Szamos, 1902. október (34. évfolyam, 79-87. szám)

1902-10-16 / 83. szám

Ä tüdővésztől való óvakodásról*)

A dögvész és más járványok nem dühön- genek már úgy, mint annak előtte, mert tudjuk, hogy miként kell elharapózásukat megakadályozni és nem is mulasztjuk el megtenni azt, a mi erre szükséges. De nap-nap mellett pusz- tit közöttünk a tüdővész (sorvadás) — csendben, rejtve, de vészesebben, mint a hirtelen jövő és gyorsan elmúló járványok. Mint ahogy a soká tartó szárazság nagyobb kárt okoz, mint a vihar.

Addig, a mig nem volt ismeretes, hogy mi a tüdővésznek az oka és milyen körülmények azok, a melyek a terjedését előmozdítják, senkinek sem lehetett bünéül róni azt a sok szenvedést és gyászt, a mit ez a betegség okozott Másként van most, mióta tudjuk, hogy mi a tüdővész oka és tudunk a tüdövész ellen védekezni is, ha akarunk. Azóta a tüdövész ellen való védekezés kötelességünk, a mivel egj^másnak is tartozunk, a magunk javának is, mert ezt a betegséget is az égjük ember elkaphatja a másiktói.

Hogyan óvakodjék a tüdővósztől az egészséges ember ?

A tüdővész ragadós betegség, nem olyan módon ugyan, mint a himlő és némely más kórság, a mely hirtelen szétterjed, ha nem vigyáznak reá. A tüdővész lappangva harapózik tovább. Alig lehet észrevenni, a mikor kezdődik s már régen ott pusztít a tüdőben, a mikor még jóformán semmi jel sem árulja el. De ha igy nem olyan szembetűnő is a ragadós volta, azért nem kevésbé veszélyes és résen kell állanunk, hogy az útját vágjuk.

A tüdövész nem minden embert fenyeget egyformán. Vannak, a kik könyebben elkapják. Ilyenek első sorban azok, a kiknek családjukban már otthonos ez a betegség.

Az ilyeneknek különösen kell vigyázniok magukra. Törekedniük kall arra, hogy megerősödjenek. Ehhez az szükséges, hogy jó levegőben éljenek, jól táplálkozzanak és nekik való foglalkozást űzzenek.

Levegő nélkül egy pillanatig sem lehetünk el. Minden lélegzésnél levegőt szivünk a tü dőnkbe s ha rósz levegőt szivünk be. az épen úgy megárt, mintha megromlott vagy mérges ételt ettünk volna.

Nemcsak az olyan rósz levegő ártalmas, a mitől mindjárt megbetegszik az ember, hanem az olyan rósz levegő is megárt idővel, a miben egy ideig minden baj nélkül el lehet az ember.

Legjobb a szabad levegő. A földműves ember nippal, a mikor munkája után jár, többnyire abban tartózkodik. Az a baj, hogy lakásában, a hol különösen a hosszú téli éjszakákat tölti, annál rosszabb a levegő.

Az olyan lakásban, a melyet nem lehet

*) Fenti czikket a m. kir. belügyminiszter adta ki s közérdekű voltánál fogva egész terjedelmében t. olvaséink szives figyelmébe ajánljuk. Szerk.

jól szellőztetni, a levegő óhatatlanul megromlik. Ezért kell, hogy az ablakokat úgy készítsék, hogy azokat ki lehessen nyitni.

Az ablak azonkívül, hogy időnként jó levegőt bocsásson be a házba, arra is való, hogy rajta a napsugár bejárhasson. Arra is igen nagy szükség van. Az olyan lakás, a melybe a nap sohasem süt be, nem lehet egészséges. És azok az emberek, a kik ilyen lakásban élnek, csak úgy elsápadnak és elbetegeskednek, mint a pin- czóben csírázott növény.

Nem mindig a szegénység az oka, hogy a földmives embernek rósz a lakása, hanem sok szór a tudatlanság. Egy kis gondoskodással sokat lehet javítani. A mennyivel egy jó nagy dupla ablak többe kerül, mint egy kis betapasztott ablaktábla, azt a pénzt a legtöbb szegény földmives is megtudná erre a czélra takarítani, ha meggondolná, hogy a rósz lakás milyen veszedelmes és hogy a betegség, a mit abban szerez az ember, milyen sokba kerül.

A jó táplálkozásnak a szükségét minden ember érzi. Az éhes gyomron nem lehet lecsillapítani mással, mint étellel. Csakhogy nem mindegyik étel egyformán tápláló. Van olyan, a melyik csak megtölti a gyomrot, de nem ad erőt.

A legjobb táplálék a jó kenyér és a hús, szalonna, túró. A ki teheti, gondoskodjék arról, hogy magának is és a családjának, cselédjeinek is legyen módjuk beunök.

Mindnyájunknak pedig az a kötelességünk, hogy embertársainknak is meg legyen a mindennapi kenyere. A legjobb az, ha ezt mindenki a maga munkájával megtudja szerezni és ebben segítenünk kell egymást. A ki pedig nem tud dolgozni, annak is jusson elég a kegyelem-kenyérből. Nem csak a jövő életben való üdvösségünk kívánja azt, hogy a szegényekről és elhagyatottakról gondoskodjunk, hanem az e földön való jólétünk is, mert ha vannak közöttünk olyanok, a kik éheznek és nyomorognak, az ő nyomorúságukból származó bajok és betegségek a jómóduakat sem kímélik meg. Senki sem tudhatja, hogy attól a szegény gyermektől, a kit ő nyomorúságban hagyott tengődni, bárha segíthetett volna rajta, nem ragad e a tüdővész ő reá, vagy azokra, a kik neki a legdrágábbak.

Különösen oly családban, a melyikben már előfordult a tüdövész, a gyermekeknek jó táplálása igen fontos dolog. A gyermekeknek igen jó tápszerük az egészséges tehén, kecske és juh teje és ezt nem kell tőlük sajnálni.

A gyenge tüdejü embereknek kerülniök kell az olyan foglalkozásokat, a hol a rossz levegőben, porban kell tartózkodni (ilyenek a bányászat, kőfaragás, kőmüvesség. kályhásság, malom munka, dohánygyári munka, kalaposság, szabóság, pékség), vagy a hol nagy hideget vagy nagy meleget kell elszenvedni (üvegfúvás, gépfütés, vasúti szolgálat.)

A tüdövészre hajlandó embernek legjobb a szabadban való élet: földművelés, kertész- ség, mészárosság, hentessóg.

A nem neki való foglalkozás miatt sok olyan ember is tüdövészes lesz, a kinek nem is volt valami különös hajlandósága erre a betegségre. Ezért igen fon os, hogy az ártalmas munkával foglalkozók vigyázzanak magukra és igyekezzenek legalább szabad idejüket jó levegőben élni.

Tartózkodjanak különösen az iszákosságtól. Az iszákosok között nagy pusztítást tesz a tü- dövész és még az iszákosoknak a leszármazóit is nagyon fenyegeti ez a betegség.

Hogyan éljenek a tüdövészes betegek ?

A tüdővész nem gyógyithatlan betegség, mint a hogy régebben gondolták. Ha jókor hozzá fognak gyógyításához, akkor a tüdővé- szes embert meg lehet menteni.

A tödővész gyógyításában nem az orvosság a fődolog, hanem a tüdő vészesnek, hogy meggyógyuljon, jó levegőben kell tartózkodnia és kerülnie kell az olyan foglalkozást a mi neki árt.

A tüdővészes embernek a rósz levegő valóságos méreg. Mindent meg kell tennie, a mire csak képes, hogy jó levegőben élhessen. A városi levegő általában ártalmas beteg tüdejü embernek, de még a szabad levegő is lehet olyan, a mit ő nem bir el. így az olyan helyekről, a hol erős északi szól szokott fúni, a tüdővészes ember meneküljön.

Minthogy nem minden embernek van arra módja, hogy gyógyulás végett elhagyhassa az otthonát azért igen szükséges az ilyen szegény betegek számára alkalmas vidéken olyan gyógyintézeteket állítani, a hol megerősödésükig tartózkodhassanak.

A tüdövészes embereknek többnyire a gyomruk is gyenge, ézórt a jó táplálkozás, a mire pedig nagy szükségük van, náluk nehezen megy. Könnyen emészthető, de erőt adó táplálókra van szükségük. Ezek között első helyen áll a tej, azután következik a hús és a jó bu- zakenyér.

Az ártalmas foglalkozással, ha csak lehet, egészen hagyjon fel a tüdövészes és nézzen más kenyérkereset után. Vagy legalább pihenjen egyidöre, a mig megerősödik.

Ha erre nincsen módja, forduljon segítségért embertársaihoz ; nekik kötelességük megtenni azt, a mivel egy szegény beteg embert talpra állítani és újra keresetképessé tenni lehet.

Az egészséges embereknek kőtlességük a betegeket segíteni: a beteg embernek pedig kötelessége, hogy ne tegyen mást is szerencsétlenné.

A mit a tüdővészes beteg kiköhög és kiköp, abban van a betegség csirája. Ezért olyan helyen, a hol emberek tartózkodnak, a tüdővészes betegnek nem szabad a padlóra vagy egyé- büvé köpnie. A ki egészséges, az se mutasson ilyen rossz példát — A szerteszét köpkö- dós úgy is igen utálatos, szégyenletes szokás.

Az olyan helyeken, a hol sok ember megfordul, köpőedényeket tesznek ki s máshová,

Minden együtt lesz e gyűjteményben a mi a „Magyar-Remekirókra“ vonatkozik : mun- j kásságuk, életük rajza és arczuk mása is. Ezeket R. Hirsch Nelli úrasszony rajzolja újra, egykorú eredetiek nyomán. S ez a gyűjtemény a „Franklin-Társulat“ kezén van, de voltaképen nemzeti kincs, mert az első ezeróv halhatatlan irói és örökkön élő könyvei sorakoznak benne erős kis phalanxba, hogy meghódítsák a most kezdődött második ezerévet is.

A kiadói programm szerint a XIX. század előtti régi irodalomból öt nagy alak szerepel a gyűjteményben müvei legjavával. Ott lesz Balassa Bálint, ez a magyar Cyrano, a kinek lantján először csendülnek meg a modern érzések hangjai: ugyanabban a kötetben találjuk Zrínyi Miklóst, a költőt, történetünk e fönsóges alak ját, a ki tollal is, karddal is küzdött hazája önállóságáért és „vére hullásával“ szolgálta a magyar nemzet nagy hivatásának félreismert érdekeit. Ott lesz Zrínyi gyámja és kortársa, Pázmán Péter, a „magj'ar bíboros Cicero“, a tudós versengések és szónoki próza legnagyobb mestere, majd Mikes Kelemen, a kinek hires „törökországi levelei“ könnyűségre, közvetlen bájra és elevenségre a legbecsesebb memoárokkal vetekszenek: és Gvadányi József, az első magyar humorista, a kit „Peleskei nótáriusa“ tett országszerte ismeretessé, s vele egy kötetben a fiatalabb Fazekas Mihály, kit „Ludas Matyója emelt idősebb kortársa, a vitéz magyar generális mellé.

A „Magyar Remekírók“ zöme azonban a XIX. század első felében ólt és világzott nagy irók fényes sorából kerül ki ; ez a kor volt irodalmunk újjászületésének kezdete s a magyar nemzeti géniusz ekkor emelkedett európai színvonalra. Egymás után következnek a toll hősei: Kazinczy, a nagy reformátor, kinek hosszú | pályája csupa küzdelem és lelkesedés; a szerencsétlen, de mindvégig szilái és jókedvű Csokonai, a világfájdalomtól emésztett finom lelkű Kármán József; aztán Berzsenyi, kinek klasszikus költészete az augusztusi Rómának is dísze lett volna; a „Regék“ és „Himfy Szerelmeinek“ naiv, édes szavú lantosa; a magyar drámairodalom alapvető munkásai és legkitűnőbb művelői: Kisfaludy Károly, Katona József, Szigligeti Ede, Csiky Gergely, gróf Teleky László ; Kölcsey és Czuczor, a szelíd és mély érzésű, ideális törekvésű reformátorok; a szerencsétlen végű Bajza, első számot tevő kritikusunk; régi dicsőségünk éneklője Garay; majd Kemény Zsigmond, a nagy tudásu publicziszta s a pszichológiai regény megteremtője ; az európai műveltségű filozófus és államférfiu, báró Eötvös József, a ki fejével érzett és szivével gondolkodott . . . S végre a nagyok közt is a legnagyobbak: Vörösmarty, Tompa, Petőfi, Arany,

kiknek munkái ebben a gjmjteményben nyernek, teljes, végleges kiadást.

Hiányos lenne a monumentális gyüjteménjr, ha kimaradnának belőle a nagy államférfiak és szónokok, a kik nemzetünk politikai bölcsesé- gét és ókesszólását képviselik. Kossuth Lajost Amerika is az újkor legelső szónokai közé so- sorozza s beszédeit az iskolában olvassák, Deák Ferencz nagyságát az angolok is elismerik, s ha elfogulatlanul néznék, a németek sem becsülhetnék alább Bismarckjuknál. Olyan nemzet pedig kevés van, a kinek akkora államférfia lett volna, mint gróf Széchenyi István, a nemzetébresztő legnagyobb magyar. Sa legnagyobbak közt ott lesznek mind amaz irók is, a kik nem egész pályájukkal, hanem csak egy-egy sikerültebb munkájukkal váltották meg jogukat a halhatatlanságra, vagy a kiknek pályája nemzeti szempontból fontos és tiszteletre méltó: Gyöngyösi, Madách, Reviczky, Vajda János munkái is. S betetőzik a gyűjteményt a népköltészet vadvirágai, melyek a nemzeti-népies géniusz legközvetlenebb hajtásai. Megmaradt néhány nópballadánk méltó párja a legsikerültebb skót balladáknak, s népdalaink, kurucz-költészetünk gyöngyei, általános bájban és forma-szépségben túltesznek a világirodalom legjobb e fajta dalain.

Szóljunk legelőször a kötetek eszmei tartalmáról. Futólag említettük már, hogy az első sorozatban kiknek a müveit kapjuk, s mely