Szamos, 1902. december (34. évfolyam, 97-103. szám)
1902-12-11 / 99. szám
XXXIV. évfolyam Szatmár, 1902. esütcriok deczember iió 11. 99-ik szán. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Róth Fülöp kárlsbádi czipőraktárat W ajánljuk a t. vevőközönségnek mint leorolcsóbb bevásárlási forrást. • • • • • Közvetlen a Pannónia száiioaa mellett! • • • • ® Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára. Előfizetési ár: Bgész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. » | SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. j Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Yárosi közgyűlés. Szatmárnémeti szab. kir. város tör vényhatósága f. é. deczember hó 9-én köz gyűlést tartott, a mely feltűnően népes volt, mert nehány bizottsági tag kivételével csaknem az összes bizottsági tagok megje lentek. Ez azonban nem szokatlan jelenség mert mindannyiszor tapasztalhatjuk, vala hányszor valamely tiszti állás betöltéséről van szó. A mai napra kitűzött városgazda állás betöltése szorosan véve nem nagy jelentőségű, mert a városgazdái állás a kezelő személyzet azon osztályához tartozik, a mely sem javadalmazásánál, sem ügykörénél fogva önálló működésre rendeltetve nincsen és mégis oly érdeklődés támadt iránta, hogy 12 pályázó lépett a küzdtérre s a bizottsági tagoknak ugyancsak meggyűlt a bajuk, hogy a mindenfelől támadt ostromnak ellenállhassanak. Ezért mindenki nagy érdekkel várta az eredményt, mert a pályázók közül többen arra jogus igényt is tartottak. Nagy meglepetést keltett tehát, hogy a kijelölő bizottság a város keblébőí pályázó egyének közül egyet sem kandidált, bár arra valamennyien kellő minősítéssel bírtak. A rendes havi közgyűlés előtt rendkívüli közgyűlés volt, a melyen két ügy véte tett tárgyalás alá s különösen az egyik most már 3-ad ízben, mert az előzőleg kitűzött két rendkívüli közgyűlés határozat- képes nem volt. A közgyűlés első tárgyául a városi tanácsnak az árva tartalékalap megszüntetésére vonatkozó javaslata terjesztett elő, melyet a közgyűlés egyhangúlag elfogadott s kimondotta, hogy a tartalékalapot megszünteti és törzsvagyonná átalakítja miután annak jövedelme az árvaszéki kiadások fedezésére fordittatik. A második tárgyul az állami népiskolák helyéül, illetve eredetileg ovoda czéljaira megvásárolt Rákóczi-utczai telkeknek a püspökség részére leendő eladása s ezek helyett a Kolozsvári és Komka-féle telkek megvétele terjesztetett elő. Közgyűlés az erre vonatkozó szerződéseket letárgyalva, azokat elfogadta s jóváhagyás végett a belügyminisztériumhoz reltei-reszíetni rendelte és mindkét ügyben kimondotta, hogy a hozott határozatokat az összes jelenlevők neveinek bejegyzésével elfogadja s a határozatokat hitelesítetteknek tekinti. Ezen ülés berekesztése után elnök főispán a rendes havi közgyűlést nyitotta meg s a hitelesítő küldöttség kirendelése után a polgármester havi jelentése olvastatott fel, a melyben a polgármester a köz- igazgatás rendes menetén kívül több oly körülményt említett fel, a melyek a város beléletében különösebb fontossággel bírnak. így bejelenti, hogy egy kendergyár felállítása iránt régebben folyamatba tett tárgyalásokat újból felvette s Gerő Ármin szegedi kendergyáros ajánlatot tett egy ken- derkészitő telep felállítására, a hol 80—100 helybeli és 40 idegen munkás nyerne alkalmazást és azon esetben, ha 2500 - 3000 hold kendertermelésre felajánltatik, hajlandó egy kendergyárat felállítani, a hol 800 munkás nyerhet foglalkozást. Ezen ajánlat folytán értekezletet hivott össze, a melyben kijelentetett, hogy a felállítandó ipar telep czéljaira a város 10 évre 30 holdat díjtalanul átenged; azonban a ezég erre még nem válaszolt. A közigazgatás egyszerűsítéséről szóló törvény alapián hozott árvaszéki ügyrend életbeléptetése iránt a kellő intézkedéseket megtette s az uj szabály január 1-én akadálytalanul végre fog hajtatni. Az árvízvédelem érdekéből a szükséges intézkedések megtétettek. A Battyhányi-utczai zsilip tellíivész-pályám. Hogy miért, miért nem, az nem tartozik a dologra, elég az hozzá, hogy engem kicsaptak az iskolából. Ez magába véve nem valami különös dolog, megtörtént ez már nálamnál különb emberekkel is. Rám nézve legalább az apám ígérete volt a legleveröbb, ki azt mondta, hogy ha rossz bizonyítványt viszek haza, bocskorszijjat hasit a hátamból. Régen volt már ez az eset, de még most is hideg borzongás fut végig hátamon, mikor visszagondolok reá. Mert apám — szerencsét lenségemre— nemcsak előttem, de az egész vidéken ismeretes volt arról, hogy adott szavát be szokta váltani. Akkor még nem volt divatban az öngyilkosság ; de ha ez az esemény a mai korban történik rajtam, úgy biztosan egy öngyilkossági esettel volna gazdagabb a hírrovat. Apám falun lakott s én a városban egy özvegy nőrokonomnál kosztoltam, kinek sejtelme sem volt a katasztrófáról, mely engemet sújtott; de azt tudtam, hogy apámat hivatalosan értesítették arról. Nem mertem lakásomon tartózkodni, mindig attól féltem, hogy megérkezik. Napokat az utczán barangolva töltöttem. Ily alkalommal találkoztam régi, jó pajtásom- ; mai, Kis Palival, a ki az én katasztrófámon j már egy pár hótel előbb szerencsésen átesett. Szinlapot hordott, mivel Thália zászlója alá állt, midőn a múzsák táborából kiszuperálták. Örömmel rázta meg kezemet s azonnal kapaczitálni kezdett, hogy csapjak fel ón is az ő zászlója alá. Érzékeny húrokat pengetett keblemben, mert egész családunk művészi hajlamú voit, sőt valódi művész is volt köztük, de azért azt soha sem vitték a piaczra. Mindjárt apám, csodálatos mély bariton hangjával, mely csak egyszerű házi per-patvar alkalmával is megrezegtette az ablak üvegeket, s a harmadik szomszéd is hallotta, hogy mirőí tárgyalnak most nálunk. Anyám gitározott s szépen kisérte csengő hangjával, s mikor néha apámmal összekülöm- böztek, oly érzéssel tudta helyzetét előadni, hogy mi gyermekek is rendesen sirtunk vele. A lánytestvérem kitünően zongorázott; legalább mindenki úgy nyilatkozott, a ki hallotta. Én azt hiszem, hogy világhirü művésznő lett volna belőle, ha el nem licitálják a zongorát. Bennem is lappangott a művészi szellem; a hangok iránti hajlamomnak tulajdonítom, hogy gyerek koromban szenvedélyes harangozó voltam. Diák koromban a dalárdának kitűnő prim tenorja voltam, azonban éjfél után gyakran a baszust is fújtam. Nem nagy fáradságába került tehát Pali barátomnak, hogy meggyőzzön engem arról, a mit imugy is már régen tudtam, hogy nincs szebb élet, mint a színész élet. Délbe már az igazgató markába csaptam. Ott pipázott a kasszánál, felkerestem ; örömmel fogadott, abban a reményben hogy jegyért fáradok. Midőn azonban jövetelem czólját előadtam, derült arcza visszaesett előbbi közönyébe s hidegen nyújtotta felém csontos kezét, a mi azt jelentette, hogy elfogadott, s tudtomra adta, hogy a társulat holnap utazik, s hajnalban a színháznál legyek s sok motyót ne hozzak. Ezen átesve, Pali barátom felvitt a színpadra. A bemutatási szertartáson itt is átesve, testületileg átvonultunk a szomszéd ezukrászdába, hol oly kitűnő szilvorium volt, hogy Déri, a hős szerelmes, ki bejárta már az egész országot, becsületszavára állította, miként még ilyet soha nem ivott. Midőn művész társaimtól megváltam, már jó czimborák voltunk, pertu pajtások, férfi és nő egyiránt. Művészi csókjukat sorba osztották nekem. S ezen édes csókokhoz mily potyán jutottam én: egy ócska órán, mely még — mint az apám mondá, mikor nekem adta — a nafrvanámó volt.
