Szamos, 1903. március (35. évfolyam, 18-26. szám)
1903-03-26 / 25. szám
tak, hogy ha már a játékhoz nem engedik, legalább gusztálhassanak! S ezt nevezik nálunk a vidéki ipar támogatásának ! Egy csöppet sem lehet csudálkoznunk,; ha iparosaink, ilyen tapasztalatok után elvesztik reményüket, vállalkozási kedvük elzsibbad s a szakiparuk fejlesztése iránt elvesztik kedvüket. Hiszen a legcsekélyebb számbajöhető figyelem, mit iparosaink iránt tanúsíthatnak, az, hogy itt helyben is betekinthetökké tegyék az ajánlati mintákat, hiszen úgy is; meg van még a sokféle lehetőség arra, hogy iparosaink a vállalkozás reményétől j megúsztassanak. Ilyenkor is látszik, milyen ' szükséges volna, hogy iparosköreink egy hatalmas egyesületbe tömörülve, súlyt adjanak jogos igényeik figyelembe vételére s fölemeljék szavukat ott, hol jogos igényeik! a leghatározottabb alakban mellőztetnek. Iparosainknak ezen helyzete joggal kö- j veteli az illetékes hatóságok védelmét s a mint a jelekből látható, ezek meg is teszik a kellő ’lépéseket az iránt, hogy helyi ipa runk jogosan érzett és kifejezett sérelme mielőbb megorvosoltassék. Z. HÍRROVAT. * A katonai javaslat ellen tiltakozó népgyülós ügyében a következő felhívás jelent meg : Polgártársak ! A katonai kormány újabb terheket akar rakni a nemzet vállaira ! Nem elégszik meg azzal a vér és pénzáldozattal, mely alatt most is roskadozunk, hanem több katonát és több pénzt akar a nemzettől. És követeli e hallatlan áldozatokat egy oly hadsereg számára, a mely nyelvében német, szellemében osztrák s a mely nemcsak nyelvünket, de a 67-es kiegyezésben gyökerező törvényeinket sem respektálja. Az egész ország felzudul ezen jogtalan követelések ellen. Megmozdult a nemzet, széles e hazában mindenütt népgyülések tartatnak és a polgárok ezrei tiltakoznak az újabb megterheltetés ellen. Szatmár város hazafias polgársága sem maradhat tétlen ezekben a nehéz időkben. Föl kell emelnie tiltakozó szavát a militariz- mus tultengóse és a nemzetet létgyökerében megtámadó vér és pénzbeli követelések ellen. Azért gyülekezzünk össze e hó 29-én, vasárnap délután 3 órakor a Vigadó előtti térségen népgyülésre, hogy itt minél impo- zánsabban kinyilatkoztassa városunk polgársága, hogy nem bírunk több terhet elviselni és nem akarunk több katonát adni az osztrák hadseregnek. Szatmár Polgárai! Jöjjetek el mindnyájan pártkülönbség nélkül a vasárnapi népgyülésre, hogy tiltakozó szavunk legyen erős és méltó Szatmár régi dicsőségéhez. Szatmáron, 1903. márcz. 23. A rendezőség. * A szatmári áll. el. iskolai újonnan kinevezett igazgaíótanitók üdvözlésére kedden este a Társaskör étkező helyiségében a i kartársak és ezenkívül szépszámú közönség társas öszszejövetelt tartottak. A jelenvolt hölgyek és férfiak mintegy 80 terítéket foglaltak el s ez az élénk érdeklődés már magában véve is szépen fejezte ki a kinevezett igazgatók iránti nagyrabecsülést és rokonszenvet. A vacsora kezdetén elsőnek Mihály Ferencz ig. tanító szólalt fel s a nemzeti iskolák fontos missióját hangoztatva, éltette Wl&ssics köz- j okt. minisztert, kinek a hazai közoktatás az említett irányban sokat köszönhet. Ezután a felköszöntök egész sora fűszerezte a vidám összejövetelt. K ó t a i Lajos a kir. tanfel- ! ügyelőségre, Bodnár György s. tanfelügyelő a kinevezett igazgatókra, Nagy Károly s. tanfelügyelő a kinevezettek igazgatóira, azaz nejeikre mondott humoros felköszöntőt, majd ugyanő a jelenvolt Borsos Benő fögimn. igazgatóra és Jankovics János igazgatóra, j Utóbbi ismét az újonnan kinevezett kartársakra ürítette poharát. A ref. főgymn. megjelent tagjai közül ö s v á t h Elemér és dr. H a n t z Jenő szólották. P a 1 á d y Lajos a vendégekre mondott általános derültség között köszöntőt. Tankóőzi Gyula főkapitány pedig a Kótai Lajos részéről hozzá intézett felköszöntőre válaszolt. Tar Károly Lipeczky Elek veterán tanítóra emelt poharat, ki a hozzáintézett szép szavakat egy pár szép dal eléneklésóvel köszönte meg. Varga Benő a kartársi közszelleu.ért s egyetértésért mondott lelkes felköszöntőt. A vidám társaság kedélyes összejövetele az ójfélutáni órákban a találkozás kedves emlékeivel végződött. * Részvéttel értesültünk, hogy Toper- czer Kálmán t-széki bírót és Lengyel Endse földbirtokost súlyos betegség érte. Toperczer Kálmán már egy pár éve, hogy szélhüdést szenvedett s bár azóta állapota a teljes felgyógyulás reményét megnyitotta, most a másodszori szólhüdés következtében élete válságos fordulatra jutott. Lengyel Endrét szintén egész váratlanul érte a szélhüdés. A gondos orvosi gyógykezelésnek talán sikerülni fog közéletünk e két derék tagjáról a veszélyt elhárítani. * A legtöbb adót fizető városi képviselők névjegyzéke ellen beadott felebbezések a közigazgatási bíróságnál elintéztettek s a határozat a városi tanácshoz leérkezett. A névjegyzékből a közigazgatási biróság'Schefteli Sámuelt és Gyulát törülte, igy ezek helyébe a véglegesen megállapított névjégyzék szerint Dr. Nagy Barna és Unger Ullmann Sándor nyertek bizottsági jogot. Bölönyi László, ki egyszersmind választott képviselő is, szintén föl van véve a legtöbb adótfizetők névjegyzékében, igy 15 nap alatt nyilatkozni köteles, hogy melyik jogot kívánja gyakorolni, / tehát vagy a sorrendben következő Kovács Ábrahám póttag foglalja el helyét, vagy a II. kerületben helye választás utján fog betöltetni. * Főszolgabírói helyettesítés. A miniszter vizsgálatából kifolyólag felfüggesztett Böszörményi Endre C3engeri főszolgabíró helyére a vármegy alispánja Komoróczy Iván volt főszolgabírót helyettesítette. * A Szatmárnémeti kerületi betegsegélyzö pénztár évi rendes közgyűlését Litte c z k y Endre elnöklete alatt 1903. évi márczius hó hó 15 ón, délelőtt 11 órakor a városháza nagytermében tartotta meg. A közgyűlés tárgyai voltak: Igazgatóság és felügyelő bizottság jelentése; 24 rendes, 6 pótigazgatósági tag választása. 6 felügyelő bizottsági tag választása. Választott bíróság megalakítása. A választás eredménye: Igazgatósági tagok a munkaadók részéről Litteczky Endre, Morgenthal Antal, Szentiványi Károly, • Bőlőnyj. László, Márkus Márton, id. Bottyán Lajos, Katona Imre, Vári Ede; póttagok: Nyiszto János, Pék György. Az alkalmazottak rászóró j Jurácskó Gyula, Kálik Lajos, Majer Lajos, Nagy Sándor, Balvinszki Antal, Galló György, Nagy Károly, ifj. Kondor Gedeon, Kovács Gusztáv, Porempovies Miklós, Nyisztor Demeter, Illyés Dániel, Harkácsi Lajos. A számadásból kiemeljük a következőket: 1 Készpénz. Pénztármaradvány 49 kor. 64 fill. Postatakarék pénztárban 200 kor. II. Tartalékalap : Értékpapírok és készpénzbetétben. 3 százalékos magyar jelzálog és hitelbank kötvény 2066 kor. 22 fül. Szelvényeiért 90 kor. Betétben 367 kor. 30 fül. Kamata 16 kor. 82 fill. III. Követelés : Tagdijhátralékban (15 százalékos leírás után) 9950 kor. 24 fill. Visszafizetendő gyógyköltaztán fáin élet. Sokat tudott ő erről heszélni, ismerős, idegen untig hallhatta tőle. A pessi- mista Bátor nem igen bízott a dologban, hanem azért türelemmel hallgatta, ráhagyta, mondván, hogy „ez a koma bogara.“ Mikor az utczai sarokhoz értek, hol el szoktak válni, a kurta Bátor ismételten lelkére kötötte Terebesinek, hogy kikisórje a holttestét, ha előbb meghal, mert rettenetes ez a ezu- dar elhagyatottság. A két jóbarát napról-napra folytatta szokott életmódját. Egy este azonban a hosszú Te- rebesi hiába várta barátját a vendéglőben : nem is jött az el, pedig Terebesi kitartással várt rá, várta reggelig. — Mi a szösz lelheti a komát? — morfondírozott Terebesi hazafelé menet ; elhatározta, hogyha kialussza magát, meglátogatja, hátha beteg az árva. Estére virradóra el is indult a Bátor lakására, útközben azonban eszébe jutott, hogy be kellene nézni a korcsmába, hátha ott ül már azóta. Bátor most sem volt ott, hanem Terebesi ott felejkőzött reggelig. Pedig nem igen ízlett neki a bor, meg a mulatás régi pajtása nélkül. — Vájjon mi a manó lelheti az öreget, hogy most se jött el ? — elmélkedett Terebesi és igen bántotta a lelkiismeret, hogy még mindig nem látogatott el hozzá, hátha már azóta végit járta a jámbor. Akkor nap hamarabb kialudta mámorát, mint máskor és szilárd eltökéltséggel indult el a kurta Bátorhoz. Útközben folyton szemrehányásokkal gyötörte magát, s mennél közelebb ért czéljához, annál lassabban lépdelt; majd összehozta rossz sorsa egy ismerősével egy paraszt gazdával, ki egykoron vele telkére alkudozott. A gazda, ki leányának lakodalmát tartotta, beiuvitáltaTerebesita házba egy pohár borra. Mikor egy-nyolez pohár bort bevett, megígérte, hogy marad még egy darabig becsületből, a komáját, a szegényt azután is felkeresheti. Mennél többet ivott annál rosz- szabb kedvű lett.; rossz kedvű és kötekedő. Fübe-fába belekötött és ételt-italt becsmérelt; lármázott, „hogy ilyen az, ha az ember parasztok közé elegyedik“ ! Végre is kitettók a szűrét. Nagy mérgesen rontott be a legközelebbi korcsmába; czigányok kártyázgattak ott; kik azonban rögtön a hegedű nyakhoz kaptak, mihelyt az ur berúgta az ajtót. Ott mulatott aztán egyes- egyedül. Hanom semmiképen sem volt az lélek- tisztitó mulatás ; minden perezben földhöz vagdalta a poharat. — Hej ! Csak pocsékság tőlem, hogy itt iszom, mikor az ón drága jó komám otthon árván van, tán már a végét járja. Ugyan reggel volt, mikor végre rákiáltot a bandára — Ácsi! gyerünk a komához. Teli üveggel kezében muzsikáltatta magát a külváros utczáin végig. Vig nótákat huzatott, nagyokat kurjantott, meg-megállt, hogy megölelje a prímást; kész mulatság volt az utczán járóknak-kelőknek. Egyszer csak szembe találkozik egy halottas kocsival, durva fakoporsó' volt rajta, senki sem kisérte, se pap se diák nem volt látható. A kocsis egykedvűen pipázgatott a bakon. — Hahó ! — Ehun visznek valakit la, kiáltott Terebesi harsány hangon ; biz ezt szegényt az ördög se kíséri; no én legalább szólok az árvának egy szót. Uram; uram, nem tóm kicsoda uram, szólok az urnák ! — Állok elébe! — kiáltott le nagyot nevetve a kocsis a bakról. — Nahát uram, hogy is hívják uram . .. A kontrás ezalatt kibetüzte a nevet a koporsó oldaláról. — Instálom alásan, tekintetes uram, a tekintetes urat temetik. — Kit, te bolond, — engem ? A tekintetes barátját Bátor tekintetes urat. — Mi az ? — Kővé meredten köszöntőre felemelt üveggel nézett Terebesi a koporsó után. Sokáig meg sem mozdult; Azután csendesen odaszólt a czigányhoz. Gyertek kisóijük ki, — Melyik-trójer marchot huzzuk instálom kérdezte a prímás. Terebesi rekedt hangon válaszolt. — „Ki dőlt a fa mandulástól.“ És a czigány ráhúzta a szép nótát, úgy követték a holttestet. Mély gondolatokba merülve, a dísztelen koporsóra szegzett szemmel lépdelt Terebesi. Hát őt ki fogja kikisórni? Mikor a koporsót elfödeltók, Terebesi nagy hajtással kiitta az üveget, a kocsi kerekéhez vágta, hol az izzó porrá tört. Haza ment és soha egyetlen kortyot sem ivott többé életében.
