Szamos, 1903. március (35. évfolyam, 18-26. szám)
1903-03-01 / 18. szám
lapok és agitátorok vannak, mindinkább elmérgesedik. A legutóbbi nemzetiségű porok megdöbbentően igazolják ennek az ági- litásnak az igazságát. Elérkezett a szigor és erélyesség ideje. A magyar államhoz méltó erővel és határozottsággal kell fellépni a konkolyhintök ellen s első sorban lehetetlenné kell tenni a külföldről jövő anyagi és erkölcsi támogatást. Mert külföldről táplálkoznak a Valase- kek és Lukácsiuk, onnan rángatják őket dróton. És kell egy ellentmondást nem tűrő iskolatörvény, mely abban csúcsosodjék ki, hogy aki Magyarországon született, az ma gyár iskolába járjon. Ne legyen egy gyér mek sem, aki miután elemi iskoláit elvégezte, magyarul ne tudjon és ne legyen egy tanító sem, aki nem becsületes hü fia ennek a hazának. Valamint a német Schuhlmeisterekkel győzték le 1871-ben a németek a fran- cziákat, azonképpen mi is csak a magyar Schuhlmeisterekkel tudjuk legyőzni s meggyőzni a nemzetiségeket. (A Cornevillei harangok) operette került színre íebr. hó 21-én szombaton mondhatni majdnem üres ház előtt. Az előadás talán ép a közönség hiánya miatt erősen magán viselte a nemtörődömség bélyegét. A hatást nem ismerő extemporizálások pedig valóságos visszatetszést keltettek. A vicz gyártás különben is társulatunknál az utóbbi időben valóságos má. niává fajult, mintha csakis a karzat számára lennének színészeink szerződtetve. Szentes különben Gáspár apót ambitióval kreálta, Lónyai Piroska élénk játéka, mint mindig, ezúttal is dicséretet érdemel. (A Csókon szerzett vőlegényt) adták vasárnap d. u. — gyermekelőadásnak összhang- zatos játék mellett, este pedig a (Két pisztoly) került zsinre kevés számú közönség jelenlétében. Bátosy, Holéczy és Szentes szerepeikben elismerésre méltó sikert arattak. (A Tót leány). Almásy népszínművét játszották hétfőn, febr. hó 23 án zóna előadásban. Ezen alkalmakkor a megszokott telt színház előtt. Lónyai Piroska sehogyse tudta beletalálni magát Harka tót leány szerepébe. Hiába két urnák nehéz szolgálni Ez azonban a művésznőt ne aggassza, hiszen népszínmű énekesnőt nem is vár tőle senki. Étsy, Ferenczy, Bátosy, Szentes és Ligeti, mint legtöbbször, most is jók voltak. (Lumpáezius Vagabundus) került színre febr. hó 24 én kedden, igazán gyérnek mondható hallgatóság előtt. Szentes, Boda és a Juhai József helyett játszó Bátosy mindannyian sikerült alakítást produkáltak. Az összjáték azonban kissé vontatott volt s igy a közönség hiánya miatt amúgy is elpetyhüdt érdeklődés alig birt egy-egy jobb jelenetnél felmelegedni. (San-Toy) febr. hó 25-én szerdán Sidney jeles zenéjü daljátóka vonzott kissé nagyobb számú közönséget a színházba. Lónyai Piroska ezúttal tanúságát adta an nak, hogy tánczolni is meg tudna tauulni, ha volna a ki képezze rá. Játéka mindvégig sikkes és igy megnyerő volt. Vedrődi Gizi tánczánál a közönség érdeklődése igazán méltóan kiérdemelt tapsokban nyilvánult. Szentes Csulija jól megjátszott szerepe volt ennek a valódi színész vónáju művésznek. Ligeti, mint chinai császár azonban eltörpült alakítást nyújtott. A maszki- rozására is jobban vigyázhatott volna akkor, a mikor egy császárt reprezentál. Az idegen, a ki személyesen nem ismeri, alig tudta volna megkülömböztetui a körülötte levő mandarinoktól. Ehhez a szerephez Ligetinek még erős bödni kell. (A Dada) került színre febr. 16 án Baráti Rezső jutalomjátékául, Baráti Irma a pozsonyi színház művésznőjének vendégfelléptével. A darab Bródy Sándor általánosan ismert nevű írónak müve, naturálisztikus irányt képvisel, s mint ilyen pikáns jeleneteinél sokszor a szokatlanság hatását gyakorolta ugyan közönségünkre, de mégis azzal a megyyőződéssel, hogy az iró a valódi életet tárja fel előttünk a maga hitvány rondaságaiban. Baráti Irma játszotta a czimszerepet s játékáról a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk. A közönséget különben már a darab előtt előadott „Bál után“ czimü monológjával is egy csapásra meghódította. Könnysd temperámon tumos játéka hiv alakitó képessége a legkényesebb átmeneteleknól is biztosították számára a sikert. Igazán csak megköszönni tartozunk a művésznőnek azt a kellemes élvezetet, a miben közönségünket első felléptével részesítette. Színészeink közül Szentes János nyújtott, mint mindig, ezúttal is pompás alakítást. Fe renczy József jól játszott. Egry Kálmán pedig a fővárosi rendőr karikatúráját oly hűen rep- resentálta, hogy nyiltszínen is méltóan megtapsolták érte. Színésznőink közöl B. Polgár Fáni és különösen Bera Rózsa érdemelnek méltó említést. É'sy a fővárosi mindeuttudó kis leány szintén kitűnt. Nem értjük azonban, hogy a Frigyes ügyvéd nejének szerepét mért nem Holéczy Ilonának juttatták ? Kedves volt még egy kis gyerekleány Herman Milicza az ő szejpen elmondott kis szerepével. A közönséget, mely zsuffolásig megtöltötte a színházat, oly kedvesen lepte meg a kis okos beszédével, hogy vége hossza nem volt a tapsnak, a mit érte kapott. HÍRROVAT. * Rendkívüli közgyűlés. A városi törvényhatóság f. évi február 23-ára kitűzött rendkívüli közgyűlésében tárgyalta a városi kölcsönök konvertálására vonatkouó javaslatot, amely gondos és alapos előkészítés után leplezetlenül tárja elő azon helyzetet, hogy a javasolt konversio a városra nézve nemcsak előnyös, hanem a jelenlegi viszonyok között szükséges és el nem halasztható, a javaslat szerint a város eddig felvett kölcsöneiből a 800,000 koronát a 176,000 a 600,000 és 360,000, összesen 1.765,664 koronát tevő kölcsönei konvertáltatnának és pedig az első tétel 4’87 fél, a többi 4'90 százalékkal s miután a 95 százalékos papír mellett 89184 k. 53 fillér papír veszteség áll elő, összesen 1 854,849 k. kölcsön felvételére van szükség, amelynek évi annuitása 90,709 k. 69 fillért tesz, mely összehasonlítva a jelenlegi évi annuitással, az uj kölcsönnel 14878 k. 31 fillér évi megtakarítás áll elő és igy 50 év alatt 279,520 k. tőke megtakarítás éretik el. A városi közgyűlés, tekintettel arra, ! hogy a magyar jelzálog és hitelbank a conversió iránt tett ajánlatát csak 30 napig tartja nyitva ' és ennél kedvezőbbet más intézetnél sem lehet elérni, kimondotta, hogy a fentebb elsorolt kölcsönöket a kikötött feltételek mellett cou- j vertálja s a polgármestert megbízta, hogy a I magyar jelzálog és hitelbankkal úgy a papírokra, mint a penaléra nézve nagyobb kedvezményeket eszközöljön ki. * Esküdtszéki tárgyalás. Dobje Alexa és Bura Mihály gyilkosságf ügye csütörtökön másodszor került az esküd tbiróság elé. Amint olvasóink emlékeznek, 1902. évi jun. 7-én, éjjel 10—11 óra közt a komorzáni határban fejszecsapásokkal meggyilkolták Bura György módos gazdát. A gyilkosságot végignézte Fazika Tó- gyer pásztor s tettesekül, miután a gyanú saját magára irányult, napok múlva a már első Ízben halálra Ítélt vádlottakat nevezte meg. A tanács következőkép alakult meg: Elnök Szabó József, szavazóbirák : Matolay Gábor dr. és Bajnay Endre dr. ; jegyzők : Oláh Miklós és Joanovits Ernő dr. Ügyész : Németh}’ József dr , védőt : Biró Elemér dr. és Kelemen Samu dr. Mint pótbiró Kossuth Zsigmond van jelen a tárgyaláson. A tolmácsi teendőket Hozás János hites román tolmács látja el. Orvos szakértők : dr. Vajay Imre, dr. Gőbl Alajos, dr. Ecsedy Gedeon és dr. Ember Elemér. Ellenőrző orvos- szakártő dr. Weisz Károly. Az első nap a merő tagadásban levő vádlottak, a vallomása mellett állhatatosan megmaradó koronatanú és a nyoi besittetett egy diploma, melynek szűk körvonalai között próbálták meg az opportunitás terén a kiegyezést. Mint egy test lépett az ország népe a cselekvés terére és képviselőit nemcsak meg, de ki is választotta azon elemekből, kiknek törhetlen, szilárd hazafiságáról már tetteikből meg volt győződve. Talán ezer éves állami létünk folyásán át annyi igaz hazaszeretettel oly. szilárd honfiúi akaraterővel, és azon magaslatán az általános tehetségek összehozásának nem nyíltak meg az országház termei képviselők befogadására, mint 1861 ben, és ezer év alatt annyi szenvedés, annyi csábok és megkisértések daczára oly egyhangúlag nem nyilatkozott meg az ország képviselete történelmi jogaink visszakövetelése végett, mint 1861-ben. Elképzelhető, mikor a képviselőház többsége a fejedelmi leiratra még válaszolni sem akart, s csak is határozatban kívánta kifejezni, hogy egyedül törvényes alapon és törvényeinkre megesküdött koronás királyunkkal jöhet hivatalosan érintkezésbe, s végre hosszas tanácskozások után engedett megállapodásából annyit, hogy többségének egyes tagjait távozásra szólítva, tüntetőleg három szavazat többséggel fogadták el Deák Fe- reneznek azon fölirati javaslatát, melynek egyik s legfontosabb körmondata igy szólott: „Felség! Csakis koronás és törvényeinkre megesküdött királyunk összehívására tarthatjuk magunkat illetékeseknek mint törvényhozók munkáinkhoz fogni, tehát a törvényesség szikla falairól nem léphetünk az opportunitás ingadozó sajkájába!“ A fölirat fölutasittatott Bécsbe, a törvényhozás föloszlott, s föloszlottak véle a törvény- hozás megalkotása végett megalakított megyék és tizenegy hónapig működő megyei tiszti karaink is. Miután tehát 1861-ben a hatalom szédelgései nem elégítették ki politikai igényeinket, megyénk termeinek ajtait bezártuk, tiszti állásainkról lemondottunk, s azon jelszó kíséretében, hogy hazaáruló közülünk, ki hivatását tovább folytatja önkormányzati jogaink visszaadása nélkül, -folytattuk előbbi passiv harezun- kat, mig végre 1865-ik évnek végén egy szerencsétlen háború befejezése után, egy proviso- rius kormány vezetése alatt újból összehivatott az országgyűlés azon biztosítás mellett, hogyha a fejedelem és nemzet egymás között kibékülhetnek, jelenleg uralkodó ^királyunk megkoronáztatja magát, s alkotmányunk helyre lesz állítva. Hosszas tanácskozások és küzdelmek után a hatvanegyesnél bókülékenyebb szellemű parlament 1867-ben a kiegyezést törvénybe czikkelyezte, alkotmányunk és önkormányzati jogaink visszaadattak, a koronázás mint nagy nemzeti ünnep megtörtént. Jelenleg uralkodó jó öreg királyunk máig megtartotta azokat, a melyekre esküdött. A kiegyezés keresztül vitelével Deák Ferencz halhatatlanitotta nevét, az Ausztriával történt kiegyezés sikerét, vagy balsikerét azonban a jövő fogja igazolni. Annyit ír ár a lefolyt 35 óv ma is bizonyít, hogy ellentétes érdekeink folytán végtelen küzdelmek között juthatunk el talán egykor eszményeink délpontjára. 1867-től máig úgy politikai mint társadalmi életünkben minden nagykorú ember teremthet magának látképet, és legjobb meggyőződése szerint működhetik közre honfiúi kötelességének teljesítésével, azért a legközelebbi korszakról minden szót fölöslegesnek tartok, tehát fölolvasásommal végeztem tisztelt közönség! S most hazafias örömmel megköszönvén szives türelmöket, az kérésem : ne móltóztasanak pongyolán papírra tett irmodoromat szigorú bírálatuk kritikájával mérlegelni, ón a klassikus stílusnak sem hivatott egyénisége, sőt barátja sem vagyok társadalmi életünk feszélytelen összejöveteleiben, keressék előadásomban, a történelmi tények fontosságát, és azok rendkivüli- sógónek alapján emeljenek föveget az ősök emlékére. A régebbi idők emlékeinek föleleveni- tósóvel talán elértem azon czélomat, hogy azoknak varázsa ébren fogja tartani az uj nemzedéket, s ha esetleg nehéz idők következnének, visszhangot ád cselekvéseiben én nekem azon fanaticus elhatározásomra, és fölsóhajtásomra, miszerint: Jöjjön, a mi jönni fog! A sors könyvében följegyzett végzetünket ki nem kerülhetjük, ha esetleges küzdelmeinkből azonban bénán, megtörve és mindenemtől megfosztva kerülnék is ki, mint hazám igaz napszámosa tűröm és bele is halhatok, „De neked — a költő szerint — élni kell óh Hon ! és örökké mint tavasz virulni ! Oh mert ha megérném, omladékáidon reszketve fognék szótomolni Hazám !“ (Vége.) I Színház,
