Szamos, 1902. augusztus (34. évfolyam, 62-70. szám)
1902-08-21 / 67. szám
talásom arról, hogy itt a szamosparti városban és környékén milyen tanítónők működnek. De hiszem, hogy olyanok, mint másutt. Hűségesek, önfeláldozók hivatalukban és önérzetesek, büszkék arra, hogy ők a nemzet napszámosai, büszkék abban a tudatban, hogy nem mesterség a foglalkozásuk, hanem művészetEgy-két kivétel nem lehet ok sommás Ítéletre. Tudok én is oly urakra, ifjakra és öregekre, ujjal mutatni, kik édes-kevés eredményt érnének el, mint paedagogusok, még osztott iskolákban is. De azért a többség derekasságában nem kételkedem. Ép igy van ez a tanítónőknél is; csak nem kell kétféle mérleggel osztani az igazságot. Ismerem azokat az eseteket is, midőn a tanítónő elhagyta búcsú nélkül a 400 frtos állását. De tudom az okát is. A község nagyérdemű kupaktanácsa 6 hónapig nem folyósította fizetését. Ezért szoktak falusi tanítónők, — nemkülönben férfikollegáik, szökni, nem a nehéz munka, hanem az óhenhalás elől. Helyüket csakhamar elfoglalja más. Mert tényleg sok a tanítónő. Van ebben valami természetes. Az önerejére utalt intelligens lány és asszony legszívesebben ezt a pályát választja, mert lelkületének legjobban megfelel. Ezen a szomorú állapoton segíteni kell. Legtöbbet a kormány tehet a baj orvoslására, de a szülőkhöz is akad mondanivaló, a nélkül azonban, hogy a sárga földig szólnék le az oktatás munkásnóit. Lássuk csak, miben állhat közreműködésük. Legfőkópeu abban, hogy jól megfontolják, szükség van-e arra, hogy gyermekük maga keresse meg kenyerét. Ha nincs, úgy ne siessenek önzőn az eltartás gondjai alól menekülni. Ne vegyék el a hivatalra szorult nők elöl a kenyeret csak azért, hogy nekik kalácsra is jusson. Taníttassák lányaikat. Ez szükséges. Adjanak nekik komoly műveltséget, ne hagyják parlagon heverni szellemük kincseit. A nő, kit úgy nevelnek, hogy számára fölösleges a gondolkodás, hamar áldozatul esik a kor léhaságának. Tehát tanuljanak a lányok, sőt szerezhetnek oklevelet is, legalább olyan hozományuk van, melyet nem lehet elvenni. De ne kamatoztassák szükség nélkül azt az oklevelet. Ha pedig olyanok a viszonyok, hogy kívánatos a lány önállósága, akkor legyenek a szülök tekintettel arra, hogy mihez van tehetsége, hajlama. Mert átkos az a munka, mit kedv nélkül kell végeznünk. A miniszter figyelmeztetése nem a tanítónők és a nő komoly munkája ellen indul, hanem korlátot akar vetni a szülők azon hibájának, hogy tehetség, hajlam és szükség nélkül kényszerítik lányaikat e pályára. Csak erre czélozhat, mert különben ellentmondásba jutna saját előbb kelt rendeletéivel, melyekkel az egyetemet nyitotta meg a nő előtt és leánygymnasiumot alapított. Van joga a társadalomnak remélnie, hogy a kultuszminiszter a fent említett intelmen kívül hathatósabb — kenyeret adó eszközt is fog találni. Sok a tanítónő — de elég országunkban az analfabéta is. Tehát szükségünk van népiskolákra. Szaporítják egyre számukat, de még mindig nem a kellő arányban. Aztán volna még egy rendelet, egy radikális orvosság, mely úgy az oktatásügynek, mint az állásnélküli tanítónőknek használna. Régi közmondás: „Két urnák nem lehet szolgálni.“ A nő vagy a közpályán vagy a családban viseljen hivatalt — szóval férjes nő ne legyen ezentúl tanítónő. De ha ezt a rendeletet kibocsátaná Wlas- sics, aligha akadna férfi, ki őt ez alkalomból üdvözölné. HÍRROVAT. * Őfelsége a király születés napját városunk összes hitfelekezeteinek templomában a j szokott fénynyel ünnepelték meg. A róm. kath. j székesegyházban Hehelein Károly prépost- ! kanonok mondott nagy segédlettel ünnepi misét, melyet a városunkban állomásozó összes polgári és katonai tisztikarok képviselői végig hallgattak. A székesegyház homlokzata elé a honvéd- helyőrség egy zászlóaljat állított ki, mel}7 a mise egyes részei alatt megadta az össztüzeket, azután zeneszó mellett diszmenetben elléptetett. Előző estén a tonvéd-zenekar disztakarodóval s az ünnepély napján diszébresztővel járta be a város fóbb utczáit. Középületeink és számos magánház lobogódiszt öltött. * Szent István napját tegnap nagy fénynyel ülték meg városunkban. A róm. kath, székesegyházban Hehelein Károly prépost kanonok mondott ünnepi misét, melyen a hivek nagy serege jelent meg, köztük a vidékről érkezett búcsújáról. A mise idejére a honvédség egy diszszá- zada állt a székesegyház előtt s megadta az előirt össztüzeket. Igen sok idegen jött e napra városunkba. * Személyi hir. Meszlónyi Gyula püspök jelenleg Bécsben tartózkodik. A püspöki palotában gyorsan folynak az átalakítási munkálatok s mihelyt ezekkel elkészülnek, a főpásztor hazajön. tók látogatni, fórfioktatásra kellett őket bízni, mert nem akadt volna nő, ki a békés otthont nyilvános pálya fárasztó munkájával cserélte volna föl. Akkor még minden nő remélhette a saját tűzhelyét, még akkor is, ha csekély vagy semmi volt a hozománya. És haladt az emberiség, jóban, roszban egyaránt. Sok lett a lány, különösen a szegény lány, a férfi pedig nem becsülte már a házas erényeket, hanem a pénzt, a nő meg kezdett a megélhetés kérdésével foglalkozni. Visszakérte, mit egykor kiadott kezéből — az iskolai nevelést, tanítást. A munka, melyet mint tanítónő végzett, nagy volt és nemes, áldásthozó. A lánygyermek mindig legjobban az anyjához vonzódik. Ha iskolába kerül, oh mily rideg világban találná magát piczi szivecskéje, ha nem akadna ott egy második anyára, az elsőnek helyettesére. S lehet-e az más, mint nő, ki csupán tudásával csiszolja a rá bízott kicsiny lelkeket, de ösztönszerüleg önzetlen szeretedben is részesíti őket. S azon férfiak, kik leginkább ellene vannak a nő nyilvános szereplésének, nem kételkednek abban, hogy a lányok iskolai nevelését csakis tanítónőre lehet bízni. Nőiességre, házias erényekre hogyan oktassa a férfi a lányokat? Nem lehet azt mondani: „Ha komoly és eredményes munkát lennének képesek végezni, úgy övék lenne az elsőség, különösen a lányok tanít ás-nevelésó vei.“ Nincs helyén itt a feltételes mód, mert tényleg az övék az elsőség Vagy miért adták át oly rohamosan a lánynevelóst a nőknek, — miért fejlődik ez oly hatalmasan, mióta kezükbe vették ? Egy, a napokban történt botrány nyomában pedig hangos lett a követelés, hogy a felsőbb lányiskolákban csakis tanitónők működjenek. Pedig ott elég komoly és tudományos a munka. Sőt tervezgetik a tanitónők hatáskörének kiterjesztését oly módon, hogy az elemi fiúiskolák I. osztályában alkalmaztassanak. ügy vélem, nem kell hosszuéletünek lennie, aki ezt meg akarja érni. Ily módon sehogyse tudok arra a faktumra akadni, hogy sem a kormány, sem a fe- lekezetek nem tartják kielégítőnek a tanítónőket és hogy nem szívesen alkalmazzák őket. S ha e dologban a tisztelt czikkiró ur Columbus — hát én Tamás vagyok, mivel csak az az igazság, a mit be lehet bizonyítani. Más vidékről való vagyok és nincs tapaszleány és könnyen bánik a fiatal emberekkel, s a szerelmet csakugyan nem ismeri. Ép ezért kezdte most kétségbeesetten konstatálni, hogy ő szerelmes. 0? — ki már a legveszedelmesebb lovagokkal tánczolt át éjszakákat, most a kis kadétocskába lenne szerelmes ! — Ugyan, be naiv vagyok ! — szólta el magát s ezzel azt hitte, vége mindennek, pedig szivecskéje ugyancsak teli volt a kadéttal . . . hogy tánczol! hogv kurizál ! . . . Ah ! — Gabj7! mindjárt három óra. — Hát aztán? — Kelj fel! — Még nem ! — Itt az uzsonna ideje. — Bánom is én! — Most lovagolnak itt a huszárok. — S aztán . . . ? No várj, gondolta mamája, kiadom az utolsó adutom : — Itt van Pista! — Ki? Ki? — Pista. — Bátyám ? — Nem! — Hát? Ugyan mama, de furcsa vagy, elfelejtettél beszélni, — Ki van hát itt? — Ej hát ki? Parancsolod tán a teljes czimót : kis- és nagy-haadi Gyürky István kadét az ötös huszároknál. — Gy—ü—r—k—y? — Te mama, drága, el ne áruld n9ki, bog}7 még most sem vagyok kész a toalettemmel, hisz megyek is már mindjárt, mond meg Pistának . . . — Igen ám, de Gyürky hallott mindent, hisz süketnek is kellett annak lenni, a ki nem hallja, olyan hangon beszéltek. — Kezeit csókolom, Gaby nagysád! — köszönt át Gyürky a szomszéd szobából. — Jó napot! Foglaljon helyet! Azonnal megyek, csak . . . csak ... a kanárimnak adok enni! — De Gab}7 nagysád, ha megengedi, én majd segítek. — Oh, a szemtelen! nem, a hunezut! — igazitá magában helyre Gaby gondolatát, majd fenhangon folytatá: — Ne! ne! még sírni találna szegényke, ha idegen adna neki enni. — De tegyük föl — kötölőzködik Gyürky — hogy Gaby nagysád már bemutatott engem kis barátjának . . . — Ni a szemtelen, hát nem minden áron be akar jönni. — Semmi tegyük föl, (csak a hajam teszem fel, gondolta magában.) — De mégis — vetette ellen Gyürky. Gaby kezdett bosszankodni. No, de megállj Gyürky, majd elhallgattatlak ón, elveszem ón mindjárt a jó kedved. — Hallja, Gyürky ! mit csinál Babus ? (Ez a Babus volt a Gyürky eddigi ideálja és igy a tegnapi bálon a Gaby riválissá.) — Mit ? Ej, mit is! no igen, no, hm! hm! (Jaj ezek a lányok.) Igen, hát — csókoltatja magát! — Engem ? hisz ez lehetetlen ! — teszi hozzá halkan Gaby — már füllent is. — Igen ! Igen ! magáid Végre mégis sikerült Gabynak toilettjót rendbe hozni s a mint kilépett a másik szobába, Gyürky azonnal feléje közeledett, de alig mondhatott valamit is, Gaby elébe nyujtá kezét. — Jó napot! — Kezeit csókolom . . . — Jó, jó, de ne is tegye meg azért. — De Gaby (már nem nagysád) én magát (már nem is Gaby) . . . én, én . . . téged (már nem is magát) nagyon sze . . . Gabyt dühbe hozta a sablonos vallomás, ő valami pazarabbat várt. — Ejnye hallja! Hát micsoda tuczat ember maga, hogy most mondja ezt, hát a suppó mire való ? — De, de . . . akadozók a kis kadét. — Micsoda? maga nem merte? Menjen gyáva! — De Gaby . . . — Igenis gyáva ! Pusztuljon . . . — Ahogy parancsolja . . . — Pista ! — Parancsoljon . . . — Mondja meg Babuskának, én is csókolom ! Nagy Mihály.
