Szamos, 1902. október (34. évfolyam, 79-87. szám)
1902-10-09 / 81. szám
sadalmi kérdését is szem előtt tartva végezhetők, legközelebb igyekezni fogok legalább részben s oly adatok alapján, melyek szemeim előtt vannak, rámutatni. Marosán Kornél. Hieronymi Károly képviselőnk értekezése a magyar teknikusok orsz. kongresszusán. Hieronymi Károly, országyülósi képviselőnk a magyar teknikusok kongreszusán az előadói székből a kiváló szakirók megkülönböztető képességével tartott értekezésében évtizedek fáradságának eredményét adta közkincsül mind azoknak, a kik szerencsések voltak azt hallgatni. A nagy fontosságú értekezésből, melynek tenorja az, hogy a mostani gazdasági pangás megszüntetésére legajánlatosabb mód a közlekedési eszközök energikus, czéltudatos és szervezett fejlesztése, az alábbi közleményeinkben a következő részleteket közöljük : Korunk a forgalom jegyében áll — ugy- mond Hieronymi — a közlekedési eszközök nagy tökéletesedése átalakította a helyzetet, közelebb hozta a nemzeteket gazdaságilag, érdekeltségeket teremtett az egész földön, úgy annyira, begy pl. ránk is kihat, ha a föld túlsó oldalán, Amerikában a gabona, vagy vas ára változik. Ma már a fő fogyasztási czikkek világpiacai árát a nagytermelő államtömegek szabják meg, mert távolság nincs többé, a közlekedés olcsó s igy a jó közlekedésű világrészek felvehetik a versenyt s képesek elsorvasztani az olyan nemzeteket, a melyek nem előrelátók s helytelen közlekedési politikát űznek. Vasutaink és viziutaink fejlesztéséről kifejti, hogy nagy vasúthálózatunk jóformán ki lóvén épitve, kevés kiegészítő vonalra van szü- sógünk, ellenben a helyiérdekű vasutak építésében teljes szünet állott be, a csatornák építésének ügye pedig még mindig nem lépett a megvalósítás stádiumába. Végül közutaiuk építése csak csigalépésekkel halad. Hatóságilag megállapított egész úthálózatunk 73.557 kilométer, melyből azonban csak 46.564 kilométer van kiépítve. K vasútépítés tehát majdnem teljesen szünetel, a hajózás érdekében csakis a természetes bajóutak fönntartása van folyamatban, az útépítés pedig oly lassan halad, hogy a hálózat kiépítése a mostani rendszer mellett csak sok évtized múltán várható. A közlekedési eszközök fejlesztésében beállott ez a pangás nemcsak a gazdasági életre való visszahatása miatt, hanem önmagában is fölötte káros, mert ezáltal számos kézmü- és gyáripar nélkülözi a hasznos foglalkozást, mely pedig uj közlekedési eszközök létesítésével hatalmas lendületet nyerne. Az ország érdeke tehát a közlekedési eszközöknek gyors és czéltudatos fejlesztését elodázhatatlanul megköveteli, mert elha- * nyagolása az ország gazdasági helyzetére, a mezőgazdaságra és az ipar fejlesztésére végzetessé válnék. Ennek a fejlesztésnek a módjával akar foglalkozni. Mint kontinentális állam, melynek csak egyetlen nehezen megközelítő tengeri kikötője van, nélkülözzük a nemzetközi forgalomnak legfontosabb eszközét, a tengeri hajózást és ezért kiváló fontossággal bir, hogy nemzetközi forgalmunk számára a mesterséges utakat czélsze- rüen alkossuk meg. A nemzetközi forgalom czóljaira szolgálnak most a fövasutak és természetes hajóutak. A vasúti fővonalakat nemcsak rövid idő alatt és nagy áldozatok árán építettük, hanem nyugoti szomszédainkat jóval megelőzve állami kezelés alatt álló egységes hálózattá alakítottuk. E nagy nemzeti alkotás óta a nemzetközi forgalom könnyítése, olcsóbb lebonyolítása dolgában tovább nem haladtunk. Ama kölcsönös visszahatás miatt, mely a nemzetek gazdasági életében érvényesül, nekünk is tökéletesíteni, olcsóbbá kell tenni nemzetközi forgalmunkat. Ezt a czélt vasutaink fejlesztésével nem bírjuk elérni, mert a díjtételeket tovább leszállítani a vasutakba fektetett nagy tőke jövedelmezőségének veszélyeztetése nélkül már nem lehet. Nemzetközi kereskedelmünk számára a szállítást csak azzal tehetjük olcsóbbá, ha hajóutainkat kereskedelmünk igényeinek megfelelően fejlesztjük. A magyar fővasutakon az átlagos áruszállítási dij tonnakilomóterenkint 4'46 fillér, mig a hajón való szállítás tényleges költsége hazánkban tonnakilomóterenkint 1 fillért tesz. Óriási tehát a megtakarítás, mely a hajón való szállítással elérhető. Ámde hajózható folyóink iránya a Duna felső szakászának kivételével nem felel meg kereskedelmi forgalmunk irányának, mely keletről nyugatra és nyugatról keletre irányul. Mezőgazdasági termékeink piacza nyugaton van, mig az ipari nyersterményeket, gyapotot, fűszert, gyarmatárut és ipari termékeket nyu gátról kapjuk. Észak és délre behozatalunk és kivitelünk egyaránt jelentéktelen. Ezért szükséges, hogy kelet-nyugati irányban csatornákat építsünk. A természetes hajózható folyók amúgy is folyamatban levő szabályozásán kívül a következő csatornákat, illetőleg mesterséges hajóutakat kellene létesíteni: a Duna- Tisza csatornát 140 kilométer, a vukovár-sa- máczi csatornát 60 kilométer, a Béga-csatornát 115 kilométer hosszúságban és a Kulpának Károlyvárosig 136 kilométer, a Kőrösnek Kő- rös-Ladányig 137 kilométer, a Marosnak Aradtól a Tiszáig 113 kilométer és a Temesnek Szóchénytöl Pancsováig terjedő szakaszát kellene csatornázni 115 kilométer, összesen tehát 803 kilométer mesterséges hajóút lenne létesítendő, úgy, hogy a hajózható viziutak hálózata, pénzt, hanem sok más és más munkát vontak volna maguk után. A mi kedves hazánk még ma is túlnyomóig földmivelő ország. Nyáron át, ha még annyi munkás kéz lenne is, mind tudna érvényesülni. Másképen áll a dolog télen. A szokásos léli foglalkozások még a háziaknak sem nyújtanak kellő elfoglalást, így, első sorban a munkakeresőknek, mint ráutaltaknak kell munkát teremteni s igénybe venni mindazon segédeszközöket, melyek e czélt hathatósan támogathatják Egygyel azonban mindenkinek és első sorban tisztába kell lenni. A mezőgazdasági munkák terén azon munka tért amit már eddig is a gépek elfoglaltak, visszaszerezni nem lehet, sőt erre törekedni czéltalan badarság lenne. Mindazáltal még maradt a mezőgazdaság terén is elég végezni való ott és oly körülmények között, hol a gép nem érvényesítheti munkaképességét. Itt a munkás kéz még mindig aranybányát találhat a tél folyamán is, csak legyen akarat s aki az irányt megjelölje. Tehát ezen teret ki kell használni. Ha pedig egy és más tekintetben egy és más téli munkát elvesztettünk, mi következnék belőle? Az, hogy teremtsünk mi magunknak munkateret, ahol nem any- nyira a nyers erő, mint inkább az egyéni képességek érvényesülhessenek. Meg kell törni minden áron a munkás nép azon balga felfogását, hogy csak kapálásból és szántásból lehet pénzt szerezni. A nép eddig ezen munkákra nem volt ráutalva, nem is tanította rá senki, fel sem tudja fogni értékét. Minden vidéknek, községeknek, sőt egyes családoknak is vannak tömegesen, fel nem dolgozott és értékesített tereik, hol a szegény ember télen át munkaerejét érvényesítheti. Ha állam, társadalom és egyesek, de különösen a munkára utaltak összeállanak s az utóbbiak számot vetnek a korral és annak követelményeivel, ha szakítanak e téren is a múlt hagyományaival, úgy a munka kérdése egyelőre legalább részben meg lesz oldva. Hogy melyek azok a ki nem használt munka-terek, ahol a munkáskéz a mi viszonyaink között érvényesülhet télen, s melyek azon elvek, melyek mellett ezen munkák haszonnal és a kivándorlás nagy tárezt mondjátok róla mindannyian. Persze, ti nem tudjátok, mint rohant fáradtan haza az iskolából és mint futott kimerültén oda. Persze, ti nem láttátok öt otthonában, abban a nyomorúságos kis viskóban, ti nem láttátok szivében a korai gondot, nem láttátok benne a megerőltetett, túlterhelt szellemet, Én ismertem őt, láttam vergődését, nem felejtem el soha ! . . . Kikaptátok a bizonyítványt . . . Láttátok a Siliska arczán az örömöt ? Éppen kendermagot vittem volna kicsinyeimnek, de utána repültem, elkísértem a kis pincze ablakig, s betekintettem dohos kis szobácskájukba . . . Kis, szegényes ágyon feküdt az anyja. Már akkor rég beteg volt. Hogy örült szegény, mikor haza jött a fia! Sohasem felejtem el azt a fagyos, de mégis édes mosolyt azon a halottsárga képen és azt a forró csókot, mit Siliska társad kapott. * Beállt a szünidő. Most következtek csak szegénj' Siliskára a nehéz napok! Tanítványai nyaralni mentek, iroda után kellett néznie. Nagy nehezen kapott is egyet. S mig ő megfeszített erővel körmölgetett, szántván a papirost, anyja otthon megelégedéssel és büszkén gondolt gyermekére. De szerette volna a szegény beteg mindig előtte látni, de szeretett volna Siliska is mindig mellette lenni. De a sors nem engedte. 0 pedig hatalmas. Siliskának kenyér után kellett látnia, azt pedig otthon nem találhatta meg. Mennyit kínlódott azért a pár fillérért. Hányszor nem evett szegény, csakhogy anyja ne szűkölködjék és penészes pinczelakásra és orvosságra is teljen. A mint egyszer este Siliska hazajött az irodából, anjját nagyon betegen találta. A szokottnál sokkal rosszabbul érezte magát s még az éjjel kiszenvedett, csendesen, senki sem tudott róla. Még a fia sem . . . Sokáig kábult volt az anyja temetése után, sokáig feküdt eszméletlenül. Hiszen ő is olyan sovány volt, miért kerülte ép őt el a halál, vagy még nem érett meg teljesen rája ? . . . Harmadnap valami vágy húzta ki, messze a szabadba! Soha nem látott réteken, szabad területeken haladt. S valami különös érzés fogta el itt a szabadban, hisz az is olyan üres, kietlen volt, mint ő szive ! . . . Sok bolyongás után végre a ligetbe ért. Mennyire visszatetsző volt most neki a sok lom, a zöld, valami más után vágyott, olyan szomorú helyre, letarolt fák közé, a hol nem jár senki . . . Háborgatták bus lelkét ezek a lármás, vig gyermekek. El szeretett volna tűnni. Hátra fordult, hogy induljon, de ekkor eléje termett diáktársa, Kamoly. Hatalmas labda volt a kezében s pajkosan köszöntötte. Siliskának ajkán fagyott a szó, ajkai összeszoroltak, könybe lábadt szemekkel nézett társára, nem tudott beszólni. Aztán is nehezen szólt: — Hát te mit keresel itt ? . . . Nem tanítasz senkit, sehol sem dolgozol ? Szegény, azt hitte mindenki úgy él, mint ő ! — Ne gúnyolódj, — szólt ez — ugyan ki taníttatna velem, az összes tantárgyakból elbuktam ! Meg aztán, ugyan minek ? Egy cseppet sem szorulok rá! Csak most kaptam az apámtól ezt a labdát, nézd, ugy-e szép ? Nyolcz forint! A harmadik czipőt koptatom vele . . . Siliska szökött tőle, az meg nem igen tartóztatta, nem jó pajtásra lelt benne: nagyon bus ! Tovább haladt, de nem birt sokáig. Forgott körülötte minden, majd elszódült. Úgy kezdte érezni, hogy ő nem az az Isten teremtés, mint más. Mi bűne lehetett neki? Nekitámaszkodott egy nagy fának és ott elkábult . . . Vigan rúgták körülötte a labdát, nem vették azok őt észre. De észrevette a labda, talán még meg is sajnálta. Egy tévesztett rúgással neki esett a Siliska gyomrának, s az eszméletlenül esett össze . . . Csirip, csirip! — A többit már tudod! A mentőkocsi vitte el s harmadnapra meghalt. Kimentem a temetésére, más úgysem ment a kocsija után. De minek is ? Nélküle is épp úgy forog tovább ez az óriási sár-glóbus! Mit árt egy ilyen gépezetnek, ha egy morzsikája kihull ? — Gombbáz . . .! Az emberek szivére pedig ne számítsatok! Ez volt a Siliska diák históriája ! Anió. _
