Szamos, 1902. április (34. évfolyam, 27-34. szám)
1902-04-27 / 34. szám
XXXIV. évfolyam. Szatmár, 1902. vasárnap április áo 27. 34 ik szám. SZAMOS Vegyes taríaimu lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. Á I". "1' i \ A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedérre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű dijak fczatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Polgármester választás. (H.) E tárgyban minden kommentár nélkül már néhány czikk jelent meg lapunkban, miknek készséggel adtunk helyet, mert azon elvi álláspontunkkal, hogy Pap Géza legyen a polgármester, egyik közlemény sem ellenkezett. Hasonló vélemény tűnik ki többi laptársaink állásfoglalásából is, kivé- vén a „Szatmár és Vidéké“-t, mely az állítólagos közvéleményre támaszkodva Pap Gézát a polgármesteri székben nem óhajtja. Az ellen, ha egy laptársunk más álláspontot foglal el valamely kérdésben, semmi szavunk sem lehet még akkor sem, ha álláspontját az u. n. közvélemény köpenyébe öltözteti is. Mert, amint a jelen eset is mutatja, mindazok, kik a szóban forgó czikket olvasták, azonnal tisztában voltak, hogy miféle közvélemény értendő itt. Czikkiró maga is tudja, milyen erős az ellenkező tábor, hisz ő maga Írja, hogy egyelőre czélja nem nem is egyéb, minthogy kifejezést adjon az ellenkező véleménynek is. Mind ennek daczára azt hangoztatja, hogy a közvélemény másként látja a tényeket, mint a hogy mi látjuk. Ha itt megáll a czikkiró, külön álláspontjára egy betűvel sem reflektáltunk volna. De tovább megy s nyilván korteskedés czéljábói, minden reális alap nélkül, tehát általánosságban olyan támadást intéz Pap Géza, főjegyző személye ellen, a minőt az elkeseredett korteshangulatnak sem lehet minden szó nélkül beszámítani. Hogy egyébképen túlságos súlyt e támadásokra egyáltalán nem kell helyezni, az magából a czikkbő! is kitűnik. A vád súlypontja ugyanis a czikk következő kijelentésén alapszik : „Nagyon sokan azt mondják, hogy Pap Géza kárára volt a városnak. Egyáltalán nem látják benne azt, hogy cselekedeteiben a közérdek vezérelné, e nélkül pedig csakugyan nem lehet kvalifikálva a polgár- mesteri állásra,“ Tehát: „azt mondják...11 Kik mondják? Én mondom? Te mondod? ő mondja? — Sem én, sem te, sem ő, hanem mindenki. Vagy a mint fentebb volt jelezve: az u. n. közvélemény. Egyébként izelintőnek a támadó czikk a Papp Géza személyét igy mutatja be: „Azt aláírja mindenki, hogy van éles esze, ismeri az ügyeket és hogy energikus ember, de itt aztán pont következik.“ Mert, mint odább mondja: nem a közérdeket szolgálta. Bárki, a ki e vádnak jól a szeme közé néz, mindjárt tisztában lehet, hogy az ilyen okoskodás, melyre e vád van építve, leg• fennebb egy kis ellenhangulat keltésére való, de következtetésében nyakatekert kinos vergődése az észnek, hogy a meg nem tagadható [elismerésből egy szallo-mortáléval a kortes ezétnak megfelelő személyi gáncs és ellenszenv gödrébe ugorjék. Fenti kijelentés ugyanis megengedi, hogy Pap Géza éles észszel, energikusan és nauy ügyismerettel jár el, de azért: nem a közérdeket szolgálta. Hát milyen minőségében értékesítette Pap Géza éles eszét, energiáját és űgyisme- retetét? Talán hivatalán kívül éles eszü, energikus és ügyismerő ? Ha hivatali tisztén kívül ilyen az egyénisége: mit tartoznak e tulajdonok a közügyhez? — Ila pedig annak körén belül tanúsította e tulajdonokat : nem vette észre a czikkiró, hogy épen ezek a vonások azok, melyek egy város közügyeinek vezetésére az alapfeltételek? Hogy pedig e tulajdonok a közügy szolgálatában váltak ismeretesekké, annak legnagyobb bizonyitéka az, hogy Pap Géza, főjegyző, volt egyik legbuzgóbb, legodaadóbb munkatársa elhunyt polgármesterünknek, kinek működése, mint a szóban forgó lap Ki hitte volna! — Irta: Szilágyi Ivor. — Temérdek betűsoron siklott már át szemem. Évekkel ezelőtt alig olvastam el figyelmesen olyan könyvet, mely a szerelem magasztos, hogy is fejezzem csak ki magam — ? . . . fogalmával telítve nem volt. Ugyanis akkor voltam javakorabeli — szerelmes magam is! Tehát, ha nem is tényleg, csak elméletileg — megszámlálhatatlan akadályon buktam igy át, melyeket a szerelem elé görditettek átkozott kezek. Szerelmes lévén, minden olyan kezet, mely e megmagyarázhatatlan érzés ellen munkált, átkozottnak tartottam. Meglehetősen tisztában vagyok tehát avval, hogy milyen utonállói vannak a szerelem országutjának. Nem irthattam ösvényt, mert nagyon sokan járnak rajta és mégis elférnek kényelmesen. Néha egymás mellett többen. Az alábbi történethez hasonlót soha sem olvastam, soha sem hallottam. Ez az eset nem költött. A sétatér fái alatt pajkos, enyhe tavaszi szellő kaczérkodott a szalmaburkoktól csak pár nap előtt megszabadított rózsatövekkel. A félig még álmukban szendergő, rügytelen ágak édes érzéstől remegtek meg. A feltámadás, az élet lüktetése mindenütt. A már zöld, dús pázsit fölött mintegy kedvtelve czikázott a napsugár. Az apró kavicscsal beszórt utakon még nem igen sétáltak a boldog és boldogtalan párok. A gyermekkocsik kereke nem hagyott még nyomott sehol. E keskeny vágány mellett rendesen egy nem épen kicsi czipő nyoma látható. Nevezhetjük nyugodt lélekkel és az igazság teljes tudatában bakkancs nyomnak. Elvégre a szegény dadák is unalmasnak találják az időt, ha egyedül vannak. Éppen úgy, mint más halandó. Ez alól a dadák — már a legelemibb életbölcselet is könnyebb áttekintés czéljábói két különálló rendbe osztja őket — egyike sem tesz kivételt. Halmai Ferencz, a költő, ki az egyik pádon ült, nem unta magát, bár teljesen egyedül volt. Különben ő már nem tartozik a kalandorok közé, mert ime most is a halhatatlanságról álmodozott talán. Nagyon el volt merülve gondolataiba. Szeme révedezve tekintett folyton egy pontra. Talán azt a helyet nézte, melyen majdan idők múltán az ő szobra fog állani. Mióta az első költőnek emléket állítottak, azóta mindenki, a ki verset ir, arról ábrándozik. A tapasztalat bizonyítja, hogy némelyiknek vágya teljesült is. Nem, Halmai Ferenczet nem ez a gondolat foglalkoztatta. Ő nem is törődött a jövővel ebben a tekintetben és ebből a szempontól. Ö nem volt más, csak szerelmes, ebből kifolyólag természetszerűen verseket irt és igy — no de nem csatlakozunk a nagy német költő állításához ... 1 Halmai azért nem unatkozott, mert lázas izgatottságban várakozott egy kedves, babaarezu, szőke szép leányra. Ilyenkor messze elkerüli az embert az a szürke valami, a mit unalomnak nevezünk. Szegény költő, még verset sem tudott Írni, annyira remegett a keze, dobogott a szive. Pedig már régen túl volt az első légyotton Isten tudja már hányadik lesz ez. És mégis — mégis. Halmai különben is ideges természetű ember volt, de ily esetben az ő helyében a szerelem legbátrabb katonájának is nagy erőfeszitésébe kerülne zavarát elpalástolni. Ugyanis akkor akarta költőnk imádott Juliskájától az első csókot lopni. A másodikat már kapja az ember. Talán az ostrom módozatait forgatta, fontolgatta magában. Egyszerre megpillantotta azt, a kit várt. Elébe sietett és a szokásos köszöntések után, melyek ma szívélyesebbek voltak és melegebbek, mint rendesen, Halmai karjába kapaszkodott Juliska és úgy haladtak tovább. Abból, hogy mit beszélgettek, egy félóra múlva a költő semmit sem tudott. De hát ez természetes is. A fő az, hogy ügyesen addig terelgették a beszélgetést, a mikor már az érzéseket is meg lehet szólaltatni a másik szivében. Ez nem szabó üzletében szerezhetjük be hazai és angol gyártmányúi gyapjúszövetből készült legjobb szabású tavaszi felöltőinket, és öltönyeinket. Hol papi öltönyök és reverendák a legszebb kivitelben készülnek. — Készít sikkesszabásu egyenruhákat; raktáron tart mindennemű egyenruházati czikkeket és katonai fölszereléseket. Szatmár, Deák-tér. (Városház-épület.) ....... ■■ ■ ■»—— Té nyleg csak i
