Szamos, 1902. szeptember (34. évfolyam, 71-78. szám)

1902-09-21 / 76. szám

í község bérel egy alacsony, szűk szobát s en­nél használatra alkalmasabb sertésól-félét, mely minden hirtelen időváltozás esetén katasztrófá­val fenyegeti a gyermekek egészségét, mint Felső-Faluban, hol egy összedőlt szin-féle he­lyiség meg is ölt egy pár iskolást. Minden más alap hiján a 3 százalékos pót­adóból tartatik fenn a nyári menhely. E czélra éppen elég is volna a 3 százalékos, ha a közs. elöljáróság önhatalmúlag az orsz. kisdedóvási törvény ellenére részben el nem vonná azt a rendeltetési helyétől. A kisdedóvásról szóló 1901. évi országos törvény 15. törv. czikk 19. §-ának a menedék- házak fentartásáról szóló i) pontja világosan j rendelkezik a 3 százalékos kultur pótadó keze-i léséről, ámde az apai elöljáróság fölé kerekedik az országos törvénynek s a 3 százalékos pót­adó kiadását egyenesen megtagadja. Hogy a községi jólét melyik ágát istápolja vele az elő- járóság, nem kérdezzük. Lelke rajta! Világos ; azonban: ez az egy adónem az egyedüli, mely-, nek a nép és gyermeke közvetlenül veszi és élvezheti áldását. Aki ezzel szűkkeblűén vagy hibásan manipulál, sokszorosan hibás. No hát itt egy 10 kr. értékű seprű is csak az óvónő áldozatkészségéből kerül az óvoda használa­tába. Mintha már az óvodás gyermekkel szük­séges volna megértetni: hogy ez a föld neked nem dajkád, hanem a községi despotismusé, mely a megingathatlau sine cura jegyében tesped más­különben, de ha közművelődési intézmény ér­dekéről vau szó, akkor feltétlen buzgalommal opponál. Ez bizony nagy hiba, de még nagyobb bűn, mikor az elöljáróság egy olyan szegény­től vonja el a már meg is szolgált alamizsnát — mert a menhely vezetők szegényes honorá­riuma bátran nevezhető igy — kinek ez a csekély fizetése nemcsak meg volt állapítva, de törvényhatósági jóváhagyással is el volt látva. Éhez nincs joga a községi elöljáróságnak, nincs a felügyelő bizottságnak, de még a tör­vényhatóságnak sem. Ad vocem: felügyelőbi­zottság ! Hol van ez ? Ki ez ? Miben áll a sza­bályszerű helyi felügyelet? Kérdezzük a kir. Tanfelügyelőségtől. De legyünk egyelőre kímé­letesek. A helyi felügyelet eddig — a községi felügyelet egyenes megtagadása miatt — az áll. isk. gondnokságra volt bízva. A gondnok­ság azonban tapasztalás szerint jogaiból ki van játszva, községi felügyelőbizottság, ha csak az itt divatos — kéz alatti módon nem, de más­kép nem létesült. Bizonyos, hogy a mostani állapot minden bizalomtól, kedvtől és népszerű­ségtől megfosztja ezt az áldásos és felszámit- hatlan sikerrel biztató intézményt. A nagyérdemű Széchenyi Társulat levette rólunk kezét, nem is támogathat anyagilag, úgy látszik erkölcsileg sem. Kevés reménynyel ugyan, de egyelőre a kir. Tanfelügyelőség hi­vatalos támogatásáért esedezünk. (-•) HÍRROVAT. ' Kossuth Lajos születése 100-ik évfor­dulója uapjáu zászlódiszt öltött városunk. Már a kora reggeli órákban mozsárágyuk hangja adta meg a jelt, hogy nemzetünknek nagy ünnepe van, mire az egyes utczákban mind sűrűbben lehetett látni a nemzeti trikolort. Az állami épületek, kö­vetkezetesen azon szelíd nyomáshoz, mit felülről már előre is érezni lehetett, a zászlódiszt mellőz­ték. Azonban ezzel szemben idáig mégis konsta­tálni lehetett, hogy az állami tisztviselők, elte­kintve a külső jelek mellőzésétől, az ünneplés egyéb mozzanataiban együtt vesznek részt a város összes polgárságával. 19-én az esküdtszéki tárgya­lások is szüneteltek. A legtöbb üzlet kirakatában el volt helyezve a Kossuth Lajos képe trikoroldi- szitéssel, az ifjúság Kossuth-kokárdát visel! Álta­lában a hangulat már előre is megfelelőnek és méltónak készül a mai nagy ünnepnaphoz. Tegnap este a városban impozáns kivilágítás volt. Külö­nösen kitűnt a tűzoltó órtanya fényes transzpa- rentjével. Megható volt látni még a legfélreesőbb utczákban is azt a kegyeletes törekvést, hogy pol­gártársaink nemzeti nagy ünnepünknek külsőleg is jelét adják, A tulajdonképeni emléknap ünne­pélye ma lesz városunkban s előre is reméljük, hogy ez a nagy naphoz méltó kegyelettel és za­vartalan összhangban fog lefolyni. Az ünnepély lefolyásának részleteiről jövő számunkban fogunk tudósítást adni. * A Kossuth ünnep mai programmja : D. e. fél 10 órakor: ünnepélyes istenitisztelet a szatmári ev. ref. templomban. (A törvényhatósági biz. tagok 9 órakor gyülekeznek a városház dísz­termében s testületileg vonulnak az isteniliszte- letre.) 9. D. e. 11 órakor disz-közgyülés a városház közgyűlési termében, melynek tárgysorozata; a) Elnöki megnyitó ; b) Emlékbeszéd, tartja dr. Fechtel János b. tag; c) Kovács Le« biz. tag indítványa az em­lékbeszéd jegyzőkönyvbe iktatása és Kossuth La­jos arczképének a közgyűlési terem számára való megfestetése iránt. 3. D. u. 1 órakor társas ebéd a „Pannónia“ nagy termében, melyen a város az itt élő 48-as honvédeket megvendégeli. 4. Délután 4 órakor „Népgyülés“ a Deák­téren, melynek sorrendje : a) Karének, előadja a szatmári dalegyesület; b) Ünnepi beszéd, tartja Osváth Elemér ; c) Karének, előadja az iparos dalegylet. * A zilahi Wesseléuyi-üuuepély igen sikerültén folyt le. A jelenvoltak elragadtatással emlékeznek Be ő t h y Zsolt emlékbeszédéről, mely minden tekintetben az ünnepély fénypontja volt. A szobor, melyet ez alkalommal lelepleztek, igen sikerült alkotása a képzőművészetnek. Wesselényi hatalmas alakját ihletett felfogásban tükrözteti vissza a szobor, a mint kezét egy előtte meghajtó jobbágynak a fejére teszi. Az ünnepélyen oly szü­léiké, a szelleme: az isteni, az itt maradt közöttünk és velünk él, velünk fog élni mind­addig. mig csak egy magyar lesz a földön. Ti földmivesek, munkások, iparosok, ke­reskedők és a többiek, szánjatok mély gon­dolatokba e mai ünnepen. Tárjátok lelki szemeitek elé és gondoljátok fel: mik len­nétek, ha Ő nem lett volna? Undok kép, a mit láttok: bilincs, . . . bélyegezett szolganép: ugy-e tudjátok már, mit tett velünk Kossuth Lajos?! Benn van Ő a mi szivünk közepében, a hála még nem késő, adjátok tehát meg Neki azt, a mi Őt megilleti . , . Egy napra ismét felénk fordul a világ kiváncsi szemme1, vizsgálnak minket az ide­gen nemzetek, a kik idegen létükre is meg­tanulták tisztelni Őt. És ha óhajtjátok, hogy a világ becsü­léssel legyen irányotokban, legyetek kegye­lettel e mai ünnepen s ne húzódjék télre az ünnep elől senki. Mert nem egy párt müve ez, nem egy nemzetiségi mulatság nemcsak e város, ha nem az egész Magyarország szive dobban e napon őszinte kegyelettel, emlékén atyjá­nak, Kossuth Lajosnak! . . . áz apai gyermekmenheiy állapotáról. Az apai nyári gyermekmenhely idei vizs­gálata f. hó 13-án történt meg a felügyelő bi­zottság mellőzésével. Eddig legalább hat nyári hónapon küld­hette gyermekét óvodába a rászorult nóposz- tály; a felügyelő bizottság tudta nélkül, s a helyi viszok kívánalma ellenére megejtett vizsga remélhetőleg uem volt még záróünnepély is egyúttal. A helyű viszonyok miatt éppen az őszi betakarítás idején van legnagyobb szükség az óvodára. A törvényes helyi felügyelet neg­ligálása nagy hiba volt Ha azonban e sajnos jelenség constatálása s a menhely vezető buzgal­mának elismerése mellett kötelességdiktálta figyelemre méltatjuk az okokat, melyek a kö­zönséget és az avatott elemeket az óvoda fel­karolásától hova tovább elidegenítik : sürgős orvoslást igénylő hibákra bukkanunk. Apa 3000 lelket számláló népes község. Az óvodát tartó hajlam tapasztalás után ítélve nagy. Ha nem volna kielégítő, a szükségből óvodáztató közönség gyermekei maguk benépe­sítenék az óvodát. Állandó óvoda felállítása rég érzett hiány. Ámde a nyári menhely is alig existálhat. Óvodai alap, vagy más e czélra gyümölcsöztethető tőke a felügyelő bizottság el­nökének tudomása szerint nincs. Helyiségül a mes lenni, mert ón nagyon fura teremtménnyé vagyok az Úristennek. Természetesen nagyon furán néztem reá, e nevetséges beszédre, 6 pedig csak tovább suttogott magában. — Nem szeretném, ha kis szivecskéjének fájdalmat okoznék. — Hohó, uracskám — szóltam én fity­málva — engem maga ne féltsen. — Jól van — szólt Zoltán - maga akarta, ám a felelősség is magát terheli. Julius 29. Hiába minden. Erőm gyen­gül. Érzem, hogy Zoltánnak igaza lesz. Ha meglátom, a mint a villánkkal szemközt levő ezukrászdába lép, szivem hevesebben dobog s úgy érzem, mintha minden perezben kiugrani akarna helyéből. Ha megfogja kezemet s mély tekintetével szemembe néz, úgy tűnik fel ne­kem, mintha a világ sülyedni készülne, s csak magam maradok a levegőben libegve vele, a szerettei egyedül. Tehát ez a szerelem. Óh minő édes és fájdalmas érzés. A boldogság és kin minő tündóri keveréke. De vájjon szeret-e ő engem ? E kérdés gyötör most nappal s éjjel. Azt hiszem, igen. Augusztus 1. Ez a nap felejthetlen lesz előttem, a mig élek. Egyedül voltunk a szobában. Kint a dél­utáni forró nap tűzött a hibáit sétányra. A szoba kellemes félhomályba volt burkolva. Mi ott ültünk a zongora mellett. Zoltán és én. Papa s mama a városban voltak. A gyér mekek a kertben játszadoztak a nevelnő fel­ügyelete alatt. Oly titokzatos csöndesség volt körülöttünk s mi egy árva szóval sem törtük meg az ün nepies csendet. Végre ő szólalt meg. Halkan, suttogva be­szólt. Szemét merően rám szegezte s én mint égj’- megbüvölten, hangtalanul tekintettem rá. — Úgy e megmondtam, hogy vigyázzon magára. Úgy e megmondtam, hogy belém fog szeretni. Lássa, ón nem akartam ezt s most kicsiny szive, minő sok fájdalmon fog keresz­tül menni. — Mert, a ki engemet szeret, az a szél­vészt szerette meg. A vihart, a bánatot. Elvi­szem, s elrablóm nyugalmát. Ragadom messze, messze végtelenségekbe, melynek határa nincs sehol. Kóbor szellem vagyok, mely bánatot hoz, bánator, visz. E szav; knál megcsókolt és én, mint, akit megigóztek, mozdulni sem mertem, csak néz­tem, néztem izzó szeme közé, némán, hangta­lanul. S csupán azt éreztem, hogy boldog, ki­mondhatatlanul boldog vagyok. Augusztus 4. Még most sem tudom, vájjon igazán szeret-e ? Soha, egyetlen szóval sem említette. Csak kedves, odaadó viselkedése sejteti velem, hogy szeret. De lehet, hogy ez nála megszokás?! Minden növel egyformán ud­varias. Istenem, ha szeretne, úgy ez halálom lenne. Ma is a tenniszpályáu szórakozottan tópeget- tem egy akáczfa leveleit, magamban az isme­retes kérdéseket mormolva : szeret, nem szeret. Ö rám nézett az ö mélységes, hosszú pillantá­sával s hirtelen, még mielőtt a levelet h tép­tem volna, közbevágott: — Szeret! S aztán elnevette magát. Oh, ha tudta volna, mily boldoggá tett ez egy szó­val, úgy nem kaczagott volna utánua, mert e kaczaj ismét a bizonytalanság sötét örvényébe vetett, ahonnét már kiragadni véltem magam. Augusztus 7. Tegnap bál volt. A nya­raló fiatalság mulatsága. Istenem, hogy irigy­kedtek reám a lányok. Zoltán kitünően tánczolt s egész este csupán csak velem foglalkozott. Olyan kedves, olyan előzékeny volt irányom­ban, kogy eddig, ha nem szerettem volna is, úgy ezen az estén bolondultam volna beléje. Oh, hogy ennek is el kellett múlnia. Milyen boldog voltam. Ha az ítéletnap harsonája hang­zott volna fel, megelégedetten léptem volna az Ur zsámolya elé. Hiszen megengedte érnem e napot. Augusztus 10 Zoltán elutazott. Hir­telen, váratlan. Mint a derült égből lesújtó vil­lám, úgy hatott rám e hir. Miért utazott el, az egyedül elismert kellemes izü természetes hashajtószer.

Next

/
Thumbnails
Contents