Szamos, 1903. október (35. évfolyam, 79-87. szám)

1903-10-22 / 85. szám

értőbb egyénnek is megmutatni. így került az­tán a lelet a legilletókesebb helyre a „Nemzeti Múzeumba.“ A leletből a találónak, illetve a szegény tulajdonosnak is nem várt anyagi haszna lett. De legnagyobb haszna a magyar régészeti tu­dománynak jutott, kiváltképen azáltal, hogy tudományos feldolgozása valóban elismert ke zekre jutott. Göhl Ödön tanár s múzeumi őr a numiz­matika terén specialis tudósunk a Numizma­tikai Közlöny foljó évi III-ik füzetében tu­dományosan írja le a lelet miben létét. Egy másik nem kevósbbé lelkes numizmatánk Áldor Gyula budapesti gyógyszerész ur, ki egész nyáron tisztán numizmatikai tanulmányok és összehasonlítások czéljából külföldön tartózko­dott, szintén foglalkozik a lelettel. Göhl Ödön tanár ur leírásának minden sora nagyon érdekelheti a a laikust is, de kü­lönösen minket: Szatmár és szomszédos me­gyék, u. m.: Szolnok-Doboka, Ugocsa és Be- reg megyék intelligens lakoságát. Megállapí­totta a tudós tanár ur, hogy a talált pénzek „Koisztobókus“ eredetűek. Vagyis oly néptől származnak, (idegen tudósok szarint Coistoboci) kik Szolnok-Doboka, Szatmár—Bereg megyék alsó vidékein laktak Krisztus születése előtt 200 évvel. Elég nagy idő, hogy az említett le­letnek a legnagyobb régiségértéket tulajdonít­sunk. Ennyit a „Koisztobókus“ pénzleletröl. Az említett pénz meglelése után alig telt el egy pár hét, újból találtak az itteni hatá­ron kapálás közben két darab római pénzt. Az egyik Áldor Gyula leírása szerint Antonius Pius római császár idejéből való. A másikat utóda Aurelius verette mintegy hálából elődje iránt. Ezekből mi laikusok is megállapíthatjuk, hogy a rómaiak uralma e vidékre is kiterjedt. Egyéb tudni való a tudósok dolga. Ezen leletek az itteni intelligencia érdek­lődését a régiségek iránt nagy mértékben fel­ébresztették. Ferenczy Gyula debreczeni theo- logiai tanár és ottani múzeumi őr volt az első, ki határunkban a régiségek egész telepét fe­dezte fel a nyáron. Patóháza és Aranyosme- gyes között a vasúti állomástól 1 — 2 száz lé­pésnyire „Szinér“ nevű ér partján, mintegy 1 négyszög hold területen régiségekben valósá­gos kincses bánya fekszik. Ö sétálása közben sétabotjával egy kiálóbb partból, kikapart egy teljesen ép úgynevezett sirató urnát, egy kő- baltát, nagyobb urna darabokat és tömérdek kagyló maradványt stb. stb. Másnap ugyan­csak e telepen, de más oldalról, egy árokpart­ból csekélységem ástam ki más más alakú és díszítésű urna részleteket, melyek a használat kö­vetkeztében két végén meglehetősen kopottak. Urnában elégetett emberi csont maradványokat, gatni akarná, hogy hideg van. A beteg fogvaczog- va húzta magára a takarót. Fájuk nem volt, hogy a tűz lángnyelvével kicsufolhatta volna a kívülről beszivárgó hideget. Az öreg rektrámné csuzos kezével törté-mar­ta magát, hogy egy kis fára meg kenyérre való -kerüljön a házhoz. Egy darabig ment ez valahogy, aztán száraz kenyér nem akadt a háznál, fűteni való sem. Az utolsó faszéket tegnap rakta be épen a kis kályhába most már az sines, hogy ráül­hetne búsulni. Sokszor hallotta emlegetni, hogy az égjük egyházi hivatalban mindig meghallgatják a szűköl­ködő szegényeket. Nehezen ment a dolog, de hát meg kellett tenni. Magára terítette a kopott perkál kendőt, ké­zen fogta kis unokáját és elindult oda, ahol a kö­nyörületes lelkektől még lehet segélyt kapni. Reszkető kézzel nyitotta meg az ajtót és elfogult, vissza-vissza kapott hangon mondta el a baját odabent. Könnyes szemmel ejtette ki azt a pár szót, melylyel segítséget alamizsnát kért. Sokan keresik fel ezt a helyet. Mennyi ezek közt az álszegény. Hányán használják fel a jól- tevők hiszékenységét, hogy félrevezessék ezeket saját könnyű hasznukra s az igazi nyomorult sze­egy állati csontvázat, melyből csak egy szarvat vettem el, a többi most is ott van, s egyéb kő­eszközöket stb. A talált tárgyak után ítélve, a telep ős­kori lakó- és temetöhely lehetett. Hogy valóban mi volt és mily kincsek rejlenek benne, csak akkor lehetne megállapítani, ha a telep szak­értők közreműködésével felásatnók. Csekélysé­gem részéröl e czélból amit tehettem, már ed­dig is megtettem. Felhívtam a Nemzeti Mu­zeum igazgatóságának becses figyelmét a do­logra. Onnét azt a választ nyertem, első sor­ban jó lenne egy közelebb fekvő és érdekkel biró intézet s nevezetesen a „Szatmári Köl­csey muzeum igazgatósága“ által a telepet megvizsgáltatni s ezután esetleg a Nemzeti Muzeum is belemegy az ásatásba. Ez a rend­jén is van. Nem lehet kívánni, hogy a Nemzeti Muzeum költséges dolgokba menjen bele, mig világosan nincs meghatározva a czél, hogy érdemes e az ásatás vagy nem. Egyes ember p. o. ilyen szegényfajta, mint csekélységem, nem ásathat, de már inté­zetek és gazdag egyének megtehetik. Ép ez a czélja szerény szavaimnak, hogy az érdeklődők becses figyelmét felhívjam. Máris tudok lelkes régisógkedvelőt, aki szintén kész az ásatásban esetleg részt venni és ez dr. Herczinger Fe- rencz nagybányai főorvos ur, ki egyébként ki­látásba helyezte, hogy a telepet rövid idő alatt megtekinti. Van Aranyosmegyesen más felásatásra érdemes telep is. Ott van az úgynevezett „Ta­tárdomb“. Ott van a „Gombás“ kellő közepén egy telep, honnót állítólag római téglák kerülnek ki. Ott van a „Sár"1 nevű ér partján ugy telep, mely valamiféle olvasztó műhelyre emlékeztet. A Sár partján találták a Koisztóbokus pénze­ket is. Végre ugyancsak az állomás mellett egy hely, mely valaha őserdőben emberi kezek ál­tal lett halomra felhordva, esetleg oda emberek eltemetve. De mindezektől eltekintve, a legelső sor­ban leirt telepre vagyok bátor az érdeklődök becses figyelmét felhívni. Ezzel megtettem azt, ami részemről e tekintetben kitelhetik. Marosán Kornél áll. isk. igazgató. Az „ex-lex“ mivolta és hatálya jogilag. Mi sem aktuálisabb dolog és kérdés ma, mint az, hogy „ex-lex“ lóvén minő helyes in- terpretatiót keli tulajdonítanunk az 1867. évi X-ik t. ez. rendelkezésének. Problematikus előttünk az, hogy vájjon megszegjük e állam A fiatal lelkézst is meghatották az öreg rektrámné szavai, de hát kivételt nem lehetett. Ki­mondta hát, hogy itten bizony az a szokás, hogy igazolni kell a szegénységet s a szükséget. Adna ő szívesen, de hát igy kívánja a rend. Jólelkiileg el is kezdte magyarázni, mitevő legyen, hová menjen, kihez forduljon, hogy megkaphassa a kí­vánt szegénységi bizonyityányt . . . A kis unoka eleinte elbámulva hallgatta mindezt, azután elengedte a nagymama kezeit. Kezdte nézegetni a sóba bútorait, a nagy képeket, melyeken nagy szakállu bácsik vannak festve. Majd közelebb, mind közelebb húzódott oda a szoba sarkába, ahol a nagy cserép kályha állt. Mintha már meg nem tudná érteni az otthon szo­katlanná vált nyájas meleg kályha beszédet. Széttárta kacsóit; szinte körülölelte a kályhát, majd csillogd szemmel fordult meg s sóvárgó aj­kairól mosolygón szállt el e pár szó: Nagmama, milyen jó meleg van itt! Vigyünk haza is belőle ! A fiatal tiszteletes pedig egyszerre elhall­gatott. Nem beszélt többet az eljárásról, nem be­szélt többet a hivatalos szegénységi bizonyítvány­ról, hanem szó nélkül nyitotta ki a pénzszekrény ajtaját. polgári kötelességünket, ellentétbe helyezke - dünk-e az idézett törvény szellemével, ha adót nem fizetünk, illetéket le nem rovunk, továbbá ugyancsak törvényen alapuló köz- vagy ma­gánjogi fizetéseket nem teljesítünk, daczára, hogy a kiszabott legális terminusok elkövet­keztek ? S hogy a kormánynak van-e joga vágj' nincs, még az önként befizetett állami jövedelmeket is beszedni, illetve elfogadni, vagy épen a mulasztók ellen a végrehajtást el­rendelni és foganatosítani? Továbbá adhat-e oly utasítást, bocsájthat-e ki oly rendeletet a kormány, mely oly adóknak, vagy más külöm- ben törvényileg megállapított jövedelmeknek behajtását czélozná, mely költsógvetósileg meg - szavazva, megállapítva nincs? Kérdés még az is, hogy a meg nem fizetett összegek, az adó- pénztárakba be nem szolgáltatott adók után késedelmi kamatokat fizessünk-e és mulasztá­sunk büntethető-e ? Kiválóbb közjogászaink sem értenek egyet ezen nagyon is fontos kérdéseknél. Határozott kiilömbsóget találhatunk ezen felfogásaikban, ugy az ex-lex mivoltát, mint jogi hatását ille­tőleg. Alsóbb fokú bíróságaink szintén nagyon sokszor különböző és téves ítéleteket hoztak, különösen az ex-lex idejében felmerült jövedéki kihágások eseteiben. Mig végre legfőbb köz­jogi bíróságunk „a közigazgatási bíróság“ az 1899-ik évben kelt két döntvényével megadta azt az interpretatiót az 1867. évi X-ik t. cz.-nek, a meljT eloszlatott minden kétséget és további magyarázatot az „ex-lex“ jogi mivolta és ha­tára iránt. Nevezett döntvények a következőképen rendelkeznek a főbb és általánosabb kérdések­ben : A kormány az állami jövedelmeket be nem szedheti, a mulasztók ellen végrehajtást annál kevésbbé foganatosíthat, rendeletéinek ez irányban közjogilag ereje sincs. A fize­tési legális terminusok bárha el is következtek, a fizetési kötelezettség be nem áll. A nem tel jesités mulasztást nem képez, késedelmi kamat nem szedhető, a mulasztást büntetni nem lehet. Tehát végső conclusiónk mindezekre tá­maszkodva oda gravitál, hogy semminemű ál­lami adót fizetnünk, illetéket lerónunk nem kell. E ténj'ünk által sem az állampolgári en­gedelmesség, sem az állampolgári kötelesség megszegve nincs. Mivel budget nincs, a kor- mánjr nem szedheti bevételeit, nem teheti meg kiadásait. Más azonban a „ius aequum“ és más a ,ius strictum.“ A „ius strictum“ horribilis stag­nálást, pangást követel az állami életben, rideg következetességgel kívánja megakasztani az ál­lami lót ütereit. Mivel bevételeket nem szabad elfogadni, nem kell adót fizetni; ugyde kia­dást sem szabad tenni, a pénztári készletek hova fordításáról nem lehet intézkedni, tehát annak a százezerre menő állami hivatalnoki karnak sem szabad a becsülettel, tisztességgel elvégzett munkája daczára is egy fillért is fi­zetni. Azt hiszem, nem szükséges tovább fes­tenem a képet. A következtetés nagyon is vasmarokkal tünhettetuó fel a rideg valót. Van tehát jog, rideg és merev, de talán ez egyszer alkalmazását nem kívánjuk oly szigorú pon­tossággal? Jobb és megfelelőbb, ha ily esetek­ben nem a „ius trictum“ de a „ius aequum“ lesz a vezérlő az irányitó az államélet functióiban. Az kétségtelen, hogy a kormány nem im- putálhatja magának még ez esetben sem azt a jogot, mely a jövedelmek kényszer behajtását czélozná és eredményezné, sőt ily rendeleteket az 1886 évi XXT. t. ez. értelmében sem a fő­ispánhoz, sem a budapesti főpolgármesterhez és a fiumei kormányzóhoz ki nem bocsáthat; a törvényhatóságok pedig ilyeneket ismételt fel­hívásra sem kötelesek végrehajtani. Azonban nem hüperlojalitás bármelyik kormánj' iránt sem az a hang, hogy a kor­mánynak ugy bevételei, mint kiadásai megté­telénél kell még az „ex-lex“ idején is némi szabad szabad kezet, — de nem kényszer al­kalmazást — engedni; mert különben alkotmá­nyosságunk e sarkalatos joga fólremagj’arázva, félreértve könnyen a legkóptelenebb socialis eszmék és törekvések fundamentuma lesz. Hogy hol és mikor, nemkülönben, hogy miben kell engedni némi szabad cselekvősógi teret, erre a rények kárára. Szundy Károly. PÁSKUJ IMRE hazai iparesarnokába az őszi újdonságok megérkeztek. Iskolás gyermekek részére kész kelengyék szintén raktáron vannak

Next

/
Thumbnails
Contents