Szamos, 1902. január (34. évfolyam, 1-9. szám)

1902-01-30 / 9. szám

állásában csak igen kevés ideig maradhatott; ugyanis tavaszszal kiütvén a szabadságharcz, nemzetőri kapitányi rangot nyert. De júniusban, már a szat- mármegyei lovas önkéntesek közé állott, ahol fő- hadnagygyá nevezték ki. Mint ilyen Bém tábornokkal Erdélybe s utóbb a Vilrnoshuszárokhoz ugyanazon ranggal ment át. Ezután az egész erdélyi hadjárata alatt Bémet kisérte. Minden nagyobb csatának részese volt s nem egy seb avatta fel bajnokául a szent ügynek.

1849. márczius 11-én, Szeben bevétele alkalmával egy elpattant gránát darabja oldalába fúródván, két bordáját repesztette meg. Talán halálos kimenetelűvé vált volna e sebesülése, ha a véletlen közbe nem játszik. Mentéje felső zsebében ugyanis egy kis bőrtáskában néhány ezüst tallér volt. Ezek közül három ellapult ugyan az ütés alatt, de nem engedte a gránátot behatolni, mindazon- általis több napig erős vérhányásban szenvedett.

Felgyógyulása után ezredénél századosi rangra emelkedett sjulius 1-én, midőn Sepsi-Szent-György- nél az oroszok heves csatát vívtak a magyarokkal s egy ágyuiiteget csaknem hatalmukba kerítettek ezt a Domahidy Ferencz hősiessége mentette meg, melyért a katonai vitézségi érdemjellel ruházták fel. Itt is szaporodtak sebei s még be sem forradtak, midőn julius 16-án a Szászföldön, Kőhalom mellett, Wolfdorfnál, éjjel, az orosz lovasság megtámadta századát. Körülvették egészen s csak nagy küzdelemmel birta keresztülvágni magát századával. Ez alkalommal oly súlyos sebeket kapott, hogy teljesen harczképtelenné vált s a hadjárat bevégeztéig nem is tudott fölkelni az ágyból.

Mikor a nemzet jogos és véres küzdelmének végét vetette a túlerő, begyógyult sebei ismét fájók lettek látva, hogy hiába volt annyi szenvedés.

A boszuló hatalom kitárta éles karmait a levert honfiakra. Azokra, akik szivök vérével akarták megváltani a hazát, a bitófa kötele várt jutalmul. A jók menekülni voltak kénytelenek a rut halál elől.

Domahidy Ferencz is vándorbotot vett a kezébe s mint menekülő Fehér- es Veszprémmegyé- ben bujdosott az 1850-ik év tavaszáig. Ez idő alatt ismerkedett meg nejével, a bájos Kenessey Joze- finnal s bár köztük gyöngéd viszony fűződött; mindennek daczára a honvágy a bujdosót arra késztette, hogy vármegyéjébe visszatérjen. Evégből N.- Váradon, Brannhofer tábornoknál jelentkezett is s két heti tartózkodás után a testét elárasztó sebek miatt alkalmatlannak találtatván a katonai szolgálatra, elbocsátották s 2 évi időtartamra Angyalosba, jószágára internálták, honnan csak katonai enge délylyel lehetett távoznia. Belebbeztetésének utolsó évében kelt egybe szivének választottjával s visz- szavonulva a nyilvánosságtól, gazdálkodáshoz fogott.

A Bach-korszak embertelen zaklatásai őt sem hagyták nyugton; faggatásoknak és üldözéseknek volt kitéve.

Ekkor találta ő fel áldott, kedves felesége ola változott helyzetbe való hirteleni belenyugvása, a szenvedélyeknek gyors, sokszor érthetetlen változása, az erős, törni nem tudó s nem is akaró parasztgőgnek — a nézőkkel csak halványan sejtetni engedő okok miatti megtörése, mindezek egész jogosan jöhetnek kifogás alá. E mellett a cselekmény nehezen indul, a bonyodalom későn fejlődik, közbeszurt epizódokkal haladásában akadályozva van, sőt az utolsó felvonásban egy egész uj esemény — a miről eddig sejtelmünk sem volt — csatlakozik a főeseményhez, s minthogy a szerzőnek már ideje sem volt ennek indokolására és megfelelő lebonyolítására, a megoldás határozott operett- szerűvé válik Végül a darab nyelvezete ellen lehet még kifogásunk. Hogyan fér össze az a csillogó beszéd, mely még a müveit ember szájából is meglepő, azokkal az egyszerű, népies alakokkal, kiknek szókincsök, óletök egyszerű viszonyai szerint nem valami gazdag ? Ez a nyelvezet bármelyik szalonba beillik, s bármelyik gavallér büszke lehet, ha olyan ékes szavakkal s válogatott — mondhatni — sze- men-szedett irodalmi kifejezésekkel tud szerelmet vallani, társalogni, mint a darab legegyszerűbb parasztlegénye.

A darab rövid meséje az, hogy Bokotán Illés gőgös juhásznak fogadott fia, Jón beleszeret Petrikás szénégetőnek leányába, Flórikába. A leányt azonban anyai átok s halálos ágy melletti fogadalom eltiltja attól, hogy juhászné lehessen, s ebből keletkezik a bonyodalom. A legény — egy csomó közbeszurt epizód után — megszökteti a leányt, kit időközben apja Onucznak — egy kiszolgált katonának Ígér, —

dalán a családi életnek azon örömeit, melyek kevés halandónak jutnak osztályrészül.

Nyolcz gyermeke közül a kérlelhetlen halál ugyan négyet ragadott el a szülők mérhetetlen fájdalmára, de a megmaradt és máig is élő másik négy gyermeke a családi élet olyan példáját mutatja, melyet csakis a szeretetteljes, gondos nevelés a családi élet ideális összhangja tesz lehetővé, bizonyítékául annak, hogy akit betegségében az önfeláldozásig menő gyermeki szeretetnek olyan nyilvánulása vesz körül mint őt, annak értenie kellett ahhoz, hogy gyermekeit mikép kell jól nevelni és családjában a szeretetet ápolni.

Az 1860 ik évben életbe lépett a próba-alkot- mányosdi s elérkezettnek látta az időt, hogy ismét a közügyek terére lépjen. A vármegyei tisztikar megalakításánál egyhangúlag főszolgabíróvá választották, mely állásáról 1861-ben lemondott minthogy ugyanekkor s szintén egyhangúlag országgyűlési követnek küldték fel. Fényes tanúbizonysága ez annak, hogy mennyire megnyerte a polgárok bizalmát. Ez országgyűlésen a határozati pártnak volt lelkes tagja s nem egyszer emelt szót az üléseken.

A provizórium alkotmányellenes szelleme nem egyezett meg hazafias gondolkozásával s ismét visz- szavonult a csöndes mezei munkálkodáshoz.

Az 1865. évre országgyűlés volt hirdetve; a bécsi udvar közeledett hozzánk. A csengeri választókerület ismét egyhangúlag küldte fel követnek.

Ezen időre esik vármngyei közéletünkben való szereplésének, mint ellenzéki pártvezérnek, kiválóan fényes korszaka.

A vármegyei élet akkori fényes idejének hatalmas ellenzéki triásza: Vállyi János, Domahidy Ferencz, Kende Kanut állott szemben a nagytu- dományu Luby Zsigmond, a komoly és intransigens Deákpárti-pártelnök, Kováts Eduárd és a magas ékesszóllással rendelkező Rába István és a hatalmas szónoki nyugalommal biró Ujfalussy Miklós főispánnal.

Korrajzot kellene Írnunk a Kölcsey vármegyéjében az ő minden időkre kiható törekvéseiről, ha szólani akarnánk.

Az önzetlen hazafiság, a közérdekek iránt való önfeláldozó munkásság, a szabadelvű eszmék érvényre juttatása, közügyi kérdéseink előbbre vi- i tele, hazafiságunknak kifejezése jutott érvényre a vármegye még akkor független önkormányzatának életében.

S e küzdelemben Domahidy Ferencz volt a vezérszónok, a pártelnök, a csüggedőket biztató párttag, a fáradságot nem ismerő harczos és a szelidle Ikü jóbarát, ki a zöld asztal kemény párt- barcrosai között elhangzott férfias politikai tusák után a főispáni fehér asztalnál a barátság lelkes örömeivel koczintotta poharát, a politikai különbözőségektől teljesen ment társadalmi élet egyetde csak most következik a szerelmesekre az igazi veszedelem és baj. A jegyes visszaköveteli menyasszonyát, majd juhász módón megverekednek vele, Jón győz s ellenfele bosszút lihegve, távozik a küzdtérről. Ekkor kezdődik a Bokotán szerepe, ki a leányt kikergeti, s midőn fia is velemegy, azt is kiátkozza. Végül a pap beavatkozására elsimul minden, Bokotán olyan dolognak jő tudomására, a mit a néző csak sejt, de tisztán nem lát, elhárit minden akadályt, a legény elhagyván az apai házat, megszűnt juhásznak lenni, tehát az anyai átok is érvénytelenné válik, s igy tehát egymáséi lesznek. S hogy a kikopott vőlegény se maradjon hoppon, az. is hirtelen kap magának asz szonyt, összeházasodik a Jón volt jegyesével, Mariával.

A mi az előadást illeti, általában elég jó volt, a találó jelmezek s ügyes alakítások az összbenyomást elég kellemessé tették Lévay Berta kedves Florika volt, bár gyakran esett túlzásba s az egyszerűség és természetesség helyett a természet vadvirágát, a nép egyszerű; gyermekét kisasszonyos poseokban mutatta be _ Győré helyes felfogással s találó kivitellel áb rázolta a gőgös juhász gazdát, s ugyanezt konstatálhatjuk Csákyról is, ki Jón szerepét játszotta. Az egyik legsikerültebb alakot Rédey mutatta be a szénégető szerepében s alakítása úgy, mint játéka kiváló elismerésre volt méltó. A többi szereplő is igyekezett derekasan megfelelni feladatának s igy az összbenyomás kellemes volt.

Végül dicsérettel kell megemlékeznünk a darabban előforduló tánczokról is, melyet Er- j nyei Emil tanított be.

értésére és a minden pártok fölött álló király és haza boldogulására.

A parlamenti életben való szereplésének kiemelkedő korszaka azon idő volt, midőn Chy zy Kálmán pártvezetősége alatt az országgyűlési középpárt megalakultával, annak pártelnöke lelt.

A zilált pénzügyi viszonyok rendbehozására irányult törekvések mindaddig meddők maradtak: mig a hatalmaskezü pártvezér, Tisza Kálmán be nem lépett a kormányba, kinek beliigyminiszter- sége alatt hivatott meg Szatmárvármegye főispáni állásának elfoglalására, azután Ujfalussy Miklós, akkori főispán Őfelsége egyenes akaratára a szö- rényvármegyei kir. biztosi állást foglalta el.

A főispáni állásnak törvény által még akkor nem rendezet diskretionális hatáskörében nyílt alkalma vármegyeszerte való népszerűségének, lova- gias gondolkozásának, emberszerető eljárásának, az igazságtól nem távozó működésének, erélyes intézkedéseinek s végre fényes családi összeköttetéseinek segélyével elért kiváló eredményeket felmutatni, melynek legelseje azon tényben nyilvánult, hogy föispánságának első évében megtartott képviselőválasztások eredményeként Szatmárvármegye és Szatmár város kilencz országgyűlési képviselője közül az akkor még jog, törvény és igazság alapján megejtett tiszta választásokon 8 kerületben nyilvánult a választók bizalma a szabadelvű eszmék diadalra jutásában.

Mint országgyűlési követ [felszólalt minden fontosabb ügyben: mint főispán, a vármegye érdekeit hordozta a szivén. Tapintatossága, finom modora s humánus bánásmódja még politikai ellenfeleit is lefegyverezte. Az elismerésnek a legszebb kifejezése az, hogy a vármegye legtávolabb részéből is versenyezve siettek iránta tiszteletteljes ragaszkodásukat kifejezni.

Ezen eredmény adta meg az alapot főispán- ságának, úgy felfele, mint lefele való megszilárdulására, hogy az 17 éven keresztül bármely oldalról jövő támadások sem ingathatták meg.

Az 1879. év a 84-iki és 90-iki tisztujitás, amelyeken b. e. Ujfalussy Sándor volt alispánunkkal a lpvagias barátság alapján megkötött komoly egyetértésben vezette hajóját, az általános választások Scylla és Ghariblis szirtje között. S mindig a vármegyei közgyűlés bizalma az egyéni képesség a becsületesség, a tisztviselői alkalmazhatóság és legfőképen a vármegye közérdekének szempontjait juttatta érvényre.

Ezen a közérdeknek érvényre jutását valamint a helybeli érdekeknek érvényesüiét nemcsak vármegyénk és városunk kiváló támogatásával segítette elő, hanem megnyert oly országos nevű férfiakat orsz. kepviselökül, mint gróf Károlyi István, Wekerle Sándor, Chorin Ferencz, Láng Lajos és gróf Teleki Géza,kik az irántok nyilvánuló közbizalom előtt hazafias készséggé jelentek meg.

Főispánunkat működésének gyakorlása közben mindig a legliberálisabb érzület vezette s egész hosszú főispánkodásának ideje alatt nem volt rá eset, hogy magát a megye bizottságának többségével ellentétbe helyezte volna. E tekintetben hű maradt prograinmbeszédéhez.

A szeretet, ragaszkodás és tisztelet nyilvánu- lásai nem egyszer vették körül, de legjobban megnyilatkozott népszerűségének ereje főispánkodásának 10 éves jubileumán, midőn pártkülönbség nélkül vette körül egész vármegyének tisztelete; mely nyilvánulásokat csak akkor láttuk iránta fokozottabb mérvben kifejeződni, midőn életének legnagyobb csapása, áldott nejének halála érte s kezdte megbénítani az addig erőteljes férfiúnak tettvágyát.

Szatmárvármegye közönsége 1885. május 7-én ünnepelte meg tiz éves föispánságának évfordulóját. E ritka alkalomból a rokonszenv és szeretet számos, kiváló s megérdemlett jeleivel találkozott az ünnepelt férfiú.

Rövid idő múlva elkövetkezettnek látta is az időt, hogy közéleti szereplésének nem bir többé azzal az akaraterővel megfelelni, mint azt óhajtaná ; politikai és személyes barátai részint visszavonultak a közélettől, részint kidőltek mellőle s látta, hogy egy uj áramlat és fiatalabb erők előtérbe lépése kezd éivényesülni.

Visszavonult tehát a közélettől, miután Ő felsége már előzőleg a Lipót-rend keresztjével kitüntette.

Azóta, mint városunk polgára és törvényhatóságunk tagja élt közöttünk s nyugodni és pihenni nem tudó tevékenységét a vármegyei takarékpénztárnak szentelte.

Domahidy Ferencz nyugalomba vonulása után sem szűnt meg a közélet munkása lenni, hanem a közgazdasági, a megyei és városi