Szamos, 1901. október (33. évfolyam, 79-87. szám)
1901-10-31 / 87. szám
XXXIII. évfolyam. Szatmár, 1901. csütörtök október hó 31. 87-ik szám. SZAMOS Vegyes tartaimu lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMÁHMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Nyilttér sora 20 fillér. Sürgős tennivalónk a munkások érdekében. Grót Hugonnai Béla főispán közelebbről felhívást intézett megyénk főszolgabiráihoz és polgármestereihez Ebben a felhívásban sajnálattal ad kifejezést ama meggyőződésének, hogy az 1900. XVI. t.-cz. által létesített segélypénztárnak a munkások köréből feltűnően kevés tagja van s a birtokosok sem biztosították ez intézménynél cselédeiket. Valóban nehéz megérteni, hogy a kormánynak és a társadalomnak ezt a szo- cziálpolitikai szempontból is olyannyira üdvös intézményét miért nem karolják fel birtokosaink oly erős akczióval, a milyenre ez intézmény joggal igényt tarthat. A főispáni felhívás úgy hiszi, hogy az eredménytelenség talán annak tulajdonítható, hogy az uj intézmény az év elején, tehát oly időben kezdte meg működését, a mikor általános volt a keresethiány s utóbb a nagy mező- gazdasági munkálatok, majd a képviselő - választási mozgalmak terelték el a közfigyelmet e humánus intézménytől s talán az idei termés kedvezőtlen eredménye is akadályozta a széleskörű akcziót , de most már remélli, hogy minden tényező teljes buzgalommal fog hozzájárulni ahhoz, hogy az uj intézmény fejlődése biztosíttassák. Hiszen ezek az okok, mint másodrendű tényezők lehet, hogy tényleg szerepellek. Arra is alkalmasok, hogy az e téren tanúsított mulasztás némileg a viszonyokból ma- gyaráztassék, de valljuk meg, a főok mégis csak az, hogy ez intézmény sokoldalú fontos jelentőségétől birtokososztályunk még nincs annyira áthatva, hogy a tett mezején biztosítsa a sikereit. Ha az állam nem gondoskodott volna a maga évi 100 ezer ko ona hozzájárulásával és számos más irányú támogatásával ez intézményt létrehozni, magának a társadalomnak s ennek körében első sorban birtokos osztályunknak kellett volna a gazdaság; munkás- és cseléd segélypénztárt megalapítani. Hiszen az az alap, a mit az állam megvetett s a melyet a munkások fillérei vannak hivatva termő tőkévé emelni, egyik megbízható alapja egyszersmind a munkások erkölcsi emelkedésének is és oly erkölcsi köteléket fűz gaz’da és munkás között, a mit létrehozni, felkarolni magának a birtokos osztálynak áll elsőrangú érdekében. Nálunk a néppel eddig igazán senki sem törődött; legalább is nem abban az irányban, hogy a nép bizalma az állam, a birtokososztály iránt megerősödjék. Talán azért idegenkedik még oly egyesüléstől is, mely egyenesen és tisztán az Ö javára irányul. Épen ezért egy egyszerű felhívás intézése ebben a fontos ügyben a néphez nem elegendő. A nép konzervatív természete különben is nehezen hajlik bármely újításhoz, még ha a saját érdekéről van is szó. Fokoza-' tosan, teljes ügyszeretettel kell megérlelni hajlamát, belátását bizonyos czélokra, különösen ott, a hol némi fizetési kötelezettségekről van szó. A hivatalos hatóságok részéről e segélypénztár érdekében az igazat megvallva, nem sok eredményt várunk. Nem azért, mintha a megyei hivatalos közegek nem karolnák fel megfelelő bu gósággal az ügyet, hanem azért, mert a nép minden kezdeményezéstől, mi a hatóságoktól ered, idegenkedik. Ennek az ügynek sikere első sorban a munkaadó birtokosok kezében van letéve. Nekik kell összehozniok munkásaikat s megértetni velük e segélypénztár czélját. E törekvésükben jó hasznát vehetik annak a kis füzetnek, mit Bene Sándor irt meg a nép szája-ize szerint, kitűnő fogalmazásban s teljes világossággal e czimen : „Tegyünk jót magunkkal! vagy a gazdasági munkás- és a cseléd-segél) pénztár.“ Ez a kis füzetke töviről-hegyire, vonzó előadásban ismerteti meg minden részletében a segélypénztár ügyét s egysersmind kitűnő példáját nyújtja annak, hogyan kell a néppel érintkezni, mikép lehet a jó ügynek Temetőben. Alkonyodik, a nap épen lemenőben, Én is itt bolyongok künn a temetőben. Takargatva lágyan, az ákáczfa lombja, Susogva borul le, Mintha csak regélne, Arra a virágos csöndes sirhalomra. Hull az őszi levél, temetkezik újra, Vajon jő igy egyszer feledés a bilra ? Ágáról a lombot enyészet letépi, Csak egy marad épen, Elmúlás közt ébren. Csak a seb nem gyógyul, az itt benn a régi. Itt a temetőben olyan csendes minden Csak a fájó szivek, sóhaja száll innen ! Én is leborulok a virágos sirra Hol özvegy a buját, Az árva panaszát Elzárt kincse felett annyiszor elsírta. Vajon megérzi-e áldott szived ott lenn, Hogy hintjük virággal sirágyadat itt fenn, Vajon megérzed-e szeretteid könnyét? Bánatunk tanúja Ha öntözi hullva Búvetette ágyad mindenik göröngyét. Bús néma hazádban olyan puszta minden, A busongó fákon dalos madár nincsen, De mig a szél zokog, hideg lomha szárnynyal Lelkem itt lesz veled Apolgat, melenget Rád burul szelíden altató dalával. Vértessy Ida. m A gazdagokhoz, A szegényekre ti gazdagabbak, Itt az idő, gondoljatok. Egyik erényünk, a könyörület, Mit gyakorolni, ti jó szivüek íme most vau alkalmatok! Már ott kinn sivit a fagyasztó szél, Ráült a dér szárnyaira Lehulló pelyhök már hidegebbek, S a maga felé hajló kezeknek — Szentebb ügyet igy tanítja. Már ajtódnál ott reszket a koldus, Nincs egy darab jó ruhája. Ha benyit hozzád; ne ügyelj másra, S találjon nálad meghallgatásra, Elesdekelt hő imája. Nyújtsd magad által almizsinádat, S ne mondd neki meg a neved. Úgy amint az ige tanítja ; Ne tudja jobbod, s ne is akarja — Mit cselekszik a balkezed. S ha e Krisztusi erényt gyakorlód, S amit mondok azt miveled : Ne félj! mert tulvisz ezer poklon át — -Ki érted viselt tövis koronát; Aki mindég ott lesz veled. A szegényekre ti gazdagabbak, Itt az idő gondoljatok. S ha reszketően előtök lópe, Koldus, vagy árva, a tenyerébe — Csak egy fillért is — adjatok! Lénárd Ede. m Halottak napján. Ha a rózsa elhullatta virágait, ha a pacsirta elcsicseregte utolsó dalát s más vidékre szállt; ha letűnt a nap s az éj eltakarja sötét szárnyaival felettünk az ég boltozatát: miért sírnánk ? Hiszen uj virágot hoz a rózsa, szebb dalt zeng a pacsirta, ha ismét eljő a kikelet; uj fényt lövell felénk a nap, ha kialudta egy napi fáradalmát. Mi tartóztatja fel könnyeinket a természet változásaiban ? A remény a hit! Ha letűnt egy csillag egünkről, ha egy- I egy kedvesünk gyászos sírja felett megállunk :
