Szamos, 1903. április (35. évfolyam, 27-35. szám)

1903-04-05 / 28. szám

Legjobb, legüditöbb és legolcsóbb ásványvizek

a Szolyvai, Luhi Erzsébet és polenai gyógyvizek.

Feltűnő gyógy hatással alkalmaztatnak : kösz vény, vese, hólyag gyomor, torok, és gége bajok esetén. Kapható fűszerjeiben és az uradat

ásványvíz berlosegnel Szolyvan (Beregmegye). - Prospektus ingyen és bérmentve.

nikbányai, misztótfalusi, nagypeleskei, deuge- ligi, krasznaszentmiklósi, várafalui, hagy7más- lápbsi állami, a szakaszi rom. kath. és hosszu- falui ev. ref. iskolák mellett szerveztettek és működtek kiváló sikerrel.

Mig az idegen ajkú felnőttek számára a j tél folyamán Aranyosmegyesen, Avasfelsöfalun,1 Ilobabányán, Kányaházán, Patóházán, Denge-1 legen és Apában tartattak tanfolyamok, melyeken mintegy7 300 idegen ajkú felnőtt részesült oktatásban megfelelő eredménynyel.

Könyvtárunkat ez év folyamán is gyarapítottuk mintegy 600 korona értékű s az ifjúsági egyesületek szükségleteire tekintettel ez- Úttal különösen hasznosan szórakoztató s ismeretterjesztő ifjúsági müvekkel. Könyvtárunk nagyobb része az olvasókörök és ifjúsági egyesületek részére osztatott ki, melyek bizonyos idő múlva az egyes körök és egyesületek között kicseréltetnek.

Múlt évi számadásunk egyébként 21425 kor. 80 fill, bevétel ug.auanuyi kiadás illetve ebben és 5741 kor. 75 fill, pénztári marad- ványuyal zárult, mely mint el nem költhető alapítvány szerepel.

A midőn társulatunk múlt évi működésének rövid vázlatát a Tisztelt Közgyűlésnek bemutatni szerencsém volt, hálával eltelve emlékezem meg Szatmárvármegye közönségének hathatós anyagi támogatásáról. Az 1 szá-; zalékos kulturadóuak ez évben is háromnegyed részét volt kegyes a vármegye közigazgatási bizottsága társulatunknak megszavaznil

Hálával adózunk a nagyméltóságu vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter urnák 1000 koronás segélyéért s a nagyméltóságu pénzügyminiszter urnák abbéli ígéretéért, hogy az állami jótékony sorsjáték jövedelméből leendő' részesedésre társulatunkat sorrend szerint elő- jegyezni kegyes volt. Köszönetét mondunk végre Szatmár-Németi és Szatmárvármegye ifjúságának, amiért fényes báljuk tisztajövedelmét társulatunk javára ajánlotta fel s a helybeli pénzintézetek vezetőinek a megszavazott segélyért.

Anyagi helyzetünk korlátolt volta s ez idő szerint a nagy közönség részéről tapasztalt anyagi támogatás hiánya legnagyobb sajnálatunkra az alapszabályunkban körvonalozott czélok elérése érdekében tágabb körre kiterjeszteni tevékenységüket nem engedik meg. Jövő évi munkatervünk azért a mostani keretben fog mozogni. A kisdedóvás, a hazafias népoktatás támogatása olvasókörök szervezése és gyámolitása fogja ezután is gondunkat képezni s a mit előbb kellett volna említenem, minden törekvésünk oda fog terjedni, hogy7 a nagyközönséguek sajnosán nélkülözött érdeklődését és ha megérdemeljük, támogatását megnyerjük.

Amire még szives türelmüket kérem, legyen ez az emlékezetnek szentelve.

Kora tavasszal tiszteletbeli elnökünknek Br. Yécsey Józsefnek, Nagyvárad bíboros püspökének, társulatunk nag37nevü vezérének sirattuk elhunytét! Vécsey báró az utóbbi időkig lelkes muiikása s buzgó támogatója volt ügyeinknek. A bíboros főpap Szatmár egykori püspöke ritka áldozatkészséggel sietett a megalakuláskor segélyünkre s különösen rag370gó szellemével, lelkesült buzgóságával, nagynevé- vei, messze a megy'e határán túl is ismertté tette törekvéseinket.

Hűséges kegyelettel s igaz benső részvéttel gyászoltuk meg elhunyd jeleseinket s örökítettük meg emlékeiket!

Ezek után jelentésemnek kegyes tudomásul vételét kérve, kiváló tisztelettel maradtam

Szatmárt, 1908. ápril hó 1 én.

Nagy Béla

igazgató.

Luby Géza f.-gyarmati országgy. képviselő

márczlus hő 28 án tartott parlamenti beszéde.*)

Hiszékenyebb, engedékenyebb, boszuállásra kevésbbé hajland'bb nemzet nincsen a magyarnál. E tulajdonságainak köszönheti összes szeren*) Fenti beszédet, teljes szövegében mint a megyénket közelebbről érdeklő közleményt adtuk közre. Szerk.

csétlenségót. 1526-ban a mohácsi vész után a Habsburg uralkodóháznak trónrajutását, az 1711-iki szatmári bókét és az 1867 iki kiegyezést. Minden csapás között ezt az utóbbit tartom legsúlyosabbnak, legnehezebbnek, mert a mit erővel vesznek el tőlünk, azt visszaszerezhetjük talán valamikor, de a miről magunk mondunk le, az elveszett örökre. A mohácsi szerencsétlenség után a nemzet meggyengülve, támogatást, védelmet keresett a török ellen. E védelmet, e támogatást ígérte meg neki az osztrák és ez volt alapja, a fö inditó oka a Habsburg-diuasztia uralkodásának.

Később, az 1711-iki szatmári béke után 1723-ban, midőn a pragmatika szankcziót emelték törvónynyó, világosan kitettók a törvényben, hogy az uralkodás egységes, a védelem azonban közös. Elhitették a szegény, hiszékeny magyar nemzettel, hogy* ez a kifejezés a nemzetnek megvódelmezésót jelenti. Pedig, t. ház, nem az volt. Annak a kifejezésnek más czólja nem volt, mint biztosítani a dinasztia érdekét: az egységes uralkodást; vérbe fojtani, ha kell, a magyar szabadságot osztrák fegyverrel és leverni a nemzetet, hogyha ez ellen fel mer támadni. Az 1848—49—iki események ezt fényesen igazolják. De e kifejezés, hogy7 a védelem közös, nem a hadsereg egységét, sem annak közösségét nem jelenti. Az !848-iki törvények is ugyanilyen értelemben határoztak. Én tehát a javaslatot az 1723-ik évi és az 1848 ik évi törvények alapján sérelmesnek tartom az országra nézve.

Nincs szándékom t. ház, álláspontom védelmére az 1867. XII. törvónyczikkre hivatkozni, mert mi azt veszedelmesnek, kárhoztatandőnak tartjuk az országra nézve; mi annak nem a fentartását, kaneo. az eltörlését akarjuk. És midőn az a párt, a mely7 azt a törvényt meghozta, maga nyirbálja azt napról-napra körül, maga bizonyítja be, hogy az olyan törvény7, a melyet magyarázni lehet balra, csürni-csavarni jobbra, nem ér egy fakovát sem. Nem fogadom el a törvóuy7javaslatot már csak azért sem, mert az tönkre teszi az országot, midőn 45.000 munkáskezet von el a nemzettől, a közgazdaság teréről. Koldussá teszi a nemzetet, midőn a létszám- | feleméssel járó száz, százhuszmillió évenkinti ' tulkiadást a nemzetre rója. Idegen érdekekért,

| dinasztikus államokért nem áldozhat e nemzet egy fillért sem.

És a nemzetnek egyre megy7en, akár nyelvében ölik meg. akár gazdaságilag teszik tönkre.

Előttem szóló t. képviselőtársaim bőven foglalkoztak már e tárgygyal és kifejtették nézeteiket. En tehát ismétlésekbe bocsátkozni nem akarok, csak egyszerűen kijelentem, hogy a katonai törvényjavaslatot nem fogadhatom el, mert először felesleges, másodszor veszedelmes e nemzetre.

Az 1870— 71-iki porosz-franczia hadjárat után a két ellenséges állam őrült versenyt foly- í tatott egy7mással, hogy7 hadi létszámának tekintetében egymást túlszárnyalják. Pusztított a revanche eszméje, s meg volt az a káros hatása, hogy Európa minden államát a létszám felemelésére kóny7szeritette. A verseny7 Poroszország és Francziaország között 1898-ban érte el tetőpontját, a midőn a franczia hadsereg hadi létszáma 600.000 főre rúgott, ugyanekkor a német haderő alig 200 emberrel haladta azt felül. Ez az ! egyenlőség azonban csak látszólagos volt, mert 1 Poroszországnak összes hadereje az'anyaország- i ban volt elhelyezve és a mozgósítás pillanata után pár nap alatt a franczia határra volt dobható, mig Fraucziaország 60 000 embere a gyar- ! matokon volt elhelyezve és a terjedelmes tengerpartjai védelmére 21.500 embert és 2000 tisztet i kellett a hadi létszámából fordítani, úgy, hogy az összetűzés pillanatában Fraucziaország 85.000 emberrel lett volna hátrányban a némettel szemben. Francziaország azonban a létszámemelésben teljesen kimerült, mert népesedési viszonyai nem állották ki a versenyt a sokkal népesebb és szaporább német nemzettel. Ekkor 'a franczia kormány a létszámemelésről lemondott. Az e körül kifejlődött parlamenti viták folya- j mán mondotta egy nyugalmazott tábornok, fran- : czia képviselő, hogy jövőre a hadjáratok sorál i nem a mennyiség, hanem a minőség fogja el dönteni.

Magában állott ez a kijelentés akkor, mert az egész világ a létszámemelésben kereste az üdvöt Ó3 mégis e nyomtalanul elhangzott kijelentés alig két esztendő múlva csattauós bizonyítást nyert a dél-afrikai harcztóren. Beigazoltatott, hogy a mennyiség mögötte áll a minőségnek és 12.000 búr harczos 250.000 angolt háromnegyed évig volt képes feltaitóztatni. Pedig az angol katonaság az európai államok hadseregéhez hasoulóan volt kiképezve. A had- vezetőség teljes reménynyel nézett a jövő elé és az angol katona erő, kitartás és fegyelem tekintetében kívánni valót nem hagyott hátra. Az angolok égtek a vágytól, hogy 1881-ben a majubai katasztrófa által hírnevükön ejtett csorbát kiköszörüljék Ezen hadjárat alatt beigazolódott, hogy a kéztusa többe elő uem fordulhat, hogy7 jövőre az egyéni érték, az önállóság, a kezdeményezési képesség a fő tulajdonai a harc osnak. E tulajdonságok azonban a mai modern hadseregben ki vannak ölve. Mert az a katona, a ki egész életén keresztül csak az engedelmességet tanulta, az csak a parancsot várja és önállóan cselekedni, önállóan gondolkodni nem fog. A dél-afrikai események főtanusága az, hogy a mennyiség tehetetlen a minőséggel szemben. A túlságos létszámfelemelós merő eró- pazarlás és nem a felesleges létszámot kell emelni, hanem a katonának a minőségét fokozni.

Tessék megadni a népnek a módot, hogy a fegyvert megismerje és megtanulja azt kezelni. Erre nézve főkellék eltörülni a fegyveradót, állami hozzájárulással lehetővé tenni a népnek a fegyver és lőszer beszerzését. Jó lövészeket, önálló katonákat kell nevelni, a kik a fegyverrel megszokván a bánást, biztojan, bátran nézhessenek szembe minden ellenséggel, mert tudhatják, hogy a fegyverre biztosan számíthatnak.

Ezek azok az indokok, a melyek miatt én a lótszámfelemóst feleslegesnek tartom. De nem csak felesleges t. ház, hanem veszedelmes is, mert a közös hadsereg teljesen német, tisztjei kilencztized részben idegenek, a kik gyűlölik a magyart és üldözik a magyrar katonát. A honvédség mai szervezetében a közös hadseregnek egyik alkotó része, a mely báró Fejérváry vezetése alatt teljesen elnómetesedett, elvesztette nemzeti jellegét és szomorúan mondhatjuk el, hogy mai nap a honvédség és közös hadsereg közt osztrák szellem tekintetében különbség nincs. Nemzeti nyelvünk, önérzetünk, hazaszeretetünk ott csak üldözésre, elnyomásra talál, nemzeti szellem nélkül pedig nincs az a hadsereg, a mely hadjáratot nyerhessen. Feketesárga zászló alatt idegen parancsszóra, a Gotler- halte hangjai mellett nem nyert még hadjáratot egy hadsereg sem 1848-ban a kasza-kapa mellől előállított háromhetes ujoncz játszva verte széjjel az osztrák hadsereg legrégibb, legharcz- edzettebb ezredeit, mert lelkesítette a szabadságszeretet és magyar zászló alatt, magyar tisztek a Rákóczy-induló hangjai mellett vezették diadalra. Ha az együttérzés, a rokonszenv nincs meg a nemzet és hadsereg közt, arra a hadseregre nem áldozhat az állam egy fillért sem.

Annak a katonaságnak, a mely Ausztria császárjára esküszik és nem a magyar alkotmányra, mi innen egy ujonezot sem szavazunk meg.

E hadsereg nálunk idegen elem az állam testében, nem igyekezett magát soha azonosítani a nemzettel.

A hadvezéri képesség, vagy7 a hazafias lelkesedés hiánya okozza-e, t. ház, uem tudom, de tény, hogy a hadsereg és a dicsőség száz esztendő óta egy nyomon soha nem járt. Nem tehetünk róla, de ki kell jelentenem, hogy7 mi ezt nem is kívánjuk, mert meg vagyunk győződve arról, hogy a hadseregnek győzelme esetén vége volna a magyar szabadságnak örökre. Hiszen az 1866-iki háború balsikere nélkül még ez a mostani csonka alkotmányunk sem volna meg. S annyú vesztett csata után az a föl sem vevós, az a fitymáló közöny, a melynek ez a hadsereg jelét adja minden nemzeti érzelem nyilvánításánál. s a melynek főmestere a hoo védelmi miniszter úr, ugyan mivé fajulna, ha egyszei győzni találnának ?

Miután ón a hadsereg vezényletét és annal szervezét nemzetellenesnek tartom s meg vagy7ol győződve, hogy annak győzelmével vége volns