Szamos, 1902. január (34. évfolyam, 1-9. szám)

Gazdák Lapja, 1902-01-16 / 3. szám

Melléklet a „Szamos“ 5-ik számához. I. évfolyam. Szatmár, 1902. január IS. 3-ik szám. GAZDÁK LAPJA. A SZATMÁBMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik minden esütöptökön. A Szatmármegyei csütörtöki Gazdasági Egyesület tagjai a „Szamos“ számával együtt ingyen kapják. Szerkeszti: Poszvék Nándor egyl. titkár. Titkári hivatal Szatmár, Bercsényi-utcza 1. szám, hova a reklamátiók is íntézendők. Meghívó. A szatmárvármegyei és városi lovaregy- letbe beiratkozott tagokat van szerencséin f. é. január 22-én d. e. 11 órakor Szatmáron, a vá­rosháza tanácstermében megtartandó ülésre tisz­telettel meghívni. Szatmár, 1902. január 5. bér. Kovács Jenő, a kiküldött szervező bizottság elnöke. Az ülés tárgyai: 1. Elnök, 2 alelnök s az igazgatóság tag­jainak megválasztása. 2. Tisztviselők megválasztása. 3. A f. évi versenyrendezőség megválasz­tása. 4. A f. évi verseny ügyében hozandó ha­tározat. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület jan. 8-án tartott igazgató választmányi ülése. Az év első választmányi ülésére szép­számban jelentek meg az egyesület választ­mányi tagjai. Jelen voltak: Domahidy Sán­dor elnöklete alatt Dr. Fekete Sámuel, Jákó Sándor, Ivöcsey Antal, bér. Kováes Jenő, Papp Lajos, Pethő Györgv, Svaitzer Gábor, Szeőke Barna, Szeőke Ödön,' Sz. Tréger Albert vál. tagok és Poszvék Nándor egyl. titkár. Domahidy Sándor elfoglalta az elnöki széket s a szép számban megjelenteket az újév első ülése alkalmából melegen üdvözölte s szerencsét, eredményt kívánt az egylet ez évi működéséhez. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után a miniszteri leiratok felolvasása került sorra. így örömmel vették tudomásul, hogy a földm. miniszter az 1902 ik évi lóversenyre 1000 korona subvencziót engedélyezett, a téli gazda­sági- és házi ipari tanfolyamok költségeire pe­dig 1600 koronát. A múlt téli tanfotyamok költ­ség elszámolását a föld. miniszter jóváhagyólag tudomásul vette. Majd a hatósági átiratok kerültek sorra. A főispán az egjdethez küldte véleményezés vé­gett Mikolits Szerénának a földmivelésügyi mi­niszterhez D.-Apátiban létesítendő ' közhasz­nálatú kenderáztató segélyezése iránt be­adott kérvényét. Az ülés az ügyet a közgazda- sági szakosztálynak kiadta. Majd olvastatott a főispán ur átirata, mely­ben az egyletnek a gazdasági munkás- és cselédse­gélypénztár ügyében kifejtett tevékenységéért elismerését fejezi ki. A gazdasági munkás- és cselédsegélypónzt ár igazgatóságának utasításait balesetek alkalmá­val a gazda által követendő eljárásról a hivata­los közlönyben közzé teszik. Sajnálattal vették tudomásul Szatmár vá­ros elutasító határozatát a f. évi lóverseny czól- jaira kórt segély tárgyában. A társegyletek átiratai a következők : Aradmegyei G E másolatban megküldi felterjesztését a Budapesten raktározott gabona és liszt évenkénti leltározása iránt. Kiadatott a szakosztálynak. A szolnokmegyei G. E. a ezukorrépa ter­melők szerződései tárgyában tesz javaslatokat. Kiadatott a szakosztálynak. Az Esztergom vidéki G. E. az olaszbor vámjának felemelését sürgeti. E kérdés fölött az ülés, minthogy e tárgyban már előzőleg ha­sonló értelemben állást foglalt, napi rendre tér. A temesmegyei G. E. a fiuoru liszt vitel dijának leszállítását sürgeti, a mely ügy szintén a szakosztálynak adatott ki. Úgyszintén a föld­mivelésügyi miniszter ur véleményezés végett az O. M. G. E. utján kiadott munkásügyi kér­dései is . Az egylet belügyei kapcsán nagy lelkese­dés közt olvastatott fel Báró Véosey József el­nök urnák a köze! napokban megtűri ott szép családi ünnepélye alkalmából az egylet nevében.

Next

/
Thumbnails
Contents