Szamos, 1902. október (34. évfolyam, 79-87. szám)
1902-10-02 / 79. szám
Az állam pedig ad a korpórlékon és egyes helyettes igazgatók dijain kívül 1560 kor. fizetést és lakbért, mi magában 40 koronával meghaladja az eddigi tisztán tanítói jövedelmet. E szerint a 60 korona hiány — mely egyes tanítók fizetésénél«: rovására esnék — a valóságnak meg nem felelő állítás. A tanitók már a második havi fizetésüket is fölvették. Igae ugyan, hogy ma —- másodika lévén — erszényeink a harmadik fizetésre is elkészültek, mintegy igazolására annak, hogy mi is állami alkalmazottak vagyunk; de az igazság kedvéért nem mulaszthatjuk el hangsúlyozni, hogy a helybeli állami tanitók ügyei, érdekei a kir tanfelügyelőség utján agy a kormány részéröl, mint városunk derék elöljárósága által a megérdemelt módon nyernek fölkarolást. Ily körülmények közt igazságosan nem panasz, hanem köszönet jöhet a mi ajkainkra. Megrövidité*- röl szó sem lehet. Maradtam a Szerkesztő ur iránt kiváló tisztelettel : az áll. iskola tantestületének egy tagja. * Ragadós száj és körömfájás elterjedése ellen elrendelt intézkedések ügyében a földművelési miniszter utasította a törvényhatóságot, hogy haladéktalanul rendelkezzék olykópen, hogy a fertőzött községben a hasított körmü állatoknak istállózár alatt tartása rendszerint csak a fertőzött udvarokra szorítkozzék oly módon, hogy a betegség továbbterjedése hathatósan megakadályoztas- sék, ellenben a vészmentes udvarokból a szarvas- marháknak a község határán belül gazdasági munkákra használata ne akadályoztassák, kivéve, ha betegség elhurczolásának veszélye csakugyan fen- forog és ha az £. fokú hatóság az ily rendkívüli óvintézkedések elrendelését a tényleges viszonyokhoz mérten szükségesnnk tartja. * Áthelyezések. A polgármester a törvényhatósági főerdész előterjesztésére a szolgálat érdekéből az erdőőri személyzetben a következő áthelyezéseket rendelte el: 1. Dudás Fe- j rencz központban alkalmazott erdöőrt Szatmár Zsadányba, 2. helyébe a központba Habinyák Flórián sárerdei erdőőrt rendelte be. 3. Szilágyi Jánost Szatmár-Zsadány'ból a Sárerdőre, 4. Úr Zsigmondot a Sárerdőről a Csererdőre, a Kis- mocsár védkerületbe, 5. Görög Lászlót a Csererdőről a Nagy-Mocsárra, 6. Rettegi Józsefet a Kis Mocsárról a csererdei uj házba, 7. Vaszil Simont a Nagy-Mocsárról a Sár-erdőre, 8. Som- lyai Györgyöt a Darvas-Moháról a Nagyerdőre, 9. Hegyi Kázmért a Nagy-Csonkáról a Darvas- Mohára, 10. Kovács István nagyerdei ideiglenes kerülőt ugyancsak ideiglenes minőségben a Nagy-Csonkára helyezte át. * Jézsefliáza. A szatmármegyei Józsefháza községben Józsefháza elnevezéssel 1902. évi október hó 1-én a postaügynökségekre meghatározott teljes működési körrel postaügynökség lépett életbe. A postai ügynökség postai összeköttetését az Ara- nyosmegyes és Sárközujlak közt mindkét irányban közeledő egyfogatu kocsi küldönczjárattal fogja kapni. A postaügynökség kézbesítési kerületébe Józsefháza községet, Bélafalva, Erdőráta, Gémes, Izsákszeg, Kereszteség. óréi pusztákat, Józsefháza telepet osztották be. Ezen helyek utolsó postája az aranyosmegyesi postahivatal. A postaügynökség ellenőrző hivatala Aranyosmegyes. * Mérk. A szatmármegyei Mérk községben Mérk elnevezéssel 1902. évi október hó 1-én a postaügynökségekre meghatározott teljes működési körrel postaügynökség lépett életbe. A postaügynökség postai összeköttetését a Nagykároly és Mátészalka közt mindkét irányban naponta egyszer közlekedő egyfogatu kocsi küldöncz járat utján a vállaji postahivatallal fogja kapni. A postaügynökség kézbesítési kerületébe Mérk községet, Szentmárton pusztát és Vadaskert majort osztották be. Ezen helyek utolsó postája Vállaj. A postaügynökség ellenőrző hivatala Vállaj. * Fiilöp orleansi herczeg vadászatának Mármarosban a nagy hideg nem kedvezett, mert a herczeg két szarvasbikán kivül — melynek egyike egy szép tizenkettes — többet nem lőtt. József Ágost főherczeg, kiről az a hir érkezett volt, hogy szept. 23-án szintén megérkezik Mármarosba, a belga királyné halála miatt megváltoztatta tervét s az idén nem jött Mármarosba. * A természet órája A vadásznak, ki órát nem visz magával éjjeli vándorlásaiban, a természet szolgál órával. A fülemile után, mely csaknem az egész éjszaka énekel, a legkoraibb madár a pintyőke, mely jóval napfeljötte előtt 7a2—2 óráig hallatja hangját. Pont 2-kor az u. n. fekete fejű szöcske kezdi rá a czirpelést s ez eltart V23- ig. V23-tól háromig a fürj rövid „pittypalattyja“ veri fel a csendet s 3-tól pedig 1/a4-ig a vörösha- su tücsök melodikus trillái vegyülnek bele az erdő- zugásba. Fél 4-től 4-ig a tenorista fekete rigó produkálja magát, 4-től 5-ig pedig a ozinege éles hangja üdvözli a napfeljőttót. Öttől azután a közönséges veréb, ez a szárnyas utczagyerek kezd csiripelni. * A trafikosok vasárnapi pihenője. A dohányárusoknak régi kérését teljesítette végre a pénzügyminiszter: rendeletben megadta nekik a vasárnapi munkaszünetet, olykép, hogy vasárnap és Szent István-nap csak délig kötelesek üzleteiket nyitva tartani, bizonyos felekezeti ünnepnapokon pedig egésznap zárva tarthatnak. Szóval a trafikosoknak is meg vaa engedve ezentúl, kogy vasárnap délután bezárják üzletüket. Az üdvös intézkedés már holnap életbe is lép * Egy nagyevő veréb. Belházv Gyula erdész az „Erdészeti lapokban“ megemlíti, hogy eddig azt hitto, hogy csak az emberek közt vannak nagy evők és gyönge étvágyuak, de e napokban arról győződött meg, hogy a kis madárkáknak sem egyforma az étvágyuk. Ugyanis e napokban nevetett erdész lakása tornáczán az ebédnél ülvén, a macskája egy verebet hozott le a padlásról, hova előtte való nap búzáját helyezte el. A macska a verebet széttépvén, ennek begyéből egy nagy dió nagyságú csomó pattant ki. Megvizsgálva látta, hogy búza szemekből van gyengén összetapadva. A csomóban 353 (háromszázötvenhárom) egészséges buzaszemet és négy kis lóhere levelet talált. Súlya e veréb által elfogyasztott mennyiségnek 11.90 gramm volt. Ha minden verébnek hasonló étvágya volna, úgy 84 verébnek uaponkinti látogatásából, 2 hó alatt csaknem 1 métermázsa búza fogyasz- tatnék el. De az is meglehet, hogy a verebek közt is vannak gyomorbajosok. * A Pesti Hírlap naptára az eddiginél díszesebb kiállításban, jobb képekkel és legváltozatosabb tartalommal jelenik meg deczemberben, mint a Pesti Hírlap előfizetőinek karácsonyi ajándéka. Amit azért ajánlunk t. olvasóink figyelmébe, : mert az uj előfizetők csak úgy kaphatják meg a ; Pesti Hírlap ajándék-naptárát, ha már októbertől | előfizetnek. A naptár pedig azért becsesebb min- | den egyéb könyvajándéknál, mert egész éven át hasznát lehet venni; szépirodalmi része nagy irodalmi becscsel fog birni, azon kivül számos közérdekű czikket fog tartalmazni. Van a Pesti Hírlapnak egyéb kedvezménye is előfizetői részére s ez a Divat Szalon czimü szép kiállítású, praktikusan szerkesztett divatközlöny, melyet a Pesti Hirlap előfizetői negyedévi 2 korona csekély díjért rendelhetnek meg. A Pesti Hírlap ma a legfüggetlenebb és legszókimondóbb újság, mely nem áll egyetlen párt szolgálatában sem, mint a többi napilapok. Ügy politikai, mint szépirodalmi munkatársai a legkiválóbb publicistái és irodalmi erők, kiknek sorából legyen elég kiemelnünk a következőket: Mikszáth Kálmán, Tóth Béla, Kozma Andor, Bede Jób, Kóbor Tamás, dr Vázsonyi Vilmos, dr Matlekovits Sándor, Busbach Péter, Murai Károly, br. Vay Sándor, Tömörkény István, Homok (Gserzy Mihály), b. Jósika Kálmán, Kézdi Kovács László, Ego, Lux Terka, Szentmiklóssi Gyula, Szabóné Nogáll Janka, Abonyi Árpád, Zempléni Árpád, stb. Bár a Pesti Hirlap naponkint a legnagyobb terjedelemben jeienik meg (mindennap 20—24, vasárnapokon és ünnepeken 36—40 oldal), előfizetési ára mégis csak 7 korona negyedévre s a Divat Szalonnal együtt 9 korona, mely a kiadóhivatalhoz (Budapest, V., Váczi körút 78.) küldendő. * A Kossuth-kertbeu ujjonnan épült gőz- és kádfürdő legmodernebbül van berendezve, villanyvilágitás, légfűtés, villanyozás orvosrendelet szerint. Telefon a fürdői irodában. Gőzfürdő férfiaknak : vasárnap, kedd, szerda csütörtök és szombat délelőtt rendes árak mellett' hétfőn és péntek délután kedvezményes árban. Gőzfürdő nőknek: hétfőn, pénteken délelőtt, kedden, szerdán, délután rendes árak melletti vasárnap és csütörtökön délután, kedvezményes árban. Kádfürdő a nap bármely szakában kapható. Friss sör és egyéb italok rendelkezésére állnak a nagyérdemű fürdőző közönségnek, úgymint ételek is. * Finom porczellán és üveg áruk csekély gyári hibával, rendkívüli olcsó árban kaphatók mig a készlet tart, Győry Károly üveg- és porczellán kereskedésében Szatmáron. * Pormentesitö olaj ! elismert legjobb szer a por eltávolítására, éttermek kávéházak, hivatalok, iskolák üzletek és irodákban. A tisztaság fentartása és az egészség megóvása czél- jából kiválóan ajánlható. Kilónként 80 fillérért egyedül kapható Győry Károlynál Szatmáron. * A Szatmári Dalegyesület kedden és csütörtökön próbákat fog tartani. Szombaton mindég összpróba van. * Kihez vigyük az órát javítani? — A színházzal szemben levő mü-óráshoz, ki 80 krajezárért javít minden órát, lelkiismeretesen, egy évi jótállás mellett. Egy zseb óra üveget vagy mutatót csak 5 krajezárárt csinál és minden faj uj órákat tart raktáron bámulatos olcsó árakon. Nyüttér. * Budapesti elsőrangú pénzintézeteknél olcsó törlesztéses kölcsön kapható 600 koronától a legmagasabb összegig első- és második helyen, a legrövidebb idő alatt oly kedvezménynyel, hogy az adós elhalálozásával tartozása is megszűnik és az örökösök tiszta tehermentes birtokhoz jutnak. Felvilágosítást nyújt Neuschlosz Testvérek törvónyszékileg bej czég Szatmár, Árpád-utcza 20. irodájában, (telefon 16.) és ezenkívül minden kedden Fehérgyarmaton. Felelős szerkesztő: Dr, Hantz Jenő. Fődolgozótárs: Ferency János. Lap-kiadótulajdonos : Litteczky Endre. 0-#-0 ♦ Äprohirdetfscls. í Tisztán kezelt friss tejei, literenként 7 krajezárjavai mindennap Szatmáron házhoz szállit Berente István Atyából. Kiadó lakás. Rákóczi-utczán az ev. ref. egyház emeletes bérházában 5 szoba, konyha, istálló és kocsiszín 1902. november 1-től kiadó. Értekezhetni Mónus Lajossal a tűzoltó laktanyán. M >> > CtC'QJ I O ^ n io > V \-o I