Szamos, 1902. július (34. évfolyam, 53-61. szám)
1902-07-10 / 55. szám
Havas Miklóstól és zongorán Benkő Miksától igen hálás közönségre talált. Hangverseny után táncz volt. * Adófelszólamlási bizottság. Az adófel- szólamlási bizottság f. hó 14 ón kezdi el működését a vármegyei székház egyik termében. A felszólamlási bizottság tagjai : elnök Balogh Kálmán, tagjai a kincstár részéről Petróczy Fe- rencz és Kőszeghy Gyula, a vármegye részéről megválasztva: Baudisz Jenő, Szatmár város részéről : Makay Antal. * Orvosi műtét. F. hó 6-án Léber Antal városi föerdósz 2 éves és 2 hónapos lányán előzetes orvosi tanácskozásból kifolyólag dr. Vajay Imre egy életmentő műtétet végzett, a mely igen sikerült. A műtétnél resztvettek dr. Erdélyi Dénes és dr. Tanódi Márton. A gyermek szamárköhögósből kifolyólag mellhártya izzadmányba esett, teljesen el volt már gyengülve és semmi remény életben maradásához ; az operátió óta feltűnően jobban van. * Értesitő a szatmárnémeti IV. oszt. ev. ref. felsőbb leányiskola és az ezzel kapcsolatos el. iskoláról, az 1091—92. tanévről. Szerkesztette Demjónnó, Molnár Ilona igazgató. A most megjelent említett értesitő bevezetésül a tanítókat illető rendtartási szabályokat hozza. Az intézet első osztályába legalább 10 éves leányok vétetnek fel, kik az el. isk. IV-ik osztályát sikerrel végezték. Ennek hiányában felvételi vizsgálattal kötelesek előkészültsógüket igazolni. Ezért szept. 15-ig felvételi dij nem jár, — ennél később a dij 5 frt. Az internátusbán lakó növendékekért a nevelési és tartási dij évhar madi, esetleg havi 44 koronás részletekben előre fizetendő. Az iskolai óv története Dr. Farkas Antalnak és Hérmán Mihálynak kidőltét gyászolja. Az intézetnek összesen 141 növendéke volt. Az I. osztályban 25, a II. oszt.-ban 37, a III. oszt.-ban 38, a IV. oszt.-ban 25, a varróosztályban 12, a kapcsolatos elemiben 14. Ajta- nulmányi eredmény kielégítő s a növendékek magukviselete is megfelelő volt. Az intézetet meglátogották Dóczy Imre középisk. felügyelő és Berecz Antal, a felsőbb leányiskolák miniszteri biztosa s mindketten teljes megelégedésüket fejezték ki a tapasztaltak felett. Az értesitő többi részeiben az iskolai ünnepélyek, hangversenyek, majd az intézeti felügyelet, a tantestület, a tananyag és a tankönyvek vannak közölve. Az iskolai bennlakási helyiségek, az iskolai házi rendtartás és a jövő isk. évre vonatkozó tudnivalók előrebocsátása után végül a bennlakás föltételei vannak ismertetve. Az érdeklődőknek bővebb felvilágosítást szóval vagy Írásban készséggel ad az igazgató. * A kath. legényegylet julius hó 6-án tartotta meg nyári tánczmulatságát saját helyiségében. A mulatság a legsikerültebbek közé sorozható, Városunk intelligens közönsége közül úgy világi, mint egyházi részről számosán jelentek meg. A négyeseket mintegy 70—80 pár tánczolta. A megjelent közönség a legjobb hangulatban reggelig maradt együtt s egy kellemes éj emlékével hagyta el a mulatságot. A bevétel 260 korona, melyből a kiadásokat levonva, az egyesület javára mintegy 100 — 120 korona marad. Nem hagyhatjuk megemlitós nélkül Demkő János konyháját, ki a közönséget ízletes ételekkel és italokkal látta el. * Hivatalvizsgálat. Dr. Papolczy Gyula kir. táblai biró, elnök helyettes a múlt héten több napon át a szokásos hivatal vizsgálatot eszközölte a nagykárolyi kir. járásbiróságnál. * Uj egyetemi magántanár. A vall. és közokt. miniszter dr. Schönherr Gyula magyar nemzeti múzeumi könyvtárőrnek, aki vármegyénkbe, Nagy-Bányára való születésű, a budapesti m. kir. tudományegyetemen a XIV—XVI századi középkori magyar történelemből magántanárrá történt képesítését jóváhagyólag tudomásul vette és őt e minőségben megerősítette. * A pribrami bányász-akadémia hallgatói nagy kirándulásokat tettek az idén. Két heti tanulmányi kirándulás után Nagybányára jött Kasch igazgató-tanár, Ziegelheim (ki mint gyakornok Nagybányán is szolgált) és Kirschner tanár, továbbá 7 akadémikus. Julius hó 2-án d. e. 10 órakor érkeztek a vonattal s az ottani szaktisztviselők közül többen várták őket. A vendéglőben voltak elszállásolva s ebéd után a kereszthegyi zuzókat tekintették meg, hol a telepen magyaros vendégszeretettel fogadták és látták el őket. Este a ligetben térzene volt, a bányász-zenekar kitett magáért, gyönyörűen játszott. Este ismerkedési estély volt a Nagyszálló nyári helyiségében, melyen a város előkelőségei közül sokan vettek részt. Julius 3-án d. o. a veresvizi bányába szállottak alá a kirándulok s midőn a szabad levegőre jöttek, akkor a veresvizi bányamüvezetöség vendégei voltak 10 óraira. 3-án este tiszteletökre estély volt a díszteremben, mely igen szépen sikerült. * Rendőri hírek. F. évi junius hó 30 án a Petőfi-utczán egy drb. 10 filléres váltó elveszett. Ezen váltón az elfogadó Mikolics Etelka, kibocsátó Martos Béla és forgató Grünbaum Leopold volt. — Folyó évi julius hó 2-án Bi- derán László p.-daróczi lakos, kocsis egy drb. temetkezési-társulati könyvet elvesztett. — Folyó évi julius 2-án Eisen Ábrahám szatmári lakos egy darab zálogjegyet vesztett el, amelyben egy férfi vastag fekete köves és egy női fehér köves gyűrű van 20 koronára zálogba téve a Szatmári Gazdasági és Iparbank Részvénytársaság zálogintézetóbe. A zálogjegy állítólag folyó évi junius havábau jár le. (Értesítéseket a rendőrséghez kell adni.) * Időjárás. A szegedi időjós a következőket írja: Julius havának változási csomópontjai 12., 17., 20. és 28-ra esnek. A napok száraz és melegjellegüek, igy vagy száraz vagy meleg, a jelenleginek növekedése, vagy pedig erős zivatarok következnek be. A többi része a hónapnak az aratásra, cséplésre és fürdőzésre alkalmasnak ígérkezik, ha csak a napon eljövő változások nem módosítják ezt némileg, de egészben még is ezen jelleg marad meg. * A kit háromszor temettek el. Múlt év augusztus havában történt, hogy Felső-Verecz- kén Matola Jurkó ottani lakost udvarán halva találták. Felesége és ennek szeretője ellen merült fel a szörnyű gyanú, hogy eltették a férjet láb alól. Mire azonban e hir kiszivárgott, akkorra már Matola Jurkót eltemették, s a kiszállott bíróság őt már exhumáltatta s a felbonczolása után újból eltemették. A megbolygatott holttest azonban még most sem érte el végleges nyugalmát. Az történt ugyanis, hogy az igazságügyi orvosi tanács annak megállapithatása czéljából, vájjon Matola Jurkót megfojtották-e, vagy szivszélhüdés ölte meg, megkereste a kir. törvényszéket a holttest ujabbi kiásatása, s Budapestre küldése iránt, ami meg is történt, ahonnan aztán a napokban visszaküldték a hullát, melyet F.-Vereczkén most már harmadszor s remélhetőleg utoljára temettek el. * Kit ne érdekelne városunk igen szép és tanulságos múltja. Igazán nem szabadna hiányozni egy családból sem ezen kitűnő könyvnek, melyet valaki, ha nem is szatmári lakos, a kezébe vesz, nem tudja letenni anélkül, hogy el ne olvassa. A köny egy Szatmár városi cívis emlékiratait Szatmár város múltját öleleli fel 1790-től 1820-ig terjedelmes kiadásban. Kapható a „Szabadsajtó“ könyvnyomdában. Ára 1 kor. — Ugyanott kapható „A kis óvódás“ gyermek verses könyv 50 fillérért. * Sajáttermésü, nagy-lippai tisztán kezelt boromat Rákóczy-u. 9. szám alatt literenként 30 kr.-jával árusítom. Litteczky Endre. * A Horgany Pain-Expeller igazi népszerű háziszeré lett, mely számos családban már több mint 3 év öta mindig készletben van. Hátfájás, csipéfájdalom, fej fájás, köszvény, csúznál stb-nél a Horgony Pain-Expellerrel való bedörzsölések mindig fájdalomcsillapító hatást idéztek elő, sőt járvány kórnál minő: a kolera és hányóhas-folyás, az altestnek Pain-Expellerrel való bedörzsölése mindig igen hasznodnak bizonyult, Ezen kitűnő háziszer jó eredménynnyel használtatott az influenza ellen is és 80 fillér, 1 korona 40 f. és 2 k. árban a legtöbb gyógyszertárban kapható, de bevásárlás alkalmával mindig határozottau: „Richter-fél- Horgany Paiu-Expellert“ vagy „Richter-íéle Horgany-Liuie ment“-et tessék kérni és „Horgany* védjegyre figyelni. * A Kossutli-kerti kioszkban minden vasárnap és csütörtökön d. u. fél 5 órától Bunkó Yincze zenekara programmszerü hangversenyt tart. * Kihez vigyük az órát javítani? — A színházzal szemben levő mü-óráshoz, ki 80 krajczárért javít minden órát, lelkiismeretesen, egy évi jótállás mellett. Egy zseb óra üveget vagy mntatót csak 5 krajczárárt csinál és minden faj uj órákat tart raktáron bámulatos olcsó árakon. * Az óvári gyógyfürdő megnyitására vonatkozó hirdetésünkre felhívjuk a t. közönség figyelmét. Felelős szerkesztő: Dr, Hantz Jenő, Fődolgozótárs: Ferency János. Lap-kiadótulajdonos: Litteczky Endre. Nyilttór. * Budapesti elsőrangú pénzintézeteknél olcsó törlesztéses kölcsön kapható 600 koronától a legmagasabb összegig első- és második helyen, a legrövidebb idő alatt oly kedvezménynyel, hogy az adós elhalálozásával tartozása is megszűnik és az örökösök tiszta tehermentes birtokhoz jutnak. Felvilágosítást uyujt Neusclilosz Testvérek törvóuyszékiíeg bej. czég Szatmár, Árpád-utcza 20. irodájában, (telefon 16.) és ezenkívül minden kedden Fehérgyarmaton. Az „Ecsedi láp lecsapoló és Szamos balparti ár- mentesítő és belvizszabályozó társulatitól. 1461 — 1902. sz. Hirdetmény. áz £csedi táp lecsapoló és Szamos balparti ármentesitő is belvizszabályozó társulatnál rendszeresítve levő s elhalálozás folytán megüresedett pénztárnoki állásra pályázat hirdetletik. Ezen állással 2400 korona fizetés, 800 korona lakbér, kiküldetés esetén 6 korona napidij és 40 fillér kilométer pénz jár a társulat pénztárából. Felhivatnak pályázni kívánók, hogy sajátkezűig irt pályázati kérvényeiket, életkoruk, végzett tanulmányaik s eddigi működésűk igazolására szolgáló bizonyítványaik csatolása mellett a lentnevezett társulat igazgatóságához Nagy-Károlyba czimezve, 1902. julius lló 23-Ík napjáig benyújtsák, mivel a később érkező kérvények pályázatra nem bocsáj tatnak. A pályázati kérvények tekintetében a folyó év julius 25-én tartandó választmányi ülés fog határozni s a megválasztott az állást azonnal elfoglalni tartozik. Tartozik továbbá az állás elfoglalásával egyidejűleg 6000 korona biztosítékot letenni. Nagykároly, 1902. julius hó 4-én. Ecseöi-láp lecsapoló társulat,