Szamos, 1903. március (35. évfolyam, 18-26. szám)
Gazdák Lapja, 1903-03-26 / 13. szám
osztályozás pedig 20 klg. élősúlyig malacz, 40 klg. élősúlyig süldő, 90 klgig. sovány, ás ezen felül pedig hízottnak minősiti a sertést. Noha ezen számítás mellett a mat- hematikai átlagok szerint vett, sőt egyes esetekben épen a szállító előnyére engedett súly kedvezmény méltányosnak látszik, a dolgok részletesebb vizsgálata mellett kitűnik, hogy a szállító nagy átlagban több súlyért fizet, mint a mennyit a valóságban szállít. Hogy a sertések élősúlyának megítéléséhez bizonyos szakértelem szükséges, senki sem vonhatja kétségbe; ennek daczára azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb vasúti állomáson a felrakásnál e sertések minősítését vagy egy raktárnok, tehát altiszt, vagy egy beosztott hivatalnok, vagy pedig maga a főnök végzi. Hogy ezen urak a szakértelmet s gyakorlatot csak a feladó felek rovására sajátítják el, fejtegetni nem szükséges. Távol áll tőlem bármilyféle gyanúsítás, de sajnos, midőn a megélhetés mind inkább nehezebb, midőn az igények mindinkább nagyobbak, keservesen érinti az amúgy is teher alatt nyögő gazdát, ha felületességből is, kárt szenvedni kénytelen. De vegyük a legjobbat, hogy a minősítéssel megbizott vasutitiszt a legnagyobb szakértelemmel és a legkulánsabb lelkiismeretességgel végzi dolgát. Ebből legtöbb esetben az következik, hogy a malacznak minősített sertés 20 klgram, a süldőnek minősített 30 klgram, és a soványnak minősített sertés még 60 klgramnál is jóval kevesebbet nyom, mig egy sovány sertés, mely mondjuk 95 klgramot nyom, a szabványsuly szerint már hízottnak osztályoztatik, tehát darabonként 10—20 illetve 75 kilogramért oly súlyt kell fizetnünk, melyet tényleg nem is szállítunk. Viszont megtörténhetik, noha az átlagsulyok megállapítása szerint sajnos, a legritkább esetekben, hogy a feladó a tényleges súlynál kevesebbet fizet, pl. ha 85 klg. súlyú sertést szállít, mely után átlag- súlyban csak 60 kgr. lesz számítva. E ferdeségek úgy a vasút, mint a szállítóiéi anyagi érdekének teljes megóvása mellett, az osztályozás megszüntetésével oly képen volnának elkerülhetők, ha a díjszabás egy bizonyos megállapítandó egység szerint csak a tényleges súly után számíttatnék; ez pedig azon egyszerű eljárással lenne elérhető, ha a szállítónak rendelkezésére bocsájtott kocsi berakás előtt és után a berakott sertésekkel együtt lemérle- geltetnék és igy a kocsi súlyának levonása után megkapnánk a felrakott sertések tényleges súlyát. Ezen mérlegelés sem akadályba, annál kevésbbé nehézségbe nem üt- közhetik, mert kocsimérleggel ma már úgyszólván minden egyes állatrakodó vasútállomás fel van szerelve. Minthogy ezen egyenlő mértékben igazságos sertésszállitási eljárás mielőbbi keresztülvitele első sorban a tenyésztők érdeke, kívánatos volna, hogy egy országos mozgalom megindításával valamely gazdasági egyesület illetékes helyen előterjesz- ‘ tést tegyen. Vagy ha ezen általam javasolt eljárás el nem fogadtatnék, úgy bármely más, de igazságosabb alapon, mely csak a tényleges súly után való fizetéssel érhető el, megoldást kell keresni, hogy ezen tarthatatlan és többféle utón és módon kijátszható sertésszállitási mizériák egyszer és mindenkorra megszüntettesenek. Somogyi Mátyás. A peronoszpora elleni védőszerek. Jablonszky György, kér. bor felügyelő. (Folytatás.) Az azurin és a bordói keverék tulajdonságait egyesíteni látszik *) 9.) a kecskeméti gyantalisztes por. A por kénsavas réz (rézgálicz), kénsavas amoniak keverékéből és gyantából áll. Feltételezve, hogy a kecskeméti por egy kilogrammjában itt is fél kilogramm rézgálicz van jelen, a kecskeméti port elnevezhetném félszázalékos amrno- niakos gyantalisztes rézgálicz pornak. A kecskeméti por csomagja 850 gram és egy hektoliter oldathoz 2 csomag ajáultatik, mihez még a kellő felodás után fólkilogramm mész, illetve mintegy egy kilogramm mész járul. 2 csomag súlya P700 gr.; ebben az előbbi feltevés szerint lenne 0 85 kgr. rezgálioz, tehát közel az egy kilogramos rézgálicz oldatnak felel meg. Az oldat elkészítése eléggé egyszerű s maga az oldat kitünően tapad s hathatós mérge *) Tudtunkkal ehhez közel hasonló keverékkel 650 grammos csomagokban (56 fillér csomagja) hozza forgalomba Majoros Antal Győrött az „Uni- cum“ permetező anyagát gyanta nélkül. Szerk. is a peronoszporának, de nem hagy eléggé fel-1 tűnő nyomokat a levelen s igy a végzett1 munka nehezen őrizhető ellen, jóllehet az oldat a levelen igen jól megmarad. Az előbb készitett házilag készült bordói keveréknél jóval olcsóbb, de ne feledjük, hogy már a bordói oldat készítésével is a félszázalékos oldatnál vagyunk, annál pedig olcsóbb a kecsméti por sem lehet. 10) Lavergne Aubin, vagy szappan por, franczia gyártmány ; a rézgálicz szapanual van keverve s mint por van elárusitás alatt. Egy hektoliter vizre 2 kilogramm ajánltatik. A szer igen gyorsan oldható s az oldat elkészítése az eddig elsorolt anyagokkal szemben a legegyszerűbb. Maga az oldat kitűnő hatású, igen jól tapad, de nem látható eléggé a permetezés, eső után pedig alig vehető észre a levélen, jóllehet vegyileg ki mutatható a rézgálicz jelenléte. Drága volta miatt aligha fog elterjedni. Mint kevésbbé értékes peronoszpora ellenes szert kell felemlíteni : 11.) az antiperonoszporint. Tisztán r 'z- gálicz és vasgálicz keverékéből áll. Már az alkatrészét tekintve is permetezésre nem ajánlható. A levélre rosszul tapad s az első eső azonnal le is mossa. A permetezést a levelen ellenőrizni nem lehet. Jólehet a szer elég olcsónak mutatkozik, de alkatrészei után bátran a legköltségesebb anyagok közé sorolhatjuk. Ha vesszük még sok rósz tulajdonságát is, a permetezésre egyáltalán nem ajánlható. Az eddig elősorolt peronoszpora ellenes szerek vízben oldott állapotban használtatnak Oly helyekre, hol vízhez egyáltalán nem lehet jutni, vagy rendkívül nehéz, ily helyekre por alakban ajánlják 12) a fosztitet, más néven sulfosteatitet. Fosztit használatáról nálunk nem hallani, alkalmazása nem is ajánlható, mert por alakban szórva a levélre, onnan mihamar le is hull, hatását nem érvényesítheti. (Folyt, köv.) HÍREK. A VII. nemzetközi mezőgazdasági kongresszus Rómában ápril hó 13-tól 17-ig lesz megtartva. Magyarországi államvasutak igazgatósága társas kirándulók részére kedvezményes áru utazást tesz lehetővé, amennyiben Gazd. Egyleti tagok, ha legalább 40-en márcz. hó 31-ig ebbeli szándékukat az O. M. G. E.-nél bejelentik, I. osztályú gyorsvonaton 130 korona, II. oszt. gyorsvonaton és 1 oszt. hajón 100 korona úti költséggel tehetik meg az utat. A menetjegyiroda a római tartózkodás idejére kívánatra ellátásról is gondoskodik, amely ellátás a következőkre terjed ki: kocsi a pályaudvarról a szállodába és vissza, lakás (elsőrangú szállodákban), reggeli, ebéd és vacsora. Az elsőrendű ellátás a kongresszus tartamára, vagyis 5 n pra személyenként 90 koronába kerül. Márcz 28-áig a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület utján is lehet jelentkezni. A gazdák műtrágya szükséglete beszerzésének szervezése érdekében f. hó 28-án, d. e. 10 órakor Budapesten, a Köztelken az 0. M. G. E. értekezletet tart. Védekezzünk a hernyó ellen! A tapasztalás már teljesen igazolta, hogy a hernyó szedés hosszadalmas, költséges és tökéletlen munkája kiegészítéséül a thanatonnal való permetezés teljesen beválik. Kisebb kert tulajdonosoknak azonban megfelelő permetező gép, munkás és az 1.8 kg.-nál kisebb mennyiségben nem kapható thanaton hiányában e védekezés megvan nehezítve s a felette mérges anyag beszerzése és hígítása is alkalmatlansággal jár. E hátrányok elkerülése mellett e tökéletes védekezés megkönnyítése érdekében gondoskodva van, hogy a kert tulajdonosok e védekezést könnyen és olcsón igénybe vehessék. A kik a szatmármegyei Gazdasági Egyesület titkári hivatalánál (Bercsényi-utcza 1. sz.) jelentkeznek, onnan a kért időben és helyre teljes felszereléssel kiküldőnek egy e czélra alkalmazott megfelelő munkást, aki a permetezést elvégzi. Szükséges azonban, hogy előjegycztessék a kívánt idő, hogy a munkás ideje beosztható legyen. Egyszeri permetezés költsége munkás, gép és anyaggal együtt belekerül kisebb kerteknél 2 koronába, nagyobb területeknél fél naponkint 4 koronába. Á permetezés akkor eszközlendő, ha a hernyók már bújni kezdenek, minden esetre azonban a virágzás kikerülésével. Ha a permetezés idejét jól eltaláljuk, egyszeri permetezés elég, ellenkezőleg 8—10 nap múlva még egy permetezés szükséges. KÜLÖNFÉLÉK Szatmármegyei Gazd. Egylet tagdíj nyugtázása. 901 902 90S 08«. éyekroalapító korona Múlt szám összege: 300 30 20 26 212 588 78 Balogh Pál Porcsalma 12 6 18 79 Boros Mihály Szatmár 2 2 80 Grossmann József Cseuger 6 6 81 Balajti Bertalan Egri 2 2 82 Porkoláb Dániel Tatárfalva 2 2 83. Puskás Ambrus Hirip 2 2 84. Csernyi József Hirip 6 6 12 85. Birtokossági társulat Gacsály 6 6 86. Kovács József Szatmárhegy 2 87. Papp Sándor Szárazberek 2 88. Farkas L. János Szatmár 2 89. Dr. Keresztszeghy Lajos Szatmár 6 6 90. Zeke Vincze Szatmár 2 2 91. Nemestótlii Szabó Antal N.-Károly 6 6 92. Müller János Mikola 2 2 93. Szabó Sándor Szárazberek 2 2 94. Borgyos Albert Ombod 2 2 95. Friedmann Jenő Szárazberek 2 2 te te re