Szamos, 1904. március (36. évfolyam, 17-25. szám)

1904-03-10 / 19. szám

C|.4£ Elsőrendű tiszta tavaBii búza, fekete bükköny, zab len és lóhere vetőmagvak kisebb mennyiségben is, gazdálkodók kölcsön is kaphatnak. — Megkeresések so moskeöy gazdaság czimén Somoskeöy banya u. p. Szatmár intézendök. Eladó Zrinyi-u. 4 sz. házas­telek, a. hegyi utón a pálfalvai úttal szemben, (7 vékás) lakóházzal, és is­tállóval. A lágerben 60 rudas kitűnő sarju. Egy jó zongora használatra kiadó. Ugyanott megtudható. Kiadó lakás, Wesselényi uteza 4 ­ik szám alatt két lakosztály már- czius 6.-ik napján délután két óra­kor nyílt árverésen kifog adatni: Ajánlatot addig is elfogad Félegy­házi Ferencz algondnok. Vörösmarty uteza 33. szám. Németi ev. ref. egyház. Parkberendezéseket valamint házi kertek és gyümölcsösök átalakítását elvállalom, amiket a n. é. közönség teljes megelégedésére helyben és vidéken mérsékelt árak mellett 6 év óta eszközöltem. Úgyszintén bármily nagy igényeknek megfelelő tisztán és hitelesen kezelt rózsafajaimból nagy választékkal szolgálok. Hasonlóképen harmincz fajból álló díszcserjéimet is a n. é. közönség b. figyelmébe ajánlom : Kertészeti telepem megtekinthető Teleki-u. 43. sz. Veszprémi Gáspár. Lakás : Hunyady-u. 78. Szőlő hely eladás. Nagylippán egy gyönyörű he­lyen fekvő és kilátással biró (a te­tőn) kb. 1 kát. hold nagyságú sző­lőhely, mely nemes gyümölcsfák­kal gazdagon be van ültetve, jutá­nyos áron eladó. Értekezhetni lehet: Frankó Já­nossal Deák-tér 4 sz. a. Szatmáron. A Tompa-utezában egy három szoba, konyha, ka­marából álló ház, az udvaron 4 lóra istálló, kocsi-szin, fáska­mara és zöldséges kert öi»ök-áron eladó. Bővebbet a kiadóhivatalban. A szatmári Nagyhegyen eladó egy 5 hold területű szőlőbirtok 13,500 termő tökével, vau rajta egy 3 szo­bás, 1 konyhás ház, külön vinczellér ház, sajtószin, ól, kút és 400 külön­féle gyümölcsfa. Bővebbet a kiadóh. Eladó Majlát -uteza 10 sz. ház. Értekezni lehet: Bercsényi-utcza. 4. sz. alatt. BakOS István tu­lajdonossal. Vendéglő bérbeadás. A Rákóczy-u. 28 sz alatt levő „Iparos Otthon“ vendéglőül joga 1904. május hó 1-töl 3 évre, egy évi próbaidő mellett zárt ajánlat ntján 400 korona minimális bérösszegért bérbe adatik. Felhivatnak, akik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy- zárt ajánlataikat folyó hó 26-áig Tan- kóczi Gyuila elnökhöz adják he. A feltételek Márton László egyleti fő jegyzőnél megtekinthetők Huuyadi-u. 44. sz. A magasabb ajánlat elsőbb­séggel bir. Az elnökség. 264—1904. gtsz. Hirdetmény. Szatmár-Németi sz. kir. város tulajdonát képező, a Homoród-patak és a darvas erdő közötti 154 kát. hold 781 négyszög öl területű, valamint az ezzel szomszédos, a Szatmár- Szilágy­sági országút, a Homoród-Kömeszeg és Nagy-Csonkás által határolt 450 kát. holdnyi szántó és legelőnek hasz­nált tagosbirtok, a rajta levő felépít­ményekkel, az előbbi 1906. évi január 1-töl, az utóbbi pedig 1905. január 1-től együttesen, esetleg külön külön is 11, illetve 12 évre haszonbérbe kiadó. Miről a bérelni szándékozók azzal órtesittetnek, hogy a bérleti feltételek, melyek minden ajánlattevőre kötelezők, alantirott hivataltól megszerezhetők s hogy a birtok bérletére 1904. már- ezius 18-ig nyílt ajánlatok is tehe­tők, mert e birtok a városi tanács 1324—904. számú határozata folytán esetleg árverés mellőzésével is bérbe fog adatni. A birtok bérbeadására, ha a fenti határ napig elfogadható ajánlat nem tétetik, 1904. márcz. hó 28-án d. e. 9 órakor a városi gazdasági tanácsosi hivatal­ban nyilvános árverés tartatik, mely alkalommal ax árverezni kívánók, ép- ugy mint az ajánlatok benyújtói 800 korona bánatpénzt kötelesek készpénz­ben, vagy a helybeli pénzintézetek va­lamelyike által kiállított betéti könyv­ben, vagy a m. kir. kormány által óvadékképesnek elismert értékpapírok­ban letenni. Az ajánlatok az ajánlattevőre azonnal, mig a város közönségére csak jóváhagyás után lesznek kötelezők. Szatmár-Németi, 1904. február hó 19-én. Bartha Kálmán gazd. tanácsos. 175—1904. vhtó. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a Szat- márnémetii kir. törvényszéknek 1901. évi 15536 számú végzése következtében Dr. Nagy Barna ügyvéd javára Szu- hányi Géza ellen 763 kor. s jár. erejéig' 1901. évi november hó 4-én foganatosí­tott kielégítési végrehajtás utján le és felülfoglalt és 1426 koronára becsült következő ingóságok u. m, szoba búto­rok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szatmárnémeti kir. jbiróság 1904-ik évi V. 256 számú végzése folytán 77 kor. 12 fül. hátralé­kos tőkekövetelés, és eddig összesen 10 kor. 45 fillérben biróilag már meg­állapított költségek erejéig Szatmáron, Batyányi utczán alperes lakásán 1904. évi márczius hó 16-ik napjának d. utáni 2 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfi­zetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szük­ség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingó­ságokat mások is le és felűlfoglalták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendel­tetik. Kelt Szatmárit, 1904. évi február hó 24-ikén. Szász Lajos kir. bir. végrehajtó. A bnsViti irät vom a t. c. közönség b. figyel­mét lüszer és csemege Üzletemre, hol ugyanis ezen alkalomból legjutányosabb árban kaphatók: Prágai és debreczeni sonka (4 5 kg súlyban,) édes thea-vaj, tisz­tán kezelt d és asztali borok,, Go­liath-maláta és bajor királyi ud­vari sör palaczkokban, továbbá nagy választék cukor-tojások, ön­tözök és illatszerekben. Tisztelettel Szentpétery M. Plébánia palota ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Rothstein Jakab tortfnyszéKileg bejegyzett ügynök Tompa-u. 7. Lebonyolít.: ház, birtok eladást vételt kölcsönügyleteket, lakáso­kat ki- és bérbe ad, házas­ságokat közvetít. Részvényeket elad és vesz. Lanka eladás. A Markovics Benő féle din nyés kerti 800 négyszögöles nemes gyümölcsfákkal beültetett lanka eladó. Értekezhetni Bilim LáSZlÓ­val a kereskedelmi banknál. 5 koronáért küldök 4 és fél kiló (kb. 50 drb.) kevéssé megsérült finom enyhe pipere-szappant rózsa, liliomtej, orgona, ibolya, rezeda, jáz min és gyöngyvirágból szépen összeválo­gatva. A pénz előzetes megküldése esetén vagy utánvéttel küldi: Scheffer D. Sándor Budapest, Vili., Bezeréd-utc a 3. szám. Dr. Fodor perrnez az összes gyógytudományok tudora Operateur és fogorvos Rendel: 10—12 és 2- 4-ig Foghúzás, fogtömés, müfogak. Deák-tér 5 I. Mindenfele kül és belföldi bo- 9 rok pezsgők dns raktára 1 Nagyobb mennyiségnél megfe­lelő engedmónynyeJ. Dupla viilanydelejes kereszt vagy csillag D. R. P. K. 88503. sz. gyógyít, és felüdit jótállás mellett: kösz- vény, reuma aszthma (nehéz lélegzés), álmatlanság, fülzugás. nehéz hallás, epi­lepsia (eskör), idegesség, étvágytalanság, sápkór, fogfájás, migrén, tehetetlenség, influenza, valamint minden idegbetegség­nél. Azon beteg, a ki 88.503. sz. készü lékem által legfeljebb 44 nap alatt meg nem gyógyul, azonnal visszakapja a pén­zét. A hol már semmisem használt, ott kérem az én készülékemet megkisérleni, meg vagyok győződve készülékem biztos hatásáról. A nagy készülék ára 6 korona, idült betegségeknél alkalmazandó. A kis készülék ára 4 korona, könnyebb betegségeknél alkalmazandó. A központi elárusítóhely szétkilldi után­véttel vagy elóleges fizetéssel a bel- és külföld részére. Scheffer D. Sándor Budapest, VIII., Bezerédi-utcza 3. sz. Kende Zsigmond ur tisza-kó- ródi gazdaságában (fehérgy. járás) 8 darab magyar fajú 3 éves tenyészbika eladó. Bővebb felvilágosítást nyújt s eladást eszközöl Harsányi Endre gazdatiszt. Czement lapok. sas KM Alap. 1890. Beer Sámuel Szatmár, központ Bercsényi-u. 40. Aszphalt, eement-árugyáros, mozaik, terassó és cementlap burkolatok; esömöszölt beton mun­kák, hidak, csatornázások és nedves falak asz- phalttal szárazzá tétele. Czement lapok. KM KM Raktárak: Kisfaludi-utcza és Átilla-utcza. Számtalan elismerő levél egyházak és hatóságoktól. Terv és költségvetés díjtalan.-------- Munkáimért teljes felelősséget vállalok. ------­Aj ánlok: KKK I. r. Beocsinyi portland czement 100 kg. I. r. Beocsinyi román-czement 100 kg. Lédetzi portland-czement 100 kg. Alap 1890. 4 K 90 fill. 3 K 10 fill. 4 K 80 fill.

Next

/
Thumbnails
Contents