Szamos, 1902. augusztus (34. évfolyam, 62-70. szám)

Gazdák Lapja, 1902-08-14 / 33. szám

ami köztudomás szerint Szatmáron még min­dig nincs megoldva, sőt kétséges is, hogy egy­hamar helyes megoldást fog-e nyerhetni. — Ott e körülmény a legkevesebb akadályt sem képezte volna. Ma e változás nem látszik olyan nagy vesztességnek, mert a versenyek itt vannak. De ha egy-két évig nélkülöztük volna azokat, s a szomszédságba kellett volna versenyre rán- dulni, akkor láttuk volna be igazán, hogy mégis kiengedtünk valamit a kezeink közül, ha mást nem a pénz és személy forgalmat, mit e verseny teremt, nem is szólna a gyűlések és egyéb alkal­makról, melyek ma mind Szatmár forgalmát eme­lik, s nem szólva egy városra minden esetre nagy fontosságú azon erkölcsi tényezőről, hogy távoli idegenek ismerik meg falait. S gondol­junk végre arra az elkesei’edésre, amit e ver­seny nagyszár u érdekeltjénél egy merev, el­utasító magatartás eredményezett volna akkor, amidőn úgy a város, mint a vidék mindkét részről át van hatva az egymásra utaltság tudatától 8 ma mindkét részen állandóan egy nagyon fontos szempont játszik szerepet, hogy költ8Önö8 egyetértő magatartással legyen men­tül simább, mentül barátságosabb az érintke­zés s a közös érdekek körüli küzdelmek har­móniáját a hangulat ellentéte se rontsa meg. Szatmár nagyon jól tudja azt, hogy annak a vidéknek legnagyobb része őszinte meleg ér­deklődéssel ide gravitál s igy mindkét részen csak jóleső megnyugvást kelthet az a tudat, hogy e pénzügyi szempontból bagatell kérdés a helyzetre káros ellentéteket nem szíta. A város irányadói részéről e határozat mindenesetre higgadt, bölcs és tapintatos ve­zetésre mutat, mely hivatásának magaslatán a kicsinyes érdekek félretolásával szerez ér­vényt a nagyobb érdekeknek, a harmonikus együtt munkálkodásnak a közös czélért. YI, Országos Gazdakongresszus. A Gazdasági Egyesületek Országos Szö­vetsége a Magyar Gazdaszövetséggel együtte­sen, a pozsonyi kiállítás alkalmából a VI. or­szágos gazdakongresszust rendezi. 1. A kongresszus czélja: a közgazdasági élet aktuális kérdéseinek megvitatása, figyelem­mel az országrészi kivándorlási kongresszusok határozataira. 2. A kongresszus helye : Pozsony. A kongresszus ideje t 1902. év szeptember kó 8, 9 és 10. napja. 3. A kongresszus tagjai mindazok, a kik folyó évi augusztus hó 20-ig a kongresszusi irodánál (Budapest, Köztelek ut.cza 8.) jelentkez­nek s hat korona tagsági dijat az 0. M. G. E. pénztárába befizetnek. 4. A tagok névre szóló igazolványt kap­nak, mely a tanácskozásokban való részvételre, a vasúton kedvezményes utazásra és a kiállítá­son a kongresszusi napokon szabad belépésre jogosít. 5. A kongresszust a rendező-bizottság el­nöke nyitja meg s felhívja a tagokat a szer­vezkedésre. Az előadások tárgya és sorrendje, valamint előadói tekintetében az előzetesen megállapított programm az irányadó. 6. Az előadások tartama legfeljebb 40 perez ; minden felszólaló legfeljebb 10 perczet vehet igénybe. Ismételt felszólalásnak ugyanazon tárgynál csak rövid helyreigazítás czimen van helye. Zárszó joga csak a tárgyalt javaslatok előadóját illeti meg 7 A kongresszus szavazás esetén szótöbb- séggel határoz. A kongresszus sorrendje: Első nap (szeptember 8 ikán) a kongresszus összülést tart. Az összülés tárgyai: 1. D. e 9 órakor megnyitó ülés. Szervez­kedés. 2. Jelentés az országrészi kivándorlási kongresszusok működéséről. 3. Szövetkezeti mozgalom és gazda-szer­vezkedés. Második nap (szeptember 9-ikén) az osz­tályok parallel üléseket tartanak. Az osztályok ülése d. e. 9 és d. u. 3 óra­kor kezdődik. Az osztályok tárgyai. I. Birtokpolitikai-, adó- és hitelügyi osztály. 1. Birtokszerzés és birtokkonzerválás. 2. Gazdahitel fejlesztése. 3. Uzsoratörvény reformja. 4. Adóreform. II. Ipari és értékesítési osztály. 1. Gabnakereskedelem és tözsdereform. 2. Szövetkezeti értékesítés. 3. Mezőgazdasági (szesz és ezukor) ipar fejlesztése. III. Kivándorlási osztály. 1. A kivándorlás szabályozása. 2. A bevándorlás szabályozása. 3. Közigazgatás. Harmadik nap (szeptember 10-ikón d. e. 10 órakor. Záróülés. Tárgyai : 1. Az osztályok határozati javaslatának bejelentései, melyek fölött a kongresszus vita nélkül dönt. 2. Határozat a kongresszus határozatainak végrehajtása tárgyában. 3. Elnöki záró beszéd.

Next

/
Thumbnails
Contents