Szamos, 1901. április (33. évfolyam, 27-34. szám)

1901-04-18 / 31. szám

Melléklet a „Szamos“ 1901. évi 31. számához. egyképen áldásos azokra nézve is, kik az itt szerzendő tanulmányokat életpályájuk megte remtésére akarják fordítani. E pályák látható- j lag a tanítás terén szélesednek ki leginkább s 1 , ez az irányzat üdvös is, mert a női lélek egyé - j nisége, temperamentuma erre a legalkalmasabb.; — Mi a kor haladását, útmutatását tétlenül nem ! nézhetjük s nem fordulhatunk sehová sem jo-! gosabban, természetesebben és közvetlenebbül, I mint első sorban a nőkhöz, kik e városban, e j megyében kifejtendő akcziójukkal e nemes czélt' bízvást megvalósíthatják. Végül kéri, hogy a közgyűlés mondja ki a megalakulást. Az espe­res lelkes felhívását a közgyűlés nagy tetszéssel és éljenzéssel fogadta, s a megalakulást ki­mondotta. Ezután ismertette Biki Károly espe­res a szervező bizottság munkálatát s Ráca Ist­ván, jegyző felolvasta a tervbevett alapszabá­lyokat. A közgyűlés az alapszabályokat némi módosítással elfogadta s ennek értelmében az elnököket és tisztviselőket választotta meg. El­nöknőül Nagy Béláné, elnökül Domahidy István közfelkiáltással lettek megválasztva. Az egyesület megalakultával Domahidy István hatásos beszéddel foglalta el az elnöki széket. Hálás köszönetét mond a megnyilatko­zott bizalomért s őszinte örömét fejezi ki a köz gyűlés ama finom tapintata iránt, melylyel el­nöknőül épen Nagy Béiánét választotta. Aj maga közpályán folytatott működéséből merített1 értékes tapasztalatokkal jellemezte a közönség j hullámzó érdeklődését a közügyek iránt s rámu­tatott arra a legnagyobb betegségre, mely egyre . súlyosodé alakban tapasztalható s a mi nem más, j mint a közönség közönye magasabb, ideális esz­mék iránt. Meghajlik azonban most a közönség-j nek e most kitűzött ideális ezélja előtt s az itt tapasztalt lelkesedésből reményt merit arra nézve, hogy sikerülni fog fellobbantani a közönség lel- j két. Midőn köszönettel fogadja el e kitüntetést, ismételve a közönség támogatását kéri. Nagy, Béláné elnöknő köszönte meg ezután a bizalmat j s rövid tartalmas beszédben kérte a kölcsönös j közreműködést e nemes czélok keresztülvitelé-1 hez. Mindkét, elnök beszédét a közönség tapssal és éljenzéssel fogadta. A választás folytatván megválasztattak: alelnökül: Jákó Sándorné, i titkár: Dr. Böszörményi Emil. Választmány vidékről : Domahidy Istvánná, Domahidy Ele­mérné, Kende Béláné, Boór Endréné, Luby Béláné, Debreczeni Istvánná, Szegedy Antalné, Bencsik Istvánná, Illosvay Endréné, özv. Thur- mann Oiivérné, Szentiványi Gyuláné, Gyene Zsigmondnó, ízsaák Dezsőué, Vállyi Árpádné, Kováts Jenöné, Czerjék Imréné, gróf Teleki Jánosné, Nagy Lászlóné, Luby Zsigmondnó, Nagy László, Nagy Béla, gróf Dégenfeld Sán­dor, Domahidy Elemér, Szegedy Antal, Büször ményi Sándor, Böszörményi Zsigmond. Váro­siak: dr. id. Farkas Antalné, Domahidy Sán- dornó, Uray Gózáné, Kovács Leone, Böszörmé­nyi Elekné, Helmeczy Józsefnó, Jókey Ilona, Borsos Benőné, Biki Károlyné, Rácz Istvánná, Vajay Imréné, Csaba Adorjánná, Dezső Kál­mánná, ifj. dr. Farkas Antalné, Palády Lajosné, özv. Borús Józsefné, özv. Literáty Elekné, Szombatig Ödönné, Derűjén Sándorné, Dr. Hantz Jenőnél Regéczi Sándorné, Hármán Ist­vánná, Unger Gózáné, Lévay Józsefnó, Szenti­ványi Károlyné, Kerekes Dánielné, Fehér Jó­zsefné, Virág Andrásné, Dr. Farkas Antal, Hár­mán Mihály, Borsos Benő, Veréczy Antal, Jákó j Mihály, Rácz István Bőd Sándor. Pénztárnok: Mudris Antalné, tiszteletbeli tagok: Válly Já­nosné, Jókey Móricznó. Diszelnök : Hegedűs Sándor miniszter és neje. A választmány meg bízatott, hogy a további kiegészítés iránt a közgyűlésnek tegyen javaslatot. A fölemelő hangulatban lefolyt közgyűlés d. u. fél 1 óra­kor ért véget. * Dr. Kacskovich üdvözlése. Az aranyos- megyesi, apai s patóházi áll. el. iskolák tantes­tületei folyó hó 11-én az aranyos megy esi va suti állomásou megjelentek Dr. Kacskovich Mihály kultusz miniszteri oszt. tanácsos üdvöz­lésére. Marosán Kornél igazgató tanító a jelen­levők nevében beszólt, mire Dr. Kacskovich igen szívélyesen válaszolt. Majd szives társal­gásba bocsátkozott a jelenlevőkkel és a jelen­levő valamennyi tanítóval váltott egy pár szót. Pár perczig állott a vonat, de ennyi idő alatt is meggyőződhettek a jelenlevők, hogy Dr. Kacskovich nyájas modora egyik tanúja a ta­nítók iránt érzett meleg rokonszenvének. * XJj apát. A király, mint értesülünk, dr. Stei nberger Ferencz nagyváradi kanonok­nak a szegzárdi czimzetes apátságot adomá­nyozta. E kitüntető királyi kinevezés folytán Szatmárról már eddig is számosán üdvözölték : dr. Steinbergert. * Ápril 11-iki ünnepély az ev. ref. fő­gimnáziumban. A ref. főgimnázium a húsvéti I szünet utáni első napon, 15-ikón tartotta meg , a 11-iki ünnepélyt, melyet a főgimn. énekkara j a Hymnusz éneklésével nyitott meg. A neve­zetes nap emlékét Regéczi Sándor, a törté- ' nelem egyik tanára fejtegette megkapó közvet­lenséggel, az ifjúság leikéhez szóló képekkel 'világosítva meg a nagy nemzeti eseményt. Az- ifjúság részéről Kürti József Vili. o. tanuló szavalt benső hévvel és hatással hazafias köl­teményt. A szép ünnepélyt az ifjúság záróéneke fejezte be. * Diák-majális. Az ev. ref. főgimnázium ifjúsága a farsangi szezonban ezidén nem tartott diákbált ; e helyett május 4-én a Kossuth-kert- ben majálist fog rendezni, melyre a meghívók rövid idő alatt szét fognak küldetni. * Az ev. ref. felsőbbleányiskola javára szombaton a városi színházban rendezett m ü- kedvelői színi előadás, ha nem is zsú­folt ház előtt, de szépszámú közönség jelenlé­tében kitünően sikerült. A jótékony czól érde­kében szerepelt műkedvelők Gandillot nak „Gabi villa“ ez. 3 felvonásos vígjátékét ad­ták. A darab a férj féltékenységéből eredő isme­| retes motívumokon épül fel s a férjnek már I megszokott színlelt elutazása következményei- j bői fejleszti ki a meglepetés és felsülés korni- l kumát, a darab kidolgozásában s kivált dictiói- ban azonban sok és finom szellemesség nyilat- ! kozik meg. A műkedvelő hölgyek és urak va- I lamennyien igazán a legöszintébb elismerésre j méltó törekvéssel, egyes szereplők plane kész routinnal és minden várakozást messze túlhaladó j bravourral szereztek a közönségnek élvezetes i estét. A két legnagyobb női szerep a Ma- róthy Mariska (Gabriella) és Hermán Mar- ! git (Yvonne) kezében volt. Mindkét kisasszony | játékában annyi természetes báj és oly közvet- j len finom alakítás nyilatkozott meg, hogy a 1 közönséget egyre zajos tapsokra ragadták. Az I előbbi szerepben a finoman distingváló női fél­tékeny szenvedély, az utóbbiban a pajzán hu­mor talált olyan alakításokra, a minőknél kü- lömbet hivatásos művésznőktől sem várhatunk. M i h a 1 o v i t s Miklósnó úrnő Morin asszony szerepét adta azzal a könnyed elegáneziával, a minővel játszani már t' bb alkalommal volt sze­rencsénk látni Lengyel Angela k. a. Gomery asszouy szerepét adta. Oly fiatal leánynak ne­héz volt ugyan e szerepbe beilleszkedni, de már magával ez ellentéttel s ügyes utánzásával is kitűnő hatást keltett. Domokos Mariska kisasszonynak (Clemence) nem nagy szerepe volt, de e kisebb szerepkörben is bebizonyította, hogy mily fontos a darab összhangjához, ha ily sze­repkör is gonddal s finom diskróczióval van megjátszva. A rendezőség a közönség lelkes tapsai közt mindenik műkedvelő hölgynek szép virágcsokrot adott. A férfiak is valóban méltó partnereik voltak a hölgyeknek. Glück Ferencz (Bachelier) szerepében, Kürthy József De Miran Emészt kitűnő alakításában arattak szép sikert, Godán András Gomery — és Karap Géza Roncillon szerepében szolgáltak rá méltán a sürü tapsokra, Terestényi Jenő (Edgard) és Be ke Béla (Morin) szintén igen szerencsé­sen illeszkedtek be szerepeikbe. Általában az j egész előadásról az őszinte gratuláczió és teljes elismerés hangján számolhatunk be. * Színi előadás. A műkedvelők, kik a múlt | szombaton oty fényes sikert arattak a „Gabi Villa“ előadásával, hogy f. hó 20 án, szombaton újból játszanak a nőegylet javára s ugyancsak a „Gabi villa“ kerül színre. — A kik jelen vol­tak a múlt előadáson elragadtatással beszélnek arról a kiváló művészetről, melytye! a szereplők nehéz feladatukat, brilliánsul megoldották s városszerte mondják, hogy játékukat megnézni, e darabot végighallgatni igazi műélvezet, a minőket műkedvelők részéről ritkán lát a szat­mári pnblikum. Valóságos mulasztást követ el tehát az ember, ha a színházból ez estén el­marad. Ez a méltatás pedig nemreclám, hanem szinvalóság, igaz mondás, a miből annál köny- nyebben győződhetik meg mindenki, mert a helyárak zóna beliek, tehát mélyen leszállítot­tak. Ha még megemlíthetjük az elmondottak­kal kapcsolatban, hogy a játék oly jótékony egyesület czéljaira lesz rendezve, melynek csak áldásos és vigasztaló munkálkodásáról szólha­tunk, s melynek támogatása a nagy közönség magasztos irgalmassági cselekedete: ez előadás teljes sikerét kétségen kívül biztosítottnak ve hetjük. — Menjünk tehát szombaton a szín­házba, hadd gyarapodjék filléreinkkel a szegé­nyek annyira igénybe vett kaszája. Jegyeket szombaton reggeli 9 órától az esti előadásig a színházi pénztárnál lehet váltani. * A Szatmárvármegyei Lorántffy Zsu­zsanna egyesület a következő üdvözlő levelet kapta a budapesti Lorántffy Zs. egylettől: „Elnökség és választmány őszinte hitsorsosi örömmel értesült szatmári hitfeleink hitbuzgó- ságáról és ama nemes törekvéséről, hogy Szat- márnak. és vidékének lelkes női közönsége a budapesti L. Zs. egyesülethez hasonló evangé­liumi keresztyén nőegyesületet alapított, a mely különösen a református nőnevelés és tanitó- nőképzés fontos ügyét kívánja szolgálni. Nagy örömére szolgál a budapesti L. Zs. egyesület­nek a szatmári hitsorsosok törekvése. Kéri Istent, mindnyájunk szerető édes atyját, hogy terjessze ki atyai áldását a magyar Sionnak Szatmárban buzgóikodó leányaira, a kik fel­emelvén a Krisztus zászlóját, hitben és szere­tőiben növekedni akarnak abban, a ki fő, t. i. Krisztusban (Efer. 4. 13.) Szőts Farkas mk. theol. tanár, a L. Zs. egyesület vál. tagja. ° Választók gyűlése. Kovács Leó nyug. honvéd ezredes által kiadott plakátok folytán a függetlenségi képviselő-választó polgárok szép számmal gyűltek egybe ápr. 14-ón, vasárnap d. u. 4 órakor a Károlyiház egy termében. Az értekezletet Kovács Leó nyitotta meg, említvén, hogy a választások közeledése szükségessé teszi a szervezkedéseket Az értekezlet elnökéül id. dr. Farkas Antalt, jegyzőül Osváth Elemér fó- gimn. tanárt választotta. Ezután Uray Géza ügyvéd szólt, említvén, hogy a függetlenség elvei a most közeledő választások alkalmával jobban érvényesülhetnek. Kivált, ha a város független polgárai egy olyan helyi férfiút lép­tetnek föl, a ki mind önzetlen hazaszeretetével, mind a független elvek kitartó hive, mind a város közügyei iránt tanúsított kötelesség tu­dásával és szókimondásával az igazságot védel­mezi. Ilyen férfiúnak tartja id. dr. Farkas An­talt s azért őt a a független polgárok jelöltjéül ajánlja. Azonban id dr. Farkas Antal, bár kö­szönettel veszi, mégis, tekintve aggkorát, mely miatt a rugókonyságot és ifjabb erőt kívánó képviselőség követelményeinek eleget tenni nem volna képes, mi önérzetét sértené, s tekintve, hogy ha eddigi ambícióit képviselő állás elfo­gadásával kielégíteni akarta volna, arra nyílt volna alkalom s mos: ezt már időszerűtlennek tartja, — a jelölést el nem fogadja; van a függetlenségi pártnak más kipróbált, önzetlen hive, ki férfikorában és érzelmeinek [egész me­legségével méltó lesz a polgárok bizalmára O azért mindig támogatni fogja az ügyet s a füg­getlenség jelöltjét. Ezek után az értekezlet ki- mondottta, hogy a közelgő választások alkal­mával jelöltet kíván állítani. Választatott egy szervezkedő-bizottság is, körülbelül 70 taggal, mely az ügyeket előkészíti. Legközelebb ala- kulógyülés is fog tartatni. * A szatmári református egyházmegye néhány tanácsbirója a főjegyzői állásra Kiss Bertalan — tanácsbiróságra Lovass Andor lel­készeket jelölte egy értekezleten. * A szatmári ügyvédi kamara vasárnap tartotta évi rendes közgyűlését. Dr. Farkas An­tal elnök szép beszédben nyitotta meg a gyű­lést. Az évi jelentés kevés módosítással elfo­gadtatott. A számadás és költségvetés jóvá ha­gyatott. Az évi tagságdij 24 koronában állapít­tatott meg. Közgyűlés úgy az elnöknek, mint dr. Schönpflug Jenő titkárnak elismerést sza- vazott. * A szatmári Kerékpáregyesület f. hó 14-ón tartotta évi közgyűlését a városház kis­termében a tagok és sportbarátok élénk érdek­lődése mellett. A tisztikar újonnan való megvá­lasztása előtt Tankóczi Gyula elnök üdvözölte a tagokat, a kik szavait tüntető rokonszenvvel fogadták. Spitzer József egyesületi titkár mag­vas, szép beszéd kíséretében számolt el a múlt év eseményeiről, rnig Sternberg Ödön pónztár- nok az egyesület pénzügyei és vagyoni hely­zetéről referált. Örömmel látjuk városunk ez egyetlen sport egyesületét a nehézségek leküz­désével is a kitűzött czél felé haladni — és midőn a magunk részéről az egyesület tagjai­nak erőt, kitartást kívánunk, egyben fölhívjuk a sport barátait ez egyesület szives támoga­tására. * Fölhívás. A jótékony nőegyesület részé­ről tisztelettel fölkérem azon választmányi ta­gokat, kik a múlt évi kérő ivekkel még be nem számoltak, hogy — tekintettel a közeledő köz­gyűlés idejére kérő iveiket május 1-ig hoz­zám beadni szíveskedjenek. Szatmár, 1901. ápr. 17. Biki K. n. e. pénztárnok.

Next

/
Thumbnails
Contents