Szamos, 1901. június (33. évfolyam, 44-52. szám)
1901-06-16 / 48. szám
bák robbanása, pánczélos vonatok dübörgése és sebesültek jajgatása képezi az európai lelkesedés kórusát. Ha Isten nem segítené a búrokat rég a „Rule Brittannia“ harsogna végig országukon, mert a mai emberiség sokkal önzőbb, sem hogy e hatalmas, egységes társadalmi mozgalommal arra kényszerítse parlamentjét, hogy a további mérkőzésnek útját állják. Pedig a kontinens illetékes fórumainak egyöntetű megnyilatkozásaival, még az elbizakodott Anglia se merne szembeszállni Remél]ük azonban, hogy e nélkül is a jogos és igazságos ügy kivívja győzedelmét és a szabadság nemtője diadalra vezérli majd a függetlenség elszánt bajnokait. Tűzoltó tanfolyam. A budapesti önkéntes tűzoltó-testület parancsnoksága saját tagjainak kikópeztetésén kívül régtől fogva gyakorlómestereket küld ki a vidéki tűzoltó-testületek szakszerű elméleti és gyakorlati kiképeztetése czéljából, az 1890. év óta pedig, hogy a hazai tüzoltó-intózménymek terjesztése és fejlesztése által is a maga elé tűzött czélnak minél derekasabbau megfelelhessen, a magyar országos tűzoltó szövetség közbejöttével minden évben országos tüzoltó-szaktanfo lyamot is rendez. A megelőző években elért eredmény által buzdítva és a fennálló tűzrendészed kormány- íendelet czélzatainak mennél szélesebb körben leendő megvalósitása végett, de különösen a nagyméltóságu m. kir. belügyminisztériumnak 1890. évi 66274—V/10. sz. rendeletével nyert megtisztelő megbízása alapján a budapesti önkéntes tűzoltó-testület parancsnoksága a folyó év nyarán a X. országos tűzoltó-szaktanfolyamot tartja meg, alkalmat és módot óhajtván nyújtani ez által a tűzrendészet és a tűzoltás iránt érdeklődőknek, hogy a lehető legrövidebb idő alatt és aránylag kevés költséggel a tűzoltó- szakmában megfelelő kiképeztetést nyerjenek, tűzoltó testületek szervezéséhez és azok szakszerű vezetéséhez a megkivántató ismereteket megszerezhessék Tanfolyam-hallgató lehet minden 18—40 éves, fedhetetlen előéletű férfi. Mégis tekintettel arra, hogy a szaktanfolyam elsőrendű czélja az, hogy a tűzoltó-tiszti állás betöltésére mindenben alkalmas erőket neveljen, kívánatos az, hogy a tanfolyamra általános műveltséggel — lehetőleg érettségi bizonyitványnyal, jegyzői vagy tanítói oklevéllel biró, kelő társadalmi állást betöltő katonaviselt egyének küldessenek ki. A tanfolyam ideje: Kezdődik 1901. évi julius 29 én és tart bezárólag aug. 18-ig. Képesítő vizsgálatok : Tartatnak aug. 16 án és 17-én úgy az elméleti, mint a gyakorlati részből. Jelentkezés, teltételek és kedvezmények: A részvételben való Írásbeli jelentkezés ha tárideje 1901. julius 18-ika. Az ezen határidőn túl jelentkezők sem utazási, sem pedig elszállá solási kedvezményre nem tarthatnak igényt. A jelentkezés a budapesti önk. tűzoltó- testület parancsnokságához, (Bpest, VIII., Kun- utcza 2.) intézendő. A jelentkezők a tanfolyam ideje alatt úgy a gyakorlatokon, mint szolgálatban, a testület szertárából kiosztandó egyenruhát tartoznak viselni, beruházásuk és felszerelésük czéljából jul. hó 29-én d. u. kell a budapesti önk. tűzoltó- testület parancsnokságánál személyesen jelentkezniük. A jelentkező tartozik az őt kiküldő ható ság, testület, vállalat, vagy magánszemélyek által kiállított s kiküldését igazoló bizonyítványát bemutatni. Tandijat vagy beiratási dijat senki sem fizet, mivel a tanfolyam teljesen díjmentes, sőt az eszközök és szerelvények is díjtalanul állanak rendelkezésre. A tanfolyam-hallgatók tüzoltószer-gyárak s egyéb gyártelepek megtekintése, szakszerű próbákon és kísérleteken való megjelenés, szín házak szerkezeteinek és berendezéseinek .tanulmányozása által tapasztalataikat gazdagíthatják. Őrszolgálatra is beosztatnak, hogy igy az előfordulható tüzesetek alkalmával a vész helyére kivonulva, a tényleges szolgálatot is tanulmányozhassák. Hogy pedig a kevésbbó tehetős község vagy testület kiküldötteinek is lehetővé tegyük a tanfolyam látogatását, 25 tanfolyam hallga tónak testületünk költségén leendő csoportos elhelyezéséről is gondoskodunk. Az ingyenes elszállásolásban részesülni óhajtók ebbeli igényüket azonban az Írásbeli jelentkezés alkalmával egyidejűleg, tehát legkésőbb julius 18-ig tartoznak a parancsnokságnál bejelenteni. A bejelentés sorrendje a díjtalan elszállásolásban való részesülés elsőbbségét biztosítja. Egyúttal gondoskodni fog a parancsnokság arról is, hogy a tanfolyam hallgatói az étkezésnél is lehetőleg kedvezményben részesüljenek. Itt emlitjük föl, hogy a magyar országos tűzoltó-szövetség a szövetség kötelékébe tartozó tőzoltó-testületek tagjai részére két darab egyen- kint 100 koronás ösztöndíjat tűzött ki. Az ösztöndíjak elnyerésénél az érettségi bizonyítvány nyal, jegyzői vagy tanítói oklevéllel biró katonaviselt pályázók előnyben részesülnek. Az erre vonatkozó bélyegmentes kérvények az illetékes tüzoltó-parancsnokság utján nyújtandók be a magyar orsz. tűzoltó-szövetség elnökségéhez (Bpest, IV. Kossuth Lajos-utcza 8.) HÍRROVAT. * Személyi liir. Gróf Hugonnai Béla főispán a fővárosból ma székhelyére érkezett. * Bérniaut. Meszlényi Gyula püspök, He belein Károly kanonok, s udvari papsága kíséretében szombaton reggel N.-Somkutra utazott, hol ma a bérmálás szentségét fogja kiosztani. * Ezredösszpontositás. A mint értesültünk, a 12-ik honvéd-gyalogezred f. évi ezredösszpon-- tositása ismét M.-Szigeten fog megtartatni, — hol a városi hatóság az odaérkező tisztek számára szükséges lakások biztosítása iránt már intézkedett is. A n.-károlyi zászlóalj f. hó 20 án a kora reggeli vonattal fog elindulni s 10 óra tájban már Mármaros-Szigetre érkezik. Ugyanezen vonattal fog menni a szatmári zászlóalj is s így mindkét zászlóalj egyidőbeu ér M.-Szigetre. Az összpontosítás 6 teljes hétig fog tartani s a zászlóaljak előreláthatólag csak augusztns 2-án érkeznek ismét rendes állomáshelyükre, — a midőn is már csak alig pár nap választ el a tartalékos legénység bevonulásától, illetőleg az őszi fegyvergyakorlatoktól. * Kinevezés. Gróf Hugonnai Béla főispán Bay Miklós csomaközi lakost közigazgatási gyakornokká nevezte ki. * Az érettségi vizsgálat a kir. kath. fő gimnáziumban tegnap este befejezést nyert. A 29 ifjú felett ma délelőtt mond ítéletet a vizsgálóbizottság. * Márkus Emilia, nemzeti színészetünk legnagyobb művésznője, mint előző számunkban is jeleztük, 18-án okvetlen meg fog jelenni Szatmáron a Komjáthy-társulatával, hogy az első estén „Folt, mely tisztit,“ második estén „Francilion“ és harmadik estén, 20-án „A böl- csö“-ben fellépjen. A uagjT művésznő és kitűnő társulat iránt az érdeklődés nemcsak városunkban, de az egész megyében is élénken mutatkozik. * Emlékeztető. A kir. kath. főgymnasium ifjúságának tornavizsgálata ma d. u. fél 5 órakor lesz a Kossuth-kertben, katonazene mellett. * Vasúti tápintézet ügyében junius 11-én Pap Géza főjegyző, helyettes polgármester elnöklete alatt, Nagy Józsa m. államvasuti titkár a m. államvasutak képviselője, a tisztviselők és számos bizottsági tag jelenlétében értekezlet volt. Az értekezlet megnyitása után elnök előadta, hogy még 1897-ik év végén a város közönsége ajánlatot tett arra nézve, hogy az esetre, ha kény irodalmi tevékenységemet végre nyomtatott betű koronázta meg. Húsz év óta a lehető legszebb verseket, regényeket, elbeszéléseket küldöm majdnem az összes hazai lapoknak, (hogy csakugyan remekek, a feleségem is tanúsíthatja), de valljuk meg, a mi hírlapirodalmunk még igen alacsony fokon áll, sem müizlése, sern helyes birálóképessége nincs. (Kivéve természetesen az ,,Express-Ujság“-ot.) Nem csoda tehát, hogy egész életemben még soha nyomtatásban nem láttam magamat. És ime, csekély negyven fillérért most először élvezhettem ezt a nemes gyönyört. Szerettem volna a „vén csoroszlyát“ — pardon, az asszonyságot megölelni. — Küldje fel kérem a fiát, mindent meg fogok tenni érdekükben, —'siettem mondani, nehogy az asszonyság szóáradata elvághassa beszédem fonalát. — Felfogadom Ferijét mosónőnek; varrónőnek, lehet Ón a tanítóm, higyje meg, mindent megteszek! — S elolvastam még egyszer irodalmi termékemet. Megindulva indult meg az asszony — nyelve ismét és hálálkodott; tán most is hálálkodnék, ha nem kopogtak volna az ajtón. — Kérem, ne hálálkodjék, majd meg látjuk, hogyan fogja tanítani fehérneműmet és hogyan varrja meg a fiamat! A fizetéssel, meg a mosással majd rendbe jövünk, nem vagyok piszkos. És gyengéden kituszkolva az ajtón, beengedtem a más látogatót. Ez 80 évnél öregebb ur volt. Bemutatkozott. — Van szerencsém magamat bemutatni. Nevem Deutsch Jakab. (Mintha hallottam volna ezt a nevet! Tanítójelölt vagyok, — azaz voltam. Legutóbb a „Kohn és Freund“ czég könyvelője voltam. Hanem tetszik tudni, az üzletek rosszul mennek, aztán meg öreg ember is va-! gyök már, — elküldték. Valamivel mégis csak kell foglalkoznom, (igaza van !) hát azt mondta a feleségem, tanítsam a kedves fiát, úgyis az egyik unokámat tanítom (csakugyan öregebb lehet harmincz évnél!) és mindig könyvekkel bajlódtam. A kettős könyvvitelre is szívesen tanítom a növendéket! — Talán még korán lesz kissé. — Oh, kérem, azért csak csekély havi hvisz koronát számitok fel külön! — Csak?! — Szabad tudnom, miféle egyéb igényei volnának ? — Kérem, nem vagyok túlságosan követelő. Megelégszem havi száz koronával. — Csakugyan ? — kiáltottam fel örömtől repedező szívvel, majd könyek tolultak szemembe, mélyen meg voltam hatva a nemes- lelkű ajánlattól, ilyen olcsón beavatni valakit] az A-B-C titkaiba! Nem tudtam szóhoz jutni. Először csak magamhoz szorítottam az ismere tes nevű Deutsch Jakab urat, aztán némán j megfogtam kezét és a lelki felindulástól remegő hangon igy szóltam : — Kérem, ön igazán nemes emberbarát s azért reméllem teljesíteni fogja szerény kérésemet. Ha tán tudna részemre is hasonló állást! Szívesen elvállalom, de csak kettős könyvvitel nélkül, — rongyos, havi húsz koronáért nem érdemes azt külön tanítani, különösen, ha nem ért hozzá az ember. — Az ismeretes nevű ur nézett s tán most is nézne, ha nem kopogtak volna ismét az ajtón, azután ismét,'majd — de minek soroljam elő az egész díszes névsort? Volt közte minden rendbeli diák és nem diák, állását vesztett városi gyám, bukott szalámi gyáros, a lámpagyujtogatók központi felügyelőjének unokaöcscse, miniszteri órák rendben tartásáért felelős szakórás, a himzőnöképzö- intézet segédtanár v, sőt a gólya védő szárnyai alatt dolgozó asszonyság is. Utóbbi különösen a gyermekek iránti erős szeretőiére hivatkozott. S ón? Mit tettem én? -— Megvettem az „Express-Ujság“ száz példányát, barátaim és ösmerőseim között való szétosztás czéljából. Alkalmas tanitót a fiam részére nem kaptam ugyan, mert ki győzte volna az ajánlkozókat mind végighallgatni és sokféle érdemeiket kellőleg méltányolni, az igazán hivatottakat kiválogatni ? Fájtba fejem, de szivem tele volt öröm mel. Délben már ajtómon díszelgett irodalmi működésemnek az újabb terméke : A tanítói állás már be van töltve ! "Wä Szép, ugy-e ? Habakuk. Legjobb, legüditöbb és legolcsóbb ásványvizek a SzolyVai, £nbi Erzsibe! is polcnai gy ígyVizeKFeltűnő gyógyhatással alkalmaztatnak: köszvény, vese, hőlyag, gyomor, torok, tüdő és gége bajok esetén. Kapható fiiszerüzletekben és az uradalmi ásványvizbérlőségnél Szolyván (Beregmegye). — Prospektus ingyen és bérmentve.