Szamos, 1901. április (33. évfolyam, 27-34. szám)
1901-04-21 / 32. szám
XXXIII. évfolyam. Szalmái, 1901. vasárnap április hó 21. 32-ik szám. A SZATkJAfiMEGYEl GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. E I ö f’i zetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kqr SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Egyes szám ára 20 fillér. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Nyilttér sora 20 fillér. A villamvezetés veszedelme. Két lovat ütött agyon a héten a villamos áram a Rákóczi-utczán. Nem a villamosvonat okozta a két pára halálát; ilyen bajt villamosgépü vonatunk még nem okozott s talán nem is fog okozni, mert annak a leketlen masinának ki van mérve az útja s egy kis csavar mozgatásával meghunyászkodva hajlik meg az emberi akarat előtt. Annak a két szegény párának elpusztulását lelkes gépnek: embernek a vigyázatlansága okozta és pedig nem is olyan fajta vigyázatlansága, mely a veszedelemmel előre is ne számolhatott volna. Nem vonjuk kétségbe annak az embernek aziránti jóhiszeműségét, hogy baj nem log származni, de tény az, hogy a villamos vonat vezetékén áttéve nyílt közlekedésü utczaközépen ott hagyta csüngeni a földtől egy méternyi távolságra azt a sodronykö- teget, melyből 150 volt-erejű áram leske- lődött az arramenőkre. Ez a 150 volt-erejű áram pedig föltétien halált jelent mindazoknak kik azt megérintik. Az utczán pedig miért ne eshetnék meg ilyesmi, hol tudvalevőleg emberek és állatok járni-kelni szoktak ! S ki tartozik tudni, hogy abban a sod- ronykötegben annyi halál ólálkodik, a hány ember vagy állat azt megérinti? No de nem történt nagyobb baj. Két igás lóval több vagy kevesebb, — kit érdekelne komolyan az egész intermezzo? Ám a közbiztonság szempontjából e tény felett oly könnyen napirendre térni nem lehet. Ugyan mi történik, ha p o> egy arramenő szakértő nem figyelmezteti a veszélyre azokat, kik a lovak kimentésére azonnal odasiettek, hogy a sodronyokból a lovakat kiszabadítsák ? — kik azt hitték hogy tz egész bajt csak az okozta, hogy az állatok a sodronyba össze-vissza gabalyodtak ? Mi történt volna, hogy ha egy csomó iskolás fiú gye- rekcsinyből meg akarja himbálni a lecsüngő sodronyköteget ? Másnap az egész ország a szatmári katasztrófa hírével lett volna tele. Tessék csak a jajveszékelö szülők, testvérek stb. szakgató fájdalmára gondolni ! Olyan veszteségre, melyre ember e földön sohasem nyújthat vigasztalást! S ugyan ki merné állítani, hogy mind erre nem volt megadva a kész lehetőség? Mi nem ismerjük azt &?. embert, kinek vétkes gondatlanságából az eset származott Lehet az jó munkás, s egyébképen megbízható ember, de mint egyszerű munkás még ha hosszabb ideje is van alkalmazva, egyáltalán nem bírhat — a mint az eset is mutatja — azzal az elméleti szakképzettséggel, melylyel a bonyolódottabb áramösszeköttetések között magát egész könnyűséggel s azonnal tájékozná s teljes mértékben fel tudná fogni, mint a jelen esetben is, egy könnyen bekövetkezhető veszedelem óriási nagyságát. Nem a vád súlyának fokozására írjuk e sorokat, hanem azért, hogy e jó szerencsére kisebb bajból a lelügyelőség a tanulságokat levonja. Olyan áramátviteléknél, hol a közönség életbiztonsága a legkisebb mértékben is veszélyeztetve volna, a munkálat e után szigorú szakfelügyelet mellett történjék. Már egyszer megtörtént, hogy a munkások tudatlansága vagy elővigyázatlansága miatt városunknak egy meglehetős nagy területén a huzalok összeégtek, a mi jelentékeny kárt és kellemetlenséget okozott, Már ennek az esetnek is szigorúbb felügyeletre kellett volna felhívja a felügyelőséget. Itt megemlítjük még hogy több helyen az oszlopok töve kirothadt; már csak nehány czenti átmérőjű töve tartja az oszlopokat e helyeken sincs kizárva a veszély lehetősége. Ma még csak két ló áldozata int a veszedelemre, A köz érdekében nagyobb lelkiismeretességet követelünk, nehogy szomorú emberáldozat is jelölje a vétkes gondatlanságot. Isten yeled! El kell mennem csakugyan csak, Szülőföldem nem láthatlak, Nem láthatom többé-többet Értől szeldelt völgyeidet . . . Isten veled! Nem régen még dehogy hittem, Hogy valaha menjek innen, Hol a szivem gyökeret vert Jól ismerek füt-fát, embert . . . Isten veled! Nem is lelkem vágyódása Visz innen egy messzebb tájra, A jó Isten rendelte igy Ellene nem teszek semmit . . . Isten veled ! Isten veled Tisza, Szamos, — Mindörökre búcsúzom most, Isten veled Láp s Tur-vidék, Te ott lakó kedves, jó nép Isten veled ! Isten veled gyermek-évek Hü dajkája kicsiny fészek, Ifjú álmok ápolója, Erdő, mező, Üget, róna: Isten veled! Hol az álmom valóra vált És találtam kies tanyát, Kies tanyán gerle párra Gerle párban mennyországra ! Isten veled! Hol folytassam küzdelmimet — Tudja Isten kinek-minek ? — Tűrve, kérve, fáradozva Készen állva jóra, roszra : Isten veled ! Küzdelmimmel, bajaimmal Fájdalmimmal, siralmimmal Ki magamra hagytál végre, Te hü párom temetője : Isten veled ! Tópve-tép a kényszerűség, Minden maraszt: ne még, ne még ! Hej maradnom már nem lehet, Ha a szivem szakad is meg . . . Isten veled ! (Majtis, 1901. április hó.) F. Varga Lajos. Késő... — Irta: Spitzer Hermann. — A mint újra látom a tavasznak ideális kipzelmeket alkotó örökzöldjét, most, hogy újból itt ülök ennek a megöregedett tölgynek árnyában, úgy érzem, mintha az a nehány esztendő, melyet a fővárosban töltöttem, hirtelen elveszne életem történetéből, s csak álmodozom í letűnt korom szentimentális emlékei felöl. Minden úgy van most is, mint ezelőtt hat évvel volt, s mégis az én szemem előtt mennyire megváltozott e kép, mely régi emlékről regél | nekem búsan, bánatosan . . . A tölgyet körös-körül, mezei virágok mesz- sze ellátható térsége övezi, — lenn, a mint a fü közé ékelt gyalogösvény elkanyarodik, most is annak a zöldben viruló bozótnak összeöielke/ő ágai látszanak ki a besűppedt sziklatalaj oldalán, mintha megvédeni igyekeznének egy csendes ! lakocskát. A cserje mögötte talán meg is szaporodott, a kiváncsian áttolakodó napsugár alig talál rést, melyen fényét átszűrhetné, csak nehány aranysáv vibrál a homokzaton. Puszta, szomorú e lak, fakón zöldül ki | talaján az éveken át belepte moh, — accanthus [ékítményei repedezetlek már, verandáján pedig néhol még megmaradt a lepattant zsineg, melyre gyéren tapadt egy-egy elfonnyadt maradóka a vadszőllő indáknak. A kert rózsafái mind kipusztultak, útjai meg sem látszanak már, — a természet önkénye háboritatlan pusztítva söpri fonnyadt maradókait tovább-tovább az enyészet felé. Csak az egyetlen emlékezés az, mely még oda tudja képzelni rózsa és fuksziákkal beültetett ligetjót egy angyalarczu, ábrándos kis leánynak . . . A feledés áttetsző fátyola — úgy vélem Az ezredéves kiállítás orvosi juryre a Ferencz József keserű vi2-nek valamennyi hasonnemü viz között egyedül ítélte oda a Nagy 7Milleniumi érmet, továbbá egyedül tiszteltetett meg 0 Felsége által —egy legmagasabb kitüntetéssel. A Ferenoz J. keserüvizből mint rendo rl q rr orrtr nnliavral vörrnrol á Vi frunm VAVA Kizárólacros raktár LOVINGER JÓZSEFNÉL
