Szamos, 1903. február (35. évfolyam, 10-17. szám)
1903-02-22 / 16. szám
életveszélyes és hogy az idegen vásárlóknak a vasúti ruarharakodás költséges és kényelmetlen. Mig ellenben mindezen bajok az állatvásárnak a teherpálya udvarhoz való áthelyezése által teljesen megszűnnek. Az ügy előkészítésére kiküldött gazdasági tanácsos és mérnök az állat- vásár elhelyezésére legczélszerübbnek a mocsár dűlőben, a Wesselényi utcza külső részén levő 30holdnyiter ületet találta, amelynek megszerzése a mérnöki számítás szerint, mintegy 47000 koronába kerülne, ezenkívül a vásártér rendezése, kövezések, korlátok, mázsáló ház és egyéb épületek létesítése még mintegy 50000 koronát igényelnének. Azonban a gazdasági tanácsos ezen költség kiszámítását tulmagasnak tartja, mert nézete szerint az összes munkálatok 60—70 ezer koronából kitelnének, amely nagy részben megtérülne a jelenlegi vásártér értékesítéséből és a kövezet- és hidvám töblet bevételből. A gazdasági szakbizottság az ügyet minden oldalról megvitatván, többen felsorolták azon káros következményeket, amelyek a vásár áthelyezése folytán a város belforgalmára, kereske delmére és fejlődésére rósz befolyással lehetnek, mig ellenben ebből a németi részre sem erkölcsi, sem anyagi haszon nem hárul, sőt a város azon részének tovább fejlődését teljesen megakasztja. Ez alapon indítvány tétetett az állatvásár áthelyezésének a napi rendről való levétele iránt. A felhozott ellenérvek a szak- bizottság véleményét két részre osztották és ilv módon az elnök szavazást rendelvén, a szak- bizottság az ügyet szavazattöbbséggel a napirendről levétetni véleményezte. * Végűi a szatmári legeltető társaság llak a lókert kibérlésére vonatkozó kérelme vétetett tárgyalás alá, mely kérvény szerint a ló kertből megmaradt 105 hold terület a fővényesi földekből 115 holddal 220 ra kiegészíttetvén, az eddigi feltételek mellett holdankint 12 korona bérért kéretett kiadatni. A gazdasági szakbizottság, tekintettel arra, hogy a legeltető társulat az apaállatok fentartásáról gondoskodik és nem nyerészkedési czélból alakult, a kérelmet teljesíthetőnek találta, azonban kikötötte azt, hogv a társaság bevétele és kiadásairól ki:ltségvetést készíteni és az óv végével a városi tanácshoz elszámolni tartozik. Végül joga leend a városnak, ha azon területre más czélból szüksége lesz, a bérletet bármikor felmondani * A Kölcsey Kör választmánya f. hó 23áu, d. u. 5 órakor a városháza kis tanácstermében ülést tart. * A Kölcsey-Kör f. hó 19-én csütörtökön tartott lyceumát szép számú intelligens közönség hallgatta végig Dr. Schőber Emil ianár folytatta előadását a baktériumokról Ezúttal a baktériumok különféle alakjait, szaporodási módját, az élő és élettelen testeken folytatott hasznos és romboló munkáját, rendeltetését, tenyésztési módját, górcsövi vizsgálatát s preparálását., a ragályos betegségek terjedését s az ellenük való védekezést tárgyalta a tudós tanár a közönségnek valóban rendkívüli figyelme és érdeklődése mellett. Igazán nem volt senki a teremben, akinek figyelme csak pillanatra is lankadt volna az értelmes, mindent megmagyarázó és lelkes tanítás alatt. Az öt negyed óráig tartó magyarázat után mindenki hálával eltelve távozott, mert nem csak élvezett, hanem tanult s becses dolgot tanult. Ilyen előadások után bátran kimondhatjuk, hogy a Kölcsey-Kör nemes missziót teljesít a lyceumjaival s csak önmagának okoz szellemi kárt, a ki nem akar vagy restel a népszerű tudományt eme kedves forrásából meríteni. * Emlékeztető. Ama esti Lorántffy-táncz- mulatság műsora 8 órakor veszi kezdetét. * Az erdei termékeknek 1903. évre érvényes egység árai a következők: I. Tűzifa 1. A Sárerdei vágásban : I. oszt. kemény hasábfa ürméterenkint 3 K 50 f, kemény botfa ür- méterenkint 2 K 50 f, forgácsfa ürméterenkint 1 X 60 fj galyfa fuvaronkint 80 f. 2. A Sárerdei raktárban. I. oszt. kemény hasábfa ör- móterenkint 3 X 90 f, kemény botfa ürmóte- renkint 2 K 80 f. A Sárerdei ritkításban. II. oszt. kemény hasábfa ürméterenkint 3 X 20 f, lágy hasábfa ürméterenkint 2 X, kemény botfa ürméterenkint 2 X 60 f, lágy botfa ürméterenkint 1 X 50 f, galyfa fuvaronkint 60 f. 4. Nagyerdei ritkításban. II. oszt. kemény hasábfa ürméterenkint 3 X 50 f, lágy hasábfa ürméterenkint 2 K 20 f, kemény botfa ürméterenkint 2 X 60 f, lágy botfa ürméterenkint 1 K 80 f, galyfa fuvaronkint 60 f. 5. Kiscsonkai ritkításban. II. oszt. kemény hasábfa ürméterenkint 3 K 40 f, lágy hasábfa ürméterenkint 2 K, kemény botfa ürméterenkint 2 K 60 f, lágy botfa ürméterenkint 1 K 70 f, galyfa fuvaronkint 80 f. 6. A Csererdei vágásban. I, oszt. kemény t.asábfa ürméterenkint 3 K, II. oszt. kemény hasábfa ürméterenkint 2 K 40 f, kemény botfa ürméterenkint 2 K, galyfa fuvaronkint 80 f. 7. A Csererdei raktárhan. I. oszt. kemény hasábfa ürméterenkint 3 K 20 f, II. oszt. kemény hasábfa ürméterenként 2 K 80 f, kemény botfa ürmóterenkóut 2 K 40 f, 8. A Nagycsonkai raktárban. Kemény hasábfa ürméterenkint 3 K 50 f. 9. Nagymocsáron (nyiladék). I. oszt. ke móny hasábfa ürmétenkint 3 K 50 f, II. oszt. kemény hasábfa ürméterenkint 3 K, lágy hasábfa ürméterenkint 2 K, kemény botfa ür- métereukint 2 K 40 f, lágy botfa ürmótereu- kint 1 K 60 f, Paticsfa (2 sfél m. hosszú) 5K, galyfa fuvaronkint 60 f. II. Haszonfa. A mü, épület, szerszámfára stb. Írásbeli és szóbeli árverések tartatnak, a mi az árveréseken el nem kél, az erdőhivatal által adatik el bárczák alapján következő egység árak mellett: 1. Tölgyfa 41 cm. felüli közép vastagságtól és 6 méteren felüli hosszúsággal, minőség szerint köbméteren- kiut az erdőn 2Ö koronától 30 koronáig ugyanazon vastagság, de hat méteren alóli hosszúsággal 16 koronától 26-ig. 2. Tölgyfa 31 cm.-töl 40 cm. közép vastagsággal és 6 méteren felüli hosszúsággal 17 koronától 24 koronáig, ugyanezen vastagság, de 6 méteren alól 14 koronától 20 koronáig. 3. Tölgy épületfa 24 cm.-tői 30 cm.-ig 6 méteren felül 10 koronától 16 koronáig 6 méteren alól 7 koronától 13 koronáig. 4. Tölgy vagy szilfa 24 cm. alóli minőség és hosszúság szerint darabonkint az erdőn 1 kor.- tól 2 kor. 40 fillérig. 5. Villamos póznák 20—28 cm. közép vastagsággal 10—12 méter hosszúságig az erdőn darabonkint 6 K 80 f, ugyanaz 8 10 méter hosszúságig 6 K. 6. Tölgy palló 11 cm. vastag 25 cm. 30 cm. széles tömör köb- méterenkint az erdőn 56 K, ugyanaz 8 cm. vastagságban 54 korona. 7. Korlátfa vagy oszlop 15 cm.-tői 36 cm.-ig, 2 métertől 3 méterig hosszú, darabonkint minőség szerint 38 fillértől 3 koronáig. 8. Gömbölyű tölgy karófóle 2 és i fél m. bosszús gban, 6—10 cm. vastag háutva, kihegyezve darabonkint 12 fillér az erdőn. 9. Kisebb karóféle vegyes faágakból 1 — 2 m. hosszú 4—10 cm. vastag az erdőn darabonkint 2 és fél fillér. Egyéb itt fel nem sorolt fa választékok egység árát esetről esetre az erdőhivatal előterjesztésére a tanács Állapítja meg. Ezen árak mindenkor az erdőn a termelési helyen értendők, raktározott vagy beszállított faanyagoknál a tényleges költségek hozzá számíttatnak. * Közigazgatási bejárás A Szatinár— nagybányai helyi érdekű vasút részvénytársaság kérelmére a vonalának közvetlenül Szatmár állomásba leendő bevezetése végett Szatmár és Batiz-Vasvári állomások között a m. kir. államvasutak fővonalával párhuzamosan s annak töltéséhez simulóan tervezett helyi érdekű uj pályarésznek közigazgatási bejárását a kereskedelmi miniszter elrendelte, ennek foganatosításával Korányi Kálmán miniszteri főmérnököt bizta meg s a tárgyalás megkezdésének határidejéül f. évi márczius hó 3-ik napjának d. e 9 óráját, összejöveteli helyül a városház tanácstermét tűzte ki. E bejárás végrehajtására a közigazgatási bizottság képviseletében Kőrösmezei Antal főjegyző és dr. Vajay Károly t. főügyész, a törvényhatóság képviseletében, Pap Géza polgármester és Erdélyi István főmérnök vannak kiküldve. * Árvaszéki kamatkulcs. A gyámoltak és gondnokoltak tökepénzei után 1903. évben fizetendő kamatkulcsot a városi árvaszék 357579 k. 88 f. követelés után előirt kamatok alapján, levonva a tartalékalapot illető 10 százalékot, 5 százalékban állapította meg és igy a gyámoltak és gondnokoltak részére minden 100 k. után 5 k. kamat utalványoztatik. * A ragályos betegség ismét kezd nagyobb mérvben föllépni. A most elmúlt héten 12 be- tegülési eset fordult elő. A kanyaró, mint minden tavaszszal, úgy az idén is megjelenik. Igaz, hogy nem veszélyes betegség, de kellő gondozás és orvosi gyógykezelés nélkül végzetessé válhat. *• Utolsó hét a hadmentességi dij felvóte1 iránti jelentkezésre. Jelentkezni kell az 1892— 1902. évben a hadkötelezettség alól felmenteteknek, Jelentkezési hely a városi katonai ügyosztály hivatalos helyisége. A ki a jelentkezést el-\ gal fog büntettetni. * Gyászliir. Lengyel Endre és neje Kor- buly Anna, valamint gyermekeik : víga és férje, lovag Zygadlowicz Gusztáv s ezek gyermekei : Gusztika, Olga és Stella ; valamint Aiajos, Elza, Endre és Margit ; továbbá szerető Terka nénije a megtört szív legmélyebb fájdalmával tudatják, hogy drága gyermeküket, felejthetetlen kis fiokat, illetve édes testvérüket, Lengyel Ervin Géza 1. oszt. főgymn. tanulót a Mindenható folyó hó 20 án, délután 3 órakor 10 éves korában, rövid szenvedés után magához hívta. A drága felejthetetlen kis halottnak hült teteme folyó hó 22-én délután fél 4 órakor fog a családi sírboltba elhelyeztetni. Szatmár, 1903. február 20-án. Áldott legyen a drága kis halott emléke! * Mentő előadás. A budapesti Önkéntes mentő-egyesület jövő márczius hóban városunkban 2 napra terjedő előadást rendez, melyre az érdeklődök figyelmét már ez alkalommal is felhívjuk. * A debreezeni iparfelügyelő a napokban megvizsgálta a város területén lévő összes gyártelepeket s azokat a legnagyobb rendben találta. * A Lorántffy-Zsuzsánna-egyesület táncz- estólyének rendező bizottsága arról értesült, hogy a meghívók nem kézbesítettek elég pontosan a czimzetteknek. Szükségesnek látja azért kijelenteni, hogy az összes tagoknak név- szerint czimeztetett meghívót, nemcsak, de mindazon családoknak, kikről föltette, hogy valamennyire is érdeklődnek az egylet iránt, s akik a felolvasó estéken egyszer máskor megjelentek, * Monstreé tárgyalás. Folyó hó 26, 27 és 28-án lesz a multi esküdtszék által halálraítélt két komorzáni pásztor, Dobje Alexa és Bura Mihály gyilkossági ügyében a kir. Curia megsemmisítő határozata folytán újabban kitűzött esküdtszéki főtárgyalás. Az esküdtszék elnöke Szabó József kir. törvényszéki bíró, szavazó bírák Baj na y Endre dr. és Matolay Gábor dr. törvényszéki bírák, Dobje Alexa védője Biró Elemer dr, Bura Mihályé Kelemen Samu dr. A tárgyaláson — tnely iránt természetesen óriási érdeklődés van — csak jegygyei lehet elmenni. Amint értesülünk, az irodaigazgató eddig is már annyi jegyet adott ki, hogy ezentúl alig lehet hozzájutni. * A Szatmár németi iparos dalegylet szokásos húshagyó keddi ösmerkedési estélyét ez évben is megtartja s a mennyiben ez alkalomból nnghivók szét küldetni nem fognak, az egyesület pártfogóit ez utón hívja meg az elnökség. Rósztvételre jelentkezni iehet z egye- sülét bármely tagjánál. * Színházi heti műsor. Hétfő „Tót leányu, népszínmű, zóna. Kedd „Lumpáczius“ bohózat. Szerda „Sain Toy“ operett. Csütörtök Báród Rezső jutalomjátéka, Báród Irma, a pozsonyi színház első rendű művésznőjének vendógfei- léptével a „Dada“, ezt megelőzi „Bál után“ magánjelenet. Péntek „Nebántsvirág“ Operette. Szombat Báród Irma második fellépte „Váljunk el“, vígjáték. Vasárnap Báród Irma búcsú fellépte „Keresd a szived“ történeti színmű. * A körtvélyesi legelő 1903. évre érvényes dijai a következők : 1. Egy drb. hámos, vagyis felnőtt szarvasmarha (tehén, ökör, vagy tinó legelődija 10 kor. 2. Egy drb. igás ló időszaki legeltetéséért 10 kor. 3. Egy drb. bivaly és heverő ló 12 kor. 4. Egy drb 1 éves fehér borjú 6 kor. 5. Egy drb. csikó, vagy bivaly- borjú 8 kor. Megjegyeztetik, hogy ha a meghatározott létszám 1903. ápr. 15-ig a helybeliek jószága által be nem töltetik, elfogadtatnak vidékiek állatjai is, de csak 25 százalék felülfi- zetéssel. * A nagykárolyi függetlenségi és 48 as párt e hó 24-én, a „Polgári Olvasókör" termeiben a Nagykárolyban felállítandó „Kossuth“ szobor javára felolvasással, szavalattal és hangversenynyel egybekötött zártkörű tánczestélyt rendez a következő műsorral : 1. Könyörgés. Horváth Fábiántól. Előadja a dalegylet. 2. Felolvasás, tartja dr. Bakonyi Samu, orszgy. képviselő ur. 3. Duett, Előadják Halmos Hona úrnő és Demidor Ignácz ur, zongorán kiséri Réti László ur. 4.Szavalat. Előadja Szabó Matild kisasszony, ő. Honfidal. Kückentöl. Előadja a dalegylet. Kezdete 8 órakor. Személy-jegy 2 K. Család-jegy 5 kor. Karzatjegy, mely a terembe aló lépésre is jogosít, 2 kor.