Szamos, 1902. január (34. évfolyam, 1-9. szám)

1902-01-12 / 4. szám

hét gáncsoló szó, mint ahhoz a törekvéshez, a mely a népakarat lekötését czélozza. Ezen veszedelmes fegyver használatát egyenesen kárhoztatnunk kell, mert ha a nép jogos érdeke azért nem nyerhet kellő oltalmat, mivel a vezetők akaratának vak engedelmességgel mindenben nem hódol, ezzel olyan csorba esik a nép és a vezetői között levő laza bizalmán, hogy azt Matusálemi élethosz- szal sem köszörüli helyre soha senki emberfia. Mit szóljunk aztán ahhoz, a mikor a népakarat minden ellenérték hiányában tar- tatik lekötve, mint a hogy ez legtöbbször van ! Igaz, hogy a nép zúgolódó szava ilyenkor sem hallható,hanem a bizalmatlanság rovásán ilyenkor történnek a leghatalmasabb ugrások.

Nem kevésbé táplálja a nép és vezetői között levő bizalmatlanságot a vezetőknek egymás közötti kölcsönös bizalmatlansága. A népmentés nemes versenyében úgy agyon- szapulják a vezetők egymást, hogy a szegény nép az ő jóakaróinak buzgóságától valóságos csömörbe esik.

Ember Sándor.

Á villamvilágitási igazgató kérdéséhez*)

Városunk legfontosabb és legactuálisabb kérdéseihez tartozik a villamvilágitási igazgató állásának betöltése, mely alkalmat mi sem mulaszthatjuk el, hogy a kérdést röviden megvitassuk. Köztudomású a szomorú tény, hogy e drága intézményünk, melynek modernségével városunk büszkeségét kellene képeznie, bizonytalan és zavarokkal teli működésével úgyszólván megszégyeníti a korszerű technika e leghasznosabb és legcsodálatosabb vivmányát, hogy továbbá ezen jelen állapotában tökéletlen és czéljának meg nem felelő berendezés fenntartása óriási deficittel jár és évröl-évre városunk anyagi erejét majdnem meghaladó áldozatot követel.

S ha kérdezzük, vájjon az ügy természetéből folynak-e ezen visszáságok ? vájjon a technika fejletlensége okozza-e a működési zavarokat és a horribis deficiteket ? csak más városok hasonló intézményeit kell megnézni, hogy határozott nemmel felelhessünk. Mert számos ily telep nemcsak hogy a villamvilágitás előnyeinél fogva áldása az illető városoknak, hanem még jelentékeny anyagi haszon forrása is.

Tehát csak a szakszerű és lelkiismeretes

*) Előbbi lapszámunk vezérczikkében kifejtettük az igazgatói állásra vonatkozó álláspontukat. E czikkbeu az ezzel eltérő álláspontot is közreadtuk, hogy az ügy két oldalról is megvilágítást nyerjen. Szerk.

és Isten tudja még mi kell neked. Egy esztendő alatt épen elköltenéd az örökséget. Biz abból semmi se lesz, asszony ! Falura megyünk, így akarom s azt hiszem ón vagyok az ur a háznál, s úgy lesz minden, a hogy ón akarom.

Hej, micsoda pillantás volt az, amit ezekre a szavakra Keménynó vetett az urára!

— Mit ?! te vagy az ur a házban ? Úgy lesz minden, a mint te akarod ? ! No lám! Te, úgy látom, elfelejtetted, hogy a nagybácsi tulajdonképen az ón nagybátyám ? ! Tehát az örökség az enyém, s igy azt hiszem, be fogod látni, hogy akónt rendelkezem az örökségemmel, a mint nekem tetszik.

Ez ugyanosak nyomós argumentum volt. Érezte is Kemény, de hát nem akart engedni a tekintélyéből. Csak azért is nagyobb hangon szólt vissza.

— Ejnye, asszony, be furcsa fogalmaid vannak a jogi viszonyokról! Hát te azt hiszed, a mit a feleség örököl, ahhoz a férjnek semmi köze!? Soh’se hittem, hogy ennyire korlátolt eszü vagy . . .

— Micsoda, én korlátolt eszü ? ! Soha ilyent! Kell-e nálad sötétebb fejű . . . te . . .

— Asszony, hallgass, mert fogy a türelmem !

— Sokat törődöm ón a te haragoddal. Azért mégis úgy lesz, a mint akarom. Az örökség az er-ém, s ha nekem úgy tetszik, te egy krajczá- i látsz belőle. Érted?!

De már erre csakugyan elhagyta férjét a

vezetés hiánya okozta, hogy nálunk ez intézmény nem vált be és az eddig okozott bajaival a vá- roz közönségének ódiumát vonta magára.

Most. hogy a régi igazgató megvílt állásától, azon ponton vagyunk, hogy rendszerváltozást remélhetünk ; — nem, hanem minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy rendszerváltozást és pedig szerencsés rendszerváltozást inaugurál- junk. Hogy a villanytelep eddigi vezetői talán hiányos kópzettsógöknól, talán lelkiismeretlen eljárásuknál fogva nem feleltek meg a beléjök helyezett várakozásoknak, sőt károkat okoztak, szerintünk nem elég ok, hogy az egész hazai mérnöki kart discreditáija, hogy minden reményünket elveszítsük, hogy találkozik e tiszteletreméltó karban valaki, ki ami czéljainknak megfelel. Ezt azért hangoztatjuk, mert a közvéleményben ilynemű vélemények hallatszanak és felmerült az eszme, hogy mellőzzük ez állás betöltését és bízzuk teendőket az eddigi segéd személyzetre. Hiszen ezen egyének régi munkásai a telepnek s lehetnek talán a megfelelő helyre állítva egy erélyes és szakértő kéz vezetése mellett hasznavehető közegek, de kérdezzük, vájjon remélhető ez emberektől, kik eddig sem tudták az üzem gazdaságosságát és zavartalanságát biztosítani, vájjon várható-e ezektől, hogy a telepet fellendítik ? Mi joggal merjük ezt kétségbe vonni.

Már pedig, hogy mennyire nem economicu sau működik a telepünk s mennyi tere van a javításnak, azt csak egy egészen a felszínről vett példával akarjuk documentálni. A villám világítási üzem legszámottevőbb factora a szénfogyasztás, mely telepünkön az utóbbi időben következőleg alakult. Telepünkön petrozsenyi szenet égetnek s ebből kilowattonkint 6 kg -ot fogyasztanak. Hogy ez mily horribilis mennyiség, kitűnik abból, ha egy hasonló üzem elért eredményeivel összehasonlítást eszközlünk. Rendelkezésünkre áll egy adat, mely szerint egy telep salgótarjáni szénből kilowattokónt 35 kg.-ot fogyaszt. Ha tekintetbe vesszük, hogy a petro- zsóni szén legalább 1 és félszer jobb (és persze drágább) a salgótarjáninál, akkor aequivalens- ben a mi telepünk 9 kg. ily minőségű szenet használna, tehát közel háromszor oly gasdaság- talauul golgozik, mint más üzemek. Hogy ezen hallatlanul visszás állapot, mily károkat okoz s mily tere kínálkozik itt a rationális megtakarításnak egy kis közelitő számítás könnyen igazolja. Pontos adatok nem állanak rendelkezésünkre, de közelítőleg átlag 1000 kilowattot termel telepünk, mire átlagban 6000 kg. szenet használ el napokint. E szén ára piaczunkon mintegy 2'6 fillér lehet kg.-kint, pénzértékben tehát napoként szénből 156 korona árut fogyaszt, melyből előbbi kimutatásunk szerint két harmad rósz megtakarítható. Ha concedáljuk is, hogy telepünk régebbi berendezésénél fogva ez el nem érhető és ha a theoretikus megtakarításnak csak felét számítjuk, csak e czimen na

türelem. A keze ügyébe eső tányért úgy vágta földhöz, hogy ezer darabra törött; aztán mély, dörgő hangon kiabált.

— No jól van asszony, hát tied az örökség. Csak a nyelvedet pihentesd már, no!

Keménynó valami nagyot akart mondani, de az ajtó hirtelen megnyílt s azon egy kopott öltözetű öreges ember lépett be.

A família csak nézi, n£zi, végre Keménynó felsikolt:

— Jézusom, a nagybácsi!

No hiszen lett erre riadalom. Alig tudták helyüket találni. Valamennyiüknek az örökségen járt az esze.

Végre is az öregnek kellett szólni.

— Hát gyerekek, itt volnék. Próbáltam mindent, megfordultam mindenhol, még Amerikában is. De hiába ! A szegény embernek a szerencséje is szegény. Sok nyomorúság közt haza vergődtem s végre itt rátok gondoltam, kedves rokonaim, hogy öregségemre majd csak meghúzom magamat nálatok.

Kemények összenóztek. Nagyon savanyu volt az ábrázatuk.

De azért Kemény nem állhatta meg, hogy mikor a törött tányér darabjait szedték fel, oda ne súgja a feleségének:

— No asszony, hát itt az örökség. Az egész a tied lehet, nem kérek belőle. — Csak aztán megbecsüld ám!

Lévay Béla.

ponkint kerekszámba 50 korona évenkint 18,250 korona megtakarítást feltétlenül el kell érnünk. Hogy mennyi áram fogy haszon nélkül és hogy drága gépeink felügyelet és szakszerűtlen kezelés folytán mennyire idő előtt romlanak és pusztulnak, arról már nem is szólunk.

E bajok okait okvetetlenül ki kell kutatnunk és meg kell szüntetnünk és mert ezt a rendelkezésünkre álló erőktől nem remélhetjük, csak egy uj embertől várhatjuk a helyzet javulását, azért nézetünk oda irányul, hogy a villamvilágitási üzem élére feltétlenül uj embert kell állítanunk. Ismételjük, hogy a szomou tapasztalatok daczára sem veszítettük ei a reményünket, hogy találkozik a hazai mérnöki karban egy erő, ki e bajon orvoslását sikerrel megoldja. Azt ajánljuk tehát a tisztelt tanácsnak és közgyűlésnek, vizsgálja át kellő köriiltekin- tósssl a beérkezett pályázatokat és ha találkozik köztük egyetemes képzettségű egyén, ki elméletileg és gyakorlatilag rátermettségét igazolni tudja, ne késlekedjék az állás betöltésével, mert a mai anarkhia tarthatatlan. X.

Színház.

„A mikolai bíró“ kedden este félhelyárak mellett kevés számú közönség előtt került ismételten színre.

Habár a darab tartalmilag magasabb művészi igények kielégítésére — mint már jeleztük — nem alkalmas, mégis az előadók igye kezete s készültsége azt ez este élvezhetőbbé tette. Győré, Vihari a tőlük megszokott jellegzetességgel játsztak, H. Lévája Berta felületes játéka daczára is, igen kedves volt, úgyszintén fiaskó Erna is, ki Éva kis szerepét kitűnő disz- poziczióval játszotta meg.

„Hinifi dalai,“ Bérezik kitűnő vigjátéka került színre szerdán teljesen üres nézőtér előtt. A látogatottság hiányát nem annyira a darabnak, mint inkább a Szoyer-láz reakeziójának tulajdoníthatjuk.

Az előadásról egyébként ez alkalommal sem emlékezhetünk meg, a mennyiben egy-két szereplő kivételével a színpadon senki sem törődött szerepével, jelenéseiket a súgó hathatós támogatásával, egykedvűen, bámulatos nemtörődömséggel ledarálták, minden művészi inven- czió nélkül,

Oly fegyelmezetlen, gyönge előadást régen láttunk s remélni akarjuk, hogy nem is látunk egyhamar.

„Náni“ csütörtöki előadásáról ellenben a legteljesebb elismerés hangján kell megemlékeznünk. Éz előadás különben H. Lévay Berta, a társulat általánosan kedvelt s igen népszerű primadonnája jutalmául került színre kifogástalan rendezés és összjátékban. A közönség zajos ovácziókkal ünnepelte az est hősnőjét, a ki iránti szerétét díszes csokorral, babérkoszorúval s számos ajándékkal dokumentálta. Méltán rá is szolgált, mert oly bájos, megnj'erö Nánit alakított, hogy nyílt színen is többször percze- kig tartó tetszés nyilvánításokra ragadta hálás közönségét, mely ez este a jubiláns tiszteletére igen szép számban jelent meg, mintegy ezzel is jelezve, hogy ha művészi igényeit kielégítik, az érdemmel szemben tud hálás s elismerő lenni. Örömünkre szolgál, hogy ezt ez alkalommal regiszrálhattuk.

Az összes szereplők kitűnő diszpoziczióval s készültséggel járultak hozzá az est fényes sikeréhez.

„A czigánybáró,“ Jókai operettjét láttuk péntek este zsuffolásig telt ház előtt, Róthy Lina vendég felléptével, szép, egybevágó, teljesen elfogadható előadásban.

Különösen ki kell emelnünk Réthyr kisasz- szony fenomálisan szép, fülbemászó lágyságu, bájos énekét, a melylyel Strausz örökbecsű, remek melódiáját a legfinomabb részletekig kitünően érvényre juttatta s hallgatóságát valósággal gyönyörködtette. Minden egyes ének- részletével újabb és újabb zajos tetszésnyilvánításra nyújtott alkalmat a közönségnek. Solty Paula a Barinkay szerepében kitűnő, szép alakítást nyújtott, úgy játékban, mint énekben semmi kívánni valót sem hagyva hátra. Ritkán hallottunk ily szépen csengő, szinte érczes, finoman pointirozott s kifogástalan szöveg kiejtésű éneket.

És ily elismerés illeti Szalay Vilmát, ki Czipra énekrészleteinek precziz szép előadása-