Szamos, 1903. augusztus (35. évfolyam, 62-70. szám)

1903-08-30 / 70. szám

* Országos képviselő választók száma. Az 1874. évi XXIII. t.-cz. 22. §-a alapján a jövö évi orsz. képviselő választók névjegyzéke, a központi választmánynak tegnap megtartott ülésén véglegesen megállapittatott s hilelesitte- tett. Ezek szerint a város területén, beleértve a Szatmárhegyet is, a jövő évi orsz. képviselő választók száma összesen 1681. A névjegyzék egy hitelesített példánya a belügyminisztérium­hoz terjesztetik föl, mig a másik példány a helybeli kir. közjegyzőnek adatik át megőrzés végett. Két példány a városi hatóságnál marad, melynek egyike a közönség rendelkezésére áll­ít i megjegyezzük, hogy a f. évi képviselő válasz­tok száma 1645, tehát a szaporulat 36. * Előrevetett árnyékok. A nagykárolyi m. kir. jjénzügyigazgatósag városunk polgár- mestereh* z a következő átiratot intézte: Az aratna b. fejezi,ével az adózó közönség oly hely­zetbe jutó i, hogy köztartozásait minden na­gyobb megerőltetés nélkül törleszthet), legrosz- szabb estiben is apaszthatja, mig ellenben, ha a jelen kedve/o alkalmat köztartozásainak ki- egyenlitésere felhasználni elmulasztja, lehetsé­ges, hogy állami <> gari kötelessége teljesítésére épen oly idöbtu fogna szorittatni, midőn eme kötelességének e»ak uagyobb anyagi áldozat árán fog megfele'lieim. Bár a jelen költségve­tésen kívüli állapo ban kincstári követelések behajtása fel van függesztve és igy fizetési kényszer a fizetések teljesitésének elmulasztása esetében sem alkalmazható, mindazonáltal és éppen a fennebb felhozott indokból megkereste­tik a Polgármester ur, miszerint a vezetése alatti város területén levő adózókat állampolgári kö­telességük teljesítésének a jelen kedvező idő­ben elmulasztásából származó anyagi károk es­hetőségére figyelmeztetve, hirdetmény utján arra, hogy köztartozásaikat fizetni igyekezze­nek, felhívni szíveskedjék. Hogy pedig a felhí­vás eredménye elbírálható legyen, a városi adó­hivatalt utasítani szíveskedjék, hegy első Ízben folyó évi szeptember 1-én, azután pedig mind­addig, mig a költségvetésen kívüli állapot tart, minden hó 15-én és 1-ón az elért befizetési eredmény részletes nemenkénti felsorolása mel­lett ide jelentést tegyen. M. kir. pónzügyigaz- gatóság Nagykároly 1903. augusztus 14. Ke­mény sk. * Esküdtek kisorsolása. A f. évi szept. hó 21-én kezdődő esküdtszéki tárgyalásoknál résztveendö esküdtek, dr. Papolczy Gyula kir. it. táblai biró, Pap Endre és Hunyor Ödön törvényszéki bírák, dr. Joanovits Ernő aljegyző, dr. Orosz Sándor kir. alügyész és Korányi Já­nos ügyédi kamarai elnök jelenlétében a követ­kezőleg sorsoltattak ki. Rendes esküdtek. Asz­talos Sándor bankügyvezetö, Aszalai József ház- tulajdonos, Kótai József gazdálkodó, Buda László fbirtokos (nagysomkuti), Kató Bálint tí­már, Róth Ignácz Kereskedő, Májercsik János kovács, Beregszászi Gyula üveges, Kínál József kereskedő (nagykárolyi), Hebe József iparos (nagykárolyi), Hajnal Géza birtokos (józsefházai), Spinettli Sándor kereskedő (nagybányai^, Hi/sch Miklós építész vállalkozó, Keszi János iparos (nagykárolyi), Jákó Sándor ügyvéd, Juhász ístván gazdálkodó, György László gazdatiszt (pálfalvai), Jánk Ferencz gazdálkndó, Roóz Zsigmond kereskedő (farkasaszói), Weisz Lajos kereskedő (mátészalkai), Kleiszer Károly ura­dalmi tiszttartó (mezöteremi), Papp Mór birto­kos (udvari), Csaba Adorján, főszolgabíró, Lo- sonczi József gőzmalmi igazgató, Uray Géza ügyvéd, Grószmau Henrik ügyvéd (mátészalkai), Penyigei Imre nyug. telekkönyvvezető (nagy­károlyi), Freifeld Mór szatócs, Karikás Mihály háztulajdonos, Almássy Ignácz ügyv. (n.-károlyi) lakosok. Pót esküdtek : Nemes Lajos gazdál­kodó, Kovács Sándor földműves, Megyeri Sán­dor szabó, Laki Sándor gazdálkodói, Kocsis Gyula háztulajdonos, Kindriss Miklós kovács, Lóber Antal városi föerdész, Kiss Ferencz gaz­dálkodó, Klein Ábrahám Adolf könyv- és kép­kereskedő, Kürthy Endre kárbecslő szatmári lakosok. * Államsegély. Á tiszántúli ref. egyház­kerületi pénztár több szatmáregyházmegyei lel kész részére 3290 kor. államsegélyt küldött a napokban Biki Károly espereshez, mely össze­get az esperesi hivatal az illető lelkészek ré­szére szét is küldött. * Építkezés. Dr Vajay Károly tiszti fő­ügyész, házastelkének Rákóczi-utczai homlok- vonalán emeletes lakóházat épit. Ez tehát a harmadik emeletes ház városunkban, mely jelen­leg s ugyanazon időben épül. * Az ipartanács tagjai. Az ipartanáes az 1884. évi XVII. t.-cz. 175. §-a alapján évenként újból alakintandó és ebbe 2 rendes és 2 póttag választandó meg. Minthogy a választottak man­dátuma f. ó. szeptember hó 30-án lejár, a jövő évre a városi tanács tegnap megtartott ülésében a következőket választotta be az ipartanács tag­jaiul. A közigazgatási bizottság részéről rendes tagként: Losonczi József kereskedő és Gyulai Lajos iparos; póttagként: Wallon Lajos keres­kedő és Kerekes Dániel iparos. A kereskedelmi- és iparkamara részéről rendes tagként: Jákó Mihály bankigazgató, Bölönyi László iparos, póttagul: Páskuj Imre kereskedő és Szentiványi Károly iparos. * Hazatért tisztviselők. Pethő György gazdasági tanácsos és Erdélyi István főmérnök szabadságidejükről hazaérkeztek s hivatalukat elfoglalták. * Edward király és Károlyi István gróf. Edward angol királytól Károlyi István gróf, abból az alkalomból, hogy Szélcsend nevű kan- czája megnyerte a Szent-István-dijat, a követ kezö sürgönyt kapta: Károlyi István grófnak, Budapest. Rendkívül őszintén gratulálok Önnek, hogy megnyerte a Szent-István-dijat sajátneve- lésü lovával. Mindig legjobb emlékben tar­tom az Önök kedves városát és azt a szi­ves fogadtatást, amelj'ben ottan részem volt. Edwárd. * Kitüntetés. Őfelsége a király Brabécz Gyulának, a szatmári 12.-ik honvéd-gyalogez­rednél létszám felett vezetett alezredesnek a szabadkai 6-ik ezredhez való áthelyezését el­rendelte s ez alkalomból a honvéd Ludovika Akadémiában tanári és akaden.ikus zászlóaljpa rancsnoki minőségben szerzett érdemei elisme­réséül neki a katonai órdemkeresztet adomá­nyozta. Brabécz nem rég városunkban volt ál­lomáson. * Kinevezés. A főispán gr. Teleki Jenőt fizetésnélküli közigazgatási gyakornokká ne­vezte ki. * A földművelésügyi m. kir. miniszter Poszvék Nándor vármegyei Gazd. Egyl. tit­kárnak a munkásközvetitós körül kifejtett működése elismeréséül 150 korona tiszteletdijat utalványozott. * Kertészeti kiállításunkra a bejelenté­sek tömegesen érkeznek. Minthogy a bejelen­tések zárlatáig ezeket csoportosítani nem lehet; a végleges katalógus számok szept. 10 ike után nyomban fognak a bejelentőkkel közöltetni. * Kertészeti előadások. Kiállításunkat ta­nulságosabbá teendő, a kiállítási bizottság in­tézkedett, bogy a kiállítás ideje alatt a kerté­szeti ismeretek köréből előadások legyenek tartva. Az előadások specziális kérdéseket fog­nak felölelni. * Aszaló a kiállításon. A földmivelósügyi m. kir. miniszter kiállításunk egész tarta­mára egy Byder-féle amerikai rendszerű asza­lót engedélyezett, melynek működésben való bemutatása végett Kovács János nagybocskói áll. kertésztanitó lett kiküldve. * Szőlők állása. A peronoszpora várme­gy nk egész délnyugati szőlőit erősen megtá madta. A betegség a fürtökre is rávetette ma­gát. A fürtöket inficziált peronoszporát sok helyütt a lisztharmattal tévesztik össze s kén- porozással igyekeznek védekezni. * Kiutalás. A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete alapján a Kinizsi- és Rá­kóczi-utczai állami elemi iskolák fölépítése al­kalmával Radnai és Csímar társvállalkozók ál­tal teljesített munkálatokért a városi tanács az ezúttal érvényesített VI. kereseti kimutatás vál­lalati összegében 27.000 koronát kiutalt s ezt a pénztári hivatal az építkezési költségek fede­zésére felvett kölcsön terhére el is küldte. * Bűvészet. A Pannónia szállóban Car- mellini bűvész, gondolatolvasó és szalon equi- librista ma kezdi meg pár estére terjedő elő­adásait. Műsorában a következő mutatványokat ígéri: A boszorkány konyha. Kártyakisórletek. A szárny kürtös félelemben. A láthatatlanul iró kéz. Rotschild szivarok. Az utazó pénzda­rabok. Liliput az ujjakban. A posta 100 év után. * Nyilvánossági jog. A vallás- és közokt. miniszter a gróf Károlyi Lajos által az erdőd- vállaji uradalom „Lajosmajor* nevű gazdaságá­ban szervezett magán elemi iskolát a nyilvá­nossági joggal felruházta s az iskolát a kir. tanfelügyelő felügyelete alá helyezte. A gróf urnák az uradalmi cselédség gyermekei nevel- tethetése érdekében hozott áldozatkészséget el­ismeréssel vesszük tudomásul. * Kinevezés. A vallás- és közoktatási mi­niszter a szaniszlói állami Óvodához Andriska Teréz oki. óvónőt kinevezte. * Lemondás. Ember Sándor, szinyórvá- raljai állami isk. tanító, a székesfőváros isko­láihoz történt megválasztása miatt állásáról le­mondott. * Újabb kiutalás A vallás- és közoktatás ügyi miniszter rendelete alapján a helybeli Ki- nizsi-utczai állami elemi iskola telkének feltöl­tése alkalmával Katanics Antal és Keszeits István társvállalkozók által teljesített munká­latokért járó 1400 korona vállalati összeget ne­vezett vállalkozóknak az építkezési költségek fedezésére felvett kölcsön terhére a városi ta­nács kiutalta. * Gazdasági ismétlő iskola. Kollár Endre barótbi (Háromszékm.) közsógbeli állami gaz­dasági iskolai szaktanító, a városi hatósághoz kérvényt nyújtott be az iránt, hogy a város állami segélyezéssel egy gazdasági ismétlő szak­iskolát létesítsen, melynek ö lenne annak ide­jén egyik szakoktatója Kollár a beadványában hivatkozik azon szép sikerekre, melyeket idáig pályáján elért és felhozza mindama erkölcsi és anyagi hasznokat, melyek a felállítandó minta­telepből a város közönségére háramlanának. A mintatelep, melyen nemcsak fiatal korban levő tanonczok, de a már meglett korban levő gaz­dák is sokat tanulhatnak, pár száz forint tiszta hasznot eredményezne; a mintatelep czéljaira folyamodó 20 kát. holdat kór a várostól. A ta­nács tegnap foglalkozott Kollár Endre kérvé­nyével s abban érdemleges határozatot egy­előre nem hozott, hanem véleményezés végett a gazdasági tanácsosnak adta ki. * Esküvő. Holnap, hétfőn délelőtt eskü­szik örök hűséget Demján Titusz avas-felsőfa- lusi gör. kath. papjelölt Szilvássy Gizella kis­asszonynak, özv. Szilvássy Lászlónó kedves leányának. * Iparosok figyelmébe. A „Debreczení Kereskedelmi és Iparkamara“ értesítette az ipar­hatóságot, hogy f. hó 20-án Budapesten a vá­rosligeti iparcsarnokban megnyílt segéd- és ta- nonczmunkakiállitás alkalmából a kereskedelem­ügyi miniszter 50 százalékkal kedvezményezett vasúti jegyek igénybevételére jogosító igazol­ványokat bocsátott a kamara rendelkezésére, melyek szept. 18-ig érvényesek. E kedvezmé- nyes igazolványokkal már eddig is több, mint 285 iparos és segédmunkás utazott fel a fővá­rosba az említett kiállítás, valamint az iparmű­Harácsek-féle kitűnő gyógyhatású sósbomesz rendkívül sikerrel használtatik : bólfelfuvódás és azzal járó csikarások és görcsök megszüntesórei az étvágy fokozására, mindennemű rheumatikus bajok: csuz, köszvóny, fog- és fejfájás ellen. A fogakat megóvja az odvasodástól, az izmokat rendkívül erősiti s a szemekre is erősitöleg hat, a rossz száj-izt, bűzös lehelletet, a fejkorpát, hajhullást, börviszketegséget, kellemetlen láb és egyéb izzadást, kipáliást, pattanást és bőratkákat (Mitessereket) pár napi használat után teljesen megszünteti. A HARÁCSEK-fóle MENTHOL-sósborszesz ára használati utasítással: nagy Üveg 2 ko­rona, kis üveg 1 korona. Kapható a készítőknél: Harácsek Vilmos utódainál, Nagybányán, továbbá Bartók László ur dro- gueriájában Szatmáron, valamint az ország minden gyógyszertárában és nagyobb kereskedésében.

Next

/
Thumbnails
Contents