Szamos, 1902. január (34. évfolyam, 1-9. szám)
1902-01-30 / 9. szám
tál, főként pedig a gyermekek által szigorúan kerülendő! 3. Azon családból, hol ilyen betegülés van, az egészséges gyermekeknek, habár elkülönítés czéljából is, más olv családhoz való átvitele, hol gyermekek vannak, határozottan tiltatik ! 4. Tilos a heveny fertőző betegségben megbetegedett, vagy abbau elhalt gyermekek ruházatát, ágyneműjét, vagy játékszereit stb. elárusítani, vagy elajándékozni ; legczélszerübb azokat teljesen megsemmisíteni, vagy legalább erős carbol-oldattal behatóan fertőtlenítve szel- lős padlásra félretenni. 5. A vörhenyben megbe- tegülteket az orvosokhoz vinni nem szabad, hanem az orvos hivandó el a beteghez. 6. A ragályos betegségben megbetegült tanulónak sem testvérét, sem szobatársát, a beteg teljes felgyógyulta és a ruházat beható fertőtlenitése előtt a tanórákra engedni nem szabad. 7 . Nehogy pedig, mindezen óvintézkedések daczára is, a beteglátogotás és igy a ragályos betegség tovahurczolása megtörténjék, a fertőzött lakás elé egy őr fog állíttatni, kinek kötelessége lesz arra szigorúan folyton felügyelni, hogy a lakásba tartozókon és az orvoson kívül más be ne jusson. 8. Á beteg a lakásban teljesen elkülönítve ápolandó, ott azonban, hol ez kivihető nem lenne a hely szűke miatt, a beteg elkülönített ápolás végett a járvány-kórházba szállit- tatik ; úgyszintén azon beteg is, kinek környezete a 7. pont alatt körülírt óvintézkedést be nem tartva, a beteg lakásba idegen látogatást megenged, illetve a lakáshoz nem tartozó egyéneket bármi ok, vagy ürőgy alatt is bebocsát. 9. A fertőzött lakásba tartozók a lakást csak szükség esetén hagyhatják el és akkor is a nyilvános helyeket, összejöveteleket kerülni tartoznak. 10. Az orvos által megállapított ragályos betegség megszűntével az összes fehér- nemüek, ruhák, ágybeliek, bútorok és végre az egész lakás hatósági fertőtlenítő egyének által fognak fertőtienittetni. 11. Mindazok, kik ezen óvintézkedések valamelyike ellen vétenek, vagy a kik hasonló gyanús megbetegülések alkalmával orvost hivni elmulasztanak, a törvény szigorával fognak sujtatni. 12. A heveny ragályos bántalommal netán elhalt egyének temetése le hetö csendben, és minden csoportosulás, de különösen gyermekek közbejötté mellőzésével, szí goru felügyelet mellett hajtandó végre. Pap Géza, h polgármester. * A Szatmárnémeti Népbank részvénytársaság f. hó ‘26-án d. e. 10 órakor tartotta évi rendes közgyűlését saját helyiségében. Az érdeklődők száma az eddigi közgyűlésekhez hasonlítva, csekély volt, ami annak tulajdonítható, hogy a részvényesek még nem szokták meg az ez évben életbe léptetett azon szabályzatot, mely szerint a közgyűlésen szavazati joggal csak azon részvényesek bírnak - i1: részvényeiket a közgyűlést megelőző nap d. u. 5 óráig az intézet pénztáránál letétbe helyezték. A közgyűlést az intézet elnöke, U r a y Géza nyitotta meg. Az igazgatóság által a közgyűlés elé terjesztett zárszámadásokat, nyeremény felosztását a közgyűlés elfogadta és jóváhagyta. Egyhangúlag megválasztotta a közgyűlés azon igazgatósági tagokat újból, kik az 1899. évi közgyűlésen voltak megválasztva és pedig dr. Harcsár Gézát, Helmeczy Józsefet, Uray Gás párt és Wallon Edét. Az elnök záró szavai után a közgyűlés véget ért. Az intézet február 15-től rószvónyenkint 24 koronát fizet. * A szatmári gazdasági és iparbank vasárnap délelőtt tartotta meg YII-ik évi rendes közgyűlését Ináncsy Károly elnöklete alatt. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta az igazga- gatóság által előterjesztett jelentést, úgyszintén megállapította és helybenhagyta a jelentés kapcsán beterjesztett mérleget, és nyereség-veszteség számlát. A felügyelő bizottság jelentése után pedig, mely az intézet ügyvezetését kifo- fogástalannak, a közgyűlésnek előterjesztett mérleget és jövedelemszámlát a valóságnak megfelelőnek és helyesnek találta, a felmentvényt úgy az igazgatóság, mint a felügyelőbizottság részére megadta. Az elért tiszta nyeremény a múlt évről áthozott 1539 koronával együtt 28425 koronát tesz ki. Az osztalék részvényenként ismét 3 korona lesz, azaz a névérték 7 Va%-a. A tartaléktőkét a szabályszerű 10°/0-nyi gyarapításon felül külön 2754 koronával emeli miál tál a tartaléktőke 37000 koronára növekedik. Az igazgatóságnak ezen gondossága, hogy a tartaléktőkét az intézetnek rövid 7 évi fennállása alatt a fenti összegre ayarapitotta, fényes bizonyitéka, hogy hivatása gasiatán áll. Az intézetnek alakulása óta az elnöki tisztet G a 1góczy Zsigmond töltötte be, ki időközben Budapestre költözött s hivatkozással arra, hogy viselt elnöki tisztét, úgy mint eddig, nem töltheti be, állásáról lemondott. A közgyűlés sajnálattal vette tudomásul távozását s Ináncsy Károly felszólalása után, ki a távozó érdemeit méltatta, egyhangúlag elhatározta érdemeinek jegyzőkönyvben való megörökitését- Ezután a közgyűlés titkos szavazással egyhangúlag lázári Nagy Bélát választotta meg az intézet elnökének. Az osztalék kifizetése február 15-én kezdődik. * A Szatmári Jótékony Nőegylet árvaháza javára február 8-án, szombaton a Társaskör termeiben domínó-tánczestélyt rendez. Be- lépő-dij : személyenkint 2 kor., családjegy 5 korona. Kezdete 8 órakor. Eelülfizetéseket Köszönettel fogad az egylet s azokat hirlapilag nyugtázza. * A ki jól akar még egyszer a farsangon mulatni, el ne mulassza február hó 1-én a „Vigadódban felkeresni a Kereskedő Ifjak által rendezendő secessiós-bált, melynek buzgó rendezősége Haller Ferenczczel ólén nem kiméivé semmi fáradságot, biztos garancziát nyújt a bál sikeréhez. Annyival is inkább érdekesnek Ígérkezik a mulatság, mivel eltérőleg az eddigi egyes báli formalitásoktól, a rendezőség számos oly újítást fog behozni, a mi bizonyára általános tetszésnek fog örvendeni és nagyban hozzá fog járulni a kedélyesség előmozdításához. * A szatmárhegyi vasút a menetdijakat tetemesen felemelte, ezért a szőlőbirtokosok el határozták, hogy ez ellen felszólalnak és hogy a czólra, vezethető teendőket megbeszélhessék, hogy idejekorán intézkedhessenek, az illetékes tényezők, február hó 1-én szombat délután fél 0 órakor a „Korona“ vendéglőben értekezletet tartanak. Erre az összes érdekeltek figyelmét ez utón hívják fel. * Mészáros Alajos — színtársulatunk általánosan kedvelt, szimpatikus tagja ma este tartja jutalomjátékát. A darab szerencsés választása (Li- liomfi) és a jutalmazandó iránt széles körben megnyilatkozó rokonszenv kellőleg biztosítja ez est anyagi és erkölcsi sikerét. * Huszárl ab tanya. A cs. és kir. 15. sz. huszárezred pótkerete részére építendő laktanya tervét költségvetését Dittler Ferencz építész elkészítette. Az összes építési költség 163.888 K 94 fillérre van előirányozva, a melyből a legénységi laképület 59593 K 12 fii., felszerelési raktár 27497 K 97 fill., legénységi lóistálló 47150 K 71 till., beteg lóistálló 7846 K 92 fill., gyanús lóistálló 7836 K 70 fill., kovács műhely és patkoló 3839 K 81 fill., szekérszin 2965 K ' 83 fill., faraktár épület 1724 K 61 fill., szemét és hamutartó 1249 K 16 fill., trágyatartó 468 K 91 fill., nyitott lovarda 715 K 20 fill. Ezenkívül a telek feltöltése és rendezése 46.888 K 22 filérbe kerül. * A szatmári kath. kaszinó 1902. évi január 26-án, vasárnap este 6 órakor a „Czeczil- egyesület“ hangversenytermében igen jól sikerült felolvasó-ünnepséget rendezett, melyen nagyszámú közönség jelent meg. Az élvezetesen összeállított műsor a következő volt: „Teli Vilmos“ nyitány, Rossinítől. Előadta a in. kir. honvéd zenekar. „Mese két nőről és egy harmadikról.“ Zajos tetszés mellett tartotta Rudnyánszky Gyula. „Ave Maria.“ Weiss Lőrincztől; Orosz Alajos hatással énekelte. Nagy ábránd a „Zamorai Tribun“ czimü operából, igen sikerültén előadta a m. kir. honvéd zenekar. Az ünnepség a legjobb hangulatban végződött a kath. kaszinóban. * Iskola bezárás. A legutóbbi tizennégy nap alatt előfordult nagyszámú vörheny betegség járványos jellegűvé vált s ez okból a polgármester f. évi január 30-tól 21 napra az összes óvodákat és elemi iskolákat bezáratta. * Névváltoztatás. Grünberger Majer helybeli születésű m.-szigeti lakosnak a belügyminiszter megengedte, hogy vezetéknevét Gabányira változtassa. 0 Dominó-tánczestély. A nőegyletnek február 8-án a Társaskör termeiben rendezendő házias jellegű tánczestólyére a meghívók már szétküldettek, s mint a jelek mutatják, a város és vidék nagy közönsége a legnagyobb érdeklő dóssel készül a kedélyességben sokat Ígérő estélyre. A jótékonyczél meg is érdemli a pártolást. .a. kik tévedésből meghívót nem kaptak, szíveskedjenek ez iránt az egyleti titkárhoz fordulni. * A timárok batyubálja. A helybelli tímár ipartársulat szokásos batyubálját szombaton este tartotta meg a Vigadó összes termeiben a közönség élénk érdeklődése mellett. A kellemes hangulat, melyet a jó bor és- zene is; egyben fokozott, reggelig tartotta együtt a közönséget. * Jótékony adomány. V&réczy Antal kir Ítélőtáblái biró nevenapja alkalmával egy név télén a jótékony és emberbarát! czél iránt való kegyes szeretőiből a nemes lelkű, minden szépért, jóért lelkesülő! háziasszony, Veréczy An- talné úrnő kezeihez 10 koronát juttatott a helybeli nőegylet szegényeinek számára. Midőn a nagylelkű adományt e helyen nyugtázom, a bőkezű ajándékozónak az egylet és szegényeinek nevében hálás köszönetét mondok, Hármán Miháij'né, a m. e. elnöke. ** Gyászhirek. Mazurek: Ferencz, úgy a maga, mint egyetlen gyermeke Ferike nevében Isten akaratában való megnyugvással tudatja, hogy örökké feledhetetlen áldott jó lelkű neje, a jó anya, a hü leány és szerető testvér Mitzu- rek F’erencznó szül. Vargha Etelka Felső-Visón hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájta- tós felvétele után életének 25-ik, boldog házasságának 5-ik évében, f. hó 20-án d. u. 5 órakor az Urban csendesen elszenderült. A drága halott hült tetemei f. hó 22 ón d. u. 3 órakor tétettek a róm. kath. egyház szertartásai szerint örök nyugalomra. Vargha György és neje szül. Visz- szauer Etelka szülei, Mazurek Pál és neje após és anyós Géza, Irén, Ida, testvérei. Áldott legyen emléke í — Kövessy Győző kir. mérnök és neje Frank Anna, most már egyetlen g}7er- mekükkel Margittal együtt szomorodott szívvel tudatják, hogy forrón szeretett fiók, a szerető testvér Viktor, f. év január hó 22 én, esteli fél 7 órakor, 12 éves korában, ugyanennyi évi szenvedés után jobblótre szenderült. A kedves gyermek földi maradványai folyó év január hó 23- án délután 3 órakor, helyeztettek a Báthori-utcza 24/a. számú gjÁszháztól a róm kath. szertartás szerint a hidontuli sirkertbe örök nytgalomra. A béke angyala lengjen drága hamvai felett! — Alulírottak fájdalomtól megtört szivvel tudatják, hogy a forrón szeretett felejthetien férj, illetve jó testvér, unokaöcses, sógor, vő és unokatestvér marosvásárhelyi Heletya György a kisbirtokosok országos földhitelintézetének tisztviselője hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után folyó évi január hó 18-án, szombaton, reggeli 3 órakor életének 32- ik és boldog házasságának 2-ik évében jobblétre szenderült. özv Heletya Györgyné szül. Tánczos Boriska, neje. Heletya Gyula, Jani, Irma, testvérei. Heletya Teréz nagynénje. Beregszászy István és neje, leányák Julia, Szatmárv Oszkár és neje Abaffi Margit, Tánczos József Tánczos György, Terleczky Edóné, Beregszászy Pál sógorok, sógornők Tánczos János, após. Heletya Lenke, Ella, Margit, Ilonka, Fmdréby József és Demidor Ignáoz és neje unokatestvérek. — Fájdalomtól megtört szivvel tudatjuk a legjobb gyermek, anya, testvér, unoka és rokon özv. dr. Bartha Simonná szül. Bárány Gizellának életének 24 ik, házasságának második és özvegysége ötödik hónapjában rövid szenvedés után f. hó 22 ón hajnali 1 órakor történt gyászos elhunytét. Áldás emlékére és nyugodjék békével. * A szatmárnémeti gazdálkodók 1902. évi február 1-én, a gubás-ipar társulat nagytermében jótékonyczólu batyu bált rendeznek. Rendezők : Karikás Sándor, Szabó Ferencz, Laky Lajos, Mák István. Belépti dij : Személyenkint 3 kor. Családjegy 4 kor. Kezdete este 7 órakor. Felüfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Jegyek előre válthatók a rendező bizottságnál * Szabályrendelet kifüggesztése. Értesítem e város közönségét, hogy a piaczi hely- pénz és vásárvám, valamint a nyilvános mértékek használati dijáról alkotott szabályrendelet mai naptól számított 30 napra a városháza hirdetményi táblájára kifüggesztetett. Szatmárnémeti, 1902. január 23. Dr. Korbai, főkapitány. * Telekvétel. Értesítem e város közönségét, hogy a Magos Menyhért-féle házastelek megvételét elrendelő határozat mai naptól számított 15 napra a városháza hirdetményi táblájára kifüggesztve lett. Szatmárnémeti 1902. január 23. Dr. Korbai, főkapitány. * Erdei termékek. Értesítem a város közönségét, hogy az erdei termékek egységárát megállapító határozat mai naptól számított 15 napra a városháza hirdetményi táblájára kifüggesztve lett. Szatmárnémeti, 1902. január 23. Dr. Korbai, főkapitány.