Szamos, 1902. július (34. évfolyam, 53-61. szám)

1902-07-03 / 53. szám

XXXIV. évfolyam. Szatmár, 1902. csütörtök julius hó 3, 53-ik szám. SZAMOS Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE? Előfizetési ár: Bgész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor SZERKESZTŐSÉG es KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Egyes szám éra 20 fillér. Mindennemű dijak -zatmaron, a iap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Városi ovoda. A régi jó idők emléke gyanánt még mind e mai napig fennálló rozoga épület homlokán díszeleg e czikkecske czimeül hasz­nált, sokat mondó felirat: Városi ovoda. Ma már teljesen igazat hirdet a czég. Nemcsak azért városi ez intézet, mert e városban van, hanem azért, mert tényleg a város annak fentartója s birtokosa is. Régebben, — pár évvel ezelőtt, még nem egészen Így volt. Akkor a hivatalos város által évenkint nyújtott — különben elég tekintélyes összeg segélyével — egy, a város polgáraiból alakult bizottság gon­doskodott az ovoda fennállásáról s egy ilyen bizottság veté meg annak alapjait is még az 1858-ik esztendőben. Szépen elmondja azt az ovoda első 25 éves történetének az Írója, hogy a gyer­mek-gondozás s nevelés eszméje bár mint­egy veleszületett az emberiséggel, mégis századok, sőt ezredéveknek kellett letűnni mig elvégre kezdett megvalósíttatni a gya­korlatban is. Idegen országok példája után nálunk Magyarországon a múlt század ele­jén létesültek az első gyermek-menhelyek s az, hogy itt Szatmáron már az 1858-ik esz­tendőben szintén felállittatik egy — tekintve nemzetünknek a szellemi élet más mezőin történő s épen ez időkre eső forrongását, alakulását s fejlődéséi: az akkori vezető fér­fiak soha el nem múló dicséretét hirdeti. Nem ment könnyen a megalakítás, de még nehezebben ment a lentartás. Nehéz viszonyaink között nem jelentkezhettek nagy alapítók, azon fillérekkel kellett hát meg­elégedni s azokkal kellett még a jövendő­nek is alapot vetni, melyek kisebb adomá­nyokból, mulatságok tartásából csak gyéren és lassan csepegtek. A kitartó buzgólkodás- nak azonban igy is meg lett az óhajtott eredménye, mert az ovoda az akkori idők kívánalmaihoz képest eléggé felszerelt álla­potban s arra való, képzett óvók vezetése mellett teljesité feladatát ápolta, nevelte a város zsenge csemetéit. Az idő kerekei azonban az 1858-ik esz­tendőtől számitva, nagyot haladtak s igy nem csoda, hogy az előre haladott kor fo­kozott kívánalmainak ez intézmény hova­tovább erőtelen lett fnegfelelni. Különösen — eredetileg sem erre a czélra épített régi, elavult, lesüppedt helyiségei ellen emelked­tek az utóbbi időkben mind hangosabb pa­naszok úgy a szülők, mint főképen a város egészségügyi hatóságának feje: a főorvos részéről. A panaszok teljesen jogosultak is vol­tak. Csakugyan aggodalom foghatott el bár­kit is, ha alkalmat vett olykor-olykor ma­gának arra, hogy betekintsen — kivált téli időben — e gyenge gyermeksereg úgyne­vezett menhelyébe s bizonnyára az a gon­dolat támadt benne a látottak felett, hogy itt amennyire fejlődhetnek a gyermekek lé­lekben, szellemi tehetségeikben, annyiban, vagy talán még fokozottabb arányban fogy­nak, sorvadnak testi lejlődésükben. A legtöbbször százon felüli számban egybesereglest gyermek-csoport a rendelke­zés alatt álló két szobácskábán úgy hem­zsegett, mint a méh a köpüben. Ülőhely a pihenésre csak felváltva jutott szegénykék­nek. Levegőjük, a mi abból juthatott is szű­kén egynek-egynek, megtertőzött volt s e mellett a világosságból is gyéren jutott ne­kik, mert a régi leszállt épület folyosója el­fogta még azt a kis napsugárkát is, mely a börtönrendszerü kis ablakokon bekiván- kozott a kicsiny foglyok lelvidámitására. Szomorúan szemlélte mindezeket az ovoda elöljárósága is, annál szomorúbban, mert anyagi erőinek hiányában nem állott hatalmában a bajokon segíteni. Ilyen körülmények között támadt a ve­zetőség kebelében az a gondolat, hogy az ovodát, minden meglevő alapjaival egyetem­ben — további lenntartás s fejlesztés vé­gett — átadja a városnak, melynek eddig Majd, ha elbúcsúzunk... Majd, ha elbúcsúzunk és te elmégy messze Csendes kis faludba, S egy szép holdas estén kis ablakod előtt Suttog a fa lombja, Akkor gondolj reám, lelkem fog ott járni Kóbor szellöképen, Az susog tehozzád a falombok közül S regél néked szépen . . . Hallgasd meg, mit regél... el fogja mondani, Hogy sir szivem, lelkem, Mióta elmentél, mióta elhagytál, Édes szép szerelmem, Hogy oly árva vagyok, mint magános levél, Mely lehull a földre . . . Folyton rád gondolok .. . nem feledlek, óh mert Szeretlek örökre. És ha megértetted, mit suttog a falomb Beszélj ki az éjbe’ . . . Vagy ird üzeneted én édes szerelmem írd egy falevélre, Az a kóbor szellő, azt a falevelet Nékem majd elhozza, Ne legyen sok rajta, annyit irj, hogy reám Te is gondolsz néha. Lengyel Béla. A zöld papagály. — Irta: Zsoldos László. — Gyertyám, a 8-as számú stearin, miután gyöngéden megpiszkáltam a kanóczát, mo­solyogva pislantott rám a lángjával. Ránéztem. Micsoda kérdései vannak ennek ? Megvallom, első pillanatban azt akartam neki felelni: — Mi közöd hozzá ? — hanem ahogy lát­tam a hegyes kis lángnyelvét, eszembe jutott, hogy hiszen mi régi jó barátok, vagy micsodák volnánk és egyszerűen megmondtam neki a valóságot: — Megveszem a zöld papagályt; igenis. Az imént tudniillik, a mint éppen az ő bodros baba-fejét rajzolgattam a papirosra, me­lyen már egy fóltuczat szakasztott olyan fej volt össze-vissza rajzolgatva, lábujjhegyen be­lépett hozzám buba és a nélkül, hogy észre vettem volna, hogy valaki jár a szobámban, sima kis tenyerével hirtelen befogta a szeme­met. S mialatt egy félperczig rajtam marasz- totta hízelgő hangon suttogta a fülembe : — Fiú, tudod e, hogy holnap van a szüle- letésem napja? — Tudom; Isten éltessen! De vedd le a kezed a szememről. Buba rá sem bederitett. — Mive! lepsz meg, fiú ? — Semmivel — válaszoltam derülten. — De ajánlom, hogy vedd le a kezed a szemem­ről, mert akkor . . . — Mert én meg csupán akkor veszem le a kezem, ha veszel nekem egy szép zöld pa- pagályt. — Ohó! — Olyant, a melyik mindenfélét beszél ; tudod ? S azt is mondja, hogy . . . — Szó sincs róla barátocskám! — vágtam közbe nevetve, de határozott hangon. — Szó sincs róla! De eressz már el! Buba levette homlokomról a tenyerét s a mint megfordultam a széken, tágra nyitott sze- mekekel állott előttem. — Na , . .-- Hiába, hiába! Nem papagály ! — Komolyan mondod ? — Komolyan . . . De ki sem mondtam egészen a szót, ha­nem ijedten kaptam meg a „királykisasszony“ kezét. — Csak nem sir»z, Buba ? Ej, kis bohó. Hát olyan nagyon . . . ? S mert kedves kis arczán csakugyan ko­molyan és visszavonhatatlanul pörögtek a könj'- cseppek, (mint nyirkos falon a viz) egyszeriben megbántam, hogy nem akartam megvenni a beszélő, zöld papagályt. Istenem, oly nyomasztó Tényleg csak INGÜK JÓZSEF zati ezikkeket és katonai fölszereléseket. szabó üzletében szerezhetjük be hazai és angol gyártmányú gyapjú- szövetből készült legjobb szabású tavaszi felöltőinket, és öltönyeinket. Hol papi öltönyök és reverendák a legszebb kivitelben készülnek. — Ké­szít _sikkesszabásu egyenruhákat; raktáron tart mindennemű egyenruhá- Szatmár, Deák-tér. (Városház-épület.) --------------

Next

/
Thumbnails
Contents