Szamos, 1902. július (34. évfolyam, 53-61. szám)

Gazdák Lapja, 1902-07-10 / 28. szám

Tudjuk pedig azt, hogy a szövetkezetek működése csakis nagyon körültekintő alaki- tás, gondos és feltétlenül önzetlen vezetés mellett felelhetnek meg valódi czéljuknak, ami­hez kiváló vezető egyéniségek szükségesek, kik nélkül a szövetkezet czélt téveszt, műkö­désébe a kapkodás, a kapzsiság fészkelheti be magát, amikor aztán nem hogy áldássá, de átkává lesz annak a népnek, amely jóhi­szeműségében nehezen összehordott filléreit koczkáztatja vagy veszíti el. Az anyagi veszteség mellett az ilyen ese­tek még azzal a káros következménynyel is bírnak, hogy a szövetkezetek iránti bizalmat rontják s igy a nép megmentésére szolgáló egyik leghasznosabb eszköz, mód alkalmazha- j tását nehezítik meg. De nemcsak a kellő körültekintés hiá­nyában elhibázott alakításoktól van okunk félni, de épen a szövetkezeti eszme iránt nyilvánuló kívánatos lelkesedé : lelkiismeretlen visszaélésekre is adhat alkalmat. Nem egy példát ismerünk erre már is hazánkban a szö­vetkezetek terjedésének rövid életében s pél­dák állanak előttünk, ahol egy-egy lelkiisme­retlen csaló a nép bizalmával visszaélt, s egész vidék előtt annyira gyűlöletessé tette a szövetkezetnek még eszmjét is, hogy évek múlva sem lehet ott ily irányban kísérletet tenni. Ezek a körülmények is játszottak közre,: midőn a Szatmármegyei Gazdasági Egyesü­let módot keresett arra, hogy a nép érdekeit kellőképen megvédje. A szomszéd vármegyék bevonásával megalakította Szatmár székhely- lyel az illető területeken működő és alakuló összes szövetkezetek szövetségét, melyben ma­gát a szövetség kerületéhez tartozó minden törvényhatóság, vármegyei gazdasági egyesü­let, szövetkezeti központ képviseltetheti, s me­lynek támogatását minden, bárminő irányban működő szövetkezet igénybe veheti. Az Északkeleti Vármegyei Szövetkeze­tek Szövetsége az egyes szövetkezetek min­den megterheltetése nélkül önálló szervezet­tel, önálló tisztviselővel működik s azonkívül is ily ügyekben szakavatott egyének közre­működését veszi igénybe, sőt e szövetséget a 98. XXIII. t.-czikk alapján alakult Országos Központi Hitelszövetkezet is megbízta képvi­selőségével. E szövetség már teljes működésben van s rövid működési ideje alatt is beigazolta, hogy nemes czélu feladatának magaslatán áll, tevékenységet fejt ki s a közbenjöttével ala­kult számos szözetkezet valamennyi kifogás­talanul működik s fejlődik. Kétségtelen, hogy e szövetség legjobban ismeri, legjobban képes mérlegelni működési területének helyi, illetve személyi viszonyait s hivatásánál fogva csakis oly szövetkezet ala­kítását segíti elő, mely a koczkáztatás nélküli helyes működés feltételeit birja. Ez a szövetség van tehát hivatva arra, hogy területén uj szövetkezetek alakításánál a viszonyokat mérlegelje s az alakítás mellett vagy ellen állást foglaljon, szóval a szövetke­zetek alakulását ellenőrizze. A szövetség ily irányban meg is tette a lépéseket s felkérte a működési területéhez tartozó vármegyék alispánjait, hogy ez ellen­őrző törekvésében támogassák. Reméljük, hogy szomszédos vármegyéink méltányolni fogják a körültekintő óvatosság szükségességét, a szövetség törekvését s oda fognak hatni, hogy területükön uj szövetkezet csakis az esetben alakulhasson, ha előzőleg a szövetség magának arról tájékozást szer­zett, az alakitást czélszerünek véli. s szövet­kezet alakítását csak olyan egyéneknek teszik lehetővé a községi elöljáróságok, kik a szö­vetséggel előzőleg érintkezésbe léptek, sőt, hogy a szövetség nevével is vissza ne élhesse­nek, a szövetség nevében is csak olyannak engedik az alakítást, ki a szövetség részéről történt kiküldetését Írással igazolja. Ezt az óvatosságot immár nagyon szük­ségesnek tartjuk, ha kiakarjuk kerülni a szö­vetkezések intézményével űzhető visszaélést s azt, hogy egyes szövetkezetek csak megindu­lásuk után véve észre a nehézségeket és akadályokat, legjobb esetben csendes felszá­molással szolgáltassanak adatokat a szövetke­zetek ellen küzdők mindinkább növekvő s mind hangosabb táborának. Felhívás tanfolyamok rendezésére. A nagyméltóságu földmivelésügyi m. k. mi­niszter ur felszólításához képest rövid idő alatt be kell adni a téli gazdasági tanfolyamok rende­zésére vonatkozó tervezetet. A tanfolyamok közül a f. évben legnagyobb súly a sokkal nagyobb j horderejű és maradandóbb eredményt biztositó házi ipari tanfolyamokra lesz fektetve s csak má-

Next

/
Thumbnails
Contents