Szamos, 1901. március (33. évfolyam, 18-26. szám)
1901-03-03 / 18. szám
X XXXIII. évfolyam. Szatmár, 1901, vasárnap márczius hó 3. mm Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A^SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Nemzeti consolidatió. Az imént megejtett" népszámlálási adatokból, melyek nyilvánosságra jutottak, biztos és megnyugtató reményeket táplálhatunk, hogy Magyarország lakossága az elmúlt tiz évben nemcsak helyenkint, nemcsak a vonzóbb központokon, hanem általában is, a jogosan remélt mértéken felüli módon szaporodott. Ezentúl hatványozottabb mértékben lesznek nálunk is eltüntetve azon akadályok, melyek a népesség természetes szaporodását gátolták. Folytatva ez e téren megkezdett munkásságunkat, s ezen túl is még életbe léptetve e czélt szolgáló hézagpótló, intézményeinket, egy két évtized múlva, ha Isten különös csapásokat nem fog reánk mérni, számban is annnyian leszünk, hogy ezzel Európa előtt egy kicsit imponálhatunk is. Fizikai erőnk és számbeli hatalmunk emberi számítás szerint ki fog fejlődni. Visz- sza lógnak térni még azon idők, midőn mint a rég letűnt századokban a magyar név az egész világ előtt tisztelet tárgya lesz. Itt csak egy a kérdés : az, hogy e megnövekedett erőnket, megújhodásunkat, képesek leszünk-e egységesen ki is fejezni ? Én nemcsak reméllem, hanem teljés meggyőződésemből hiszem is. Hiszem abban a biztos reményben és szemeink előtt lassan bár, de biztosan folyó átalakulásokat szemlélve, melyeken át a nép beszűrődve lelkületében és érzelmeiben átformálódva odatapad a nemzet testéhez Aki pedig az édes anyja hívogató szavát megértette, s tudatára ébredt annak, hogy ő tu lajdonképen ide való s nem idegen, kinek ősei itt porladoznak, nem szakítható le többet, vagy legalább nem egykönnyen a mindnyájunkat egyformán szerető és védelmében részesítő édes anya, a magyar haza kebeléről. Ezen folyamat, mely hova tovább szélesebb hullámokat vet, mely mozgásba hozza a társadalmat, gondolkodásra készteti az elméket és megnemesiti és aczélozza a sziveket, ha a czélt megközeliti s idővel el is éri, lógja hatalmunk és lelkületűnk tényét visszatükröztetni. Nt- • consolidátiónk folyamatban van. iNemze.unk teste nemcsak számbelileg, hanem érzelem közösségben is gyarapodik ugyan, de még mindig nem oly arányban, mint amely mértékben hazafias vágyunk és e czélra törekvő buzgalmunk megkívánná. Dicső dolog lenne, ha minden évben számót adhatnánk észrevehető ,előhaladásunkról Csakhogy a C2él nagyságához képest, s azon időt tekintve, mit ezen átalakulás keresztül vitelére a hazafias felbuzdulás előszabna, még mindig kevés eszközzel rendelkezünk s felette kevés anagymü keresztülvitelére munkába állított erők száma. A nemzed consolidatiót első sorban és leghathatósabban előmozdítja a nemzeti irányú nevelés. Nem szólok ezúttal a hazafias nevelés segéd eszközeiről, vagyis azon módokról, melyek által a hazafias szellemben nevelt nép a hazaszeretetében meg is tartassák, mert e nélkül fáradságunk kárba veszett. Ámbár tisztán e kérdésről nagyon sokat lehetne Írni, — bizom ezt másokra, mert az idő úgyis mindent meghoz. Hanem felemlítem a hazafias irányú nevelés mellett a nemzeti consolidatió másik faktorát, a megélhetést. A régi időkhöz képest sok minden megváltozott. Az értelmes embernek sokszor üti meg a fülét a paraszt nép azon okoskodása, hogy: „bizony sokan vagyunk s e főid már nem képes mindnyájunkat eltartani.“ Ha jól szemügyre vesszük a dolgot, az ily keserű panaszokban mindig van egy kis igazság is. Igazság az, hogy oly fokú értelem mellett, mint a melylyel még ma népünk rendelkezik, az elvégezhető munkára csakugyan elegen vagyunk. A megváltozott viszonyokhoz képest lépést kellett volna tartanunk újabb és újabb kenyérkereső képességeink fejlesztésében is. Akkor, ha még akkora számmal lennénk is, akkor sem lennénk sokan, sőt a nagyobb produktió és forgalom előállásánál gyakrabban fordulhatna meg a garas a legszegényebb ember házában is. Az értelem nagyobb fokával rendelkező generatiót nevelnünk kell. Nevelni minden áron s nem várni be azon idő bekövetkezését, midőn mi is kénytelenek lennénk osztani a mai paraszt felfogást, hogy csakugyan sokan vagyunk. Az értelemnek és szorgalomnak oly tág tere van itt a kenyérkeresetrejés tisztességes megélhetésre, mint talán sehol a világon. A harmincz éves nő. Irta : Szabados Ede Jelige : „Femme entre deux áges.“ Merész théma, nem is uj. De van-e uj a nap alatt? Mióta fennáll a világ, ugyanazon szenvedélyek hullámzanak az emberi szívben, ugyanazon félszegségek vallanak kudarezot, ugyanazon erények törnek fölfelé s hullanak vissza szárnyszegetten, az örökigaz vanitatum vanitast hangoztatva. Minden a régi, csak más meg más alakbaD. A homerosi nap világit nekünk is. Akadnak hősök, akadnak árulók ma is, csak úgy, mint régen s a türelmes földgolyót nem hozza ki sodrából semmisem. Élet, halál váltakozik rajta szüntelenül, úgy a természetben, mint az emberekben, a bölcső és a temető közt zajlik le mindnyájunk tragédiája vagy komédiája. De nini! szinte megejtett a melancholia, így járunk mindig, ha tulcsap képzeletünk a földi dolgokon. Minél többet akarunk tudni, annál inkább érezzük, hogy semmit sem tudunk s az oly leverő. A harmincz éves nőről akarok Írni s ime hová el nem kalandoz képzeletem ! Talán arra gondoltam, hogy harmincz éves nők voltak mindig, vaunak és lesznek ; hogy ez érdekes női typus elég galibát okozott már s fog még okozni, míg a világ világ lesz. Harmincz éves nő — talán helyesebben két kor közti nő, femme entre deux áges, ahogy a franczia mondja, mert a 30-as szám, synek- dochikus értelemben van használva, határozott számmal jelölve egy határozatlant, egy x et, melynek értéke, hogy sokat ne mondjak, 20 és 40 közt váltakozhatik. De Balzac óta megszoktuk a fenti jelölést, ő volt a legelső iró, ki a vele foglalkozásra méltatta e mindig létező, de irodalmi körökoől sokáig száműzött nőalakot. Vajon miért nem foglalkoztak vele régebben is, legalább oly mértékben, mint mauap, regényben, drámában, lyrában ? Én azt hiszem, a folyton változó Ízlés volt a föakadály. Hogy is tetszhetett volna a Werther-korszak kesergő, boldogtalan szerelmeseinek egy húsból és vérből megalkotott asszony, ki annyira erős ideg zetü, hogy százszor is csalatkozva, egyszer sem tud meghalni, sőt kívánja, imádja az életet, hogy tápot szerezhessen kívánságának, imádatának. Mi tűrés-tagadás, ma más a felfogásunk. Meg-meghallgatjuk Romeo és Julia siralmas történetét, de nehezen hiszünk benne. Oly kegyetlenül szép abban minden, hogy ingerülten kiáltunk fel: Nem! ilyen emberek nem lehettek, nem is lesznek ezen a világon ! Amit ma látunk a színpadon, sokkal valószínűbb, sokkal elfogadhatóbb. Ki ne ismerné Lilit, a Henuequin és Millaud-fóle színmű ked- ves, gyermeteg, bájos Lili kéjét, a darab folyamán fiatal asszonynyá s végén nagymamává fejlődő egyetlen szere’mót Piinchard trombitásnak? A harmincz éves nőt összes bájaival, erényeivel, hibáival ügyesebben, tán igen, de vonzóbban, rokonszenvesebben bajosan vitték színpadra. Istenem, hány meg hány phazison megy keresztül a bő! A férfi ? Gyermekkorát az iskola sötét falai közt vajudja át, majd kilépve az életbe, kitombolja magát, mint mondani szokás, végül a házasság kikötőjébe evez, vagy vendéglők törzsasztalának lesz unalmas, unatkozó látogatója, igy is, amugyis philisterró válik A nőnek már hivatásánál fogva más az élete. Minden óv egy újabb fejlődési momentum. A viaszbábutól a siró-rivó csecsemőig mennyi játékszert nem változtat, hát még azután ! Pedig úgy szeretne nem változni ! Az első fehér hajszál az első tőrdöfés szivének, de ő erősen tartja magát, büszkén száll szembe az idő hatalmával s összeszoritott ajkakkal suttogja : Csak azért sem ! Általános felfogás szerint harmincz éves koráig fejlődik, szépül a nő. Mint a fakadó rózsabimbó kitárja ő is szirmait, mindjobban jobban, mig előtted áll pompája bájos teljességében. De im elérte már a határt, a mi még hátravan, csak hanyatlás lehet. Úgy szeretne visszatérni, ahonnan kiindult, vagy legalább egy pár lépést tenni hátrafelé, de nem lehet. Ott mereng az általuton, fájó búcsút intve a múlt-
