Szamos, 1902. február (34. évfolyam, 10-17. szám)

1902-02-09 / 12. szám

egyházak továbbra is fentarthatják iskolái­kat, ha akarják s ha van hozzá erejök. Ál­lamosításról csak akkor lehet szó, ha vala melyik egyház szerződés szerint átadja is­koláit az államnak s ezzel lemond iskola- íentartási jogáról. A város és az állam kö­zött létrejött szerződés egészen más külön ügylet, mely nem érinti jogilag az egyhá­zakat, tehát ebből nem lehet következtetést vonni a felsőbb leányiskola államosítására nézve. Az állam megteheti, hogy ha elemi iskolákat állít, állíthat löl polgári leányisko lát is Szatmáron. Ez esetben majd akkor gondoskodunk lelsőbb ieányiskolánk sorsa felől. Tanitónőképezdét azonban az állam nagyon hosszú ideig nem fog állítani sehol az országban, épen most jelentette ki a mi­niszter egy körira'ában. Jegyezzük meg még azt is, hogy in­tézetünk segélyezése iránt megtettük a kellő lépeseket a minisztériumnál, ámde a minisz­ter ur kijelentette, hogy felekezeti közép leányiskoláknak segélyt nem adhat, mert arra törvényes felhatalmazást csakis a tör­vényhozás adhatna neki. így állván a dolog, nekünk kötelessé­günk anyagilag is úgy megszervezni ez in­tézetet, hogy az az igényeknek minden irányban megfeleljen. És ezt akarjuk is, tesz- szük is Törekvésünkhöz a sajtó jó akara­tát kérjük és várjuk. Nincs könnyebb, mint egy intézet jó hírnevére árnyat vetni, mint a taníttató vidéki szüléket földrengéssel ré- mitgetni, de ez nem lehet hivatása a sajtó­nak, mely szintén a közművelődést szol­gálja. Mi egyfelől megteszünk minden le­hetőt az intézet erősbitésére, a sajtó más­felől álhitekkel félrevezeti a közönséget és ártani akar egy iskolának, mely nem a ha­nyatlás, hanem a fokozatos fejlődés utján van s mely népesebb nem volt soha mint épen az utóbbi években. Ha méltánylást nem, de legalább igaz­ságot várunk mindenkitől, főkép a helyi saj­tótól. Biki Károly esperes, az intézet ig. tanácsosa. A kisbirtokosok és a kisbirtok hiteléről A kisbirtokos és a kisbirtok hitelét vagy kényelem szeretetből, vagy tudatlanságból, vagy felületes vizsgálódás eredményeképpen igen so­kan összezavarják. A nagy közönséget e tekin­tetben nagyrészt a napilapok közgazdasági ro­vatvezetői befolyásolják s így elhitették azt, hogy e két fogalom ugyauegy. Ebből a téves hitből keletkeztek és keletkeznek aztán azok a zavaros fogalmak és óriási károk, melyeket ma már mindenki, a ki gondolkozik, nyugodtan megállapithat. Mikor az 1893. évi XXXIII. t.-cz. alapján az Országos Központi Hitelszövetkezetet meg­alakították, mindenki nagy reményekkel nézett elébe és azok. kik ezt az alkotást agy fogták fel, hogy azt a kisbirtokosok személyes hitele kielégítése forrásául alapították, nem is csa­latkozhattak benne, mert erre a czélra kitünően bevált, fejlődésképes, áldás jön a nyomába és tényleg hézagpótló intézménynek bizonyult. Egyetlen egy kifogást lehetne ez alapítás ellen tenni és ez az, hogy már ma is mikor még csak 1500 hitelszövetkezet ügyeit kell a központban adminisztrálni, hitellel ellátni, a központi vezetés egy kissé nehézkes és lassú. Ezen az állapoton, ha még ma Dem is, de nem sokára okvetlen változtatni kell. Csak hozzávetőleges kimutatást teszek és ki fog tűnni, hogy milyen óriásu méretű munka feldolgozása vár az Országos Központra. Ma az 1500 szövetkezet mindenikére át lag számítsunk 300 tagot, ez 450,000 tag ; szá­mítsuk, hogy ezek egyharmada hiteligénynyel lép föl, — ez már — 150,000 hitelügylet teljes lebonyolítása. Jóval nagyobb számban, mint Magyarország akármelyik pénzintézetének ösz- szes ügyei. Igaz, hogy az összeg nem múlja felül az ötven millió koronát, mert nagyrósze ezeknek apró kölcsön ügylet és épen mert kis és nem kerek összegről van szó, a kamat kiszá­mítása is sokkal nehézkesebb, mint egy nagy pénzintézeté. A fejlődés meghozza a föltétlenül szüksé­ges deczentralizácziót, hogy csakis a legfőbb vezetés maradjon meg a mai Országos Központ kezében. A kisbirtok hitelének kérdésében alig tör­tént valami. A mi történt, az is több kárt, mint hasznot okozott. A kisbirtok hitelének járadék-szerüen kell lennie és a járadék nem múlhatja felül a kisbirtok évi jövedékét. Ha a kisbirtok méltányos hitelét uzsorás kamatra vett pénzzel és nőm járadókszerü kölcsönnel elégítik ki, — a mint ma rendszerint történik — úgy az értelmesebb kisbirtokost, hogy föld­jét megtarthassa, rablógazdaságra kényszerítik, hogy a föld hozadóka az uzsorás kamatot be­hozza. Ez azonban előbb-utóbb a föld kimerü­lésére vezet és bár lassabb tempóban, de mé­gis a jómódú óz józanul gazdálkodó kisbirtokos kisbirtoka az adósságokba elúszik. Csakhogy ekkor már a hitelező is egy kizsarolt birtokhoz jut, melyet vagy megtart magának, vagy hi­telbe eladva becsap vele egy jóhiszemű adós­ságmentes földmivest, a ki többi birtokának hozadékából törlesztgeti e terhes tartozást és ugynabba a hinárba jut, — ez már igazán ön- önbibájáu kívül — melyből elődje teljes va­gyoni romlása árán kimenekült. Mondhatom, szép menekülés. E fenti kép azonban a munkabíró, a föld hozadékát kifosztó föld míves emberesorsát áb­rázolja. A hitellel bánni nem tudó ősei nyomán egyszerű eszközökkel gazdálkodó kisebb intelli- gencziáju kisbirtokos kisbirtoka két három óv alatt már a hitelező kezében van. így kerül a földmives birtoka uzsorás kézbe, igy lesz a jó magyar parasztból elzüllött munkás, igy nézzük mindnyájan összetett kézzel, hogy a talajt a | földmives lába .alól ki lehessen vonni és még 1 csodálkozunk, hogy ha az állam törvényei ál­tal támogatott módon koldusbotra juttatva, a vándorbotot veszik kezükbe és jobb hazát ke­resnek. Ütött, a tizenkettedik óra ! Most már vagy tenni kell valamit, v&gy összetett kézzel kell néznünk, hogy turbulens czellengők a városok széleit elfoglalják és a közbiztonságot veszé­lyeztessék. Támogatnunk kell a kifosztott és nyomorba jutott elemet kivándorlásában, avagy a megindult veszélyes irány elé gátat vetni és gyorsan, de nagyon gyorsan a hatályos orvos­szerekkel előállani és a gyógyítást megkezdeni. Az orvosság módjáról is akarok egy pár szót szóllani. A kisbirtokos hitelének fokozottabb mér­tékben leendő gyakorlására buzdítandó az Or­szágos Központi Hitelszövetkezet és esetleg a kormány vagy országgyűlés által lelszóllitandó, hogy fokozottabb mérvben alapítson hitelszö­vetkezeteket. Jó vessen, menessen, járasson szakértő ta­nítókat országszerte ; alapítsa a szövetkezeteket tömegesen; vegye kezelése alá az elzüllésnók indult nagy tömeget és menjse meg még ha zánknak azt az értékes munkaerejét, a mi még ma megmenthető, mert csak akkor tett az Or­szágos Központi Hitelszövetkezet kötelességó- mindenben eleget, ha e munkát teljes erejóv el kezébe veszi és azt diadalra is viszi. A kisbirtok hitelére még nincsen meg a megfelelő szervezetünk. Annak épen olyan kis egyedek részéről is hozzáfórhetőnek kell lennie, mint az Országos Központi Hitelszövetkezet­nek. A kölcsön nagyságának értéke relativ, a kölcsönkérő vagyoni viszonyaival áll arányban. Egy dúsgazdag birtokosnak egy pár százezer koronás kölcsön — nem nagy kölcsön; egy száz koronás kölcsöp nekem szintén nem nagy kölcsön, — de egy, két, három holdas kisbir- tokra egy száz koronás kölcsön már elég nagy kölcsön. ügy kell tehát ezt a még nem levő in­vasta : „Darnó Klára urhölgyet ma vezette ol­tár elé Mártonfalvi Béla törvszéki biró Sze­geden. Egykedvűen szivarozott tovább és igyeke- kezett megnyugtatni lelkének megzavart egyen­súlyát. Eh, mit is bánom ón, igazán nem érdé mes érte egy napig sem búsulni. Ebből is vilá­gos, hogy soh’se szeretett; de mit is törődöm vele. S aszal hozzá látott, hogy a napi postá­val jött leveleket átnézze. Mindjárt elsőben egy aranyos szegélyű meghivó ötlött szemébe. Más­kor ilyesmit olvasatlanul dobott félre, de most figyelemmel olvasta végig. Kováts Andor házi­bált rendez. Elmegyek! Igaz, hogy már egy éve, hogy úgy élek, mint valami vén medve, no de, majd csak bele jövök valahogy. Kováts Adél elég csinos leány. Elment és oly jól ta­lálta magát az Adél társaságában, hogy egy hót múlva már ismét Kovátsóknál találjuk a bána­tos Berkes Dezsőt. Adél nem volt valami csá­bitó szépség, hanem olyan egyszerű, ártatlan, üde lanyka, minő a főváros légkörében igazán ritkaság. Berkes Dezső sebzett szivét édes me­legséggel töltötte el Adél természetes, ifjú bája. A csinos barna lányka teljesen hozzá illett a szőke fürtü, athlóta termetű Berkes Dezsőhöz. A két ifjú szív megérezte együvétartozását s ennek következménye lett egy második hymen- hir Az esküvő megtörtént, s higyjék el, kérem, hogy boldogabb házastársakat ritkán lehet látni, mint ők voltak. De nem csak pár évig, hanem időtlen-időkig tartó boldogság volt az övék, illetve még ma is. Eg3retlen kis fiukban szivüknek minden álma meg volt valósulva. Teltek az évek. A kis Berkes Andor már érettségis ifjú lett s az orvosi pályára lépett. Midőn pedig néhány óv múltán az orvosi tudo­mányok tudorává avatták, a szülők boldogsága tetőpontra hágott és szivük az örömtől majd szótrepedt. Nemsokára dr. Berkes Andort meghívták egy tátraalji kis fürdőbe a szezonra orvosnak. Örömmel el is ment. Már javában folyt a szezon, midőn az unatkozó asszonynépsóg egy szép nyári reggelen a gyógyforrásnál egyébről sem beszélt, mint az uj vendégekről. Vígan ílirteltek s az arra menő szép doktort — mert Berkes Andort úgy nevezték maguk kö­zött — ezt a czimet meg is érdemelte szép deli termetéért, érdekes barna arczáért s a még ér- dekesebbb körszakáláért: elfogták egy kis friss- hirre. — Látta már az uj vendégeket, doktorka ? — kérdó tőle egy pergő nyelvű, sápadt asszonyka. — No, mondhatom pompás kis beteg az a szőke szépség. Még a mamája is javakorabeli Azt mondják, törvényszéki elnök a férje. No, doktorka fel a vitorlákat ! Csengő kaczaj kisérte a kis hamis meg- jegy zéseit s az asszonyok vidáman néztek a távozó szép doktor után. Ez a láz azonban kétszeres erővel ragadta magával a fürdőző ifjakat. Valóságos dics-hym- nuszokat zengedeztek az uj vendég tiszteletére s mindegyik esküdözött, hogy bizony még ezu­tán lesz itt csak élet A délutáni sétánál megjelent a két hölgy. Mártonfalvi Béláné és leánya a bájos Vilma volt az uj vendég. A lányka körülbelül tizen- nj’olcz éves lehetett, gyönyörű termete és dús aranyszőke haja, igazán nem mindennapi jelen­séggé tették. Arcza olyan volt, mint a tejbe mártott piros rózsa, két nagy türkisz szeme föl­ért a legragyogóbb drága kincsesei. Nem csoda tehát a nagy érdeklődés személye iránt. A lo­vagok egész raja vette körül, szívesen vállal­kozva a hordár szerepére sétái alkalmával. Berkes Andor, mikor meglátta Vilmát, mintha a szivébe markoltak volna s körülbelül ezeket gondolta: Vagy ez, vagy senki soha ! Vilma pedig, mikor először nyujtá kezét barátságos kézszoritásra, viszont igy gondolko­zott : Ez Ő, ez Ö! Ilyen hatás alatt azt hinnék, kedves olva­sóim, hogy a bonyodalom rohamosan közeledett a természetes megoldás stádiumába. Csalódnak ! Már három hete, hogy Vilmáék fűrdőztek s a szép doktorral alig találkozott párszor a lányka. Végre sikerült szivük hő vágya. A fiatal emberek kirándulást rendeztek bizonyos csonka sziklához, honnét a kilátás igen szép. Vilmát egy sereg gavallér kisérte a doktor is köztük volt, de nem férkőzhetett sehogysem imádottja közelébe a sok széptevő miatt.

Next

/
Thumbnails
Contents