Nyilatkozat. A „Szamos“ »Színház“ rovatának, amelyet a szezon elejétől fogva — az utóbbi időkben „c“ jelzéssel — Írtam volt, írásától közelebb végleg elállottam. Jelzem, hogy legutolsó színi bírálatom a „Szamos“ febr. 28-iki számában jelent meg. Az azóta megjelent bírálatokat nem én írtam. Félreértések kikerülése czéljából nyilatkoztatom ezt ki. Szatmár, 1904. márczius 11. Csorna}' Győző. Elsőrangú férfi-divat és kalap üzlet Debreezenben. Ajánljuk t. olvasóink szives figyelmébe Fekete Jakab úri divat kalap és fehérnemű üzletét Debre- czen, főtér, kistemplom mellett hol a legszebb férfi divat újdonságok legújabb kalapok, fehórnemüek, legszebb Ízlésű nyakkendők, esőernyők, a legnagyobb választékban olcsó szabott árban beszerezhetők. Vidéki megrendelések a legpontosabban eszközöltetnek. Elegáns női model kalapok megérkeztek és nagy választókban már kaphatók Vajda Mihály di- vatáruházábau, Szatmár, Deák-tér 10. * Ingük József elsőrangú polgári, papi és egyenruházati üzlete Szatmár, Városház-épület. E megbízható ezéget ajánljuk a nagyérdemű közönség becses pártfogásába, hol mindennemű polgári öltönyök, papi reverendák s teljes katonai felszerelések a legelegánsabb kivitelben beszerezhetők, bármely csapattesthez tartozó egyéves Önkéntesek jutányos árban fölszereltetnek. Idősnek látszó arezok fiatal, üde kinézést nyernek, ha a világhírű teljesen ártalmatlan valódi angol Ba- lassa-féle ugorkatejjel ápolják. E páratlan szépitőszer pár napi használat után eltávolít ránezokat, redöket, pattanást, szeplőt, májfoltot az arcz- ról. Üvegje 2 korona, hozzá valódi angol Ugorkaszappan 1 kor. és púder 1 kor. 20 fill. Kapható minden gyógyszertárban Postán küldi Balassa Kornél gyógyszertára, Budapest Er- zsóbetfalva. Óvakodjunk az értéktelen utánzatoktól. Aki kertjét szereti, szép virágokat és kitűnő konyhakerti terményeket akar, az fedezze magszükségletét Mauthner üdőn cs. és kir. udvari magkereskedésében Budapesten, Rottenbiller-utcza 33. A ezég idei árjegyzékét, mely 226 oldalra terjed, kívánatra mindenkinek ingyen küldi. Ezen árjegyzék az általánosan ismert, viiághirü, kitűnő magvakon kívül, még a különösen érdekes és meglepő konyhakerti- és virágujdonságoknak egész sorozatát is tartalmazza. Sima zöld ojtás teljesen beérett mintegy 4000 db. kapható a Nagy- Liypán Litteczky Endrénél. Kiadó lakás* Várdomb-u. 9. sz. alatt 4 szoba, konyha mellékhelyiségekkel együtt, olcsón kiadó Értekezhető Balog Ignácz üzletében Deák-t Aki kényelmes és csinos czipőt akar Klein Ignáczné üzletét keresi fel (Kazinczi-u.) * Próbabáli értesítés. Alulírott tisztelettel értesítem a tánezot kedvelő ifjúságot, miszerint f. hó 13-án a „Vigadó“ nagytermében azon növendékeimmel, kik este 8—10-ig részt vettek a tánczórákon zártkörű próbabált (tánezvizsgát, világposta levelezéssel egybekötve) rendezek s minthogy e czélra külön meghívók nem lesznek kibocsátva, ez utón bivom meg az érdeklődő és erre igényt tartó közönséget. Belépti dij személyenként 1 kor. Kezdete 7 órakor. Zelinger Adolf tánezmester. Földes Kelemen aradi gyógyszerész szépítő szereiről általánosan ismeretes, hogy a „Margit- Créme“ nemcsak tisztítja, puhává és bársonysimává teszi az arezot, hanem fehéríti, frissíti, fiatalítja. Erősítő és enyhítő alkatrészekből ló vén összetéve, mint higiénikus szer is jó szolgálatot tesz. Teljesen ártalmatlan, zsírmentes. A Margit Créme hatását növeli a Margit-szappau. Azok a hölgyek, a kik rizsport használnak. nagyon dicsérik a Margit- hölgyport. Az arezot szárazou tartja s a naptól, széltől megvédi. * A Horgony Pain-Expeller (Richters Linimentum Capsici comp.) igazi népszerű háziszerré lett, mely számos családban már több mint 34 év óta mindig készletben van. Hátfájás, csipő- fájdalom, fejfájás, köszvény, csúznál stb.-nél a Horgony-Pain-Expellerrel való bedörzsölések mindig fájdalomcsillapitó hatást idéztek elő, sőt járványoknál, minő a kolera és hányóhas-folyás, az altestnek Pain-Expellerrel való bedör- zsölése mindig igen hasznosnak bizonyult. Ezen kitűnő háziszer jó eredménynyel használtatott az influenza ellen is és80 f., 1 k. 40 f. és 2 k. árban a legtöbb gyógyszertárban kapható, de bevásárlás alkalmával mindig határozottan : „Richter-féle Horgony Pain-Ex- pellert“ vagy „Richter-féle Horgony- Liniment“-et tessék kérni és a „Horgony“ védjegyre figyelni kell. T. olvasóink b. figyelmébe ajánljuk a Kleinoscheg Testvérek cs. és kir. udvari szállítók budafoki pezsgőgyára által forgalomba hozott „Kleinoscheg sec“-et. Ezen pezsgő ama rendkívüli gondosságánál fogva, melyet a készítéséhez használt borok válogatására és feldolgozására fordítanak, elsőrendű kiváló minőségű gyártmánynak mondható, mely hi vatva van, hogy a hazai pezsgőink között vezető szerepe legyen. EGYLET. * A jótékony nőegylet kiadása február hóban. Szegények segélye: 123 kor., árvaházi kiadás: 83 kor. 66 fill., rögtöni segély: 11 kor , összesen 217 kor 66 fillér. IRODALOM. Japánország. A fölkelő nap birodalma számos eredeti, a szövegbe nyomott és színes képpel, térképpel, a legjobb angol, franczia és német kútfők nyomán. Bevezetéssel ellátta Bródy Sándor. Kiadja a Pa*las irodalmi és nyomdai részvénytársaság Budapesten. Az egész müveit világ óriási érdeklődése mellett folyó japánorosz háború idején a legszélesebb körű érdeklődésre tarthat számot ez a könyv, mely a távol napkeleti országot először mutatja be írásban és képben a magyar közönségnek. A Japánország fűzött példányát két korona, bekötött példányát 3 korona beküldése után a Pallas kiadóhivatala bérmentve megküldi. TÖRVÉNYKEZÉS. Érdekes becsületsértési pór. A szatmári kir. törvényszék felebbviteli tanácsa a jövő hét egyik ülésén különösen jogi szempontból nagyon érdekes becsületsértési perrel fog foglalkozni, a melynek tárgyalása elé jogászi körök már most is élénk érdeklődéssel tekintenek. A pör szereplői Moldován László a nagybányai kereskedelmi bank igazgatója és Miskolczy Sándor dr. nagybányai ügyvéd, a kinek Moldován egy közigazgatási tárgyaláson egy becsületszavával erősített állítására azt mondta: „Ha az ur ezt mondja, akkor nincs becsületszava !“ Majd azt felelte: „hogy a kérdéses esetben nem lehet két évet elsikkasztani.“ Miskolczy provokáltatta Moldovánt, a kinek segédei becsületbi- róságot kértek. Ezután természetesen hírlapi polémiák következtek, végül pedig Miskolczy a nagybányai járásbíróság előtt keresett elégtételt. A járásbíróság a megtartott tárgyaláson Moldován Lászlót becsületsértésben bűnösnek mondotta ki és 200 korona pénzbüntetésre ítélte. Felebbezés folytán az ügy a szatmári kir. törvényszék elé került és Moldován Lászlót Kelemen Samu dr. fogja védeni. Jogi körökben általános a felfogás, hogy a törvényszék felmenti Moldovánt, mert a sértés tárgyaláson ügyfelek között történt. KÖZGAZDASÁG. Temesvári Szí. József országos vásár. Temesvárról Írják uekiink a következőket: A temesvári idei Szt. József orsz. vásár iránt, a mely márczius hó 17-4től 21-éig fog megtartatni, általános nagy érdek ődés mutatkozik. A kik a múlt évi vásár lefolyását megfigyelték, eo. lékeznek, hogy a különben terjedelmes vásártér szűknek bizonyult, mert csak a felhajtott lovak száma a 16 000 meghaladta, a minthogy a temesvári lóvásárok Magyarországon a legfontosabbak és legnagyobbak közé soro- zandók. Szarvasmarhában a felhajtás, minthogy az e vásárra nézve érdekkel biró vidékek vészmentesek, is nagy számúnak Ígérkezik. A vásár első napján díjazással egybekötött tenyész bikavásár fog tartatni, melyet a temesvármegyei gazdasági egyesület rendez s a mely iránt már most is nagyfokú érdeklődés észlelhető. Sertésekben is ez évszakban különösen sovány állatokban, a melyek hizlalásra vétetnek, nagy felhajtás várható és juhok és bárányok is főként ezen vásárra hajtatnak fel nagyobb mennyiségben. A fák üernyózásának ideje elérkezett, azért jó lesz azt mielőbb pontosan végrehajtani. A thanatont, vagy egyéb hernyó irtó szert csak a hernyózás daczára jelentkező hernyók irtására használjuk fel. A hernyó pusztításra fordított munka busásan megtérül az igy megmenthető gyümölcstermés többletben. Az uj borok másodszori fejtésének ideje, helyes borkezelés mellett, márczius hó közepe A fejtés természetesen nyíltan íörténjék, hisz ennek czélja éppen az, hogy a bor a levegővel érintkezzék s azok az anyagok, melyek a borból kiküszöbölendők, lecsapódjanak. XXXXXXXXXXXX Javított mintájú és jó papírra nyomott, olcsó somás VáltőViszKereset n itési Végrehajtási jy, HwsetcH stb. a “Szabadsajtóban“ kaphatók. xxxxxxxxxxxx Felelős szerkesztő: Dr. Hantz Jenő. Főmunkatárs: Balassa Sándor. Lap-kiadótulajdonos: Litteczky Endre. Terményárak. Termény neme. K f. K f. Tiszta búza . . . 17 40 17 60 Kétszeres . . . 15 20 15 80 Rozs .................... 11 2 0 11 80 Árpa.................... 9 80 10 10 Zab......................... 9 20 9 8 0 I-sö rendű tengeri 11 60 12 20 Il-od rendű tengeri 10 20 10 60 Kása.................... 18 0 0 18 40 Paszuly fehér . . 15 80 16 20 Szilva.................... 34 36 — Krumpli . . . . 2 40 3 — Kiadta 1904. márcz. hó 9. Tankóczi Gyula főkapitány. Értesítés. Szain-Vám.!. hölgyeihez! Szénásy Gyula Széttásy jtoffman is Tsa az egész országban ismert női ruha-kelme és selyem áru nagykereskedő ezégek budapesti főtelepe tisztelettel kéri számtalan pártfogóit s vevő körét, miszerint a tavaszi és nyári specialis újdonságait, a melyek kizárólag e ezégek részére lettek készítve s fen- tartva, hogy azokat pataki fienrils szatmári bizományosuknál a színházzal szemben, a fővárosban is előnyösen ös- mert első rangú női rnha Varró terem tulajdonosánál megtekinteni kegyeskedjenek. J)r. fodor per mez az összes gyógy tudományok tudora Operateur és fogorvos Rendel: 10—12 és 2- 4-ig Foghúzás, fogtömés, müfogak. Deák-tér 5 I. Cladd szőlő ojtVátiyoKJól beérett, sima zöldoj tások járdovány és bakatorból ezre 100 korona, gyökeresé 180 korona. Nagyszemü köszméte és ribiszke dbja 20 f. teljes virágú galagonya, tarkale- velü juhar magas koronával, 3 évesek 1 koronáért kaphatók _ Szinérváralján Gerber Ödönnél.