Szamos, 1903. november (35. évfolyam, 88-96. szám)

1903-11-05 / 89. szám

X * Költségvetés. A város 1904. évi költ­ség el őirányzatát, miután 15 napig közszem­lére kivolt téve és az ellen felebbezés nem adatott be, a városi tauács jóváhagyás végett a belügyminisztériumhoz felterjesztette. * Gyógyszertári jog átruházás. Özvegy Atmássy Józsefné, a haszonélvezésében és tulaj­donában álló szatmárhegyi gyógyszertár tulaj donjogát Bodnár Antal karczagi lakosra átru­házta és ezen átruházási okiratot a tanács a belügyminisztériumhoz pártolólag felterjesztette. * Kinevezés. Dorcsák Jenő végzett jogászt a debreczeni kir. ítélőtábla elnöke a tábla terüle­tébe segéddijas joggyakornokká nevezte ki. * Gyászhir. Kéki és nagygéresi id. Gönczy Antal ó-pályii gör. szert. kath. lelkész, ez. espe­res élete 74-ik, boldog házassága és áldozópap sága 46-ik évében, f. évi november hó 3-ik nap­ján, délelőtt 10 órakor végelgyengülés következ­tében elhalt. * Pályázat a városnál. A városnál meg­üresedett rendőrfogalmazói állásra á pályázat ma délelőtt jár le, melyre idáig a következők adták be pályázati kérvényüket: Gönczy Béla rendőr­tiszt, Szentiványi Sándor ifj., Tar Béla, Németh József és Horváth Géza. * Halálozás. Bakó Ignácz sárközujlaki bir­tokos közelebb hosszas szenvedés után elhunyt. A megboldogultban Bakó Ignácz, a szatmár—er­dőd i vasút igazgatója és Bakó László nemzeti színházi tag atyjukat gyászolják. Bakó egy időben városunknál hivatalt is viselt. * Jótékonyság. Meszlényi Gyula püspök, v. b. t. t, a kath. fiunépiskola 49 növendéké­nek felruházására 550 koronát ajándékozót. * Szerencsétlen öngyilkos jelölt. Tegnap este 6 óra tájban a Kossuth-kertben Gross Béla végzett gazdász jelenleg halmi lakos öngyilkos szándékkal szivén lőtte magát. A roszul irányzott két lövés közül csak az egyik ejtett rajta könnyű sérülést, mit a mentők kötöttek be. Tettének oka saját vallomás szerint az, hogy másfél év óta nem tudott alkalmazást kapni. * A tornaegyesület újjászületését jelenti a szerdai torna-est, valamint az ezután meg tartott ismerkedési estély, melyen még tekin­télyesebb számban vettek részt a torna barátai. A banouetten számos pohárköszöntö hang­zott el. * Véres párbaj. Iklódy István honvéd- hadnagy és Schick Elemér joghallgató között N.-Szőlősön kard-párbaj folyt le a napokban, mely az utóbbi kezén való súlyos megsebesü­lésével végződött. Mint értesülünk az említett hadnagy meglőtte magát. * Öngyilkos hadnagy. Iklódy István hon­véd hadnagy, zászlóalj-segédtiszt városunkból Nagyszöllösre utazott s olt édes anyja sírján ha­lottak napján, állítólag szerelmi bánat miatt, agyonlőtte magát. A boldogtalan hadnagyot kato­nazenével tegnap temették el. * Vadászat. Az avasi bérezi erdőségben városunkból Léber Antal főerdész vezetése alatt egy szükebb társaság vasárnap vadászott. Mind­össze egy őz került leritékre, de a társaság meg­állapította, hogy az Avas vaddisznókban és özekben bővelkedik, Kinevezés. Vármegyénk és váró-unk főispánja Madarassy István fizetésnélküli köz- igazgatási gyakornokot fizetéses közigazgatási gyakornokká nevezte ki. * A felsőbányái körorvos székhelyét az alispán Kapnikbáuyára helyezte át. ° A novemberi katonai előléptetések a! kalmáva! közös helyőrségünkben Pán/ Lajos és Carmine Gusztáv, honvéd gyalogezredünkben pedig Toperczer Barnabás és Szűcs Károly tiszthelyetteseket hadnagyokká nevezték ki. * A szatmári déli határrész tagosításának hitelesítését november 16.-án fogják megkez­deni. * Esküvő. Tomcsányi Tomcsányi István a szobráncz; járás főszolgabiráj-a okt. hó 28 án vezette oltárhoz Nagy-Árban kölosei Ke de Djelma kisassszonyt, kölesei Kende Elemér szatmármegyei földbirtokos és neje dórnakidai Domahidy Matild kedves leányát. * Papp Lajos g. kath. lelkész ügye. A hívők között a forrongás egyre tart; kedden agy asszonyokból álló küldöttség járt Mesz­lényi Gyula püspöknél, majd Pap Géza polgár­mesternél, hogy Papp Lajos érdekében tegyenek lépéseket. Vasárnap egész nap százakra menő néptömeg állott a gcr. kath. templom előtt, később pedig gyűlést tartva, megválasztották elnöknek Páskáudi Istvánt, kit a hívők az egyház ügyeinek vezetésével bíztak meg. Au derkó Lajos és Demján Titusz adminisztráto­rok előtt a hívek állást foglaltak, mire az illető lelkészek nyomban eltávoztak. Demján másnap elutazott Szamosujvárra, hogy a püspökségnél a történtekről jelentést tegyen. Jelenleg a templom kulcsai Óváry Lászlónál vannak, aki semmi körülmények között sem adja ki kezei közül azokat. Még egy más jelenség is van a gör. katholikusok körében; ugyanis azon estre, ha Szabó János püspök nem helyezné vissza Papp Lajost, úgy az anya-egyháztól teljesen különválva egy uj hitközséget alakítanak és az ungvári, vagy a váradi püspökséghez csatol­ják be egyházukat, sőt egy hivő, mint értesü­lünk azon czélra, hogy az esetleges uj hitköz­ségnek temploma legyen, ingyen telket ajánlott fel. A hívek közül, több száz aláírással kérvényt is menesztettek a püspökhöz, azzal fenyegetőzve, hogy ha Papp Lajos nem marad meg lekószük nek, úgy a református vallásra térnek át. * Az elemi iskolák bezárása. A tisztifő­orvos a vörheny nagymérvű terjedésére való te­kintettel az összes elemi iskolák bezárása iránt előterjesztést tett. Erre a polgármester a következő határozatot hozta. Tekintettel a vörheny megbe­tegedések s az ennek következtében beállott ha­lálozások eddig el nem ért nagy számára, vala­mint azon körülményre, hogy az állami iskolák igazgatóságának tisztifőorvossal közölt kijelentése szerint teljes lehetetlenség ellenőrizni és meggá­tolni azt, hogy a vörhenynyel fertőzött családból az egészséges tanköteles gyermekek ne járjanak iskolába, a város területén levő összes elemi is­kolákban, úgyszintén az óvodák és az izraelita illetve thalmud iskolákban az előadások megtar­tását a közegészségügyi törvény I R III. fejezet 33. §-a alapján egyelőre f. évi november 5-től számított 3 hétre beszüntetni rendelem, illetőleg az óvodákra nézve f. évi okt. 29-től 21 napra elren­delt bezárást ugyancsak nov. hó 5-től számitott 3 hétre meghosszabbítom. Végül kapitányi hivatalt felhívom, hogy a bejelentett heveny fertőző betegek kimutatását a középiskolák, felsőbb leányiskolák, tanító és taní­tónő" kópezdék igazgatóságával ezután is közölje a jelzett intézetek növendékei közt felmerülő meg­betegedésekről főorvosnak azonnal tegyenek je­lentést. A városban működő gyakorló orvosokat pe­dig ismételten felhívom, hogy az általok kezelt heveny fertőző betegek családjához tartozó bármely be nem zárt tanintézetbe járó növendékeket az is­kola látogatásától szigorúan óvják s erre a csalá­dot figyelmeztessék. Szatmár-Németi 1903 novem­ber hó 3-án Pap Géza polgármester. * Gyári tűz. Kedden reggel fél 7 órakor a fürészgyárból egy lovas jelentette az őrtanyán, hogy a gyárban tűz van, a tűzoltók gyorsan ki­vonultak, de mire odaértek, a gyári személyzet a tüzet eloltotta. A tiiz úgy keletkezett, hogy Recsi István gépészsegéd a gőzzel telt kazán egyik próba csapját meg akarván szeleltetni, a csap nem kinyílt, hanem letörött, a támadt nyíláson a gőzzel együtt a lángok is kicsaptak s a gépház menye- zetét meggyujtották, a forró gőz pedig Recsit sú­lyosan összeégette úgy, hogy a mentők az irgal- masok kórházába szállították, hol most ápolás alatt van. * Ingük József elsőrangú polgári, papi és egyenruházati üzlete Szatmár, Városház épü­let. E megbízható ezéget ajánljuk a nagyér demü közönség becses pártfogásába, hol min­dennemű polgári öltönyök, papi reve­rendák s teljes katonai felszerelések a legelegánsabb kivitelben beszerezhetők, bár mely csapattesthez tartozó egyéves önkén­tesek ju'ányos árban fölszereltetnek. * Czipö-üzlet áthelyezés. Jó hírnévnek ör­vendő czipész üzletemet, mely mostanig a színházzal szemben volt, a Kazinczy-utczába a Gutmann- féle palotába (ref. főgymn. szemben) helyoztem át, hol mint eddig is jutányos ár mellett kitűnő sevró, boksz, viksz, színes czipőket és vízhatlan erős va­dász csizmákat készítek. Kenőcsök jutái^os árban. A n. é. közönség pártfogását kéri Kálmán H. Mik­lósi utóda. Felelős szerkesztő: Dr, Hantz Jenő. Fődolgozótárs: Ferency János. Lap-kiadótulajdonos: Litteczky Endre. Kiadó május elsejére Bercsényí-utcza 1. szám alatt — esetleg istállóval — egy három szobás utczai lakás. Arpád-utcza 11. szám alatt, Eltelő ház­nál tisztán kezelt bivaly-tei 32 fillérért eladó. Szatmárnémeti szab. kir. város hetivásár kimutatása 1903. évi november hó 4-ik napján. Terménytárgyak. Termény neme. Tiszta búza ........................ Ké tszeres............................. Ro zs.................................. Ár pa.................................. Za b....................................... Őr lő tengeri........................ Ta karmány tengeri . . . Kása.................................. Pa szuly fehér.................... Szilva.................................. Kr umpli............................. Ki adta Szatmár 190-3. nőve K |f. 15 13 10 9 8 11 10 17 14 36 2 60 40 K f. 15 13 10 10 9 12 11 17 14 40 3 60 40 60 20 20 40 mber hó 4. Tankóczi Gyula főkapitány. 11707—1903. tkvi sz. Árverési hirdetményi kivonat. A Szatmárnémeti kir. törvényszék mint telek­könyvi hatóság közhírré teszi, hogy a Szatmárné­meti alapítványi pénztár végrehajtatónak ifj. Bene István és társai végrehajtást szenvedők ellen 700 K tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a Szatmárnémeti kir. tszék (a Szatmárnémeti kir. jbiróság) terülétén levő Szatmárnémeti-i 1214 sztj- könyben A f r. 1278 hrsz. alatt foglalt Honvéd- utcza 63 sz. ház udvar és kertből álló igatlanra az ezen sztjkvben C 11. alatt Telegdi Mária javára bekebelezett szolgalmi jog fentartásával elrendel- deltetik, ha azonban az ingatlan az ezen szol­galmi jogot megelőző teherletétek fedezetére szol­gáló 1030 K 40 filléren alól adatnék el, az ingat­lan az szolgalmi jog fentartása nélkül újabban el fog árvereztetni. 2290 koronában az árverést ezen­nel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1903 évi november hó 24-ik napján d. e. 9 órakor e kir. tszék mint tkvi hatóság árverelő helyiségében megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingat­lan becsárának 10 százalékát készpénzben, vagy 1881. évi 60. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számitott óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. évi LX, t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előle- ges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismer­vényt átszolgáltatni. Kelt Szatmárnémeti 1903 évi szept. hó 9-ik napján, A Szatmárnémeti kir. törvényszék mint te­lekkönyvi hatóság1. Farkas László . kir. törvszéki biró. Harácsek-féle kitűnő gyógyhatású-sósborszesz UH rendkivül sikerrel használtatik : bélfelfuvódás és azzal járó csikarások és görcsök megszüntesére, az étvágy fokozására, mindennemű rheumatikus bajok: csuz, köszvény, fog és fejfájás ellen. A fogakat megóvja az odvasodástól, az izmokat rendkivül erősíti s a szemekre is erősitőleg hat, a rossz száj-izt, bűzös lehelletet, a fejkorpát, hajhullást, börviszketegséget, kellemetlen láb és egyéb izzadást, kipállást, pattanást és bőratkákat (Mitessereket) pár napi használat után teljesen megszünteti. A HARÁCSEK-féle MENTHOL--ósborszesz ára haszuál ti utasítással: nagy Üveg 2 ko­rona, kis üveg 1 korona. Kapható a készítőknél: Harácsek Vilmos utódainál, Nagybányán, továbbá Bartók László ur dr#­gueriájában Szatmáron, valamint az ország minden gyógyszertárában és nagyobb kereskedésében

Next

/
Thumbnails
Contents