Szamos, 1904. február (36. évfolyam, 9-16. szám)
1904-02-25 / 15. szám
* Elégett kis leány. Megrendítő szerencsétlenségről étesit tudósítónk Szamos Dobról. Ugyanis Weisz Benjámin regálebérlŐ 12 éves leány-gyer- moke petróleumot öntött a lámpába, azonban vigyázatlansága folytán leöntötte kötőjét és nem fogván fel gyerek eszével a veszélyt-, a tűzhely elébe állott, hogy megszáritsa. Alig egy pár perez múlva ruhája lángot kapott — a szobában senki sem lévén — iszonyú égési sebeket szenvedett, minek következtében másnap meghalt. * A köztenyésztés czéljából tartott apaállatok tulajdonosai a tenyész- igazolvány czéljából állataikat már- czius l-ig kötelesek a városi hatóságnál bejelenteni. * A szatmárnémeti II. számú *íemetkező-társulat f. hó 28-án azaz vasárnap, a szatmárnémetii ev. ref egyház tanácstermében, délelőtt 11 órakor rendes évi közgyűlést tart, melyre a tagok ez utón is meghivatnak. Tárgyak: Múlt évi számadás beterjesztése, alapszabály változtatás, egyéb folyó ügyek és végül tisztuji- tás. Bőd Sándor társulati elnök. * Beszéd gyógyító tanfolyam. A siketnémák debreczeni intézetének vezető tanára a dadogok és minden egyéb hibásbeszédüek számára tanfolyamot tart. A tanfolyam márczius 1-én kezdődik és egyfolytában négy, esetleg öt hónapig tart. Felvételt nyerhetnek a mindkét nembeli hibás beszédüek. A tanfolyamon résztvevők igazolt szegénység esetén tandíjmentesek, különben pedig havonkint 12 korona tandijat fizetnek. * Hírek az anyakönyvi hivatalból. A szatmári I. kér. anyakönyvi hivatalnál, e hó 10-ik napjától a következő bejegyzések történtek. Szü lettek: Fazekas Erzsébet, Reiter Berta, Adler Bernát, Friedman Izidor, Bab József, Róth Magda, Dahl- strőm Károly, Klein Pepi, Zeleznik Josefiu, Mezei Sándor, Wechsler Sándor, Joó Róza, Barta Mária, Barta Eszter, Keresztesi Margit, Lasztóczi Juliánná, Klein Heléna, Michalek Antal. Meghaltak : Szepessy Juliánná 8 éves, ev. ref. tüdögümőkór, Cser- venka Mária 18 hónapos, ev. ref. agyhártya gyuladás, Suxányi Gábor 19 hónapos, diphteria, Moldvay Lajos 60 éves, ev. ref. tüdőgümő, Cse lányi Róza ev. ref. 29 éves, méhrák, Páskuj Istvánná Kardos Mária 45 éves gör. kath. méhrák, Varga István ev. ref. 63 éves, végelgyengülés, Mihalcsik János róm. kath. 54 éves, tüdőgyuladás, özv. Nagy Mihályné Pallagi Zsuzsánna, 88 éves, ev. ref. aggkori végkimerülés, Markovics Be- nő ügyvéd, 59, éves, ixájrák, özv. Biró Mihályné Ónodi Mária, ev. ref. 49 éves, bélzáródás, Tondl Kálmánná Váradi Róza, róm. kath. 24 éves, tüdőgümő, Mezei Sándor ev. ref. 3 napos, veleszületett gyengeség, özv. Szabó Mihályné Király Borbála ev. ref. 80 éves, aggkori végkimerülés, özv. Kiss Jánosné szül. Takács Sára ev. ref. 74 éves, gutaütés, Láng Fe- rencz róm. kath 1 hónapos, tüdö- gyuladás, Majorovics Mária izr. 1 hónapos, görcsök, Stréber András róm. kath. 80 éves, aggkori végkimerülés, Koós Lajos ev. ref. 22 éves, csontgümőkór. Házasságot kötött 3, kihirdetés alatt áll 5 pár. * Népkonyhán az ingyen kenyér kiosztáshoz újabban adakoztak : Klein Miksáné és Fuchs Bertalanná 2 zsák lisztet, Krausz Áronná 5 K., Klein Andorne 4K dr. Erdélyi Mik- sánó 2 kor., Jungs Árpádnó 1 kor., dr. Heller Gyulánéés Rohrlich Sámu- elnó nrnők gyűjtöttek 92 korona 80 fillért. Gazdasági és iparbank 20 kor., Uray Gézáné 5 kor., Marső főhadnagy, dr. Farkas Antal, dr. Ráoz Endrénó, Rosenfeld Adolfué, Oszt- rovszkyné 4—4 kor., Markovits Salamonná, Leiter József 3—3 kor., dr. Paál István, dr. Schönpflugné, Stépán Gézáné, Yaday Károly, Biki Károly, Rácz Istvánná, Spindler Károlyné, Kölcsey Ferenczné 2—2 koronát, Gló- zer János, Kofranek, Schvartz Emá- nuelnó, N. N., Tóth Elekné, Hers- kovitsné, Weisz Berta, Hermann Juliánná, N. N , Horváth Mórné, Zem- plényi Nándorné, Évva Róza, N. N., Szűcs József, Komka Kálmánná, Kozma Zsigmond, Kováts Józsefné, Jékey Hona, Haraszthy Béláuó, dr. Harcsár 1 — 1 koronát. Többen 5 kor 80 fill. Jákó Sándorné 1 zsák krumplit. Aki kertjét szereti, szép virágokat és kitűnő konyhakerti terményeket akar, az fedezze magszükségletét Mauthner Ödön cs. és leír. udvari magkereskedésében Budapesten, Rottenbiller-utcza S3. A ezég idei árjegyzékét, mely 226 oldalra terjed, kívánatra mindenkinek ingyen küldi. Ezen árjegyzék az általánosan ismert, viiághiríi, kitűnő magvakon kivüi, még a különösen érdekes és meglepő konyhakerti- és virágujdonságoknak egész sorozatát is tartalmazza. * A szegedi kenderfonó gyárban készült és legjobbnak elismert kötéláruk szabott ár mellett szerezhetők be Drágos Béla kereskedőnél Szatmáron, Kossuth Lajos- utcza 23. (ezelőtt Hid-utcza); ugyanott többféle gazdasági czikkek gjmri raktára. Egy hónapig ingyen. A kitünően szerkesztett és már is köz- kedveltségü Az Újság politikai napilap kiadóhivatala bárkinek márczius- ban ingyen küldi meg a lapot, a ki az előfizetési összeget, ha csak egy hónapra is, április hó 1-től számítva már most beküldi a kiadóhivatalhoz és megküldi minden előfizetőnek Mik száth : „Az én kortársaim“ czimü gyönyörű albumát húsvéti ajándék- kép, a ki a lapot félévi kötelezettséggel akár negyedévenként, akái kavonként előfizeti. „Az Újság“-ot Gajári Ödön szerkeszti Herczeg Fe- rencz, Kozma Andor, Kóbor Tamás, Kenedi Géza és Mikszáth Kálmán fő munkatársak közreműködésével. Aki kényelmes és csinos czipőt akar Klein Iguáczné üzletét keresi fel (Kazinczi u.) VÁRMEGYE. — Igazolt vármegyei bizottsági tag választások. A vármegyei igazoló választmány f. hó 19-én délelőtt tartott ülésében a matolcsi, tyu- kodi, zsarolyáni, feketefalusi, tisza- becsi, nagyari, részteleki, uagykátolyi negyedik, nagydobosi, nagynyiresi, felsöboldádi, hagymásláposi, kántor- jánosi, aranj’osmegyesi és rnérki vár- megyei bizottsági tagválasztó kerületekben megválasztott vármegyei bizottsági tagok választását, — az aranyosmegyesi, kántorjánosi és mórki választások ellen beadott óvások elutasítása mellett, — igazolta. — Kisajátítási engedély A kereskedelemügyi miniszter a vármegyei m. kir. államépitészeti hivatalnak a dunaföldvár—máramaros- szigeti II. alföldi transversalis műirt 430-|-900—436-f-795’5 kilométer közti szakaszának áthelyezéséhez szükséges ingatlanoknak, kisajátítás utján leendő megszerezhetésót engedélyezte. — Elvi jelentőségű döntés. Az alispáni hivatal és a nagykárolyi m. kir. pénzügy igazgatóság mellé reu- delt számvevőség között nagy vita merülvén fel arra nézve, hegy az alispáni előadók által a számvevőség hez átküldött rövid utas darabok ismét rövid utón az előadóhoz avagy az alispánhoz kézbesittessenek-e vissza, az alispán a felmerült összeütközósi esetet bejelentette a belüg}'- miniszterhez, mire a belügyminiszter e héten értesítette az alispánt, hogy megkeresésére a pénzügyminiszter megrendelte a nagykárolyi m. kir. pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőségnek, hogy az alispáni előadók áltál átküldött rövid utas ügydarabokat a Vármegyei Ügyviteli Szabályzat 123. §-a értelmében az aV^írő alispáni előadóhoz kézbesitsék vissza ugyancsak rövid utón. — Árvapénzek kezelése A belügyminiszter a vármegyei árva- széket elutasította abbeli kérelmével, hogy az árvapénzeknek az. állampénztáraknál való gyümölcsöztetésót továbbra is engedélyezze, s utasította a vármegyét, hogy az árvapénzeknek pénzintézeteknél való elhelyezése iránt haladéktalanul intézkedjék. — Uj postaügynök. A nagyváradi m. kir. posta és távirda igazgatóság a géborjóni postaügynökség vezetésével Király Mihály géberjéni lakost bizta meg. MULATSÁGOK. (*) Mátészalkán közelebb az ev. ref. egyház újonnan építendő iskolája javára rendezett tánczestéyen felülfizettek: Jékey Zsigmond, Márkus Vilmos 10—10 kor. Fintha Sándor, Kincses István, Ungváry Antal (Jászberény) 5 — 5 kor. Kádoss Andor 6 kor. Özv. Kauizsay Zsign ondné, Horváth Ilona és Tóth András (K.- Jánosi) 4—4 koronát, Orosz István, Asztalos Kálmán és Weisz Zsigmond 3—3 kor. Dr. Barthos Andor, Dr. Dómján János, Dr, Hadady Lajos, Dr. Vida József, Dr. Fuchs Jenő, Leövey Miklós, Vida Gyula, Ilosvay Endre, Berey József, Elsztner Rezső, Balogh Balázs, Bányay Endre, Dr. Szepesi Károly, Gaál István 2—2 kor. Özv. Gáthy Józsefné, Horváth György, Puskás Lajos, Gráf Lajos, Papp János, Almássy Rezső, Incze Ákos, ifj. Becske Bertalan, Rosenberg Sándor, Futó Mihály, Becske Sándor, Elek Alajos, Szőke Aladár, Hoffman Géza, Császár Gyula, Sebők János, Doby Antal 1—1 koronát. Az éjfélben megjelenő, csinos tartalmú „Báli Friss Újság“ elárusitása körül: Gáthy Jolánba, Grál Aranka, Fekete Juliska, Jeszenszky Mariska és Polity Giziké kisasszonyok fejtettek ki kedves tevékenységet. A bál tiszta jövedelme 300 korona volt. (*) A csengeri izraelita uőegy- let közelebb tombolával egybekötött tea-estélyt rendezett, mely úgy anyagi, mint erkölcsi tekintetben sikerült : 120 koronával gyarapítva a magasztos hivatását nemesen teljesítő jótékony egylet vagyonát. A jelen volt hölgyek névsora: Dr. Diósi Adolfué, Berger Adolfné, özv. Berger Ferenczné, Berkovits Áronná, Bernát Zsigáné, Ernsteiu Simonná, Gelber Mártonué, Grosz Mártonná, Kaszanisz Miksáné, Kaufmann Au- talné, Kaufmann Beraátné, Klein Izidoráé, Klein Jakabné, Klein Leo- poldné, Kuu Lajosné, Lautmann Sá- muelné, Lichtmann Benőr.é, Licht- manu Kálmánná, Lichtmann Majerné, Lövi Józsefné, Pinkesz Pálaé, Róseu- j féld Mórné, Schwarz Iguáczné, Weisz ! Károljmé, Weisz Lajosné és többen. Leányok: Burger Giziké, Gelber Czilike, Kaufmann Zseniké, Katz' Rózika és Helénke, Klein Regina és i Katika, Klein Rózsika, Kun Annusba, j Leuchtmann Szeréna és Nessi' j Lichtmann Hanika, Rosenfeld AJ ■ riska és Rózsika, Rosenfeld Matildka, Weisz Bertuska s még számosán. — A csengeri izr. nőegylet farsang- végi mulatságán felülfizettek a kö vetkezők: Böszörményi Endre, Baka Elekné, Dr. Diósi Ádolfné, Markovits Mórné, Mózes Jenöné, Berger! Jóimsné. Kaufmann Antal, Kaufmann ! Zsenike, Wieland Gyula, Szedeczky Lajos, Leuchtmann Ármin, Lengyel Sándor, Blum Márton 2—2 koronával, Kaufmann Bertalanná. Schwarz Antal, ifj. Schwarz Antal, Burger Vilmos, Purjesz Mihály, Lövi József, Farkas Jakabné, Wachtel Józsefné, Berger Emánuelné 1 — 1 koronát. A nemesen érző adakozóknak hálás köszönetét mond a csengeri izr. nő- egylet nevében Dr. Diósi Adolfné elnök. Felelős szerkesztő : Dr, Hanfz J enö. Fődolgozótárs: Ferency János. Lap-kiadótulajdonos: Litteczky Endre. Nyilttór. E rovat alatt közlőitekért nem felelős a Szerk. E helyen közölt felhívásra ér- értesítem Nikelszky Béla urat, (Wood- bridge—Amerika) hogy saját érdekében késleltetett válaszok immár elmentek s sajnálni fogom, ha azokat nem fogja kellemeseknek találni. Liszkay János gyógyszerész. (Mezővári.) Főügynök kerestetik egy elsőrangú népszerű ágazatu életbiztosító társaság által kedvező feltételek mellett. Csak megbízható és oly egyének vétetnek tekintetbe, a kik üzletszerzési és szervezési képességgel biruak. Szives ajánlatok „A. Z. 1000“ jelige alatt Goldberger V. hirdetési irodájába Budapest, IV Váczi utcza 20. sz. küldendők. Terményárak. Termény neme. K f. K f Tiszta búza . . . 17 20 17 60 Kétszeres . . . . 15 00 35 60 Rozs.................... 11 00 11 40 Árpa ................... 9 80 1 1 40 Zab......................... 9 00 9 40 I-ső rendű tengeri 11 60 12 20 Il-od rendű tengeri 10 20 10 60 Kása.................... 18 0 0 18 40 Paszuly fehér . . 15 80 16 20 Szilva.................... 34 36! — Krumpli j. . . . 2 60 3! 00 Kiadta 1904. febuár hó 17. Tankóczi Gyula főkapitány. Bérlet. Ugocsa vármegye Kökényesd községben 1053—á 1100 nég szögölével osztályozott hold tagbirtok, mely szántó, rét és legelő, mivelósi ágakra a legarányosabban van meg« oszolva, folyó 1904. évi október 1-től 6, esetleg 9 évre haszonbérbe adandó. A birtok Szatmárhoz két állomásra, és Halmi vasút ál omáshoz tiz pereznyi távolságban fekszik. Értekezhetni Szatmáron : Butty- kay Sámuelnél Kinizsi-utcza, Koké- nyesden : alulirt Buttykay Viktor tulajdonosnál. \ .SB? | A les A legkitűnőbbnek elismert és a legkiválóbb orvos tanárok állal gyógyszernek ajánlott, PLANAT& Go., GGGNAG ezég garantált tiszta borpárlatának, kizárólagos raktára, eredeti gyári áron. Bartók László drogéria Szatmár Direct import: Jamaica rumok és legfinomabb theák. A gazda Közönség figyelmébe ajánlom eredeti , gyöngy4- árpámat méteruiá- zsánként 14 korona és „quass tz'1 árpámat ára métermázsánkint 12 korona. Németh. Elemér Gyűrtelek vasút Mátészalka.