Szamos, 1903. november (35. évfolyam, 88-96. szám)
1903-11-22 / 94. szám
I Ezen államkormányzó felfogás abban a megdönthetetlen igazságban rejlik, hogy leges- legelső sorban az ország anyagi jóléte, gazdagodása képes közművelődóst, hadi erőt és poli-' tikai függetlenséget biztosítani. Mig tehát az előrehaladottabb országokban elsősorban a ke- nyérkeieső nóposztály anyagi boldogulása a fő- czél, nálunk ellenkezőleg a politikai élet befolyásos tényezői az államhatalom kiépítésére, a politikai és közjogi kérdések fejtegetésére neu:csak a legnagyobb súlyt helyezik, hanem ezen — bevalljuk — fontos kérdéseknek az ország vagyoni jólétét, az egyes kereseti osztályok megélhetési viszonyait teljesen alárende lik és zsákmányul dobják, pedig az állam hatalmi politikai nagyságának és függetlenségének a nemzet anyagi jóléte adja meg a kellő erőt, tekintélyt és szilárdságot. Szegény ország nem lehet egészen független. Ez a sajnálatos viszás- ság és fonák felfogás hatalmába ejtette ma úgy a befolyásos politikusokat, mint országszerte a széles néprétegeket. Ez a káros áramlat tűnik fel Szatmáron is » még pedig olyan időben és körülmények között, melyek erre a felvirágzásra és anj'agi gyarapodásra nagyon is rászoruló városra epochális befolyással lehetnek. Tekintet nélkül a mostanában uralkodó ellentétes politikai szempontokra, tehát távol az elkeseredett és szenvedélyes pártküzdelem zajától, visszautasithatlauul és parancsolólag az a kérdés nyomul előtérbe, hogy ezen város minden rendű és rangú lakosára nézve nem volna-e eminens fontosságú követelmény, hogy a jelölt kereskedelmi miuisztert egyhangúlag közakarattal városunk képviselőjévé megválasszuk. A kinek érzéke és értelme van annak megítélésére, mily szerencsés véletlen hoz bennünket abba a helyzetbe, hogy a közgazdasági ügyek ólén álló szakminisztert ily kipróbált kereskedelmi és pénzügyi tekintélyt, egy nagy tudományu európai hirü államférfiut válaszolhatunk képviselőnkké, annak — habár ellentétes politikai eszmékért lelkesedik is, — meg kell hozni azt az önmegtagadást, azt az áldozatot, hogy szavazaát Hierouymi Károlyra adja. Mert az uj kereskedelmi miniszterben a város olyan képviselőt nyer, ki egy korszakalkotó jobb jövő fundamentumát fogja lerakni, mely jövő korszak a lakosság minden rétegének a boldogulását, anyagi gyarapodását és minden keresetág felvirágozását fogja eredményezni. Egy komoly, ozóltndatos, gyakorlati munkában megedződött gazdag szakismerettel és tág látókörrel biró férfiú länne hivatva helyi érdekeink ratioualis ápolása és előmozdítása által nagy dolgot cselekedni, a kivel vállvetve, közös akarattal és munkássággal oly intézményeket teremthetünk, melyek méltán megérdemlik, hogy szavazatunkban ezúttal első sorban a helyi érdek szempontjai vezéreljenek. Mint közlekedésügyi miniszter Hieronymi hivatva lenne városunk közlekedósügyét javítani, országutainkat, régen tervezett vicziuális vasutainkat kiépíteni, czólde dűlőre nem vitt ügyét és evvel kapcsolatban a keresk. akadémia és ipariskola létesítését. Remélhetjük végre, hogy tettre vágyó keresk, miniszterünk nálunk is, mint az ország sok más városában történt, állami kedvezménynyel alkalmas üzemek létesítését fogja elősegíteni, mint a szövő, czukor, bőr, petroleum, kender, faipart stb. stb. Közraktárak felállítása, dohány beváltási hivatal építése, a Szatmárra oly fontos barom- tenyésztés, illetve baromkereskedés fellendítése, a Szatmár környékén létező ásványvíz források okszerűbb észszerű kihasználása és a felfedezett, de még csirájukban szunnyadó szénrétegek kiaknázása, valamint sok más ipar és keresetág találna hatalmas pártfogót és ambicziozus előmozdítót keresk. miniszterünkben. Van még aztán sok fontos, habár nem közvetlen a keresk. miniszter szakmájába vágó törekvés, melyek Hieronymiben, mint választói érdekeinek jóakaró előmozdítójában, pártfogóra fognak találni; ezek közt áll első sorban, hogy a megyeszékhely kérdés Szatmár előnyére döntessék el. így még egész tömegét az alkotásoknak és intézményeknek lehetne elősorolni, melyek megvalósításához Szatmár városa ily hatalmas pártfogó nélkül sohase juthat. Temesvár városát, melynek hazafisága és kiváló inlelligenc-ziája bizonyára nem vonható kétségbe, sok éven át a volt honvédelmi miniszter Fehérváry Géza képviselte és feledhetetlen az a temesváriak előtt, a mit miniszter képviselőjük érdekükben tett. Néhai Baross Gábor az általa képviselt Győr városában olyan intézményeket létesített, melyek ezen város folytonos gyarapodásának és fejlődésének forrásai. Hogyha Szatmár az Északkeleti vasút építésének idejében a város jól felfogott érdekét tartja szem előtt és az akkor fellépett Ivánka Imrét, az Északkeli vasút vezérigazgatóját képviselőjévé választja, úgy városunk volna ma az akkor tervbevett vasúti góczpont (és nem Ki rályháza), mi által egy nagyon tekintélyes vidék közelebb hozatott volna Szatmárhoz. Szatmár város előtt, tehát itt van az a szerencsés és ritkán kínálkozó alkalom, mikor olyan nagy tehetségű férfiút nyerhet meg érdé keinek, kinek tudásán és hatalmán múlik, hogy a város lakosaira egy korszakalkotó jobb és boldogabb jövő virradjon, beálljon az anyagi gyarapodás, fellendüljön az ipar és kereskedelem é 3 ennek folyamányakint fel virágozzanak közművelődési intézményeink. Tegyünk most félre minden ellentétes politikai érvet, omoljanak le a pártpolitikai válaszfalak, rakjuk le a küzdő fegyvereket és fogjunk kezet mindnyájan, hogy e terhek alatt roskadozó város előtt a közgazdasági felvirágzás buldog jövőjét megnyissuk. Ezzel az okos és nemes elhatározással lépjünk a választó urnához ! * Tudnivalók a képviselőválasztásról A november ‘z4-én tartandó képviselőválasztáshoz nem lesz érdektelen a törvénynek ide vonatkozó rendelkezéseit közönségünkkel megismertetni. A választás vezetése, a rend fentartása és e czélból teendő minden előleges intézkedés a választási elnök feladata és kötelessége; ő rendelkezik a rend fentartására kirendelt rendőri közegekkel és szükség esetén a fegyveres erővel. A szavatszedő küldöttségek elnökeinek feladata és kötelessége az eléjök utasított választók szavazatainak összeszedése, ők határoznak a szavazatok ellen felmerült esetleges kifogások elintézése felett s a küldöttség szavazó helyiségeiben és annak közvetlen környékén ők ügyelnek a rend fentartására, e czélból, a választási elnöknek rögtön teendő jelentés mellett a fegyveres erővel is rendelkezhetnek. Szükség esetén a szavazást ideiglenesen felfüggeszthetik; azt, hogy mikor kezdessék meg újra a szavazás valamely küldöttség előtt, a választási elnök határozza meg s neki áll kizáró- lag jogában a választást félbeszakítani és a központi választmánynak jelentést tenni. A választóknak az összeírásnál vagy választásnál semminemű fegyverrel vagy bottal megjelenni nem szabad. A választási elnök a kerület székhelyén a választási eljárást a kitűzött napon és helyen reggeli 8 órakor nyitja meg. Képviselőjelöltet ajánlhat a kerület minden választója; ezen ajánlat Írásban adandó be a választási elnöknek, ki azt általa meghatározandó helyen és időben a választást megelőző napon is átveheti, legkésőbb azonban ily ajánlat félórával a választás megnyitása után adandó át a választási elnöknek. Az ajánlattal egyidejűleg minden jelölt részére minden szavazatszedö küldöttséghez egy bizalmi férfi jelölendő: szabadságában áll azonban az ajánlónak, minden küldöttséghez két bizalmi férfit kijelölni. Az ajánló kívánatéra ajánlatáról téritvény adandó. Ha azonban a választás megnyílta után félóra alatt csak egy egyén ajánltatott, a választási elnök a választást befejezettnek s az illető egyént megválasztott országgyűlési képviselőnek nyilvánítja. Ha a kellő időben több egyén ajánltatott képviselőjelöltnek és 10 választó szavazást kíván, a választási elnök azt elrendelni köteles s ez esetben a szavazás a kirendelt küldöttségek előtt reggeli 9 órakor megkezdendő és megsza- kiás nélkül folytatandó. A választói névjegyzék egyik hiteles példányának a választás alkalmával a szavazatszedő küldöttség kezeinél kell lenni. A választásnál szavazati joggal csak azok bírnak, kik a választói névjegyzékeben benfog- laltatnak s csak azon kerületben bírnak szavazati joggal, a melyben összeírva vannak. A névjegyzékben foglaltak közül a szavazat senkitől meg nem tagadható. A szavazó-helyiségben csak a szavazatszedő küldöttség tagjai, a bizalmi férfiak, a köz- igazgatási tisztviselők és a jegyző mellé rendelt irnokokok lehetnek jelen, ezeken felül mindaddig, mig azon város vagy község választói szavaznak, a községi elöljáróság kiküldött tagjai és a'jelöltek bizalmi férfiai által megjelölt községi lakos és végre a szavazásra beszólitott választók. A községek vagy városrészek a központi választmány által meghatározott sorrendben s az egy községből vagy városrészből való választók aszerint, amint egyik vagy mésik jelöltre szavaznak, külön bocsátandók a szavazásra. szerű vonatösszeköttetéseket létesíteni, Szamos szabályozást keresztül vinni stb. stb. Mint keresk. miniszter Hieronymi megváló sithatDá a keresk. kamara évek óta szellőztetett, HÍRROVAT A 3. negyed év lejártával felkérjük lapunk mélyen tisztelt megrendelőit, hogy hátralékaikat beküldeni s előfizetéseiket megújítani szíveskedjenek. Az első községnél a küldöttségi elnök által kihúzott, sors dönt afelett, melyik jelöltre szavazók bocsáttatnak először a sz vazáshoz. Az utána következő községeknél felváltva leti az egy jelöltre szavazókat az elsőség. Harácsek-féle kitűnő gyógyhatású 11 j \Tí ÖL 's®sborszesz rendkívül sikerrel basználtatik : bélfelfuvódás és azzal járó csikarások és görcsök megszüntesére, az étvágy fokozására, mindennemű rheumatikus bajok: csuz, köszvéuy, fog- és fejfájás ellen. A fogakat megóvja az odvasodástól, az izmokat rendkívül erősíti s a szemekre is erősitőleg hat, a rossz száj-izt, bűzös lehelletet, a fejkorpát, hajhullást, bőrviszketegséget, kellemetlen láb'és egyéb izzadást, kipállást, pattanást és böratkákat (Mitessereket) pár napi használat után teljesen megszünteti. A HARÁCSEK-féle MENTHOIr-ósborszesz ára haszuál ti utasítással : nagy Üveg 2 korona, kis üveg 1 korona. Kapható a készítőknél: Harácsek Vilmos utódainál, Nagybányán, továbbá Bartók László ur drogueriájában Szatmáron, valamint az ország minden gyógyszertárában és nagyobb kereskedésében