Szamos, 1903. július (35. évfolyam, 53-61. szám)
1903-07-09 / 55. szám
XXXV. évfolyam. Szatmár, 1903. csütörtök julius tio 9. SZAMOS. TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ár: Bgész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. A cselédkérdéshez. Közérdekű kérdéseink között a fenti is azok közé tartozik, melyek a mindennapi élet folyamában állandó érdeklődés tárgyát képezik. Az e tárgyban észlelt tapasztalatok alig térnek el egymástól s az évről- évre hangoztatott panaszok úgy látszik, állandósulnak, sőt (okozódnak is a nélkül, hogy a helyzet gyökeres javítására biztos kilátásaink lehetnének. Azok a panaszok, melyek a cselédügy kérdésében minduntalan íölmerülnek, kétféle forrásból erednek. A bajnak egyik forrása általános, társadalmi jellegű, a mi a cselédeknek és társadalomnak megváltozott viszonyában keresendő, a másik forrása a bajnak az, hogy a cseledelhelyezést egyesek az üzleti spekuláczió hatalmába kerítették s ezzel az amúgy is rósz cselédtartási viszonyokat még rosszabbakká telték. A mi az általános társadalmi bajt illeti, azon csak nehezen és következetes, egyértelmű eljárással lehetne segitni. A cseléd viszonya a családhoz ugyanis néhány évtized óta lényegesen megváltozott, még szembetűnőbb a különbség, ha ennél régibb időkbe is visszatekintünk. Régen a cseléd a család tagjául tekintetett, a mint ezt a névnek közös eredete is kétségtelenül bizonyítja, de méltán volt tekinthető annak nemcsak akkori helyzetéből kifolyólag, hanem annálfogva is, hogy hűségben és buzgóságban a családdal való bizonyos közösség érzete íejlődött ki. A viszonyok azóta gyökeresen megváltoztak. Ma a cseléd, a maga helyzetét olyan átmeneti szükséges rossz állapotnak tekinti, a melyen mielőbb túlesni igyekszik, s a keresetforrás és megélhetés utolsó menedékének tartja s a legelső kínálkozó alkalmat megragadja, hogy abból megszabaduljon. Ha számításában csalódik s a maga lábán önálló életmódja után nem tud boldogulni, nyitva áll előtte ismét a menedék s újra beáll cselédnek. Maga a cselédtartó gazda is tisztában van azzal, hogy a cseléd csak ideiglenes állapotnak tekinti helyzetét, hogy ez a legelső jobb ki átásnál faképnél hagyja s ezen ideiglenes viszony tudatában maga sem törekszik arra, hogy állandóbb kapcsolatok létrehozásával minduntalan kísérletezzen. Ma a többévi egy helyen eltöltött cselédi szolgálat még faluhelyen is ritkaság számba megy; nálunk, városon, amint erről a cselédbejelentési hi vatal tanuskodhatik, még a több hónapi szolgálati idő is folyvást kevesbedik. Cselédtörvényeink alapján ma a cseléd annyiszor változtathatja helyét, a hányszor neki A 25. év«s találkozóra. (Szatmáron, 1903. julius 2.-án.) Ifjúságét vetés, az aratás gondja Már az élemedett férfi vállát nyomja. Ha jó is a vetés, mennyi gond megy rája, Amig megérik a biztos aratásra ! tetszik s a kereslet kénytelen a cseléd fokozódó igényeihez alkalmazkodni. Nincsen ugyan papiroson kifejezett kartelljük, de azért a piaczon, a kutnál tökéletesebb kartellt csinálnak, mintha rendszeresen volnának szervezkedve. Nincs ügyvezető központi irodájuk, de azért mindig jól vannak értesülve a viszonyokról s ha észreveszik, hogy egy-egy munkás, szorgalmas, hűséges cseléd is bekerül a városba, azt ugyan hamar kioktatják s a cselédtartó szemlátomást tapasztalhatja a hatást, mit a környezet gyakorolt az ujonczra. Ezt általános társadalmi bajnak tekintjük, mert a cselédek fokozódó igényei vagy abban nyilvánulnak, hogy mennél kevesebb munkát végezzenek mennél több bérért, vagy olyan kikötésekben, melyek az erkölcsi romlásra bizonyos szabadalmakat foglalnak magakban. Ebben is bizonyos kartell- szerü eljárást tanúsítanak s innen van, hogy a proätituczio a cselédek közt majdnem általánosnak mondható. Hogy az ilyen állapot úgy erkölcsileg, mint phisikailag mily kiszámíthatatlan károkat okozhat a családi környezetre, azt e helyen felesleges bővebben is részletezni. A cselédtartási rósz viszonyoknak másik okául azokat az üzelmeket tekinthetjük, melyeket egyesek cselédszerzés czimen folyFáradt madár dala, de aki megérti, Kiérzi belőle, hogy a dal a régi, Mikor még válaszfal s idő nem volt köztüuk, S a közös tálhoz mind egyformán gyürkőztünk. Irta: Éder Pál. Mintha csak tegnapról virradóit voln’ mára, Zajos muri után ködös éjszakára, Minden oly „tegnapi“ mámoros lelkemnek, Együtt mulatva igy, pajtásim, veletek. Az, hogy a „tegnapi“ fiatalság helyett Meglett emberek közt foglalok ma helyet, S hogy az idő itt-ott ránk verte bélyegét, Nem változtatja meg a dolog velejét. Mert hogyha az időt a szivünkkel mérjük, A régmúlt időket nagyon közel érjük, S az emlékezésnek nézvén át üvegén, Előttünk áll a múlt, fiatalon, üdén. Az életküzdésben megvénhedett lélek Himes-szivárványos fürge szárnyra éled, Csapongva járja he mezejét a múltnak, Hol a gyermekévek virági virultak. Egy nyiltu virági egy nyara életnek Felém édes, üde illatot lehelnek, Mézük is „tegnapi“, szivem, lelkem vallja, Pedig huszonöt év tarolgatott rajta ! Huszonöt esztendő ! . . Az idő nagy gazda, Az életet rendjén, szigorun beosztja : A gyermekéveknek hagy virágos kertet, Majd eztet felszántva, a vetésre kerget. Rideg gazdálkodás volna igy az élet, Ilyen ridegségben csak lelketlen élhet. De lám, a sors bölcsen gondoskodik róla : Vetésünket szines virággal beszórja. Nem kell eztet vetni, maguktól kikelnek : Drága rózsabokra édes szerelemnek, Rózsabokor-hajtás — nem teher az ágnak, — Édes virágai édes boldogságnak. A nemes érzelmek sok tarka plántája, Öröm mindenkinek, ha kapja, ha adja, S kárpótlásaként a rég felszántott kertnek, A múltak emléki magjukból kikelnek. Negyedszázad után szomjas méheképen, Honnan a sors szele elsodort végképpen, Negyedszázad után újra erre járva, Mézéhesen szállók virágról-virágra. Gyermekemlékeink vadvirágos rétje, Hol a szív, mely a te határod kimérje ? Hol a szív, mely rólad annyi mézet szedne, Hogy virágaidban már többet ne lelne ? . . Megpihenni lelkem rá száll egy hűs ágra : Barátság fájának szép lombos ágára, S a sok repüléstől fáradtan, pihegve, Az örökzöld lomb közt dalolni jön kedve. Ám ezt a válaszfalt zöld folyondárképen, Barátság indája befutotta szépen. Ugyan ki látná itt a választófalat, Mikor az az inda közös földből fakadt ! Egy-egy gyökérszálat vittünk el magunkkal, Hogy negyedszázadja számoltunk a múlttal, Mindenik gyökérszál megfogamzott bennünk, Kik e fát ápolni e nap összejöttünk. A múltak emlékin kalandozó lelkem A jelenre ime vígan visszareppen S fészket verve a nem hervadozó ágon, A barátság fáján pihenőm találom. Ürítem poharam hát a barátságra, Mindnyájunknak jövő boldogulására, A múlt emlékére, jelen örömére, Örök küzdésünknek, örök sikerére. Édes oázai küzdelmes életnek, Édes élesztői családi tűzhelynek, Verejték törlője, gondok oszlatója : ürítem e pohárt az asszonyainkra! Részesei ám ők nem voltak a múltnak, Emlékein mégis lám velünk viduli.ak, Egygyé forrt szivekben közös érzés támad... Áldja meg az Isten a kompániánkat!
