Szamos, 1902. szeptember (34. évfolyam, 71-78. szám)
Gazdák Lapja, 1902-09-18 / 38. szám
hez nem szokott fogatok részére a lürész- gyár melletti ut fog nyitva tartatni a Lókert túlsó részén levő bejáróig. A vitlamos közlekedés megkönnyítése végett a hídon átszállással, a hídfőtől külön vonatok indulnak, lóverseny-jegyek elárusi- tásával pedig a helyi érdekű vasút is elősegíti a jegyforgalom lebonyolítását. Bér. Kovács Miklós és Domahidy István ajánlata mellett uj tagokul felvétetnek: Jákó Mihály (Szatmár), Tankóczi Gyula (Szatmár), Gu- lácsy Tibor (Fehér-Gyarmat), Streicher Lajos (Szatmár) és Luby László (N.-Gécz) urak. HÍREK. Szoyer hangverseny. A Lovaregylet és Gazdasági Egylet küszöbön álló közös programmjának egyik legérdekesebb és művészi színvonalánál fogva distingvált vendégeinkre legvonzóbb száma lesz a f. hó 27-iki hangverseny, mely a nap megválasztásában is igen szerencsés volt. A programm szerint ugyanis 27-ikén d. u. lesz az ügető verseny, vasárnap pedig d. e. a borkiállítás megnyitása, délután a galopp versenyek, este a táncz mulatság. A szombat estét azonban üresen hagyni nem volt szabad, hisz a már ekkor nagy részben itt levő vendégek esti szórakoztatásáról a rendezőségnek gondoskodni kellett. Ezek a vendégek azonban oly sok felől jönnek össze, s nagy része nagy városok állandó lakója, hogy bármily egyszerű programm ez estére meg nem felelhetett, sőt magas müiziés kielégítéséről kellett gondoskodni. Ezt természetesen csak egy hangverseny és pedig teljes művészi színvonalon álló hangverseny teheti. A rendezőség ettől a tudattól áthatva mindent elkövetett, hogy e czélt mentül teljesebben elérje; a hangversenynél nyerészkedéstől eltekintett, midőn a programm megállapításánál egyetlen irányadó elv vezette, a vendégeknek olyan estét nyújtani, melyre Szatmár valamint a rendezőség büszke lehessen. Hogy az ily elv megvalósítása költséges, azt el lehet képzelni; tekintve azonban, hogy borkiállításunk költsége aránylag kevés, amit e hangversenynek mégis fedezni kell, csekély áremelés mellett a szép terv mégis keresztül vihető lesz. A valamennyi művészi szereplők csillaga: Szoyer Ilonka, kit e hangversenyen szereplésre szintén sikerült megnyerni. Szoyer Ilonkának, a m. kir. opera újonnan belépett primadonnájának neve ma elég arra, hogy egy hangversenyt teljesen nagyszabásúvá, és véghetetlen vonzóvá tehessen. A hangverseny számainak pontos meghatározása a legközelebbi napok munkája lesz, annyit azonban már is elárulhatunk, hogy az összes többi számok is egyenként és összesen hangversenyünket fényessé s teljesen művészivé fogják tenni. A hangversenyre belépő jegyeket előjegyezni lehet a Gazdasági Egylet titkári hivatalánál (Szatmár, Bercsényi-utcza 1.) Az érdeklődőket azonban már mindenesetre jó előre figyelmeztetjük, hogy helyekről mielőbb gondoskodni szíveskedjenek, nehogy aránylag kis színházunkból épen az idegen vendégek kiszoruljanak. Az előjegyzések 27-én reggel 9 óráig kiváltandók, azontúl nem fognak fenttartatni. Páholyok és támlásszékek kizárólag előjegyzés utján a nevezett titkári hivatalnál lesznek kaphatók, kör- és zártszékek, állóhely és karzatjegyek az előadás napján a színházi pénztárnál is. A hangverseny kezdete este 8 órakor. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület köz- gazdasági szakosztálya f. hó 17-én ülést tartott Szeőke Barna szakosztályi elnök elnöklete mellett. Jelen voltak még Domahidy Sándor, bér. Kovács Béla és Poszvék Nándor titkár, mint szakosztályi előadó. A szatmárnémeti vásárvám módositott díjszabása némi változtatással véleményezve lett. A főispán úrhoz jutalmazás végett bejelentett 28 mezőgazdasági cseléd és 14 munkás közül jutalmazásra ajánltattak: Remzső György mezőteremi 50, Kerti János s.-ujlaki 48, Tenko Mihály nyírcsászári 40, Nagy Sándor nagy-ari 88, Koós György csegöldi 37 és Bolkis János nagy-bányai 29 évi szolgálattal cselédek, továbbá Berky Lajos csekei, Kosztin Kosztán györkef'alusi, Fodor Sámuel mátészalkai, Hajnal András kántor-jánosi, Borgidán László kraszna-bélteki és Karabinus József puszta-daróczi munkások. Végre a Pestmegyei Gazdasági Egylet feliratát a magyar búza vasúti fuvarjának leszállítása érdekében az ülés magáévá tette s feliratiiag támogatja. Borkiállításunkra a bejelentések már megindultak, sőt borok is érkeznek. Az érdeklődés a kiállítás sikerére kilátást nyújt. Több oldalról azonban kifogást hallottunk az ellen, hogy borfajonként 3 liter beküldését kértük. Szükségesnek tarjuk ennélfogva ismételten kijelenteni, hogy — noha a bírálatok, különösen pedig annak érdeke, kogy a borok a kiállítás folyamán az érdeklődök által kóstolhatok legyenek, minthogy a czélt r borunkat ismertté tenni, csakis igy érhetjük el, — kívánatossá teszi, hogy különösen az eladó borokból legalább 8 liternyi álljon rendelkezésünkre, mégis e mennyiséghez a rendezőség szigorúan nem ragaszkodik, s ha ennyinek beküldése akadályt képez, a kiállítás czéljára kevesebb mennyiséget is elfogad. A rendezőség által teljesítendő üvegezés,