Szamos, 1901. május (33. évfolyam, 35-43. szám)
1901-05-12 / 38. szám
XXXIII. évfolyam. Szatmár, 1901. vasárnap május hó 12. Vegyes tartaimu lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A szatmarmegyei gazdasági egyesület hivatalos közlönye. E I ö f-i z e t é s i ár: Egész évre 8 kor. —' Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű dijak tzatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Szálloda és Vigadó. Szándékosan e czimet használom czik- kem megírásához, mely módot nyújtott egy fontos kérdés“ oly irányban való löleleve- nitésére, melynek gyakorlati iránya, valódi, kézzelfogható jótékony eredményt érhet el Az iparpártolás hangzatos s délibábra épített széles mezején annyi az ipar fellendítésében forgolódók száma, annyi a papirosra vetett bölcs tanács, hogy csakugyan még azon keveseknek is káprázatba kell esni, kik komolyan gondolnak nem annyira az országos, de a lokális ipariigyekre. Tagadhatatlan s ez alkalommal felesleges • ismétlés, hogy a hatalmasabb államok gyári iparának kiterjesztése miatt kézmü iparunk általános pangásban van; de vannak még is városunk alakulásában, fejlődésében oly sajátságos tünetek, melyek közelebbi szemlélése mellett, váró .unkban nyomasztóbb a helyzete az iparosnak, nehezebb a megélhetése a munkásnak, mint más városban. A haladás zászlóvivői teljes meggyőződéssel hangoztatják, hogy az utóbbi időben a fejlődés tekintetében tanúsított rohamos haladás, pótlása a múlt mulasztásának s nem veszik észre a közönség rohamos s súlyos megterhelése mellett, hogy a tulleszi- tett fejlődés, mily veszélyes csiráját hordja magában épen azon osztály elszegényedésért k, mely városunkban a túlnyomó többséget képezi. A haladókkal tartok én is, osztom a múlt mulasztásának pótlására vonatkozó felfogást, csakhogy a kényelmi eszközök berendezésénél, nem hagynám figyelmen kívül a polgárok vagyoni állapotát, közteher viselési képességét s különösen a megélhetés módját. A „Szatmár és Vidéke“ dr. Tanódy Márton ur tollából egy oly kérdést vet fel, mely első tekintetre nevetségesnek látszik. Hát lehetséges-e az, hogy városunkban, a városi közpénztárból fizetett munkák, nem e város bő választékot nyújtó, a megélhetéssel küzdő s e városra utalt munkásai által teljesítetnek ? Hát a látszat hihetetlen, de czikkiró urnak-igaza van; a haladás mámorában nagy tervek foglalták le gondolko zásunkat s igen jellemző hogy találmány számba kell vennünk annak felfedezését, hogy folytonos középitkezéseink közepett is fényes trotoirainkon munkanélküli iparosok és munkások álldogálnak. De hit egészséges viszonyok mellett a munkának ki kellene elégíteni a munkáskezet! Igen ám, cs k- hogy ez nálunk nem igy van, s itt mutatok rá arra a fentebb jelzett kedvezőtlen jelenségek egyikére, mely nagy sulylyal nehezedik a közállapotaink mérlegének serpenyőjébe. Lehet talán 20 esztendeje annak, hogy e város rohamos fejlődésnek indult, ezen idő alatt végrehajtott építkezések mind megannyi vállalkozónak adattak ki, s nemcsak arra nem gondoltunk, hogy még kis áldozattal is, a vállalatok helyben adózó polgároknak adassanak ki, hanem építkeztünk mi idegenekkel, Kik nemcsak, hogy a jövedelmet elvitték, adót nem fizettek, de az idegenből hoztak magukkal munkáskezeket is, melyek itt megrekedvén, különösen az épitő ipar terén annyira felszaporodtak, hogy megélhetésüket e város többé nem biztosíthat ja, nem különösen akkor, ha a közpénzből teljesített munkálatokhoz is idegen munkásokat alkalmaznak. Nem érheti e tekintetben szigorú vád a vállalkozókat, hiszen nem azért vállalkoznak, hogy a vállalatra ráfizessenek, hanem nyereségért s minden módot felhasználnak arra, hogy abból minél több hasznot kisajtoljanak, nem érintvén őket egyáltalán városunk ipari és munkás viszonyai. — De kötelessége a hatóságnak gondoskodni arról, hogy a lakosság megélhetését a tőle telhető módon előmozdítsa s a fölvetett kérdés felett ne térjünk napirendre, hanem pótoljuk itt is az elmúlt idők mulasztásait. Prolog a Zichy-koncerthez. (A programmszámok bemutatják magukat.) Irta: Kereskedő László. Az öszzes számok, együttesen : Köszöntünk Téged, Nagyközönség, Te ezerszivü Óriás, ki hallásodat meg érzésedet készülsz kinyitni számunkra a jövő hét végén. Kedves vagy hozzánk, hogy helyet kínálsz füledben meg szivedben nekünk, „csengő csodádnak, programmzenei hangoknak, költői fonálra fűzött hang-gyöngyöknek. Mielőtt bevonulnánk a lelkedbe azon a misztikus utón, melyen a szerelemi suttogást meg az élet fájdalmas sóhajtását fogadod magadba, — néhány szavunk volna hozzád. Zenei szavaink előtt, ez angyalbeszéd előtt, hallgass meg tőlünk néhány emberi, földi hangzású szót. Be akarunk mutatkozni. El akarjuk mondani, hogy honaét jövünk, mit akarunk mi csengő-bongó hang-vándorok, kik a zeneköltő álmában élünk s azután kottára fagyunk s újra éledünk a lelkes hangszerektől meg a hallgatók fogékony fülének, szivének meleg öleléseitől. Nekünk, mint muzsikának, csengő szép hangszövedéknek, első hazánk az ég, onnét sóhajtott le a földre bennünket egyszer gyönyörében az Isten szive, a földiek gyönyörére, üdülésére, vigasztalódására és — javulására. Aztán van még több honunk ; szükebb hazáink, melyekből ki-kiáradunk az emberek közé. E hazáink a zeneköltői lelkek. Mi, Zichy-muzsika, érdekes lélekből jövünk. Szerzőnk finom szivü, mély érzésű poéta, a ki egyúttal zeneköltő; és virtuóz, a ki egyúttal a költői tollal is mesterien bánik. Nagyobb szabása magyar Minnesänger, a ki maga csinálja szövegeit és hozzájuk a zenei illusztrálást, s a ki maga alkot zenei müveket és ád hozzájuk verses magyarázatokat. Nem csoda, ha igy egészen a programmzene embere lett a szerzőnk. Tiszteletben tartja ő az abszolút zenét, vagyis azt a muzsikát, mely megelégszik azzal, hogy erőteljes és finom formákba szedett s szépen színezett hangruhát adjon valami homályos mély érzésre, mely érzésnek húrja a testi-lelki életünk legmélyén rezeg mindeu más érzésnek húrjai alatt. Zichy muzsikája is azt a legmélyebb húr rezgését igyekszik tolmácsolni, de helyet ád a többi és kevésbbó homílyos érzések rezgéseinek is, melyeket már inkább a költészet szokott kifejezni, ezeket is igyekszik illusztrálni, raegóreztetni — általunk, programmzenei hangok által. Általunk azonban nem lesz a zene a költészetnek csengő ruháju szolgájává; ellenkezőleg csak segítségül hívja a költészetet és felkéri kedves tolmácsul, hogy a közöns-^g valami szöveg segélyével jobban értse és élvezze a programmzeneköltö muzsikáját. Az abszolút zene homályos, ismeretlen álomvilágba ringat; a programmzene isme rősebbé, érthetőbbé akarja tenni ezt az álomvilágot. Ha egy költeményhez muzsikát ir a programmzenósz, nem a költeményt akarja elmondani, — hisz azt már elvégezték a vers szavai, — hanem azt a hangulatot akarja benned mélyebbé, édesebbé tenni, melyet a költemény olvasásánál érzesz. Sőt a költeményt csak azért veszi fel sokszor a programmzenósz, hogy a zene érthetőbb legyen, s világosabbá, szinesebbó váljék szived előtt ... S mi szép a költészet és a zene e szövetkezése! Hová ringatja lelketeket! . . . A poézis meg a muzsika e násza: rózsák meg alkonyi felhők ölelkezése; kis leány panaszához csalogánydal; napsugarakhoz színes angyalszárnyak . . . Csodálatos szövetkezés, melyet ne értelemmel ítélj meg, hanem gyönyörködésed hódolatával. Örüljetek a meghatottságnak és finom merengésnek, melybe a költészet és muzsika násza ringat benneteket. Jertek veliiuk Nagyközönség, zenei útra három téma körül. Az első egy vár története, a második egy romantikus, fiuom kis virágárus leány táncza, a harmadik téma maga a muzsika, a mint végig kíséri az embert az egész éietón át. Ez utóbbiból is láthatod, hogy a zene hivatásához, mi, a programmzeue, álluuk legközelebb. Kifejezni igyekszünk érzéseket» és igyekszünk határozottabb érzéseitekhez férni, nemesebb hullámzásba hozni őket, finomabb rezdületeket hozni beléjök, megaranyozni őket s ha bánato - sak, megédesíteni őket. Jertek vigasztalódásra, finomodásra ; hozzátok el szivetek íéiiynomályos világát, fényes örömét, sötét buját: mi égi harmatot hintünk rájuk^, hisz, mint szerzőnk mondja, „ragyogó kincs“ vagyunk, „mit földre sirt az Isten szent szeme.“ Orvosi körökben már rég ismert tény, hogy a Ferencz József keserű viz valamennyi hasuulóvizet, tartós hashajtó hatása és eml i- tésre méltó kellemes izénél fogva, már kis adagban is tetemesen felülmúlja. Kérjünk határozottan Ferencz J. ke- serüvizet. Kizárólagos raktár LŐ VÍI1JJ6F Józsefnél.
