Szamos, 1904. február (36. évfolyam, 9-16. szám)

1904-02-04 / 9. szám

XXXVI. évfolyam.

9-ik szám.

Szatmár, 1904. csötflrtflk február hó 4SZAMOS.

POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP.

MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

Előfizetési ár:

Egész évre 8 kor. — Félívre 4 kor. •— Negyedévre 2 kor

Egyes szám ára 20 fillér.

SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHÍV aTAL : Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon : 107.

Mindennemű dijak Sietmaron, a laj* kiadóhivatalában fizetendők

HIRDETÉSEK:

Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér.

Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér.

Á vasárnapi munkaszünet.

őszintén szólván nagy gyámoltalanságról tesz tanúságot az a mozgalom, amely a budapesti vagyonosabb kereskedők körében a vasárnapi munkaszünet ellen megindult. Ezek a körök biztatásnak veszik azt, hogy az uj kereskedelmi miniszter, Hieronymi Károly telivér merkantilista politikus hirében áll s ebből, úgy látszik, azt a következtetést vonják le, hogy a miniszter pártjukra fog szegődni az alkalmazottak ellen. Pedig ezek az urak csalódnak, Hieronymi Károly miniszter humánus ember, aki sokat dolgozott életében és tudja mit jelent a munkásra, kereskedelmi alkalmazottra nézve az egy nap pihenés hat napi munka után. Tőle ne várja senki a humánus rendelet megváltoztatását, annál is inkább, mert senki el nem hiszi amaz uraknak, hogy a vasárnapi teljes munkaszünet megszüntetése vagy csorbítása üzlet, kereskedelmi érdek. El is vinné az ördög azt a merkantil-politikát, amely érvényesülésében a vasárnapi munkaszünet ellen tör.

Láng Lajosnak, a volt miniszternek hervadhatatlan érdeme, hogy megcsinálta a teljes vasárnapi munkaszünetet és nincs az a népszerű vagy hatalmas utód, aki most már szembe merne szállani a vasárnapi munkaszünet közvéleményével. Mert aki ezt megtenné, az olyan vihart támasztana országszerte maga ellen, hogy az elsöpörné őt. Fölkelnének a ke reskedelmi alkalmazottak és a magánhivatalnokok tízezrei és megmutatnák a hatalomnak, kapzsi főnököknek, hogy mi a háborgó közvélemény, mi a nép, ha az adott jogot elveszik tőle.

Hasztalan ágálnak tehát a boltos és gyáros urak, valamint a budapesti kereskedelmi és iparkamara is, amely úgy látszik, egy követ tuj a teljes vasárnapi munkaszünet ellenzőivel. Olyan fundamentumon épült a Láng Lajos rendelete, amelyet megingatni már nem lehet, — a jogon és emberiességen.

Mindenesetre méltó felháborodást kelthet a kereskedelmi alkalmazottak és magánhivatalnokok

körében a fővárosból kiinduló mozgalom. Fájdalmasan látják, hogy varnak körök, melyeknek nem elég, ha az alkalmazott hat napon át álctozzá'-fel-nekik munkaerejét, képességét és egészségét a csekély fizettségért, nekik még a hetedik is kell, nekik minden kell, talán még az álomra szánt éjszaka is. Ez az embertelen felfogás még az ókori rabszolgatartás maradványa. Azt hiszik azok az urak, hogy amiért ők kenyeret adó alkalmazást adnak, azért nekik joguk van az alkalmazott testéhez és leikéhez. Ezek az urak úgy látszik, csak akkor fognak észre térni, ha majd összecsapnak lejük felett a szocziálista mozgalom hullámai. Elég szégyen, hogy a olyan tekintélyes testület, mint a budapesti kereskedelmi és iparkamara segédkezet nyújt e csúf játékhoz.

Vakmerő hazugság az, hogy a teljes vasárnapi munkaszünet kárára van a kereskedelemnek. A nagyközönség rövid néhány hét aia*t egészen hozzászokott, hogy mi 4en szükségletét a hat köznapon szerezze be s örömmel látja, hogy a kereskedelmi alkalmazottaknak és magánhivatalnokoknak hetenként egy szabad napjuk van. Kérdezzék meg a közönséget, ki- vánja-e, előnyösnek tartja-e a vasárnapi munkaszünet eltörlését!

Mi alávetjük magunkat a közvélemény döntésének !

Hazugság az is, hogy a munkásnak, aki szombaton este kapja bérét, nincs érkezése vásárolni. Hát szombaton este 10 — 12 órá:g nem vásárolhat eleget! Hétköznapon nem vásárolhat? Muszáj neki éppen vasárnap vásárolni! Csupa hamis érv, amely önmagától megdől.

A gyári munkásnak, a napszámosnak, mindenki másnak megvan a vasárnapi munkaszünetje, csak a kereskedelmi alkalmazottól és magánhivatalnoktól irigylik azt az egy napi pihenőt! Hát csak irigyeljék! De még ha fejük tetejére állnak is, czélt akkor sem fognak érni. Mert a jussunkból, amit nagynehezen kicsikartunk, bizony egy tapottat sem engedünk. Elég szomorú, hogy még az ilyen támadások ellen védekeznünk kell.

A müveit nyugati államokban szentség a teljes vasárnapi munkaszünet. Angliában, a munkának igazi hazájában vasárnap még a korcsmák is zárva vannak. Csak nálunk kell még több munka némely kapzsi főnöknek. Csak rajta urak! Ha azt akarják, hogy még jobban terjedjen a keÁ legénysirató.*)

Elég volt a nótázásból, Siratásból, bucsuzásból.

Megitta a maga borát,

Kitöltötte legény-sorát.

Kihivta a boldogságot S révbejutott, partra szállott . . . Hogy nem tudott itt maradni, Nincsen azon mit siratni!

Kinek hátán van a háza,

Se otthona, se családja;

Kit más nem hiv, nem melenget Csak kávéház, utczaszeglet;

Aki vágygyal égve, félve Gondol mások tűzhelyére ;

Kit vére készt itt maradni:

Azt kell, azt kell megsiratni.

Nikelszky Géza.

Á rejtelmes ember.

Ot-hat év előtt egy püspöki városban laktam. A város kicsiny volt és agyon építették templomokkal úgy, hogy ha ebéd idejére, vagy al konyát leszálltára megszólaltak a harangok, a pirinyó város zajos zenés

*) Mutatvány Nikelszky Géza „Munka után“ ez. legújabb versfüzetéből.

lett a kicsiny és nagy harangok csilingelő, kongó, búgó énekétől. Déli idöbeu mindig a város egyetlen, de szépséges sétányán sétáltam. A helyi lap szerkesztésének kevésbbó fontos, mint inkább kellemetlen gondjait ez időre felfüggesztettem és zavartalan megelégedéssel jártam a gyönyörű gesztenyefás utakon, melynek máskor mélységes csöndjét a harangok ilyenker fölverték, hosszabb időre megbolygatták.

Hajlandóságom ekkor sem volt külőmb, mint manapság és nagyon kevés emberrel érintkeztem. Magányos természetemnek kedveztem azzal is, hogy ebéd idején kerestem fel a gesztenyés utakat. Egy emberrel azonban állandóan találkoztam.

Apró emberke volt. Hosszú fekete hajfürtjei az arczába himbálóztak, amint ingatag járással földre szögezett tekintettel rótta a gesztenyés utakat.

A furesa emberke igen különösen viselkedett. Megtörtént, hogy ballagó útjában hirtelen megállt, mellére lehanyatlott fejét fölvetette bosszú haja, amilyent csak a nagyou okos és nagyon bolond emberek hor danak, ziláltan arezába csapódott, törpe teste kiegyenesedett és figyelt, hallgatózott arra a valamire, ami ne

kém ismeretlen volt, de kiváncsiv á, nyugtalánná tett. A magányos emberek életében történhetik csak meg, hogy ha valami különös, beteges hajlandóságból eredőleg, irtózva kerül nek minden ismerkedést, egy másik szeszélyes pillanatban vágyva-vágy- nak a hirtelen ismeretségre.

így történhetett meg az is, hogy a különös emberke, egy ízben, mikor ismételten kémlelte a levegőt és mellette elhaladtam, minden formalitás megvetésével rám szólott: Hallja, hallja!

A kicsi és nagy harangok csilingeltek és zúgtak, mint más ilyenkor, de az én emberkém lelkesedve szólalt meg újra:

— Ez a hangok orgiája, a színek tobzódása, a vakmerő skálák gyönyörű harmóniája, a lira, a dráma hatalmas szimfóniája — az ilyen városban születnek a zenészgigászok.

A nagybaju kis ember még nem fejezte be bevületes rapszódiáját és nekem időm volt arra, hogy jobban szemügyre vegyem öt. Pirinyó fekete szemei tüzeltek, elborultak és megint csillogtak. Öregedő arcza töb- ször ideges nyugtalansággal megrándult, fölvetett ajkai megnyúltak és gúnyos vonalban behajlottak kemény

szemita orráig — a szavaló emberke olyan volt ekkor, mint egy szatir.

Ezután minden déltájban találkoztunk. Bizalmas, baráti hangon elmondta nekem, hogy küzdelmes élete volt eddig, az ükapjától kezdve minden apja zenész volt, ő maga is az lesz, de mivel ő csak úgy szakadt ide az idegenből, hát idegennek tekintik ebben íz országban, protek- cziója nincs s igy kénytelen kicsiny családját zeneíeczkékböl istápolni, pedig:

— Gyermekkoromban operát Írtam és előadták a stuttgarti operában. egyházi zenét szerzettem és ma is éneklik a lyoni zsinagógában, a viharok járása azonban, mely engem mindig környezett, felkapott engem a gyönge pebelyt és idefujt e kicsiny városkába — de itt meg nem balok . . .

És tényleg, erősen készült reá az uj, diadalmas életre, mely itt kezdődnék a barangdallos városkában.

Egy napon igy szólt hozzám a zenész:

— Kikeresztelkedem. A székesegyház karmesteri állása megüresedett és ha elfelejtem, hogy zsidó vagyok, orgonát és nagy kórust kapok.

Emberkém arra várt, hogy szó-