Szamos, 1903. július (35. évfolyam, 53-61. szám)
1903-07-30 / 61. szám
Gyomorbajban szenvedők figyelmébe. » Mindazoknak, kik meghűlés, túlterhelés vagy nehéz emésztésű eledelekkel való táplálkozás miatt gyomorbajba estek, alkalmazzák az Ulrich luberWéle emésztési- és véríisztitó gyóggfübort, mely sok éven át kitűnő gyógyerejü szerül bizonyult' gyomorhurut, gyomorgörcs. gyomorfájás, nehéz emész tés és elnyálkásodás elien. Ezen gyógyfübor kitűnő gyógyerejü füvekből borral van készítve es bár nem hajtószer, erősiti és serkenti az összes emésztési szerveket. A gyógyfübor eltávolít ugyanis minden rendetlenséget a véredényekből tisztítja a vért a kóranyagoktól és előmozdítja az egészséges vér képződését. A gyógyfübor idejekorán való alkalmazása a gyomorbajokat már első fellépésüknél elnyomják. Ne mulasszuk tehát el inkább azt alkalmazni, mint más erős, maró, egészség rontó szert. A fejfájás, felböfögés, gyomorhév, szelek, émelygés és hányinger, az idült gyomorbajnak mindannyi korjelei, már néhány- szori bevétel után eltűnnek. Székrekedés és annak következményei: szorongatás, vértódnlás a máj-, lép-ésverő czérben (Hämorroidallenden) bélgörcs, szívdobogás, álmatlanság gyorsrn hatva eltávolíttatnak a bár enyhe hatású gyógyfübor alkalmazása által. A gyógyfübor ellensúlyozza az emészhetetlenségct. serkenti az emésztési szervezetet és könnyű székeléssel eltávolít a gyomor- és belekből minden káros anyagot, A soványság, sápadt arczszin, vérszegénység, erőhanyatlás legtöbbnyire a rósz emésztés hiányos vérképzödés- és a májkoros állapotnak a következményei. Az ily betegeknél majd teljes étvágytalanság lankadtság, lehangoltság, gyakori fejfájás és álmatlanság következik be és azok lassú sorvadásnak indulnak. A gyógyfübor a gyöngült életerőnek uj lendületet nyújt. A gyógyfübor fokozza az étvágyat, elősegíti az emésztést és táplálkozást, hatalmasan serkenti az anyagcserét, gyorsítja és javítja a vérképződést, csillapítja az izgatott idegeket, uj életet és erőt szerezvén a betegnek. Számos elismerő és hálaadási levél bizonyítja a fentmondottakat. A gyógyfübor 3 koronás, 4 koronás üvegpalalaczkokban kaphatók a következő gyógyszertá- akban: Szatmáron az összes gyógyszertárakban, Berencze, Ar.-Megyes, Apa, Lippó, Réztelek, Szatmárhegy, Erdőd. K.-Darócz, Szakasz, Csenger, K.-Tótfalu, Hermanszeg, F.-Gyarmat, Halmi, T.-Terebes, Turcz, Sárköz, Kányaháza, Bikszád, A.-Felsőfalu, Sz.-Váralja. N.-Sikárló, Erdőszáda, Tomonya, Farkasaszó, Zeles- tye, N.-Nyires, N.-Somkut, Sz.-Cseh, Szamos-Ujvár, Zsibó, Zilah, Perecsen, K.-Béltek, Uj-Német, Tasnád, T.-Szántó, Csány, Margittá, Ér-Endréd, Kémer, Sz.-Somlyó, Ér-Mihályfalva, Piskolt, Szaniszló, Fábiánháza, N.-Ecsed, M.-Szalka, Szamosszeg, Olcsva, Vitka, M.-Tarpa, M.-Vári, T.-Ujlak, N.-Szőllős, Huszt, Yisk, Técső, Traczköz, F.-Fernezely, N.-Bánya, F.-Bánya, Szakállasfalu, Kovás, Szurdok, N.-Károly valamint Magyarország kisebb községeiben is. A szatmár-neireti-i gyógyszertár szállítja a gyógyfübort mindenhová az Osz- trák-Magyarország területén eredeti árak mellett, ha legalább 3 palaczkot rendelnek. Óvakodjanak az utánzásoktól! Tessék Ullrich Hubertféle gyógyfübort kérni. PÉNZ! á"/.-os HfksiUscs KijksittüKel nyújtunk 15—65 évig terjedő időre az ingatlan háromnegyed értékéig a legrövidebb idő alatt, mert budapesti és külföldi elsőrangú pénzintézetek képviseletét átvettük. Ezzel kapcsolatosan értesítjük a n. é. közönséget, hogy Budapesten székelő Magyar Országos Központi Takarékpénztár és a Debreczeni Első Takarékpénztár tulajdonosok megbízása folytán rendkívüli kedvező feltételek mellett bérbeadjuk vagy eladjuk csoportonkint is az általunk házilag kezelt következő birtokokat: 1) Nagy-Ar községben (Szatmár vm. fehér gyarmati járás) levő 1400 holdas első ősz tályu birtokot, legmodernebb emeletes kastély, kiválóan gondozott park- és gazdasági épületekkel, 2) Aranymező községben (Szolnok-Doboka vm. Csákigorbói járás) levő vasúti állomással biró 180 hold szarnosmenti birtokot, lakház és gazdasági épületekkel. Továbbá: 1) Szerzünk olcsó személyi és váltóhitelt. 2) Elvállaljuk birtokok parczellázását, birtokok és házak eladását, vételét stb. Neuschlosz Testvérek törvényszékileg bejegyzett czég, bankbizományosok. Szatmári iroda: Árpád-utcza 20.Telefon sz. 16. Válasz bélyeg melléklendő. A i gazdaközönség figyelmébe. női-, PÁSKUJ IMRE férfi-, Isáni}- és fin fehétoenpk gijára SZATMÁR. Szepességi len-vásznak. Honi gyapjúszövetek. Kész női- és lérfl fehérnemüek. Menyasszonyi kelengyék nagy raktára.----fiagg Szőnyeg-raktár. 53 1 .j Nap- és esernyők 4) E A közeledő aratás alkalmából ajánlom elismert jó hir-j névnek örvendő , zsákkölcsön-dntézetemet 1« melyet nagyrészben ez idén uj zsákokkal egészítettem ki. — Ajánlok továbbá eladásra eredeti gyári árakon Jutta (Tar- panüng) Drill (négynyüstös) len, termény és gyap- £ juzsákokat. Nagy raktárt tartok első minőségű szegedi gyártmányú kötélárukból. Vízmentes ponyvákat, eséplőgéptakarókat, repczehordáshoz szükséges vitorlavászon ponyvákat, legjutányo- sabb gyári árban ajánlok, úgyszintén mérsékelt dij mellett kölcsönadok. Özv. Marko/its Áronná, Szatmár, Deáktér. 50 eu ON (C PJ, # o 7? izmentes ponyvák. 56 7 Nyomatott a „Szabadsajtó“ könyvnyomdában Szatmáron 1903.