Szamos, 1902. december (34. évfolyam, 97-103. szám)
1902-12-18 / 101. szám
szereplők mieden törekvése. Van ugyan eg] pár igen kedves jelenete, de az egész, hibái coneepti ójánál fogva, értéktelen férezmunka. Lényei Piroska (Tecza) és Ferenczy (Misi igen sikerűit alakításban mutatták be a turbó kóló falusi szerelmes párt, s teljesen kiaknáztál! az éjjeli idllikus jelenet minden hatásosságát Torday Adél és Bátossi elég jók voltak, valamint Szentes is, ki olyan tőrölmetszett csikói gazda volt., mint ha egyenesen a Hortobágyró jött volna. Végül mint az est kiemelkedő pontját, a kiosi Herman Ellácska vendégfellóptél kell kiemelnünk. Bámulatos kedvességgel, őszin te gyermeki naivitással de a mellett a kellő bátorsággal s komolysággal felelt meg nagy vállal kozásának. El is halmozták tapsokkal, csokrokkal s czukorkákkal. „Snlamith.“ Zónában került színre hétfőn, Részint a darab kedves, fülbemászó zenéjének, részint a mérsékelt helyáraknak tulajdonítható hogy alig maradt egy-két hely üresen. Kiemelendő a Juhász Ilona játéka, ki nem csak kellemes hangjával ragadta el a közönséget, hanem a Sulamith bensőségteljes és átérzett alakításával is nagy sikert aratott. Ferenczy (Absolon) ezúttal nem mutatkozott méltó partnernek, vagy inkább csak Juhász mellett maradt el. Egyáltalán azt mondhatjuk, hogy maga a darab olyan, hogy a hősnő melleit senki sem érvényesülhet, Mégis megemlítjük Vedrödy Gizit és Szentest. Előbbi bájos tánczával és énekével, utóbbi pedig ismeretes humorával vonta magára a közönség figyelmét, a nekik jutott szerep minden jelentéktelensége daczéra is. „X asszony.“ „Nagyhatású újdonság.“ Nem tudjuk, hogy azt érti e Krómer a nagy hatás alatt, hogy a darab irtóztató hosszú, s ennek következtében untató hatása meglehetős nagy, de annyi bizonyos, hogy a keddi est legalább is pár hétre elijesztette a publikumot társszerzők darabjától. Csoda semmi esetre sem volna, ha igy volna, mert mégis csak rettenetes, ha mindkét szerző elmondja a maga mondanivalóját, a közönség türelmének rovására. Bidauletnó (Holóczy) egy szerecsen tüzes csókja miatt elájul s ájulás után arra a szomorú tapasztalatra ébred, hogy a tulajdonneveket mind elfelejtette, tehát saját nevét is. így lesz belőle „X asszony.“ — Philippe Ardelot (Bátosi), egy sorsüldözött ember, kinek könyö rületessége az ő végzete s ki e miatt még hőn szeretett nejétől is válni kénytelen, lakására szállítja az ájult hölgyet s hála az ő kedves barátja, Folquet (Krémer) beavatkozásának, válófélben levő neje ebből is tőkét kovácsol ellene. Hogy a keserű pohár csordultig megteljék, megjelenik X asszony férje és „barátja“ s mindketten a házigazda javára mondanak le ő nagyságáról, ki közben emlékező tehetségét is visszanyerte. Ebből a zűrzavarból aztán szokásos módon megtörténik a kibontakozás. Nem mond- hatnók tehát, hogy a darab szellemtelen, sőt ha felényi szó volna benne, épen kitűnő volna ; igy azonbau . . . Az említett szereplőkön kívül, kik leszámítva a sok szót, miről nem tehetnek, egészen jól játszottak, dicsérjük még meg Étsy Emíliát (Ardelotné) és Ligetit (inas), előbbi a magát büszkeségében megsértettnek képzelő asszonyt interpretálta meglepő hűséggel, utóbbi pedig ötletes megjegyzéseivel nem egyszer keltett derültséget, a mi az unatkozó közönségre kétségtelenül rá is fért. HÍRROVAT. * Vármegyei közgyűlés. A vármegyénk közönsége f. hó 12-én rendkívüli közgyűlést tartott gr. Hugonnai Béla főispán elnöklete alatt. Legérdekesebb tárgyai voltak a közgyűlésnek az ujonczlétszám felemelése elleni átirat tárgyalása és a nagykárolyi magyar gör. kath. egyház kérelme, melyben a lelkószi állás betöltése körül felmerült konfliktust akként óhajtaná orvosolni, hogy a hitközséget bocsássák át a munkácsi gör. kath. püspöki megye kötelékébe s ezen kérelmet pártolja a vármegye közönsége. Főleg ez utóbbi ügy tárgyalásánál igen érdekes és hazafias vita fejlődött ki s a vármegye közönsége egyhangúlag pártolólag terjeszti fel! a kérvényt a miniszterhez. Az ujonczlétszám j felemelése elleni kérdés, Nyitra vármegye és Szatmár város átirata és Luby Géza ország j gyűlési képviselő indítványa folytán került a j közgyűlés elé. Az állandó választmány véle-: menye is az volt, hogy Írjon fel atörvényható-1 j ság az ujonczlétszám felemelése ellen. A köz- s gyűlés elfogadta ez ügyben az állandó választmány javaslatát és felír a képviselőházhoz az ) ujonczlétszám emelése ellen. A napi rendtől el• térőleg vette tárgyalás alá a közgyűlés N c Szabó Antal indítványa folytán a nagykárolyi . gör. kath. egyház kérvényét, a melyben arra- kérte a közgyűlést, hogy abbeli kérelmét, hogy s álkebeleztessék a nagyváradi püspöki megyéből l a munkácsiba, pártolólag terjessze fel a minisz■ terhez. Az állandó választmány javaslata az volt, ; hogy pártolólag felir a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. Elhatározta a közgyűlés, ■ hogy nemcsak a nagykárolyi, de a vármegye- beli többi ruthén magyar gör. kath. egyházak- védelmére felir a kormányhoz és a felirat megszövegezésére. az alispán, N. Szabó Antal és , Domahidy Sándor tagokból álló bizottságot küldött ki. A legtöbb adót fizető megyeb'a»ttsági • tagok 1903. évre összeállított névsorát tudomá sül vette a közgyűlés. Dr. Atzól Béla érendrédi • körorvos oklevelét kihirdették. * A kir. tanfelügyelő havi jelentéséből felemlítjük azt, hogy a tanfelügyelősóg, a tan- I köteles kort túlhaladott ifjaknak a hazafias és erkölcsös nevelési irányban való további vezetése czéljából az iskolák mellett alakítandó if- t jusági egyesületek létesítésén fáradozott. És jelentése szerint az állami tanitókar dicséretes buzgalommal vezette sikerre e törekvését, mert ; ma már alig van állami iskola, ahol ilyen egyesület ne volna. Ott vonzó felolvasásokkal, alkalmas könyvtárral, énekkar szerzésével vonzák az ifjúságot körükbe. Sajnos, a felekezeti iskolák mellett ilyen egyesületek létesítése nem sikerült az iskolaszék elnökeinek közönye folytán. * Honvédségi hirek. Őfelsége a király nagyváradi Bárány a y Imre, a beszterczebányai 16-ik honvéd gyalogezrednél létszám felett vezetett ezredesnek, a 78-ik gyalogdandár parancsnokának a szegedi II. kerületi parancsnokságnál rendszeresített tábornoki helyre való beosztását; Kiss Zsigmond ezredesnek, a pozsonyi 13. honvéd gyalogezred parancsnokának a 78. gyalogdandár parancsnokság ideiglenes vezetésével való megbízását s Kotányi Henrik várakozási illetékkel szabadságolt, az újból megejtett felülvizsgálat alkalmával szolgálatkópesnek ; osztályozott székesfehérvári 17. honvéd gyalog- j ezredbeli alezredesnek a tényleges szolgálati ! állományba való felvételét elrendelte s a sze- j gedi 5. ezred paranesnokáyá kinevezte. * A Kölcsey-Kör vasárnap délelőtt fél 11 : órakor tartja évi közgyűlését a Pannónia disz-! í termében. Az ülésen a kör elnöke, Kende Zsigmond fog elnökölni. A közgyűlést matiné fogja követni. Délben a kör tagjai elnökük tiszteíe- I téré társas ebédre jönnek össze a Pannóniában. A közgyűlésen adják ki a diját a pályanyertes műnek is, a mely az idei pályázaton arra méltónak találtatott. * Matiné. A Kölcsey-Kör f. hó 21-én vasárnap d. e. fél 11 órakor tartja évi rendes köz-. 1 gyűlését. A közgyűlést matiné követi, melyen a dalegyesület két énekszámmal, Maróthy Mariska k. a. szavalattal fog közreműködni. Ferencz Ágoston, Havas Miklós, Markos Imre, Veres i Lajos vonós négyest adnak elő. * Dr. Chorin Ferencz, városunk díszpolgára azon tervét, hogy a vasárnapi Kölcsey-körí közgyűlésen egy Budapesten felállítandó Köl- csey-szobor érdekében előterjesztést tegyen, mint az elnökséghez intézett táviratából értesültünk, későbbre halasztotta, a mikor is az ügyet, í annak fontosságához képest kellőképen előkó- í szitheti. E szerint eljövetelét is csak azon időre várhatjuk, minél fogva a vasárnapi közgyűlésen | nem fog megjelenni. * Egyházmegyei tisztujitás. A nagybányai ev. ref. egyházmegye tisztujitása alkalmából, ma bontattak fel a főgimnázium tanács í termében a szavazatok Az eredmény a következő : Esperes, mint már jeleztük — Bencsik István. Egyházmegyei gondnok : Gróf Dégen- 1 féld Sándor Megválasztott egyházi tanácsbirák: Soltész János, Szél György, Sátor Dávid, Mól-|, nár Lajos, Balogh István. Legtöbb szavazatot1 < nyert világi tanácsbirák : Helmeczy József, ] Böszörményi Zsigmond, Tóth Móricz. Csaba t Adorján. Még egyszer szavazatra bocsáttatnak j Böszörményi Sándor, és Dezső Kálmán, kiknek j mindegyike 16 — 16 szavazatot nyert. Főj egy- ^ zők : Szabó József és Torday Imre. Aljegyzők : ( Magos Ferencz és Szilágyi Tihamér. Pónztárnok ; f Nagy Lajos. c * Nőegyleti tánezmulatság A hölgyek se- i ■ rényen munkálkodnak, hogy a január 10-ére tervezett tánczestély teljes sikerű legyen. S ; mivel a jelszó az egyszerűség, kedélyesség, olcsóság s mivel a jótékonyság czélja a társadalom egészére hatását el nem tévesztheti, remélhető, hogy az idei farsangnak a nőegyleti es- , tély nemcsak időben, hanem eredményekben is első mulatsága leszen. Eddig is a nőegylet által rendezett farsangi vigalmak mindig elűljártak . a közpártolás szerencséjében, mert bennük a városi és vidéki közönség fiatalja öregje szívesen adott egymásnak találkozót, mert az uralkodó fesztelenség mindenkit kellemesen hangolt és vidámitott, mert az osztályfelekezeti különbségek rajta kívül maradtak, ellenkezőleg a teljes egyesülés, összhang ott mindig tökéletes uralomra jutott. A hölgyek fáradságos utánjárásának sikerült azt is kieszközölni, hogy a tánczvigalmat megelőzőleg a tánezterem két hétig állandóau füttessék, hogy az estély külső melege is meg legyen. Gondoskodtak a rendező hölgyek ke dves műsorról, mely az est egyik legnagyobb érdekessége lesz. Meg kell különösen említenünk a nálunk még elő nem adott élö- naptárt, melyet Csomay Imre ügyvéd jós szavai után 12 jelmezes leány fog előadni. A meghívók e hót végén és a jövő hét elején fognak szétmenni. A jegyek ára a legmérsékeltebb: családjegy 5 korona, személyjegy 2 korona, erkólyjegy 2 korona. A jegyek már kaphatók Páskuj Imre, Lövy Miksa urak és Heizer János úrnő üzleteiben. A műsor a következő : Férfi négyes. Előadják Márton Lázár, Mondik Endre, Orosz Alajos és Glück Ferencz urak. 2) Szavalat. Előadja Bakos Josefine kisasszony. 3. Énekszám L. Denza: „Si tu ni aimais !“, W. Taubort: „Madár az ei'dőn“ Énekli Markó Kálmánná úrnő 4) Zeneszám. Játsza hegedűn dr, Havas Miklós ur, zongorán kiséri Benkő Miksa ur. 5) Élőnaptár. Előadják: Lengyel Angéla, Biki Kornél, Leitner Margit. Asztalos Esztike; Wodiáner Elza, Gcde Erzsiké, Kótay Mariska, Madzsar Bella, Litteczky Erzsiké, Tombory Emma, Berta Piroska és Nagy Adói kisasszonyok. A jövendőmondó jós Csomay Imre ügyvéd ur lesz. * Személyi hír. Pap Géza polgármester tegnap délután a szatmár—mátészalkai vasút ügyében Budapesre utazott. * Igazgatói kinevezés, ü felsége a király Jaskovics Ferencz balassagyarmati állami főgimnáziumi helyettes igazgatót ugyanoda rendes igazgatónak nevezte ki. * Birói áthelyezés. Ő felsége a király Farkas Gerő nagyszalontai járásbirónak törvényszéki birói minőségben városuukba való áthelyezését megengedte. * Katonai szemle. Schwärter Simon cs. és kir. ezredes, ezredparancsnok hétfőn közös helyőrségünk felett szemlét tartott. * A németi ev. ref. egyház főgondnok választását Jákó Mihály el nem fogadván, deczem- ber 28 án uj választás lesz. * Lorántffy estély tartatik decz. 27-én este 6 órakor a felső leányiskola nagytermében. Ez alkalommal a rendező bizottság feleleveníteni kívánja az ös keresztyén egyházban szokásos szeretet vendégséget, egyelőre olyan alakban, hogy az egyesület tagjai a műsor után a teremben maradnak s a magukkal hozott közös vacsorát együttesen költik el, mialatt a szeretet vendégségéről további eszméket cserélnek. Ajánljuk ez ős keresztyén szokás felújítását az egyesület tagjainak pártoló figyelmébe. * Egyházkerületi világi tanácsbiróra a szavazás elrendeltetvén, a szatmári egyházmegyében Uray Géza szatmári főgondnok s egyházmegyei tanácsbiró nevét hangoztatják, ki az egyházi élet terén ez idő szerint sokat dolgozik és hivatással forgolódik az egyházi ügyek körül. * Egyháztanács gyűlés. A szatmári ev. ref. egyháztanács f, hó 14-én vasárnap d. e. 11 órakor ülést tartott, melynek fontosabb tárgyai a következők voltak: néhai Junk Károlyné szül. Nadányi Krisztina kegyes alapitó emlékezetét felújította egy emlékbeszédben Biki Károly lelkész. Majd az egykázkerület határozata olvastatott az elemi iskolák államosítása tárgyában. A kerületi határozatot tudomásul vette egyháztanács s annak értelmében fog eljárni. Olvastatott ugyancsak az egyházkerület határozata a b. e. Hérmán Mihály hagyatéka tárgyában, mely szerint az egyház és az özvegy között létrejött egyezség jóváhagyatott. A felsőbb leányiskola igazgató tanácsában megüresedett helyre választatott Veréczy Antal presbyter. A belvárosi takarékpénztár által a régi kántori te-