Szamos, 1903. február (35. évfolyam, 10-17. szám)

1903-02-19 / 15. szám

tot, mint ezt már Barta Ödön tisztelt barátom szép, érdekes beszédjében is felhozta.

Ha a közös hadsereg kiegészitö részét képező s önmagában akczióképtelenné tett honvédség és az osztrák Landwehr költségeit a quota arányában fedezte volna Magyarország és Ausztria, akkor Magyarországra ez idő alatt azaz 1870—1896-ig összesen 147 millió 208 ezer forint teher hárult volna.

A magyar nemzet pedig tényleg mint már mondottam, 272 millió 643 ezer forintot fordított a honvédség fenntartására, tehát a nemzeti hiúság révén többet 125 millió 435 ezer forintot, a mi évenkint 4 millió 653 ezer forintot tesz ki.

Nem hoztam volna fel mindezt, ha a magyar honvédség önálló működésre hivatott és képes hadsereg volna, de mert tüzérség és műszaki csapatokkal nem bir, mert az csak olyan kiegészítő része a közös hadseregnek, mint a többi csapatok, mert szellemét tervszerűig megrontották, tiszti karában osztrák hagyományokban nevelkedett osztrák tiszteket beosztottak, nem tekinthetem a honvédséget másnak, mint a közös hadsereg itengráns részének, mi csak abban különbözik a többi részektől, hogy vezénylete magyar.

Fájdalom, nagyon igazam volt, midőn azzal kezdtem beszédemet, hogy ez a szegény nemzet két hadseregre hoz áldozatot és egyiket sem mondhatja magáénak.

Én semmi áldozattól sem riadnék vissza egy önálló magyar hadsereg számára, de a közös hadseregre és honvédségre áldozatot hozni hajlandó nem vagyok, s még az esetben is, ha más elvek vezetnének, még akkor sem tudnám a hadsereg vezetőségének tárgyalás alatt levő kívánságait teljesíteni, az oly nagy verés anyagi áldozatot követel a nemzettől, mit önromlása nélkül elviselni képtelen. Röviden, tisztelt ház, ezen álláspontomat is indokolni kívánom.

Midőn legutoljára 1889 ben Magyarország és Ausztria a hadsereg vezetőségének kívánsága előtt meghajolt s az ujonczjutalékot felemelte, már akkor is tulment a határon, melyet szem előtt kellett volna tartania.

Már akkor is a politikai élet tekintélyes férfiai és pedig azok közül is sokan, a kik a közös hadsereg intézményeiért lelkesülni tudnak, felemelték szavukat a ujonczjutalék felemelése ellen.

A sok ellenvetés között az ellenzők mind megegyeztek különösen abban, hogy az ujonczjutalék emelése csakuem elviselhetetlen terheket fog róni a nemzetre; mindenki hangsúlyozta, hogv nem lehet alaposnak elfogadni a kormány azon nyilatkozatát, hogy a javaslat összes pénzügyi következményei egy millió ko rónánál több kiadásban nem fognak nyilvánulni.

Az azóta bekövetkezett tények megmutatják, hogy az 1889-iki kormány vagy maga sem tudta, mi lesz javaslatának pénzügyi következménye, vagy tudta, de gondosan elrejtette a nemzet és képviselői előtt, hogy a javaslatot elfogadtathassa.

Bármelyik feltevés az igaz, mindkét esetben az akkori kormányzat eljárását nem lehet eléggé szigorúan megróni.

A nemzetnek épp úgy, mint egyeseknek a múltból merített tanúságot nem szabad figyelmen kívül hagyni, midőn újabb alkotásba fog.

Nekünk is tehát, midőn a tárgyalás alatt levő javaslatot bíráljuk, a múlt tanúságát szem előtt kell tartanunk.

Nem akarom számszerűleg kimutatni azt, hogy mily horribilis összeggé nőtte ki magát az egy millió koronára becsült hadügyi kiadás, mit 1889-ben a kormány maximális össszegnek jelzett, csak a tényt említem, hogy a katonai létszám-emelés a hadsereg minden egyes alkotó elemeinél nagy költségtöbbletet idézett elő.

Egy igen erős, de minden izében igaz kritika volt az, mit az 1889-iki javaslatra, egyik igen tekintélyes államférfiu mondott: „hogyha ezen javaslat törvénynyé válik, nemzeti életünk csaknem minden ágára károsan fog hatni.“

Most csak a pénzügyi terhek nagy emelkedésénél merített tanúságot akarom felidézni, hogy még azok is, kik a 67-es alapon állanak, meggondolhassák-, nem tennónek-e rossz szolgálatot a hazának, ha a kormán}' iránti ragaszkodásból a javaslatot megszavazzák.

Mint már pártunk egyik tagja, múltkori beszédében kimutatta, hogy 1888-tól 1902. évig

a közös hadsereg rendes szükséglete á 7-ik czim alatt, hol a hadsereg általános kiadásai vannak elszámolva, 48 millió 278 ezer koronával emelkedett.

Tudom én azt, hogy ezen emelkedés egy része a katonaság tisztjeinek és havidíjasainak fizetésjavitására esik, sőt azt is tudom, hogy a legénységi közétkezés költségének részben való emelkedése azért állott elő, mert a közétkezés javíttatott.

De viszont állítom, hogy a természetbeni illeték, továbbá az ágyak és uházat cziméuél tapasztalt 13 millió 300 ezer korona emelkedés, valamint a pótlovazás költségeinek 2 millió 500 koronával való emelkedése kizárólag a tét- számszaporilás következménye.

Az 1889-ik évi védtörvéuy pénzügyi terhét az is nagyban emelte, hogy a póttartalékosok tekintetében uj intézkedés történt. Az 1889. évi VI. törvényezikk megállapításáig a közös hadsereg póttartalékosainak jutaléka is meg volt állapítva számszerűleg akként, hogy a tiz évre számított ujonczjutalék s a póttartalékosok jutaléka megadja a hadi létszámot.

Az országgyűlés évről évre nemcsak a kiállítandó ujonezok számát, hanem a póttartalékosok számát is megszavazta.

Az 1889-iki védtörvény már csak az évi ujonczjutalékot állapítja meg, a póttartaléknak nincs többé jutaléka.

A közös hadsereg és honvédség jutalékának fedezése után fenmaradandó összes védké- pes, mint feles számmal besorozottak, a póttartalékba osztatnak be.

A védtörvény ezen intézkedése, a kiképzendő ujonezok száma tekintetében lényeges változást idézett elő, a mi természetszerűleg a költségekben is kifejezésre jutott.

Ezt tudta, tudnia kellett úgy a közös hadügyminiszternek, mint a deiegácziónak, mégis midőn az 1889-iki védtörvény végrehajtásának pénzügyi kihatásáról szólották, azt mondották, hogy az összes rendelkezés végrehajtása legfó- lebb 960.000 koronába fog kerülni.

S mi történt ? Az, hogy a póttartalékosok kiképzése óriásilag megterhelte költségvetésünket, inig azelőtt tizezeregyszázötvenkét pót- tartalékost kellett kiképezni, azután a a póttartalékosok száma hutvanegyezernégyszázra emel kedett.

Ezen tényekből kell, t. ház, a tanulságot levonni, mert előreláthatólag, ha a tárgyalás alatt levő javaslat elfogadtatnék, a kiadások milliók és milliókkal fognak szaporodni..

As ország nyomasztó helyzetét mindnyájan ismerjük, az országot még nyomasztóbb helyzetbe hozni nem szabad.

Hazám iránti szeretetem, nemzetem jóléte iránt való gondolkozásom, és az az élő lelkiis meretem, mely engem minden cselekedetemben vezet és irányit, azt parancsolják nekem, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot el ne fogadjam.

Ez hazafiui kötelességem, ezt teljesítem.

A Bor. Gárdonyi falusi története vasárnap került színre. de a gondatlan rendezés miatt nagyon rossz előadásban. Pedig a szereposztás teljesen megfelelt volna a várakozásnak, s ment is volna minden a legszebb rendben, ha az a „volna“ ott nem lett volna. Egry Baracs Imréje, a Holóczy Baracsnéja és Szentes Göre Gábora minden kiválóságuk mellet sem voltak képesek a közönség unalmát elűzni.

II. Rákóczy Ferencz fogsága ezimü hazafias szinmü nagy közönséget vonzott a hétfői zóna előadásra; színészeink telt ház előtt játszottak. A darab hősét Bátosi nagy ambiczi- óval s igazi lelkesedéssel játszotta. Egyes jelenetekben valóban nagyon sikerült volt alakítása s meglátszott, hogy komolyan foglalkozott szerepével. Mellette Egry domborodott ki leginkább a ki Bercsényi szerepében kitünően jellemezte a szenvedélyében féktelen hőst. Igen sikerültén játszott Juhai, ki Lehmann rokonszenves szerepében sok tapsot aratott. Jók voltak még Szentes és Ligethy. A hölgy szereplők között Holóczy és Etsy tűntek ki.

A „Boszorkányvár“ Milöcker gyönyörű zenójü, kedves operetteje került színre kedden, melyet Ferenczy József a közönség kedvencz művésze választott jutalom játékául.

A darabot nagyszámú intelligens közönség

j nézte végig, fényes bizonyságot téve a művész | közkedveltségéről.

A játszók közül Juhász Ilona, Lónyai Boda, Ferenczi és Szentes tűntek ki. A jutalmazott különben inkább a közönség Ízléséhez mint a maga szerepköréhez mérten választotta a darabot; mindazáltal tagadhatatlanul kiemelkedett benne. Hármas éneke Lónyaival és Bo- dával gyönyörű volt, a közönség többször meg- uj rázta. Nem lehet azonban említés nélkül j hagynunk a hosszú felvonásközöket, melyek az ! est sikeréből tetemesen levontak. Ezt különben már máskor is észrevettük, most azonban leginkább visszatetsző volt, szénben a közönség j meleg részvétével.

HÍRROVAT.

* Zeneiskola városunkban. A Szatmárné- j meti Dalegyesület vasárnap tartott népes közgyűlésének legfontosabb tárgya egy zenede fel- j állításának kérdése volt. A közgyűlést dr. Va- jay Imre elnök nyitotta meg, felolvasta nagy j gonddal összeállított jelentését, mely az elmúlt

év eseményeit híven tükiőzteti vissza. A jelentés kegyelettel emlékezett megaz egyesület volt elnökének, Hérmán Mihálynak elvesztéséről s ezen- í kívül még két elhunyt buzgó tagjáról :Deák Kálmánról és Csepcsányi Sándorról. Az egyhangúlag elfogadott jelentésért a közgyűlés az ügybuzgó elnöknek köszönetét szavazott. Ezután Bakcsy Gergely, a számvizsgáló bi- I zottság jelentését olvasta fel, melyszerint I 1902. febr. 8-tól 1903. febr. 14-ig terjedő idő alatt u Liiteczky Eudre pénztáros kezelése i alatt álió vagyon : 30765 K 23 fill, teljes rend- ; ben találtatott. A szokásos felmentvényt a közgyűlés megadta. Ezután a tisztikar alakult meg újólag, mialatt a gyűlés ideiglenes vezetésére dr. Fejes István kéretett fel. Közfelkiáltással a tisztikar a következőleg alakult meg :

Elnök Vajay Imre dr., alelnök Fechtel János dr., titkár Sándor Venczel, karmester Meder Mihály, másodkarmester, Veress Lajos, pénztáros Litteczky Endre ellenőr Markos Imre, ügyész Antal Sándor, dr., gondnok Hajdú Károly. Választmányi tagok lettek Balogh József, Békéssy Géza, Fejes István dr., Ferency János, Kőrösmezei Antal, Kovács Leó, Lipeczky |E ek, Márton Lázár, Pap Géza, Tanódi Márton dr., Uray Géza, Vajay Károly dr. Számvizsgálók : Bakcsy Gergely, Novák Lajos, Papp Lajos. Zászlótartó : Toldy István.

A választások megejtóse után Vajay Imre dr., a maga és tiszttársai nevében köszönetét fejezte ki a bizalomért, majd pe^ig előadja, hogy a jelen közgyűlésnek utolsó tárgya a zeneiskola felállítása; szóvá tette az l903. febr. 3 án tartott választmánvi ülés határozatát, hogy az egyesület által rég óhajtott zenede felállit- tassék. Felolvastasja a felállítandó zenede költségvetését, mely szerint 1. a tanárok évi fizetése 4000 K, 2. helységbér 600 K. 3. fűtés, világítás 500 K, 4. szolga fizetése 240 K, 5. apró kiadások 200 K, 6. a dalegyesület saját szükségletére 260 K. Összesen 5800 korona. Erre fedezetül szolgálna : 1. dalegyesületi töke kamatja 1000 K, 2. 250 pártoló tag évi dija a 8 koronával 2000 K, 3. harmincz növendék tandíjjá 1800 K, 4. városi segély 1000 K.

A dalegyesület tagjai erre egyhangúlag hozzájárultak a választmány határozatához, de kikötötték, hogy a zenede költségeinek fedezésére a törzsvagyonhoz ne nyúljanak. Több tárgy nem lévén, a közgyűlés véget ért.

* A „Szatmári Kör“ folyó hó 14-én tartotta februári rendes közgyűlését; az elnök akadályoztatása miatt Lányi Sándor másod elnök vezetésével. Több érdekes és fontos tárgy került napirendre. Az alelnök jelenti, hogy a nagykárolyi és nagybányai körök felhívták a „Szatmári Kört“ a márcziu3 15-nek együttes megünneplésére. A közgyűlés elfogadta az eszmét, helyesnek és czélszerünek látja annak a kivitelét, hogy a „Szatmár vármegyei körök“ ifjúsága kezet fogjon, egyesüljön a márczius tizenötödikének megünneplésében, mert igy sokkal impozánsabban, a nagy naphoz illően róhatja le hazafias kötelességét. A kör ily értelemben hozván határozatot, négytagú bizottságot választ, a melynek tagjai lettek: hivatalból az elnökség, választás utján " ztviselők közül Merker Márton titkár, a ta^ zül Erdődi Antal és Papp László. A választod és megbízást kapott négyes bizottság feladata leend a nagykárolyi és nagybányai bizottsággal tanácskozni a hazaSzínház..