Szamos, 1903. június (35. évfolyam, 45-52. szám)

1903-06-21 / 50. szám

inkább súlyosbítja s tarthatatlanná teszi. A birtokviszonyok kerületünkben nem remélt kedvező t'áltozást mutatnak, a x, eladósodott birtokok szilárd kezek közé kerültek ; a paraszt­elem állandó vevő kisebb és nagyobb birtok­testekre; hogy az utóbbiakat megvásárolhassák, egymás között szövetkezetei alkotnak és napról- napra nagyobbodik a paraszt kézbe került terű let. A paraszt elem pénzforrása nagyobbára Amerika, honnan a kivándorlottak szakadatla­nul küldenek kisebb-ragyobb pénzösszegeket. A birtokok ára jelentékeny emelkedést mutat, különösen ott, hol a parasztkéz a vásárló ; me­sés az az ár. melyet főidért fizet; 500—600 kor egy 1200 négyszögöles hold közepes minő­ségű földért nem titka jelenség. * Ev. ref. tanitóuö-képzö intézet Szat- máreE. A helybeli ev. ref. felsőbb leányiskola mellett régóta tervbe vett ev. ref. tanitónő- képzőintézet f. év szeptember elsején megnyilik az I. osztálylyal. A tanitónő-képzőintézet 1. osztályába oly növendékek vétetnek fel, kik 14-ik életévöket már betöltötték s a polgári vagy felsőbb leányiskola negyedik osztályát, vagy a felsőbb népiskolát sikerrel végezték. A felvétel iránt benyújtott levélbeli jelentke­zéshez a következő eredeti okmányok csatolan­dók : 1. születési bizonyítvány ; 2. iskolai bizo­nyítvány ; 3. orvosi bizonyítván}'a jelentkezőnek a tanítónői pályára alkalmas voltáról; 4. ujra- oltási bizonyítvány. Azok, kik a polgári, vagy felsőbb leányiskola IY. osztályát sikerrel végez­ték, azok felvételi vizsgálatot nem tesznek. Akik a felső népiskolát végezték, azok felvételi­vizsgálattal vétetnek fel. A felvételi vizsgálat díjmentes. A havi tandíj 6 korona; beirási dij 12 korona. Szatmár, 1903. junius hó. Az igaz­gatóság. * A honvédség koréból. Lencz Győző ezre­des, a 12-ik honvéd-gyalogezred parancsnoka, közelebb Nagykárolyban járt és részt vett a honvéd zászlóaljnak Csomaköz környékén tar­tott harczászati ezéllövészetén. * Rákóczi-iinnep. A Il-ik Rákóczi Ferencz nemzeti szabadságharcza 200 éves évfordulójá­nak megünneplésére kiküldött várm. bizottság az ünnepség előkészítése ügyében f. hó 24-én d. u. 3 órakor Szatmárnémetiben a városháza tanács­termében tartja meg első értekezletét. * Nyomdászaink száma, az utóbbi idő­ben városunkban különösebben fellendült hir- iapirás következtében, annyira megszaporodott, hogy közelebb szakegyesületbe tömörültek. Az ifjú egyesület mindjárt óletjelt is szándékozik magáról adni azzal, hogy könyvtári czólokra julius 19-ón, a Kossuth-kerti mulatóban vigal­mat rendez. Hisszük, hogy derék nyomdászaink vállalkozása, akik a szellemi termékeket közön­ségünkhöz annyi buzgósággal közvetítik, telje­sen sikerülni fog. * Sertésvész kerületek. Véghetetlen ká rára szolgál az a város közönségének, hogy ba a sertésvész a város bármelyik részében fellép, nemcsak az egész város területe kerül zár alá, hanem még a 17 kilométerre eső Szatmárhegy is. A városra háramló e nagy kár elkerülése végett a főkapitányi hivatal előterjesztést tett a városi tanácshoz, hogy sertésvósz tekintetében 3 kerüiet állapíttassák meg, Szatmár, Németi és Szatmárhegy, hogyha valamelyik kerületben a vész fel lép, a másik két kerületből még mindig lehessen sertést forgalomba hozni. A város területének igy kerületenkint való enge­délyezés iránt a földmivelésügyi minisztérium­hoz kell felterjesztést tenni. * Gyászhir. Városunk egy régi s köztisz teletben állott polgára, Félegyházi Mihály hunyta le csütörtökön örök álomra szemeit. A boldogult hosszúra terjedt egész életét munká­ban töltötte el, fáradhatatlanul dolgozva család­jáért. Hosszabb időt szolgált a törvényhatóság zöld asztala mellett is s általában azt a kört, hova sorsa állította, hiven és tisztesen töltötte be. Haláláról a család a következő gyászjelen­tést adta ki: Alantirottak mély fájdalommal tudatják az összes rokonság nevében is a jó édes apa, nagyapa, após és rokonnak, Félegy­házi Mihálynak, 1903. junius hó 18-án este fél 10 órakor, munkás életének 76-ik évében két heti súlyos szenvedés után történt csendes el­hunytét. A megboldogultnak földi maradványai f. évi junius hó 20 án d. u. 5 órakor helyez tettek a Kölcsey-utcza 21. sz. háztól az ev. ref. egyház szertartása szerint a vasút melletti teme­tőben örök nyugalomra. Szatmár, 1903. junius hó 20. Béke lengjen hamvai felett 1 Félegyházi Zsuzsanna, Félegyházi Juliánná, Félegyházi Sándor, Félegyházi Róza gyermekei. Fólegy- kázi Ilonka, Félegyházi Mariska, Félegybázi Erzsiké unokái. Délczeg Lajos, Fólegyházi Ferencz, Tóth Elek vejei. * Az államilag segélyezett ev. ref fő­gimnáziumban a szóbeli érettségi vizsgálato­kat tegnap fejezték be. Jelentkezett összesen 20 ifjú. Jelesen érett: Thury Zngmond, Weisz Izrael. Jól érettek: Borgida József, Klein Alfréd, Nyiri Kálmán. Érettek: Jakab Viktor, Jeremiás Bernát, Jéger Károly, Jósits Miklós, Keóky István, Kiss József, Madarassy László, Pálffy Jenő, Tukacs Dezső. Két hóra egy-egy tárgyból javító vizsgá­latra utasittattak hatan. * Jleghivó. A szatmár németi iparos ifjak köre 1903. julius hó 5-én saját „Otthona“ kert­helyiségében, a könyvtár javára zártkörű nyári tánczvigalmat rendez. Belépti-dij személyen­ként 1 korona. Kezdete este 8 órakor. Az es­télyen megjelenő közönség kellemes szórakoz­tatásáról a rendezőség fog gondoskodni. Je­gyeket előre meg lehet váltani Balog Dezső fodrász üzletében. Felülfizetések köszönettel fo­gadtatnak és hirlapilag lesznek nyugtázva. * A nagykároly—mátészalka —csapi vasút engedményese, a Gregersen-czég kijelentette, hogy e vasút ópitósót f. év szeptember havá­ban megkezdi. * Hivatalvizsgálat. Makra nézi József tör vényhatósági m. kir. állatorvos csütörtökön városunkban a m kir. városi és járási állat­orvosok működése és hivataloskodása fölött szemlét tartott. Mindkét állatorvosnál a leg­nagyobb rendet találta, miről nagy megelége­déssel nyilatkozott. * Á gyermekek oltása még a jövő héten is tart. Holnap délelőtt 10 órakor (és a követ­kező napokon) a róm. kath. elemi iskolában, délután 4 órakor a németii elemi iskolában. A németii részben délelőtt nem oltanak. * Párbaj. A honvéd-laktanyában junius 18-án Kállay Szabolcs Keér-Semlyénből éz Ba- lika Miklós Fehérgyarmatról kardpárbajt vív­tak. Előbbi segédei voltak ifj. Póchy László és Németh Jenő ; az utóbbié Kende Péter és Gu- lácsy Tibor. Orvosok: dr. Kölcsey- Ferencz és dr. Halász Jenő. A párbaj a felek könnyű meg­sebesülésével végződött. * Pályázat. A szatmárhegyi alkspitányi hivatalnál megüresedett végrehajtói állásra a városi tanács a pályázati hirdetményt kibocsá­totta. A pályázati kérvények szabályszerűen fölszerelve f. ó. julius hó 8-án d. e. 11 óráig a városi tanácshoz nyújtandók be. * Jóváhagyás. Az előcseri és középhegyi szőllők eladása iránt kötött szerződést a bel­ügyminiszter jóváhagyta. * Engedély. Dr. Lengyel Alajos helybeli lakosnak a városi tanács megengedte, hogy Szatmártól—Lázárig vezetendő telephon hálózat vezetékeit a város belterületén a villamos osz­lopokra szerelje, azonban kikötötte, hogy ezen engedély bármikor megvonható. * Hock János felolvasása. Az emberiség történetét és megváltását rövid szavakban a vallás és tudomány kapcsán hallottuk tegnap este a szónoklók mesterétől előadni. Színes vetí­tett képek, köztük sok szép dologgal, tárták szemünk elé az emberiség szomorú múltját. A meggyőződés és erős hit, kapcsolatban a szép orgánummal bizonyára visszhangra talált, a nagy számú közönség lelkében, mely a szónokot több- s őr megtapsolta és érdeklődéssel hallgatta mindvégig. * Segélypénz utalványozás. A vallás és és közoktatás miniszter Danziger Ignáczné sz. Éliás Katalin részére 1903. május hó 1-től 580 kor. segélypénzt utalványozott. * Szolgálati idő beszámítás A vallás- és közoktatásügyi miniszter a kir. tanfelügyelőség felterjesztésére Nyisztor Endre szatmári áll. el. iskolai tanítónak 1881. évi febr. 16-tól kezdve 1895. évi aug. 31-ig terjedő állami elemi isko­lánál töltött szolgálatát, a rangsor szempontjá­ból figyelembe vette. * Halálozás. Petz Józsefné, Kira Juliska, junius 18-án, életének 27-.k és házasságának 8-ik évében, városunkban, rövid szenvedés után elhunyt. * Figyelmeztetés. Azon tanitók által, kik már az I-sö évötödös pótlók fejében állam­segélyt nyertek, ha annak utalványozása óta állandóan ugyanazon iskolánál működnek, a2ik korpótlék cziinén államsegélyért kérvény nem nyújtandó be, hanem csupán a kir. tanfelügye­lőség irattárában található adatok alapján a kir. tanfelügyelőség által szerkesztendő kimutatás lesz a közig, bizottság által felterjesztendő. * Baleset. Zele János munkásnak gördí­tés közben pénteken a fürészgyárban egy sú­lyos gerenda a lábára esett és azt Összezúzta. A súlyosan sérült munkást az első segély nyúj­tása után a mentők az irgalmas rend kórházába szállították. * Elcsábította a más urát. Molnár Pirka szemre való első rendű főzőnőt csúnyán lefözte N. Zsigánó asszony, mert az urát elcsábította. Ez évi május 5-én N. Zsigmondné Rácz István fűszeresnél egy jó adag vitriolt vásárolt és ki­ment a németii temetőbe. A temető ajtóban épen szembe jött az aranyos Pirka, kit N.-né a füstölgő szénsavval alaposan leöntözött. Or­rán, száján, karján és lábán súlyos sérülést szen­vedett a hamis hölgy. Három hétig gyógyke­zelték Piroskát a közkórházban s most midőn kiépült, monstre följelentést és panaszt emelt merénylője ellene. Hát bizony sokan járnak ilyen formán, akik a más urát elszeretik. * Nem kell fehérre meszelni a házak utczai homlokzatát, mert ez építkezési szabály­rendeletünkbe ütközik. A főkapitány erre vonat­kozólag egy általános felhívást bocsátott ki, melylyel figyelmezteti a háztulajdonosokat, hogy 60 nap alatt a fehér házakat más színűre festessék be. A ki a felhívásnak eleget nem tesz, 10—100 koronára büntettetik. * Taxiitok korpótléka. A vallás- és köz­oktatási miniszter 40.174 sz. rendeletével uta­sította a közigazgatási bizottságokat, hogy az 1893. XXVI. t.-cz. alapján segélyezett községi és felekezeti iskolák tanitói második ötödéves pótlékának biztosítása iránt sürgősen hívják fel az illető iskolaszékeket, illetve felekezeti isko­lai hatóságokat az iránt, hogy ha és amennyi­ben az iskolafentartók a tanitók második kor- pótlékát sem egészben, sem részben fedezni nem volnának képesek, megfelelő államsegélyért a közigazgatási bizottság utján a vallás és köz­oktatási miniszterhez folyamodjanak. Az iskola­fentartók szegénysége természetesen helyhatósá­gilag igazolandó. * A sertésvész Király-Daróczon és Erdő­dön föllépett. A hivatalos zárlat elrendeltetett. * A lépfene vármegyénkben ismét terjed. Újabban Ököritón, Patóházán és Alsó-Boldádon a veszedelmes betegség több szarvasmarhán észleltett. * Felhívás a községi adó fizetésére. Mi­után a községi, házi adó az annak alapjául szol­gáló és jelenleg a törvényes felhatalmazás nél­küli állapotnál fogva be nem hajtható állami adóval csak technikai összefüggésben van és igy a házi adó attól függetlenül kormányhatósági jóváhagyásánál fogva is jogérvényes; miután továbbá az 1883. évi 44. törv. 48. §-a, valamint a 39. és 52. szakaszoknak egybevetéséből kétség­telen, hogy a jogérvónyesen megállapított köz­ségi vagy házi adó fentiek szerint szedhető, sőt nem fizetés esetére be hajtható, miután végül a törvényhatóság összes elvállalt szerző­désben, vagy közgyűlési határozatban alapuló kötelezettségének csak úgy felelhet meg, ha a szükséges anyagi erő rendelkezésére áll, ennél­fogva értesítem és felhívom a t. adókötelese­ket, hogy a f. évre 183036/III. 902. sz. alatt kormány hatósági rendelettel jóváhagyott költ­ségvetésünkön alapuló községi vagy házi adót annál inkább fizesse be, mivel a tartozások be­hajtása iránt az intézkedések megtétettek. Szat­márit, 1903. január hó 15. N o v á k Lajos főszámvevő. * Gyászeset. Horváth Mihály nyug. vár­megyei árvaszéki ülnök 76 éves korában Nagy­károlyban jobblétre szenderült. * Állatelhullások. Az 1900 évi XVII. t. ez. 12. §-a értelmében felhívom a közönséget, hogy az (ló, szarvasmarha, sertés, juh) állati el­hullásokat és szabályrendeletünk szerint a sertés megbetegülóseket a kapitányi hivatalnál annyi­val inkább jelentsék be, mivel a mulasztók ellen a kihágási eljárást fogom megindítani. Szatmár, 1903. jun. 16-án. Tankóczi, főkapitány. * Az apai állami elemi iskola szegény tanulóinak segitő-alapja javára rendezett Ku- rucz-ünnepély, a helybeli és vidéki előkelő kö­zönség élénk érdeklődése mellett, f. hó 14-én tartatott meg. Felülfizettek : 7 k.-val bér. Ko- váts Gyula és Szentiványi Gyuláné. 4 k.-val Ujfalussy Lajos, leményi Papp József. 3 k.-val

Next

/
Thumbnails
Contents