Szamos, 1901. június (33. évfolyam, 44-52. szám)
1901-06-06 / 45. szám
XXXIII. évfolyam. Szatmár, 1901. csütörtök junius ho 6. SZAMOS. Vegyes tartaimu lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A szatmajrmegyei gazdasági egyesület hivatalos közlönye. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű dijak ^zatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Nyilttér sora 20 fillér. Gazdasági mozgalmak. Néhány évvel ezelőtt, midőn a föld- mivelésügyi tárcza külön- s olyan kézbe került, aki annak fejlesztését nemcsak kívánatosnak. de létfentartásunkhoz feltétlenül s mar is égetőn szükségesnek tartotta, a földművelési kormány budgetjébe felvett egyes szokatlan kiadásokat a löldmüvelési érdekek elhagyatottságához hosszú időn keresztül hozzászokott közvélemény illuzoriusnak vélte, s fejcsóválva kételkedett annak gyakorlati eredményességében. Ma már gyakorlati tények czáfolják meg a kétkedőket s olyan eredményekre van alkalmink rá mutatni, melyek hátramaradott g izdasági viszonyainkban feltétlen s rohamos haladást igazolnak. S hogy e haladás eredményében mily nagy része van a gondozó Kezek munkájának, világosan bizonyítja az a örülmény, hogy a haladás mindenütt ott tűnik fel legjobban, ahol leginkább istá- polva volt. \ földművelési viszonyok haladásának k gnagyobb akadályát mindég a magyar g.'-d osztály — különösen pedig annak zömét képező közép és kis gazda — indolentiája képezte, a magyar typusnak szinte csufbndá- rosan tulajdonított maradisága, saját helyzetével való nemtörődömsége, gyámoltalansága. És ha e súlyos váddal szemben védelmet érdemel is ez az osztály annyiban, amenynyiben hiányzott az ébresztő erő, az októl eltekintve szomorubbnái-szomorubb példák (adtak jogosultságot mégis e súlyos vádnak, í mikor a magyarság alapját, zömét képező ily erős osztály magát minden oldalról nyomni szorítani engedve környezetének mintegy fejős tehenévé lett, s a helyett, hogy az ön íentartás érdekében az elnyomókkal szembe szállt volna, puhán megadta magát sorsának, hagyta terheit vállaira r.őni s midőn e növekvő terhek alatt összeroskadni készülő teste tentartására elégtelennek bizonyult megszokott életmódján és gazdasági rendszerén változtatni kellett, nem birt annyi önuralommal, hogy a hosszú álom utáni tespedésből, fel birta volna önmagát rázni Ennek az ébresztésnek a nehéz munkáját végezte Darányi az utolsó néhány év alatt s végezte e munkát a legnehezebben ! hozzáférhető, legkonzervatívabb elemnél — a kisgazda osztálynál. Adott olvasmányt a kezükbe, nemcsak azért, hogy ezekből tanuljanak valamit, hanem hogy távolabbiczélt érjen el: rákapassa őket az olvasásra; népies tanfolyamokat rendezetett számukra, — hogy a tanulás hasznosságát belássák ; igyekvőbb gazdák birtokait minta gazdasággá fejlesztette, — hogy felébreszsze a többiben is az ambitiót; tenyész állatokat dijaztatott, — hogy a jobb tenyész anyag értékességére rávezesse őket; ingyen küldte őket csoportosan tanulmányi kirándulásokra, — hogy otthon a látottakat elbeszéljék s felébbreszsze bennük az ingert újabbat, jobbat, praktikusabbat nézni és eltanulni stb. stb. S váljon hát el is érte-é e költséges fogásokkal távolabbi czélját, vagy pedig töb bet nem ért el, minthogy a könyveivel tanított, az előadásokból itt-ott ellestek valamit, kirándultak, hogy nehány száz ember lásson jobb gazdálkodást ? Nos hát, itt tévedtem a kételkedők, kik fejcsóválva sokalták a kis gazdákra költött százakat! Hogy elérte a távolabbi czélját is, ma már mind sűrűbben tudunk tényekre rámutatni. Rámutatunk egy legközelebbi példára: .A párisi kiállításról haza hozott erdészeti és gazdasági tárgyak ma Budapesten ki vannak állítva Mig 3 évvel ezelőtt erőnek erejével alig tudott a gazdasági egyesület vállalkozókat fogni, aki teljesen a földm. kormány költségén egyik vagy másik ménes birtokot megtekintse, addig most elég egy hírlapi felhívás, hogy 3—4 nap alatt 22 ember összeálljon, csupa kis gazdák, akik semmi egyéb kedvezményt nem élveznek, mint hogy a vasúton fél jegygyei utazhatnak, s elindulnak a maguk költségén, hogy azt a kiállítást, Mért hívtalak ?... A szülei háznál, Karod közt nyugodva, Mért hívtalak édes anyámnak, Nem tudtam én soha. Úgy mondtad, — rászoktam, De nem tudtam róla, Mennyi minden van kifejezve Abba a két szóba. Most, hogy az életnek Hullámai hánynak, Most már tudom, miért hívtalak Én édes anyámnak . . . Szarka Lajos. Egy fiú, meg egy leány. — Maga az Béla ? Jaj ! de furcsa! Aztán a kis leány csengő kaczagása betöltötte azt a kis kertet, a mely az ö boldogságuknak annyiszor volt tanúja. A mikor megállt előttük a tavasz, csak a virágot, meg a szellőt vették észre. Nyáron a pipacs tetszett nekik madárdallal. Az ősz meghozta a sárga hullani készülő levelet; a halál kopogtatott a kis házikó kertjének ajtóján. A tél? Milyen szép is az a hó, aztán azok a fázós, komor felhők. Mindenben és mindenütt csak a költészet, a megtesült szép kötötte le a lelkeiket öntudatlanul. Hiszen még csak gyermekek voltak. És szerették egymást. Milyen könnyű is szeretni! Milyen könnyű! Csak vártak, mint a hogyan a mama mondta. Majd nagyok lesznek, nem olyan furcsa bohók, mint most. Egyszer, mikor a szél becsapta az ebédlő ajtóját, elbújtak a nagy barna szekrény mögé. A mama kereste őket sokáig, j Este aztán, mikor a nagy függő lámpát meg- gyujtották, előbujtak mind a ketten. Oh ! úgy szidta őket 0 ti néni is. Aztán Bélát haza küld- j ték. Ilonka is menni akart, de nem volt szabad. Másnap ismét eljött a fiú. Csak az ajtóig. Nem mert bejönni; félt az Ilonka mamájától, j Különben a mama nem is volt otthon, csak . Otti néni. Mikor Ilonka kijött az udvarra, Béla j olyan remegve szólitta meg : — -Ugy-e haragszik a mamája ? Maga mondta, hogy bújjunk oda ! — Fél? Tudhatná, hogy a mama sokkal jobban szeret engem. Jöjjön csak be. Nincsen itthon senki. Csak az Otti néni, de ö a harisnyákat stoppolja, meg énekel. — Otti néni énekel ? Ugy-e meghallgatjuk? Nagyszerű? Otti néni ugy-e nem is tud énekelni és mégis énekel. Aztán szaladtak be. Elbújtak. Csakhogy most nem az ebédlőbe, a szekrény mögé, hanem a kertben a fák között lefeküdtek a fűbe. Kö rülvette őket a nagy levelű ribizke. Eltakarta a két apróságot. Nem is beszéltek, csak hallgatóztak, mikor jön valaki. Ha meglátja őket a mama, bizonyosan kikapnának. Oh! nem ! In- [ kább nem kapnak uzsonyát. Pedig olyan jó az uzsonya. Vajas kenyér, meg két alma. Otthon is azt szokott kapni a Béla. A mama nem ád ! mást, azt mondja, hogy a kávé nem jó a gyermeknek. Dehogy is nem! De a mama mindig fél, hogy megbetegszik Béla! — Béla erős! Béla nem hal meg, ugy-e Ilonka! — Ki mondta, hogy meghal ? Ki mondta ? — A mama, a mikor tegnap haza mentem. Azt is mondta, hogy nem szeret. Igen azt is mondta. — Szeretem ón Bóluskát! — Igen, Ilonka szeret engem, de én is szeretem ám Ilonkát. A mama pedig haza jött a doktor bácsival ; a kertbe is lementek, mert a doktoi bácsi szereti a szép virágokat. Ott találták Bélát, meg Ilonkát, a mikor kukoriczaszárból házat akartak építeni. El akartak szökni. Csakhogy nem lehetett. A doktor bácsi, a csúnya, megfogta a Béla kabátját, a mama meg az Ilonkát, aztán felvittók az ebédlőbe őket. Béla ugyan azt gondolta, hogy kikapnak, de Ilonka nem félt; ismerte jól a mamáját. Szerette ő Ilonkát. Jobban, mint a hogyan Ilonka szereti a vajas kenyeret. Talán, a hogyan Béla szereti. A mikor aztán a doktor bácsi elment — még a kezét is megcsókolta a mamának — a mama oda ültette őket a kályha mellé a kis székre, aztán akkor azt mondta, hogy várjanak, mig nagyok lesznek, mig megnőnek. Addig még sokat kell tanulniok. Pedig,
