Szamos, 1901. március (33. évfolyam, 18-26. szám)
1901-03-28 / 25. szám
Melléklet a „Szamos“ 1901. évi 25. számához. HÍRROVAT. Az első negyedév közeledtével fölkérjük a mélyen tisztelt vidéki előfizetőinket, hogy hátralékaikat beküldeni s előfizetéseiket megújítani szíveskednek. * Személyi llir. Gróf Hugonnai Béla, Szat- mármegye főispánja, mint illetékes forrásból értesülünk, rövid idő alatt Komárom megyei főispánná fog kineveztetni, a szatmármegyei főispáni széket pedig gróf Teleki Géza volt belügyminiszter fogja betölteni. * Szieber Ede kir. tan., tanker, főigazgató, ma a helybeli ev. ref, főgimnáziumban befejezte hivatalos látogatását. A záró tauácskozmányon, mely ma délelőtt volt, a látottak és hallottak felett teljes elismeréssel nyilatkozott A főigazgató ur a délutáni gyors vonattal Kassára utazott. * A székeskáptalanban megüresedett he lyek betöltése által a régi tagok is emelkedtek rangfokozatban. Szabó Norbert nagyprépost, dr. Kádár Ambrus olvasó, Hámon József éneklő, Hehelein Károly' őr, Pemp Antal székesegyházi főesperes és dr. Lessenyey Ferencz mesterkanonok lön. * Iskola látogatás. Szieber Ede, kir. tan., tankerületi főigazgató) a helybeli kir. kath. fő gimnáziumban több n apón át tartott hivatalos látogatását befejezte, s kedden délután tartotta meg a záró tanácskozmányt, mely alkalommal a tapasztaltak felett teljes elismerésének adott, kifejezést. * Miss Mary Halton ma délelőtt 9 órakor megérkezett és ma este Gésákban, holnap meg a San-Toyban fog fellépni. A művésznőnek eredeti megállapodás szerint szerdán este kellett volna fellépni, de rekedtsége miatt csak tegnap este indulhatott el Kolozsvárról; hol a közönség nagy ovácziókban részesítette. — Hegyi Aranka, a bpesti nópszinház művésznője szombaton „Lili“-ben, vasárnap pedig a „Görög rabszolgádban fog fellépni. * Előléptetés. A debreezeni kir. főügyész Márton Lázár helybeli kir. (örvényszéki fogház felügyelőt magasabb fizetési fokozatba léptette elő. * A Széchenyi-Társulat igazgató választ mánya f. hó 26-ikán dr. Farkas Antal elnöklete alatt alakuló gyűlést tartott, mely'en a ta gok igen szép számban jelentek meg. A választmány először Szuhányd Ödön aligazgatót igyekezett lemondásának visszavonására bírni, s a választmány nevében Nagy László alispán ismételten kérte erre a Társulat érdemes igazgatóját. Szuhányi Ödön meghatott hangon köszönte meg a bizalom megnyilatkozását, de elhatározásához ragaszkodott, s igy a választmánynak a lemondást el kellett fogadnia. A lemondott igazgató érdemeit, buzgalmát a választmány jegyzőkönyvben óhajtotta megörökíteni. Az igy megüresedett igazgatói állásra általános tetszés sei és éljenzéssel Nagy Béla földbirtokos választatott. meg, kit ügyszereteténél, nemes buzgalmánál s megveszerte ismert vonzó egyéniségénél fogva a közbizalom méltán hivott el e szép tisztség betöltésére. A Társulat helybeli aligazgatóivá Biki Károly ref. esperes, Melles Emil g. kath. esperes, vidéki aligazgatókká Bősz ö r m é nyi Sándor és M a j os Károly lettek megválasztva. A titkári állás Lengyel József fikípzö intézeti tanárral, a könyvtárosi és pénztárosi tisztség Hatvani Péterrel töltetett be. Dr. Farkas Antal bejelentvén a dr. Chor in Ferencz és Böszörményi Sándor tagok távollétét kimentő leveleit, az ülést berekesztette. * Vasutasok előléptetése. A kereskedelemügyi miniszter 1901. márczius 1-töl a következőket léptette elő; Spiller Nándort az V. rangfokozat 1-ső osztályába s Kovács Kálmánt és Tóth Kálmánt az V. rangfokozat 3-ik osztályába, j * Kötőke. F. hó ‘23-án a polgári társaskör olvasótermében minden izében sikerült kötőkét rendezett a nőegylet, melyen városunk társadalmának java része imponált számban volt képviselve. A terem zsúfolásig megtelt az érdeklődő közönséggel s a rendezett hangverseny művészi színvonalra emelkedett. Minden programúi pont jeles volt s a jó Ízlés és finom művészi érzék kifejezője. Dr. Vajay Imre, Jaskovics Ferencz, Ékkel Lajos, Mondik Endre 2 számban 3 férfi négyest adtak elő, hévvel, preczisitással és lendülettel. Tapsokban bőven volt részük. Biki Kornél k. a. czimbalmon Havas Miklós hegedű kísérete mellett magyar népdalokat játszott valódi s ritka zenei temperamentummal és kitűnő technikával. Közkívánatra másodszor is a czim- bah>m elé kellett ülnie. A közönség sürü tapsokkal honorálta kedves játékát. Hérmán Margit k. a. egy monológot adott elő finomsággal, bájjal, kedvességgel s teljes othoniassággal az emelvényen. Előadását nagy tetszés honorálta. Havas Miklós hegedű concertet játszott végzett művészi tudással technicával, zongorán kisérte Meder Mihály, lelkes tapsokat arattak. Programon kívül Mondik Endre gyönyörű tenorjával kuplékat és magyar népdalokat énekelt. Keres kedő László tanár szavalt. Bossin Giziké k. a. és ifj. Bossin József négykézre zongoráztak. A jól sikerült kötőkének 30-án folytatása lesz a Társaskör olvasó termében gazdag műsorral s erre előre is felhívjuk a nagyközönség figyelmét. * Kötőke II. Szombaton este 8 órakor lesz megtartva a második kötőke a folyó böjti időszakban A rendező hölgyek mindent megmozgatnak, mindent megcselekednek, kogy a készülő II. számú házias jellegű hangyerseny I. számú édes testvérénél fényesebb, sikerültebb legyen. Ezen czélból meglepetéseket készítenek, i titkokat rejtegetnek, nagy dolgogról, kellemes bemutatóról suttognak s igy minden valószinü- ség szerint valami ritka élvezetben részesül majd megjelenő közönségünk. Menjünk tehát mindnyájan el erre a misztikus kötőkére, melynek dús és fenomális műsorából semmit sem akarnak elárulni az intézők. Egyről azonban mindenki bizonyos lehet, ugj' mondják, hogy jól fog mulatni s hogy a kötökén való megjelenését soha meg nem bánja. * Gróf Zichy Géza üdvözlése. Abból az alkalomból, hogy gróf Zichy Gézát a király a zenei művészet terén szerzett érdemei elismeréneki-neki szilajodott, de lovasában mesterére talált. A báró életmódja pedánsul be van osztva, reggel hat órakor, mikor fölkel, lovagló ruháit magára ölti, s az istállóba megy, hol rendesen 16— 22 ló van beállita. Otr, megkérdezi az egyik lovásztól. ‘— Hogy aludtak a lovak? — Nem köhögött-e Rosette de Champs? Azután az istálló közepén álló tágas már- vánj- körasztalon reggelizik, rendesen 4—5 csésze theát, hideg sülttel. Reggeli után megrendeli a lovaknak a napi eledelt. Linettenek vörös répát, L’augellenek burgonyát zabbal stb. Ekkor a báró leveti bársony-ujjas mellényét, egyik kezében kefét, a másikba vakarót vesz, s neki áll valamelyik paripájának, mindig piszegve, mi annyira jellemzi a perfekt lovászt, midőn akarja, hogy lova nyugodtan maradjon E fáradságos munka eltart 3 óra hosszáig, mire a báró szóbába megy hideg zuhanyt venni, s másodszor öltözni fel. Ekkor következik csak a komoly munka. Délelőtt egyik paripát a másik után lovagölni, délután pedig a kocsilovakat begyakorolni. A hippológiát ő könyvuélkül tudja s lóvételben oly gyakorlott, hogy valamennyi lócsiszár elbuj- hatik mellette; főszenvedélye jóalkatu, szilaj f.AVm Á«7Af ii 1 nv Q hr a f. xrcmm a I o Vwa f A larrnlnoÁ kV. áron s azokat beiskolázva lehető drágán adni el. Nem nyereség vágyból, mert hiszen hat-hét milliója van, hanem mulatságból. Hat órakor a báró harmadszor öltözik, rendesen feketébe, hogy gyönyörű nejével ebédelhessen Mindennap fél nyolczkor este találkoznak legelőször az ebédlöteremben ; midőn a báró jó étvágygyal nekiül az ebédhez, az asszony reggelizik. Az ifjú báróné, ki csak az imént kelt föl, még nem igen vidám, a férj kinek lefekvési órája közéig, már kissé álmos s igy a társalgás nem vlami élénk. Fél kilenczkor a báró gyön géden megcsókolja nejét és az istálóba megy, hol elfüstöl egy havanát, s azután feküdni megy. A férj napjának vége, az asszonyé kezdő dik. Felöltöztetve a színházba vagy társaságba megy, s éjfélután hazatér, fogadni barátait, zongorázni, patience-ot játszani, s öt órakor reggel pihenni tér. De valamit elfelejtettem: hogy s hogy nem három g3’ermekök is van, csodaszép bébók ; Daumpaj'né muttatta meg őket nékem a kiállításon a „palais des costumes“-ban. A nevelővel voltak ott, ki minden délben őket a báróhoz vezeti, hat órakor pedig a bárnónéhoz, ki épen ekkor kelt fid. E látogatások két három perczig tartatnak. Ez azután gyöngy házasélet! seül a Ferencz József-rend nagy keresztjével tüntette ki, a helybeli férfi dalegyesület a következő üdvözlő iratot iutózte a kitüntetetthez : „A szatmárnémeti dalegyesület a legbensöbb örömmel és szivbőlfakadó érzelemmel üdvözli Nagyméltóságodat legmagasabb kitüntetése alkalmából. Excellentiádnak a magyar zeneművészet terén szerzett halhatatlan érdemei legfényesebb elismerési nyertek a királyi kegy e magasztos kitüntetésében, melynek sugarai az egész országra áradnak szót s mennek viszfénye reánk a szatmári dalegyesületre is kiterjed, mert Nagymóltóságodban egyetlen tiszteletbeli elnökünket vagyuuk szerencsések tisztelni s boldognak érezzük magunkat, hogy ezúton is legősziutébb üdvö--létünknek adhatunk kifejezést, üveget irántunk mindenkor tanúsított kegyes jóindulatáért s figyelméért hódoló tisztetünk kapcsán a közelebbi — várva várt találkozáskor személyesen fogunk átadni. Hazafias üdvözlettel Excellentiád alázatos szolgái a szatmári dalegyesület nevében : Jaskovics Ferencz elnök, Tankóczi Gyula titkár. * Élj egyzés. Schweiger Margit kisasszonyt, özv. Kellner Mórnó leányát eljegyezte Weisz Béla hivatalnok Budapestről. * A kerületi betegségéiyző pénztár vasárnap tartotta évi közgyűlését. Az igazgatóság és felügyelő bizottság jelentése tudomásul vétetett és a felmentvény megadatott. Azután megválasztatott 6 igazgatósági tag, a felügyelő bizottság és a választott bíróság. A tagok száma 1900. decz 3!-én 1967. * Pénztárvizsgálat. F. hó 25-én Hermán Mihály polgármester dr. Vajay Károly főügyész, Novák Lajos főszámvevő, Ráab Sándor közgyám, Vári Antal jegyző, Jankó vies uáuos és Morgenthal Antal bizottsági tagol; jelenlétében a városi pénztárban véletlen vizsgálatot tartott s a minden irány'ban tapasztalt rend felett elismerésének igen meleg hangon adott kifejezést. * Gyorsíró verseny. Az O. Magy. Gyorsíró Egyesület f. hó 24-én tartotta tavaszi országos versenyét. Bertái an Alajos, a helybeli kir. kath. főgiinu. volt jeles növendéke, joghallgató, a perczenként 150 szótagos versenyen 1 ara ny'at ny'ert. * Orsz. tornaverseny lesz ez év május 26. és 27-én, vagyis pünkösd első és második napján Budapesten. A helybeli kir. kath. főgimn. mintegy 40 tanulóval fog részt venni. * Választás. F.-Bánya város a napokban Nagy László alispán elnöklete alatt választó közgyűlést tartott, a melyen dr. Csausz Károlyt választották meg tiszti orvosnak. * Gyászliir. Küszner Mór, Küszner Albert vmegyei takarékpénztári főkönyvelő édes- atyja e hó 23-ikán, életének 71-ik évében Béren elhunyt. A megboldogultat kiterjedt családja és széleskörű rokonsága nagy' részvét mellett helyezték a sziráki lemetőben örök nyugalomra. Fölhívás a tisztviselők házépítő szövetkezetének alakítására. A budapesti tisztviselő- telep, a Budapest melleti „Munkás Otthon“ az Ö-Budáu túl; „Csillaghegyi tisztviselő telep“ mintájára városunkban is kilátásra nyílik tisztviselő társainknak pusztán lakbérük lekötésével 1. netán meglévő házaikon levő terheknek olcsóbbal fölváltásira; 2. saját ház szerzésére vagy építtetésére akár közösen megszerzendő telektömbön, akár magán utón szerzett egyes telke ken ; 3. mindezt oly módon, hogy a tisztviselő távozása, elköltözése vagy a szövetkezetből kiválása esetén a ház értékesítését a szövetkezet vállalja el, esetleg a házat a tagtól át is veszi. Ezen czóloknak országszerte való keresztül vitelére alakult Budapesten a „Tusculanum“ magyar tisztviselők or-zágos házépítő szövetkezete, mely Harmos Gábor közigazgatási Ítélő biró ur elnöklete és Algya Sándor honvéd ezredes, min. oszt. vezető, Kolozsváry Endre posta és táv. igazgató, min. o. tanácsos, Borbély Vidor ügyvéd és Kugler Mihály.mérnök, ny. m. á. v. felü- gyelö igazgatósága alatt működését országszerte meg is indította s városunkra is kiterjeszteni óhajtja. Ez ügyben e hő 31-ón, virágvasárnap, d. u. 3 órakor Szatmártt, a városháza közgyűlési termében előzetes értekezlet lesz, melyre minden érdeklődőt ezennel meghivunk. Addig is közelebbi értesítéssel szívesen szolgálnak alól- irottak, esetleg Rózsa Károly a szatmár-erdődi h. é. v. üzletkezelő igazgatója. Szatmártt, 1901. márczius havában. Augusztini János posta- és távirda felügyelő. Banner Antal máv. osztály- mérnök, Biki Károly ev. ref. esperes, Borsos Benő ref. főgimn. igazgató, Derűjén Sándor a pályaudvari postahivatal főnöke, Dénes Lajos kir. ügyész, Farkas Antal ügyvédi kamarai elnök, Galba Lajos kir. tszókí elnök. Hermán