Szamos, 1901. augusztus (33. évfolyam, 61-69. szám)

1901-08-29 / 69. szám

hét erények közé tartozik s holmi kitünte- sésekre törekedni meg éppen balekség.

Ki ne ismerne olyan elhelyezéseket is, hol az örökös kártya, meg tivornya járja, vagy a hol erős családi ellentétetek támasztanak gyakorta éppenséggel nem épületes jeleneteket ! — Mindenekfelett kerülendő volna pedig az olyan hely, hol két nembeli növendékek nyernek együttes elhelyezést!

De nem lehet czélunk felsorolni, osztályozni a különböző helyeket, mert ezek meglehetősen ismertek; a szülők szomorú tapasztalásai bőven nyújtanak erre tanulságot.

Azonban sajnos, e tanulságokat csak ritkán vonhatják le a szülők idejében s rendszerint csak akkor szerzik meg, mikor késő már azon változtatni.

Azoknak a nagyobb fokú fegyelmi eseteknek indító okai, melyek az iskolában előfordulnak, majdnem mindig löltalálhatók a házi környezet minőségében, vagy abban az elnézésben, mit a háziak a tanulók magaviseletére, kifogásolandó időtöltéseire nézve tanúsítanak.

Az iskola és otthon természetesen kell, hogy egymásnak segédkezet nyújtsanak, hogy a szülők reménye ne csak üres illúzió, áldozatuk pedig ne csak haszontalan pénz- íecsérlés maradjon, _ mert a hol az együttműködés összhangban van, ott a siker fele már biztosítottnak tekinthető.

Áldozzanak a szülők ilyenkor több időt s fordítsák ezt szélesebb körültekintésre.

A szükséges tájékoztatást az iskola- igazgatóknál mindig megtalálják s lelkisme- retes összehasonlítás és megfontolás után válaszszák meg a környezetet, a helyet, mely hivatva van, hogy gyermekeik jellemének kialakulására, sorsára befolyást gyakoroljon.

Akár nagyobb, akár kisebb igények szerint történjék is a választás, mindenik esetben szem előtt lehet és kell tartaniok a szülőknek azokat az erkölcsi tényezőket, melyek gyermekeiknek haladását, boldogulását hathatósan elősegítik.

Szatmárhegyi szőlőszetiink érdekében.

A „Szatmár-Németi“ folyó hó 20-iki számában a fenti czim alatt egy közlemény jelent meg, — azt hiszem — ünnepi meglepetésül.

A ozikk eg}r saját állításai szerint ország- j látott egyén indokolatlan támadásait foglalja magában, melyben minden komolyabb megfontolás nélkül pálczát tör Szatmárhegy eddigi szőlőművelése fölött. Az országlátott czikkiró ur szerint, „ki bejárta országunk kiválóbb szőlőtermő vidékeit,“ mi a szőlőművelésben csak tapogatózunk, hibás az oltásunk, ültetni, metszeni nem tudunk, nem értünk a szőlő egész évi munkáihoz, szóval a szőlőszeti szakközeg pedig, kinek szakképzettségéhez is kétség fór, semmit sem tesz, nem ismeri őt senki, nem tart téli népies tanfolyamokat, nem oktatja a népet.

Mulasztás terheli szerinte a hegyközséget, Ide bár hallgatva, bizonnyára legjobban hibáztatja a tevékenységéről annyira ismert és épen ezért a nagy népszerűségre szert tett „Vármegyei Gazdasági Egyesület“-et s a városi szölőkezelö séget, mert hát kötelességüket feledve, csak tét- j lenül nézték és nézik a szatmárhegyi szőlő telepítésének pusztulását s a szakközeget háboritla'nul tűrik meg messze idegenben helyezett barlangjában, ahonnét „boldogító gyakorlati tudományáról még jelt se adhasson.“

Tisztelt czikkiró ur! ön nagyon sok tele járhatott nyaralni, hogy hazánk szőlőtermő hegyein látott búja tenyészetü szőlők zöld lotnbo zata szemeit ily nagyon megrontották, mert csak elkáprázott szemekkel láthatta szőlőhegyünknek annyira siralmas állapotát. A messze idegenben minden jót meglátott, de itthon kipihentetve fáradt szemeit, - már csak a rosszat, a hibást veszi észre, a többiről tudomást venni talán nem is képes !

Pedig tisztelt czikkiró ur csak dicséretet érdemelne költséget nem kímélő vállalkozásáért, ügybuzgalmáórt, ha tapasztalásait szerényebben használná fel, s előbb tanulna többet, mielőtt oktatni indulna. Mert ha nem is tart szakembernek, de oly parányi mégis csak vagyok, hogy az ön szőlőszeti ismereteit kissé felülbíráljam s ha Ön volt is valahol, vegye tudomásul s szolgáljon megnyugtatására, hogy ezen kerület szőlészeti és borászati felügyelője sem csak saját falujában szerezte, — hogy saját szavaival éljek — a másokat boldogító gyakorlati tudását, de bizonnyára több bortermő vidéket látott és ösmer tisztelt czikkiró urnái. Ha tisztelt Mátray ur Szatmárhegyiinket oly silánynak látja, ne vegye rósz néven;' de azt kell gondolnom, hogy a saját szőlőjének, — mely a Szatmárhegy legelhanyagoltabb szőlőinek egyike (nem tartja ezt kedves kritikus ur komikusnak ?) —határán kívül alig lehetett, mert hát ha valóban körülnézett volna, úgy bizonnyára látnia kellett volna a szőlőjétől alig pár lépésre levő rendkívül búja tenyészetü, kitűnő, sőt mindenesetre jobban kezelt szőlő telepítéseket, mint a milyeneket Ön a messze idegenben vélt csak felfedezni.

Különben jegyezze meg kedves Tanár ur, hogy sokkal nehezebb oly szőlőket kifogástalanul kezelni és búja tenyészetben fenntartani, hol a

egy színpadi diva az utczán sétált, annyira ellepte a hódoló férfiak serege (nőről nem tesz említést a história, úgy látszik a római nők nem rajonganak a művészetért vagy inkább a művészekért), a kik — merem állítani — tisztán tiszteletből csókolták agyon a művésznőt, hogy sokszor az utczai forgalom is fennakadt — a nagy tisztelet miatt. (Hej, hogy minálunk csokrokba, ékszerbe, selyem ruhákba, meg gummi- kerekü kocsiba kerülnek az ilyen megtiszteltetések !! . .)

A csók históriai keletkezésével igy tisztába lévén, arra a kérdésre kell feleletet adnunk : mi a csók ? Fiziológiai értelemben nem nehéz megmagyarázi : a rokon elemek egymáshoz való vonzódásának, egymás áthatásának kifejezése két ajakpár összecsattanása által. És a csók, mint ilyen, a szerelem élettanának első fejezetét képezi. (Némelyek szerint az utolsót is, csakhogy itt már egy gyöngéd női kéz és Don Juan arcza közvetítik a csókot) Sokkal bajosabb a csókot aesthetikai szempontból definiálni. S habár a csókot Anakreon és Horátiustól kezdve el a mi Dóczynkig, ki a csókot szimbolikus értelemben tárgyalja, páratlan versekben énekelve meg annak mivoltát, az összes nevesebb költők gyönyörű versekben zengették meg, alig találkozunk definíciójával. Halm „wildfeuer“-nek, vadtüznek nevezi. Grillparzer azt mondja róla: „Ein Wunder, ein Geheimniss ist der Kuss; die Lippe küsst, wohin das Herz hinneigt’ A csők csoda, titok; az ajk csókol ott, a hová a szív vonzódik. Dóczy „kölcsönös ajándékának tartja. Kiáltsatok háromszoros evoet Szabolcskának, (vagy még jobb, ha megveszitek

a költeményeit), a ki, ha egyoldalulag is, de igen szellemesen határozta meg a csókot, a poétika keretébe illesztve azt.

Hogy mi a csók? — Szabolcska a következőleg határozza meg: Vígjáték: ha házassággal végződik. Bohózat: ha a sötétben leendő anyósodat csókolod meg a leánya helyett, a mi különben dramolettnek is beválik, a szerint, a mint azt már anyósa válogatja. Ha meg a szobaleány játszaná ugyanezt a szerepet, a darab a népszínmű felé gravitálna. Sőt az operettek fajába is belevág a csók hasonlatosságával, ámbár, a mi zenét illeti, itt nem a szerepeket, hanem a szereplőket hegedülik el olykor érte. Ha pedig nemcsak Rómeó, de Julia is könyvet hord még a hóna alatt, a csók tragédiává is válhatik, a mi t. i. a hős vagy hősnő bukásával végződik. Ha meg utazás közben, valami szerencsés vasúti szerencsétlenség következtében szomszédnőd ajkával érintkezik véletlenül ajkad : ez a csók egy kész modern regény. De ha az a te szomszédnőd még leány, s te házasodni akarsz : csókod olyan tárczaregénynyé válhatik, a melynek — folytatása következik. Elbeszélés a csók, a mikor a szobaleány az előszobában kapott csókot egy érzékeny pillanatban odabent elbeszéli, a mikor aztán az elbeszélésre megkapod a kritikát is. Újdonság, még pedig szenzációs újdonság, ha éjfélután kerülvén haza a kaszinóból, a feleséged megcsókol, a nélkül, hogy összeszidna. Hanem ez — az újdonságok, szokása szerint — kacsának is bizonyulhat, ha j t. i. másnap reggel eszébe jut helyrehozni az éjszakai mulasztást.

(Vége köv.)

karika metszési rendszer dívik. Ajánlom azért parányiságom mellett is szives figyelmébe, lépjen át szatmárhegyi szőlőjének határán, nézze meg dr. Keresztszeghy Lajos több holdra menő telepítését, nézze meg Bakó Lajos ügyvéd és szomszédjának szőlőit s ereszkedjék le kissé az ottani vinczellérhez. Nem fog nagy fáradságába kerülni, hiszen ezek mind a szóm szódban vannak s látköre mindjárt tágabb lesz ; avagy jöjjön le hozzánk, az Ön szerint oly messze levő Szinér-Váralja és vidéke hegyeire, oly képet fog nálunk látni, amiről kalapot levéve beszélhet. De hát Tanár ur szerint csak az a szép és jó, a mi idegen, nálunk csak a pusztuló szőlőtelepitóseket látja s nem veszi magának azt a csekély fáradságot, hogy ha egy egy gyengébb növekedésű telepítést lát, hogy a valódi okok kifürkészésén elmélkedne.

Mert hát Mátray ur szerint a legköny- nyebb bizonnyára elitéiül az egyszerű laikus szemlélete alapján hegyünk szőlőtelepítés rendszerét, tudatlansággal vádolni szőlőmunkásaink számtalanjait s a «kerületi magyar királyi szőlőszeti és borászati felügyelő működéseiről sem venni tudomást, jól lehet tanfolyamokat tartott a vármegye legkülönbözőbb pontjain ; igy többek közt Szatmáron 6 előadást, Nagy-Károlyban 4 előadást, s külön meghívásra ugyanott még két gyakorlati előadást; a Szatraárhegyen 3 előadást nag ’ nehezen sikerült megtartani, de a közöny miatt Benyovszky Pál hegyi kapitány ur javaslatára a további előadásokat kénytelen voltam beszüntetni. A fenti előadásokról tisztelt Mátray urnák is tudomással kellett bírnia hisz azokat a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület állandóan hirdette hivatalos közlönyében, a „Szamos“ társlap hasábjain, ahol az állítólagos szakközeg hírlapi czikkei megjelentek és működése a Gazd. Egylet által tudatva lett, mely egylet tevékenységéről is csekélységem csak tisztelettel meghajolva szólhatok, — Mátray urnák tudomást venni talán méltóságán aluli volt. Persze ott a testvérlapban a tisztelt czikkiró ur által hivatott pályáján csak kontárnak vélt állítólagos szakemberről volt szó.

Ezenkívül többször is volt szerencsém Szatmáron és a hegyen nyilvánosan szerepelnem. Arról persze Mátray urnák nincsen tudomása, hogy Szatmár város egyenes meghívására többször jelentem meg, tartottam helyi szemléket, sőt pl. a lisztharmat ügyében nyilvános előadást is. Hogy e szerepléseim közben Mátray úrral megismerkednem nem sikerült, annak aligha én vagyok az oka, mert ha Mátray ur oda csak egyszer is eljött volna, bizonyára belátta volna, hogy Ő van hivatva tanulni tőlem a szőlőszet téren, nem én Ö tőle.

Önnek persze csak az a jó és üdvös, amit idegenben téves informátió alapján gyűjt.

Édes Uram! csekélységem és működésemről bírálatot mondani minden adófizető polgárnak jogában áll, de éretlen kirohonással, haraggal támadni s csak felületes tájékozás után valótlan dolgot állítani, megrontani egy borvidék jó hírnevét, már a közügy rovására van.

A személyem ellen intézett haragos fel- lobbanását úgy sem veszem komolyan, mert azt hiszem én reám is rendes szokásból haragszik, mint köztudomás szerint mindenkire haragudni szokott.

Hogy a Szatmáihegyen állandóan nem időzhetek, ennek oka nem ón vagyok, mert én nem privát passzióból lakom Szinér-Váralján, mint azt Mátray ur hiszi, hanem a földmive- lésügyi minisztérium rendeletére azért, hogy az ott létesített nagy állami telepet kezeljem, ott kell laknom, nem pedig Mármaros-Szigeten, daczára annak, hogy székhelyemnek Szatmárra leendő áthelyezése érdekében a vármegyei Gazdasági Egyesület. Szatmárnémeti szab. kir. város, sőt a vármegye is Ugocsa vármegyével egyet- órtőleg a múlt évben együttes lépéseket- tett.

Oly dolgokat állít tisztelt czikkiró ur Szatmárhegy szőlőműveléséről, mi a valóságnak meg nem felel. Szőlőmunkásaink oly oltványokat készítenek, amilyennél különbbet sehol az országban, — daczára, hogy bejárta a borvidékeket — nem láthatott, kezelik is szőlőiket úgy, mint az országban sehol különben, de hát hogy azt észre vehessük, tanácsos lenne előbb mérlegelni a helyi viszonyokat s csak aztán bírálatot mondani.

Hogy a „Szatmár Németi“ vezérczikkóben, oly szép helyen felhívta cikkíró ur szőlőbirtokosaink figyelmét, azt már hivatalos állásomnál fogva is csak köszönettel vehetem, de hogy nem értek mindenben egyet tisztelt czikkiró úrral, ezt meg ön ne vegye rósz ' néven tőlem, mert hát mindnyájan mindenben mesterek nem lehetünk.