Szamos, 1902. november (34. évfolyam, 88-96. szám)

1902-11-06 / 89. szám

HÍRROVAT. A IH-ik negyedév lejártával felkérjük la­punk mélyen tisztelt megrendelőit, hogy hát­ralékaikat beküldeni s előfizetéseiket megújí­tani szíveskedjenek. * Városi közgyűlés. Az 1902 évi novem­ber hó 10-én délután 3 órakor a városháza nagy­termében rendkívüli közgyűlés lesz. Tárgy : A hi­telesítő küldöttség kirendelése, a hitelesítés helyé­nek és idejének meghatározása. A szatmárhegyi állami népiskolák helyéül vásárlandó telkek ügye. ° Dr. Chorin Ferencznek Szatmárnémeti díszpolgárává választása érdekében hétfőn d. e. 11 órakor népes értekezlet volt Pap Géza pol­gármester elnöklete alatt. Városunk sokérdemü volt országgyűlési képviselőjének díszpolgárrá tervezett választására az alkalmat az nyújtja, hogy az áll. elemi oktatás államosítása befejez­tetvén, ennek keresztülvitelében a főérdem dr. Chorin Ferenczet illeti s mivel nemcsak or­szággyűlési képviselői minőségben fáradozott városunk érdekeinek hathatós támogatásában, hanem azóta is városunk iránt számos esetben adta buzgó-érdeklődésének, fáradozásának ta- nujelét: Az értekezlet a felvetett eszmét elfogadta és megbízta dr. Keresztszeghy Lajos bizottsági tagot, hogy a legközelebbi városi közgyűlésen ez iránt indítványt tegyen. Reméljük, hogy a kögyülés ezt az indítványt egyhangúlag fogja elfogadni. * A szatmári ev. ref. egyháztanács va­sárnnap d. e. tartott ülésén szavazatát a be­töltendő egyházmegyei tanácsbirói állásra Ma- darassy Jenő pátyodi birtokosra adta. Bejelen­tetett nóh. Nagy Ádámnénak az egyház ré­szére tett alapítványa. Ezután az egyháztanács az elemi iskolák államosításának függőben levő kérdésével foglalkozván, bejelentetett, hogy az államosítás engedélyezése, illetve az egyházke­rülettől leendő megerősítésére kiküldött egyház- kerületi bizottság tagjai e hó 7-én fognak vá rosunkba megérkezni. * A kir. ügyészség koréból. Dénes La­jos kir. ügyész két heti szabadságra ment e hó 2 án Budapestre. * Vármegyei vizsgálat. Kaffka László belügyminiszteri miniszteri tanácsos, Horváth Elek miniszteri titkár, Dessauer Lajos számel­lenőr és Lugossy Endre számtiszt kíséretében, mint már említettük, október hó 24 ón a déli vonattal Nagykárolyba érkezett s azonnal meg­kezdték a pénztárak vizsgálatát. Kaffka minisz­teri tanácsos jelenlegi vizsgálatának az volt a czélja, hogy az 1899. évi vizsgálat alkalmával vigasztalni és most nem tudott szólani. Végre mégis összeszedte magát. — Ne higyje Erzsi, hogy betegsége vesze­delmes. Szentül ígérem, hogy meg fog gyógyulni. Egészen más dolog jutott az eszembe, az hatott meg annyira. A leány hálásan mosolygott, de a doktor nem vette észre. Nem mert reánézni Erzsikére. Szerencsére ekkor jött be a leány atyja és a be­szélgetés más fordulatot vett. Mikor estefelé búcsút vett a doktor, a leány halk hangon, anélkül, hogy atyja észrevette volna, igy szólt hozzá : — Ha nem találkozunk többé az életben, fog néha gondolni kis betegére ? Az orvos rosszaié pillantást vetett reá, de ismét nem tudott szólni semmit. Mikor egyedül volt a vasúti kocsiban, átkozta gyöngeségét és a perczet, a mikor elhatározta, hogy meglátogatja a leányt. Érezte, hogy pótolhatatlan hibát követett j el, a mikor megfosztotta a szegény lányt kedves! ábrándjaitól és eléje állította a rideg, kérlelhetet­len valóságot. Szíve mélyéből sajnálta a leányt és mit nem adott volna, ha meg tudja menteni. Megfogadta mégis, hogy többé nem megy ki hoz­zá falura, mert érezte, hogy ott nincs kellő hig­gadtsága. Száz meg száz gondolat kergette egymást fejében és mindegyiknek vége keserűen érzett lel­kiismereti furdalás és önvád volt. Végre kissé megnyugodott, czigarettát gyújtott és igy szólt magában : — Eh, egy dolgot megtanultam az egészből. Orvosnak nem szabad érzékenykednie, különben bolondokat csinál, mint én ma déletőtt. észrevételezett, ügykezelési nehézségek és hiá­nyok miként lettek pótolva. A miniszteri taná­csos jelenlegi vizsgálata, ugylátszik, kedvező eredményt tüntet fel a tisztikarra nézve. Mert | az 1899. évi észrevételek már eloszlatva vannak s a miniszteri tanácsos megdicsérte a pénztári | kezelést, a számvevőség ügymenetét, az irattári kezelés javulását s minden tekintetben kedvező haladást konstatált. Minthogy azonban a leg­utóbbi vizsgálat óta tendencziosus hírlapi tá­madások jelentek meg, a nehózmények eloszla­tása mellett megvizsgálta az előadók tevékeny­ségét is. És bár itt még mindig bizonyos hát­ralék észlelhető, de ez olyau volt, a mely a személyzet elégtelensége mellett nem feltűnő s az ügyforgalom nagyságában leli magyarázatát. És mert a miniszteri tanácsos ebbeli észleletéi­nek többször kifejezést adott, hisszük, hogy a vizsgálatra érkező leirat olyan lesz, a mely az oknólküli és czélzatosan meghurczolt tisztikar­nak, főleg a hírlapi támadásokkal szemben tel­jes elégtételt fog szolgáltatni. A miniszteri ta­nácsos és kísérete október 30-án a déli gyors­vonattal utazott el Budapestre. * Lemondás. Dr. K o r b a i Károly, főkapi tány és Soós János, rendőrfogalmazó f. hó 5-én állásaikról lemondtak s lemondásaikat az iletékes helyre beterjesztették. * Halottak napján, hétfőn délelőtt a szé­kesegyházban gyász mise volt, melyet dr. Ká­dár Ambrus mondott. A kivilágításra már kora délután megindult a közönség a temetőbe. 5 órakor a kápolna előtt Juhász János s. lelkész i mondott gyászbeszédet, melyet nagyközönség hallgatott végig. A gör. kath. temetőben Papp Lajos lelkész intézett beszédet a hívőkhöz. * Buttykay Ákos, kit mint zongoramű­vészt már ismerünk, — mint halljuk — legkö j zelebb városunkban egy nagyobb szabású zene­kari hangversenyt rendez egy elsőrangú fővá­rosi művésznő közreműködésével, mely alka lommal nagyobb szabású zenekari müveit saját maga fogja bemutatni. * „Szatmári Hírlap“ czimén november 9-től politikai napilap jelenik meg. Szerkesz­t tőség: Kazinczy-utcza 6. szám, hova a lap szel­lemi részét illető minden közlemény intézendő. I Felelős szerkesztő : H a r s á n y i Sándor. Kiadja : j a szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kazinczy-u. 6., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vo j natkozó felszólalások iutózendők. Előfizetési árak : helyben házhoz hordva: Egész évre 12 K, fél évre 6 K, negyedévre 3 K, egy hóra 1 | K. Vidékre postán küldve: Egy évre 16 K, ! félévre 8 K, negyedévre 4 K, egy hóra 2 K. Egy szám ára 2 kr. 4 (fii.) Megjelenik naponta (hétfő kivételével.) ■* A bábaképző tanfolyam ügvében a bel­ügyminiszter értesítette a tervén}-hatóságot, j hogy miután M. Szigeten és Nagyváradon bába tanfolyamot létesített, a melyek a Szatmár és Szilágy vármegyék részére szükséges Il-od rendű bábák kiképzésére alkalmasak és elégsé­gesek, ezúttal nem szándékozik városunkban bába tanfályamot létesíteni. * Az állami elemi iskolák gondnoksága a következőleg alakíttatott meg: Elnök: dr. Keresztszeghy Lajos, helyettes elnök: dr. Le- hótzky János. Rendes tagok: Hehelein Károly, Hámon József, Melles Emil, Papp Lajos, Biki Károly, Rácz István, Pótor Dániel, Papolczy Károly, Ratkovszki Pál, Perényi János, Bodnár Gáspár. Antal Dániel, Borsos Benő, Csomay Imre, Dénes Lajos, Erdélyi István, Dr. Farkas Antal, Szentiványi Károly, dr. Fejes István,! Gyulay Lajos, Fogarasi Sándor, Jákó Mihály,! dr. Kelemen Samu, Korányi János, dr. Tanódi j Márton, Somlyay Kálmán, Majer Károly, Po- lyánszky Miklós, Pethő György, Páskuj Imre, Pap Géza, Nyisztor János, Mátray Lajos,! Frankó Mihály, Uray Géza, Veréczy Antal,; Teitelbaum Herman, dr. Papolczy Gyula, dr. Fechtel János, Vajay Károly, Osváth Elemér. * Kivándorlás. A belügyminiszter értesí­tette a törvényhatóságokat, hogy egy Szilágyi; Lajos nevű szocziálista elveket valló egyén be­járja az országot, hogy a munkás népet Ameri­kába való kivándorlásra rábírja, igy bejárta volna már Pest, Bihar, Szatmár, Szabolcs és Beregmegyét. Minélfogva felhívja a hatóságot, j hogy a nevezett egyén működését akadályozza meg és a mennyiben eljárása büntetendő cse-! lekményt képez, megtorlása iránt azonnal in-1 tézkedjék. * Egyházi hir. Meszlényi Gyula püspök Lengyel József tanítóképző tanárt, a „Heti! j Szemle“ fődolgozótársát csekei lelkésznek ne- | vezte ki. A távozó tanárban hivatását átérző | papot, hirlapirót és rokonszenves társadalmi 1 embeit vesztünk, de előmeneteléhez egyúttal szerencsét is kívánunk ! * Imre nap. Folyó hó 5 én d. e. 8 órakor a kir. főgimnáziumban a főgimnázium védszent- jónek ünnepe volt, melyen a fögimn. tanulók se- | rege és összes tanárai részt vettek. A beszédet 1 Fásztusz Elek tanár mondotta, az ünnepéi} es nagy misét pedig fényes segédlettel dr. Fechtel János tartotta. * A nagybányai hangversenyre a helybeli dalegyesület és vendégei vasárnap reggel fél 7 órakor indulnak, A részvételre még mindig lehet jelentkezni dr. Fechtel János alelnöknél. Az ut nagyon olcsó, mert a rendelkezésre álló mér­sékelt áru jegyek összesen odavissza 1 frt. 20 krba kerülnek. * Választmányi ülés. A szatmári dalegye­sület f. hó 4 én az ev. ref. főgimn. tanácster­mében vál. ülést tartott, melyben a nagybányai concert anyagi része került tárgyalás alá. Az összes egyesület részt vesz a kirándulásban 40 taggal. Határozatba ment hogy f. hó 22 én tagilletraényes dalestély lesz. A Tiszavidéki Dalszövetség f. hó 15-iki vál. ülésére dr. Vajay Imre és dr. Fechtel János elnökök küldettek ki. * Színi előadás. A nőegyesület által ren­dezendő műkedvelői szinielőadás f. hó 12-én, szer­dán lesz. Az ügy, melynek javára rendeztetik a színjáték, méltán számit a nagy közönség szi­ves pártfogására. * Imre nap A dalegyesület szeretettel ünnepelte elnökének, dr. Vajay Imrének neve- uapját. Folyó hó ő én egy népes küldöttség kereste fel az ünnepeltet s a küldöttség nevé­ben dr. Fechtel János alelnök üdvözölte az el­nököt, a ki meghatottan köszönte meg a szives figyelmet. * A tartalékos tisztek szemléje nov. 4-én volt városunkban. A honvédtisztek szemléjét Fodor Pál alezredes és Tinschmid Gyula szá­zados, a közösökét Winkler Károly őrnagy tar­totta, a kik felolvasták az időközi rendeleteket s átvették a tisztek személyi tudósitványait. * Alapitó tagok. Meszlényi Gyula püspök, gróf Hugounai Béla és neje egyenként 40—40 koronával a vörös kereszt egyesület alapitó tagjai sorába léptek. * lj ügyvédek. Benedek József dr. és Szűcs Sándor dr. ügyvédjelöltek, városunk fiai, a napokban vizsgáztak le Budapesten kitűnő sikerrel. Mint értesülünk, mindketten városunk­ban fognak ügyvédi irodát nyitui. * Lemondás. Dr. Korbai Károly felfüg­gesztett főkapitány a németi ev. ref. egyház­nál viselt fögondnoki állásáról vasárnap lemon­dott. Utódául Balogh József kir. törvényszéki bírót emlegetik. * Esküvő. Kádár István a m. kir. szám­vevőszék miniszteri tanácsosának, a Lipótrend lovagjának dunakeszi villájában október 26-án kettős családi ünnepély volt. Ugyanis Kádár Mariska k. a.-t, dr. Kádár Ambrus kanonok unokahugát somogyi Koroknay Gyula igazgató főméínök vezette oltárhoz, a dunakeszi rk. templomban, mig Kádár Józsa k. a. ugyan e napon váltott jegyet sippi Rodicky Géza hon­véd hadnagygyal. Dr. Kádár László rahói kincs­tári erdészeti orvos, vármegyei tb. főorvos és Kádár Antal nagybányai müorvos is jelenvoltak testvérbátyjuk családi ünnepélyén. * Alapszabály. A Szatmárnémeti kőműves és ácsiparosok önsegélyző egyesületének alap­szabályait a belügyminiszter leküldötre s miután azok oly rendelkezést tartalmaznak, melyek a tör­vénynyel ellenkeznek és másrészről az alapsza bályok több tekintetben kiegészítést kívánnak, azoknak megfelelő átdolgozását elrendelte. * Elhalasztott megnyitás. A f. hó 9-ére szándékolt népkonyhái megnyitást egy hétre el kellett halasztani, mivel a könyöradomány gyűj­tések az idén késedelmet szenvedtek. Ennek folytán az ingyen ebéd osztást e hó 16-án, va­sárnap kezdjük meg és újból kérjük az elemi iskolák vezetői1, hogy késedelem nélkül küld­jék be azon tanulók névsorát, kik a népkony­hán való étkezésre szorultak, mert első sorban ezekről kívánunk gondoskodni. A népkonyha vezetősége. * Gyászhir. Alantirottak a maguk, vala mint az összes rokonság nevében is a megtört szív fájdalmával tudatjuk a jó férj, apa, nagy­apa, testvér és rokon, Sz. Nagy Károlynak, folyö hó 3-án éjjel 1 órakor, élete 62-ik, bol-

Next

/
Thumbnails
Contents