Szamos, 1903. január (35. évfolyam, 1-9. szám)

1903-01-01 / 1. szám

kait, amelyekben uj művelési források fakadja- j nak ifjúságunk részére, finomítani az Ízlést, nemesitni a lelket és földeríteni az elfonuyadt kedólyvilágot.

Szörnyű esalódás érte azonban gyermekesen naiv hitemet. A dalegyesület vezéreiben semmi hajlandóságot nem vettem észre a dolgot a maga nagyszerű komolyságához méltóan az üstökénél megragadva a valósuláshoz eljuttatni.

Azt a benyomást nyertem, mintha az anya előre féltékenykednék a még csak ezután születendő leányára, és a dalegyesületnek nincs egyébre kedve, csak Ariston módjára előadni a maga darabjait és — ha tán meguntuk ezeket — legfölebb néhány uj kéregpapirdarabot illeszteni a ládájába.

Pedig meguntuk. Hiszen csak nem régen volt olvasható egyik helyi lapban a (pedig nem rossshiszemü) komoly felszólalás, hogy a közönség jóllakott már a dalegyesület produkczióval, amiért is a valamikor kedvelt dalestólyekre nagyon kevesen kiváncsiak.

Friss élet kell hogy lüktessen minden régi intézményben, amely az enyészetnek ellent akar állani és dalegyesületünk részéről végzetes tes- pedésnek kell tartanunk, ha a meglökött vasúti kocsi módjára az egyszer kapott eleven erővel akar mindvégig futni a pályáján.

Uj mozdonyt kell a kocsi elé fogni urak, mert különben megállnak és befagynak.

És kínálkozik az egyesületnek ilyen hatalmas erőforrás a zeneiskolában, amelyet fölállítania nemcsak okos dolog, de kényszerítő kötelesség is a részéről.

Abban az említett bizottságban meg lett állapítva, hogy a zeneiskola megnyitásához szükséges anyagi eszközök nagyrószben máris rendelkezésre állanak, a még hiányzókról pedig könnyűséggel gondoskodni lehet.

Kedvtelenül bár, de mégis kimondta a bizottság;, hogy ez igazság ismeretében javasolni fogja a dalegyesület választmányának, hogy a kimutatott alapon lásson hozzá az eszme megvalósításához, hogy a jövő tanév kezdetével rendszeres iskolája legyen a zenének városunkban is, mint ahogy a mienknél sokkal kisebb jelentőségű városokban is van már régen, vagy újabb időből az országban.

Nem tudom, tárgyalta-e azóta a választmány azt a csekélyke kérdést, vagy nem ért reá, mert molyette hangjegy-gyűjteményében kutatott valami friss népdalegyveleg után a dalestélyek élénkítésére.

Nagyon hibás, ha nem tárgyalta, és hibás

felesége édes anyját a kis lányhoz, maga pedig ment, hogy táviratozzon a feleségének s megtegye a szükséges előkészületeket.

Az utczaajtóban a postaszolgávaltalálkozott.

— Sürgöny.

A felesége sürgönyzött Pestről, hova maga ment orvosért, hogy az esteli vonattal érkezik.

Megnézte óráját. Épp annyi ideje volt, hogy kiérhetett az állomáshoz.

Az asszony épp akkor szállt ki a vonatból, mikor a perronra lépett A mint meglátta férjét, izgatottan sietett hozzá.

— Hogy van Margitka ?

Karácsom Aladár úgy érezte, hogy a fe leletnél meg kell fúlnia. Nem tudta, megmondja e feleségének a borzasztó valót, vagy hagyja, hogy mig hazaérnek, abban a boldog hitben ringassa magát, hogy kis leánya él

Az utóbbira határozta el magát. Tompa hangon válaszolta:

— Jobban.

— Hála Istennek! — rebegé az asszony megkönnyebbülten, — úgyis hiába mentem Pestre magam, nem találtam orvost, ki az ünnepre elhagyva családját, ily messze eljött volna.

Szó nélkül indultak be a városba. Utjok a főutczán vezetett keresztül. Körülöttük tarka sokaság hullámzott, a járó kelők arczán ünnepi mosoly ült, a fényes kirakatok előtt nagy tö megek verődtek össze, az egész utcza fénynyel boldogsággal, zajos örvendezéssel volt tele. Őket most nem érdekelte semmi mindebből. Csak kis leányuk!

Egy kirakatba karácsonyfa volt felállítva. Karácsom Aladárué önkónj'telenül megállott.

akkor is, ha tette és ennél egyebet semmit sem tett volna.

Mindjárt egy éve lesz, hogy az alvó ügyet ébreszthetem nem szívesen vett nógatásommal, amely valami (előttem ismeretlen) czir- kulusokat látszik zavarni. Pedig, Isten az apám, senki és semmi ellen nem török, hanem valami, igen nagy valami mellett harczolok.

Azt akarom, hogy ünnepelt menyecske legyen a sutravaló vén any'ókából; unalmas dajkadalok helyett a saját iskolájából kikerült friss hangokkal énekeljen nekünk a dalegyesület dicsőítő karokat a zenedéről; szép zongora, hegedű és egyéb hangszerek szólaljanak meg, versenyre kelve a magán- és karénekesekkel a saját otthonukban.

Kívánom, hogy ne kerüljön el bennünket mindig valamennyi hírneves zeneművész, mint valami hottentotta falut. Mert szeretném, hogy városunk a szép utján is haladjon a boldogu lása felé.

És — meg ne kövezzenek a dalegyesület t. vezérei, ha nekik mondom — a zenede szép, nagyon szép . . .

Tanódi Márton.

Színház,

Levél a szerkesztőhöz.

(Lupus in fabula.)

Úgy' is, mint volt hírlapíró, úgy is, mint színész feltétlen tudatában vagyok a sajtó magasztos hivatásának, — mint színész tudom azt is, hogy működésűnk a tisztességes, igazságos kritika által oktatólag tárgyaltaink, — a mi a színészek fejlődését, előhaladását nagy'ban mozdítja elő. De mikor a kritikust a színész működéséről írott bírálatával szembeu nem az igazság, a tárgyilagosság, — hanem egyéni szemóiyes okokból támadt gyüiölség, vagy rosz- indulat vezérli, —•-abban az esetben a kritikusnak nincs joga többé tollat a kezébe venni, — és azt nagyon messzire el kell hajítania magától, — legalább annyira, hogy azt soha többé meg ne találja.

E rövidke bevezetés után legyen szabad kis levélkém tulajdonképpeni tárgyára áttérni. Folyó hó 28 dikán volt szerencsém a szatmári színházban a „Gyimesi Vadvirág“ népszínmű „Baláuka Imre“ szerepét mint vendég eljátszani. Egy magát „Szatmári Hirlap“-naknevező újság fellépésemről bírálatot hozott, a mely így' szólott:

(A Gyimesi vadvirág.) Vasárnap este Góczy István kitűnő népszínműve, a „Gyi— Vett-e valamit a kis Margitnak ?

— Lássa, el is feledkeztem róla.

— Pedig hogy örült tavaly is a karácsonyfának ! Jöjjön vegy'ünk neki valamit. Még felállíthatjuk ma estve.

— Csak menjen lelkem maga. Nekem másut van egy kis elintézni valóm. Ha elvégzem itt találkozunk ismét; addig várjon meg.

Elváltak. Az anya ment karácsonyi ajándékot vásárolni, a férj — koporsót venni.

Mintegy félóra múlva, már együtt voltak ismét és siettek hazafelé. Karácsonyi Aladárné boldogan gondolta, hogy fog örülni kis lánya az ajándéknak. Karácsom Aladár nem tudta, hogy mit gondolt, maga se.

Útközben egy inas gyermek haladt el mellettük. Vállán fehér koporsót vitt. Nagyot köszönt nekik.

Az asszony' megborzongott.

— Miért köszönt ez nekünk ! . . . Hogy van a kis Margitka. . .

Borzasztó sejtelem tölté el lelkét. Ha talán meghalt volna! Átkarolta férjét és sietett, rohant lázasan, vonszolva magával férjét is, mig nem a kapujokig értek. Ott az asszony raégegy'szer megkérdezte :

— Mondja igazán, hogy' van a kis Margitka! Félek bemenni . , .

— Hova tegyem a koporsót? — hangzott felülről a koporsót vivő inas gyerek hangja feleletül.

— Meghalt!. . Margitkám ! Margitkám ! . •

És végig terült a fagyos utczakövezeten.

Szarka Lajos.

mesi vadvirág“ szép közönség előtt került előadásra. Az előadásnak Gyárfás Ödön vendégszereplése adott volna érdekességet, akiről egyelőre anny'it. mondhatunk, hogy' kisebb színpadokon megállja a helyét.

Hát jól vau. Ez az ő becses véleményük. Ezzel szemben azonban a fővárosi sajtó, a fővárosi közönség, a magam és — azt hiszem — a szatmári igen tisztelt rnüórtö és szinpártoló közönség nevében is tiltakoz hatom. Már ezelőtt öt esztendővel léptem fel ugyanis ugyanazon darab ugyanazon szerepében Evva Lajos és Helle Iván volt fővárosi színház igazgatók meghívására a budapesti népszínházban, a fővárosi sajtó, a fővárosi közönség egyhangú, legmelegebb elismerését és szerződtetésemet érve el általa. Tizenhárom esztendei működésem alatt az ország£több elsőrendű színházának illetve városának voltam kedvencze és eddigelé, hála Istennek, számomra működésemet csak kedves, méltányos elismerés, soha gáncs nem érte. De hát miért ütötte agy'on a „Szatmári Hírlap“ súlyos kritikai bárdja, kérdi ön, igen Itisztelt szerkesztő ur ? — Megmondom, bár hiszek a feltámadásban. Tólviz ideje lévén, az erős hideg következtében egy lompos farkas tolakodott lakásomba, — az ordasnak röviden és velősen, — hasonlólag a „Szatmári Hírlap“ úgynevezett kritikájához — utat mutattam, a merre magának meleg odút találhat, a hol esetleg elgémberedett tagjait megmelegitheti. El is ment, de azt hiszem, hogy nemcsak meg-, de be is fog fagyni szegényke, hiányozván a farkasokból a tudás, a szellem éltető melege !

E levélke tartalmáuak megoldását egy'előre, mint a hogy Ibsen a maga darabjaiban szokott eljárni, a uagy'közöuségre bízom, úgy szintén azon kritika elbírálását is, me!y személyemre nézve a Sz. H.-ban látott napvilágot.

Egyebekben maradok a szerkesztő ur tisztelő hive

Gyárfás Ödön.

A „Baba“, ezelőtt két évvel adott Andron Edmund operettéje csütörtökön, az ünnep első napján került szinre. Ez a szellemes, kellemes ze- néjü darab, a sikerültek közé számítható. A czim- szerep személyesitöje, a „Baba“ Lónyai Piroska volt s önként értetődik tehát, hogy a darabnak sikerülnie kellett, még ha nem is a legkiválóbbak közé tartozik is. Juhász Ilonka (Lancelot) ügyes játéka s kedves éneke nagyban hozzájárult a darab sikeréhez. A többi szereplők közül különösen Szentes, Ligeti Bera Rózsa, kisebb szerepében Fe- renczi igyekeztek kifogástalan előadást produkálni, melyért mindnyájuknak ki is jutott a megérdemelt tapsból. Az előadást szép számú közönség nézte végig.

Uriel Akosta pénteki előadása a saison eddigi előadásai közt a legjobb volt.

A rendezés eddig nem tapasztalt ügyességéről tett tanúságot. Ez és ha hozzá vesszük a szép | karénekeket, nemkülönben a pazar kiállítást, már maga féi siker volt, melyet teljessé tett a szereplők kifogástalan játéka. Különösen Bátossi a czim- szerepben nyerte meg a köztetszést, ki oly hévvel és nemes ambícióval játszott ez este, hogy a legelső színpadokon is sikert aratott volna. Hogy kellőleg illusztráljuk a hatást, melyet a publikumra gyakorolt, elegendő azt megemlítenünk, hogy számtalan kihívás után még a lebocsátott vasfüggöny ajtaján is kényszerült, a szűnni nem akaró lelkes tapsolás következtében megjelenni. Jloléczi Ilona (Judit) méltó vetélytársát képezte s nem maradt mögötte a főhősnek. A többi szereplők is a legjobb kedvvel és igyekezettel játszottak a j zsúfolt ház előtt. Mi azt hisszük, hogyha mindig | ilyen előadások volnának, nem lenne üres színháza Szatmárnak

A Svihákokat adták harmadszor itt szombaton este. Zihrer kellemes zenéjü operettéje, most is szép közönséget hozott össze. Á szereplők, Ferenczi (Biitz), Lónyai (Berta), Szentes (Gir- ku) ez alkalommal is sok tapsot aratlak.

A gyimesi vadvirág irta Géczy István, szin- [ re került vasárnap decz. 28-án

Krémer igazgató vasárnap a sok uj darab után egy uj művészt mutatott be a közönségnek : Gyárfás Ödön személyében, ki ez este Balánka Imre szerepében lépett fel vendégül.

Gyárfás Ödön, kedves primadonnánk férje e szerepében valósággal elragadta a közönséget, úgy ; hogy majdnem minden jelenését megtapsolta, i Színpadi otthonossága, kiváló tanulmánya, melylyel a Balánka Imre szerepébe belemélyedt, művészi : erejéről tett fényes tanuságoL Különösen ki kell