Szamos, 1901. február (33. évfolyam, 10-17. szám)
1901-02-24 / 16. szám
A Stafanyák János elleni bűnügy. A törvényszék által két külön csoportban felvett egy-egy fő- kórdésre az esküdtek hétnél többen igennel feleltek, minélfogva a biróság a vádlottat 2 évi fegykázra Ítélte. Az Ítélet jogerős. F. hó 20-án felette érdekes emberölési esetet tárgyalt. Az esküdtbiróság dr. Papolczy Gyula táblabiró elnöklete alatt Szabó József és Szarukán János törvényszéki bírókból alakult. A vádhatóságot Némethy József kir. aiügyész képviselte és a védelmet dr. Frieder Adolf ügyvéd látta el. A tárgyalt bűnügyi cselekmény az, hogy Titnb György nagykörtvólyesi lakos testvérbátyját Timb Juont megölte, mert nevezett eltekintve attól, hogy a családban folytonosan garázdálkodott, feleségét egybekelésük után tettleg bántalmazta és e miatt ez elhagyta, továbbá édesatyját verte, de főleg Timb Györgyöt midőn a katonaságtól hazajött, folytonosan üldözte s múlt óv szept. 30 án két Ízben, egyszer a lakásán, másodszor a korcsmában megverte, s onnan azzal a fenyegetéssel távozott, hogy még aznap megöli. Tényleg egy fejszével felfegyverkezve Timb Juon elment öcscse Timb György házába, ott mindent összevagdalt, felesége azonban a szomszéd csürjében elrejtőzött. Midőn Timb Györg}' hat óra tájban hazament és a rombolást látta, de feleségét otthon nem találta a szomszédoknál kérdezősködött, kiktől értesült, hogy felesége hol ven, egyúttal figyelmeztették, Timb Juon ölési szándékú kijelentésére. Erre Timb György szintén elrejtőzött a szomszéd csürjében. Éjiéi tájban Timb György a rejtek helyet elhagyta, egyenesen Timb Juon házához ment, a hol bátyját az eresz alatt egy ágyban észrevette és miután úgy látta, hogy akkor felébredt, megragadta az ágy mellett levő fejszét és azzal nehányat ráütött, mely ütések következtében Timb Juon meghalt. A kir. ügyész szándékos emberöléssel vádolta a tettest. A védő felmentést kért azzal a megokolással, hogy a rejtek helyen eltöltött nehány órai idő, az üldözés tudatában, nem csilapitotta, hanem fokozta a félelmet és ijedtséget, úgy, hogy akkor, midőn üldözőjét Timb György az ágyon megpillantotta és észrevette, hogy felébredt, a közvetlen veszély tudatában és a legj’őzhetetlen félelem súlya alatt, akaratának szabad elhatározási képességével nem birt. Az esküdtek a cselekményt beszámithatónak nem tartották és ezen verdikt folytán az esküdtbiróság vádlottat felmentette és azonnal szabadlábra helyeztette. F. hó 22-én tartott esküdtszéki tárgyaláson elnök volt dr. Papolczy Gyula ítélőtáblái biró, birák Papp Endre és Morvay Károly törvényszéki birók. Jegyző Szabó József. Ügyész dr. Némethy József. Védő Debreczeni József. Halált okozó súlyos testisórtés büntette miatt volt vádolva Reich Mihály. A törvényszék által feltett kérdésekre az esküdtek igennel feleltek ; mérlegelve a biróság az esküdtszék határozata alapján vádlott erős felindulását és annak ittas voltát, két évi börtönre ítélte, melyből előzetes letartóztatása és vizsgálati fogsága által 3 hónap kitöltöttnek vétetett. Az Ítélet jogerős lett. Az elhalt neje részére kártérítés czimén 400 korona Ítéltetett meg. F. hó 28-án tartott esküdtszóki tárgyaláson elnök volt dr. Papolczy Gyula itól< táblai biró, szavazó birák Szabó József és Morvay Károly. Jegyző: Koós György. Ügj'ész Dénes Lajos. Védő dr. Kardos Samu debreczeni ügyvéd. Vádlott Veress Györgyné sz. Berecz Róza volt, szándékos emberölés bűntettének kísérlete miatt, a ki férjére forgópisztolyjal rá lőtt s azt megsebesítette. Az esküdtek által hozott határozat folytán a törvényszék a vádlottat fel mentette. Ezek után a vádlott férjével együtt távozott a tárgyalásról. * Emlékeztető. Ma délelőtt a következő gyűlések tartatnak: A Szatmári Gőzmalom- Társulat 10 órakor a Tak. pénztár helyiségében, az Első Gőztéglagyár 11 órakor a városháza kis tanácstermében. * A szatmári timáripartársulat e hó 16-án tartott batyubálja fényesen sikerült, bevétele 1294 korona, kiadás 984 korona, tisztajövedelem 310 korona. Felülfizettek : Láng és Lovas bpesti czég 10 kor., Reinelt Ágoston 2 kor., dr. Korbai Károly, Deák Kálmán, Demkő János, Láday József, Asztalos József, Koos Kálmán, N. N., Glózer János, Rápolti Károly tímár-segéd 2-2 kor., Fólegyházi Sándor, Beregszászi Gyula, Bakk István, Fogarasi István, Csetneky' István, Juhász Sándor, Iilyés József, Kondor Gedeon, Tornay Gyula, Hanka János 1 — 1 koronái. Ezen szép anyagi sikerért, úgy a megjelent diszes közönségnek, valamint a felülfizető uraknak hálás köszönetét mond a társulat nevében a reu dezőség. — A bál alkalmával a nagyteremben egy női belépő találtatott, igazolt tulajdonosa átveheti * Vivóverseny. Lovag Zolnay Viktor vivó- mester iskolája vivóversenyót ma d. u. 4 órakor tartja a Vigadó nagytermében. Belépő dij: ülőhely 2 kor., karzatjegy 1 kor. — Jegyek a nagy tőzsdében és Koós Gábor divatáru üzletében kaphatók. * Köszvényesek öröme, az a kellemes hir, melyet a Zoltán kenőcsről számtalan meggyógyult csúz és kőszvényes beteg mond. E páratlan kitűnő szer már néhány napi használat után a legmakacsabb csuzoz és kőszvényes bajokat meggyógyítja, mit számos köszönőlevél és több orvosi nyilatkozat bizonyit. Üvegje 2 kor. Zoltán Béla gyógytárában, Budapest, V. Sétatér utcza. * Zene a jégen. A gőzmalom melletti korcsolyázó téren ma délután a honvódzenekar játszik. * Köszönetnyilvánítás. A patóházi áll. el. isk. gondnoksága ez utón is köszönetét fejezi ki a szatmári Neuschlosz fürószgyár tek. igazgatóságának azon áldozatkészségéért és jó téteményeért, hogy a patóházi gazd. ism. iskola részére ezer drb. karót volt szives ingyen engedélyezni. Az áll el. isk. gondnoksága. A vetés idejének közeledtével említés nélkül nem hagyhatjuk, a mit különben régen tud mindenki, hogy nincsen hazánkban czég, mely nagyobb bizalomnak örvend, mint Mauthner Ödön világhírű budapesti magkereskedóse. Különösön megbízhatók gazdasági magvai, melyek közül impregnált takarmány répamagjai párjukat ritkítják, de kerti magvai is minden verse nyen felül állanak. Nagyon csodálkoznánk, ha akadnak csak egyetlen hazai gazda, vagy kér tész, a ki külföldről hozatna magot, mikor mint általánosan ismeretes, a Mauthner-fóle magvak ép oly elterjedtek és közkedveltek külföldön, mint idehaza Magyarországon. Az idei 226 oldalra terjedő képes árjegyzékből, melyet kívánatra ingyen és bérmentve küld is iátható, mennyire megérdemli a Mauthner Ödön czég a világhírnevet. * Színházi műsor. Ma délután: a Bánya rém, vagy Mátyás, az igazságos. Este: A titkos rendőr, másodszor Hétfőn: A kis szökevény7, Halmay Margit felléptével. Kedden: Bihary Zoltán karmester jutalmául: Orpheus a pokolban. Szerdán: Gésák. Csütörtök: Falnrossza, Bakó László első felléptével. Pénteken : Ármány és szerelem. Bakó László második felléptével. Lőviuger József 10 év óta fennálló fiiszer, csemege és vegyesáru kereskedését mai naptól kezdve a Fehér ház alól Lengyel Endre házába (a Litteráty-féle gyógyszertár szomszédságába) áthelyezte. Ezen régi jó hírnévnek örvendő üzletet ajánljuk továbbra is a n. é. közönség becses pártfogásába. Erősebb a betegségnél. Igen érdekes hirt tudat velünk Landauer J. ur Szentesről, s mi sietve közöljük, hogy buzditó például szolgáljon azoknak, kik mint Landauer ur, ily rettenetes fájdalmas bajban szenvednek. A gyomorbajosok igazán sajnálatra méltók, mert kevés betegség van, mely oly óriási fájdalmat okoz és ezen kivül még az erkölcsi életre is károsan hat. A gyomorfájdalom elveszi az étvágyat és a rendetlen emésztés, a mely súlyosan nehezedik a gyomorra, a vérkeringést zavarja, fuldoklást, heves főfájást és gyakran bélgyulladásf okoz. Az általános gyöngeség oly mértékben vesz erőt a betegen, hogy ha a vér valami módon nem találja meg régi ellenálló képességét., komoly bajok állhatnak be. Landauer ur megtalálta a gyógyszert, mely borzasztó gyomorbajából kigyógyitotta. Williams doktor Pink-pilulái, melyek a legtökéletesebben gyógyítják a gyomor- és bélbajokat, a vérszegénységet, a sárgaságot, neuraszténiát, reumát, neki teljes gyógyulást nyújtottak. A Pink-piiulákat használtam s egészségem annyira helyreállt, hogy nem hagy kívánni valót. A legborzasztóbb gyomorbajban szenvedtem, de ez a gyógyszer erősebb volt a rajtam uralkodó bajnál. A használat idejének arányába folytonos javulást éreztem s meg vagyok győződve, hogy a hideg fürdők, melyeket a gyógyulás idejére ajánlottak, szintén nagyban hozzájárultak gyógyulásomhoz. Ha valaha bajom visszatérne, rögtön a Pink-pilulákhoz fordulnék. Kapható minden gyógyszertárban, valamint a magyar- országi főraktárban TÖRÖK JÓZSEF gyógyszerésznél, Budapest. Király:utcza 12. doboza 1 frt 75 krért, va^y 6 doboz 9 Mért. személyes jellegű és a békés megoldás még nincs kizárva, nem lehet a dolognak ebbe kertelni. No meg nem is olyan nagy bűn az, ha a párbaly-szabályokat az iskolákban nem tanítják. Nyíl ttér. A „Nemzeti“ baleset biztosító társaság helybeli főügynökség;énél egyelőre 600 korona évi javadalmazással egy gyakornoki állás vau üresedésben, — kérvények, kereskedelmi akadémiát, vagy kereskedelmi iskolát végzett jó irásu, megfelelő külsejű ifjak által személyesen adandók be a „Nemzeti“ b. b. t hivatalos helyiségében, Deáktér a Takarékpénztár épület első emeletén. 2—1901 biz. sz. HIRDETMÉNY. Nagy-Dobos Parasznya és Ó-Pályi kö- zségek telekkönyvi oetéteinek szerkesztésére kirendelt bizottság közhírré teszi, hogy az 1886: XXIX, 1889 : XXXVili, és az 1891. XVI. t. ez-ben előirt helyszíni eljárás végett és pedig egyelőre első sorba Nagy-Dobos községben csápán az azonosító 1901. évi már CZiUS hó 11-ik napján az azonosítás befejezte után pedig a bizottság a községekben meg jelcnend. Ennélfogva íelszólittatnak: 1) mindazok, a kik a tjkönyvben előforduló bejegyzésre nézve okadolt előterjesz test kívánnak tenni, hogy e bizottság előtt a kitűzött határnapon megkezdendő eljárás alatt jelenjenek meg és előterjesztéseiket iga zoló okirataikat mutassák fel; 2) mindazok, a kik valamely ingatlan hoz tulajdonjogot tartanak, hogy a tulajdon jog tkvi kebelezését a kitűzött határidőig í telekkönyvi hatósághoz intézendő szabály szerű beadvány utján kieszközöljék, vagy t telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okiratol alapján a telekkönyvi bejegyzés iránti kéről meik előterjesztése végett a bizottság élőt jelenjenek meg. ha pedig telekkönyvi beke lezésre alkalmas okirataik nincsenek az áti rásra az 1886: XXIX. t.-cz. 15 -18. és a 1889: XXXVIII. t.-cz. 5., 6, 7. és 9. §-t értelmében szükséges adatokat megszerező iparkodjanak, és azokkal igényeiket a kikül dőlt bizottság előtt igazolják vagy oda has sanak, hogy az átruházó telekkönyvi tulaj donos, az átruházás létrejöttét a bizottsá; előtt szóval elismerje, és a tulajdonjog béke belezésére engedélyét nyilvánítsa mert kü lönben jogaikat ez utón nem érvényesítheti! és a bélyeg- és illeték elengedés kedvezmé nyétől is elesnek. 4) azok, a kiknek javára tényleg má megszűnt követelésre vonatkozó zálogjog vagy megszűnt egyéb jog van nyilvánkőny vileg bejegyezve, úgyszintén az ilyen be jegyzésekkel terhelt ingatlanok tulajdonosa hogy a bejegyzett jognak törlését kérelmez zék illetve, hogy törlési engedély nyilvánítást végett a kiküldött bizottság előtt megjelen jenek, mert ellenesetben a bélyegmentessé] kedvezményétől elesnek. Máté-Szalkán, IDOL február hó lS-án Adler Adolf Horváth György betétszerkesztő. kir. járásbiró. Felelős szerkesztő: Dr, Hantz Jenő. Lap kiadótulajdonos: Litteczky Endre. Szerkesztői üzenet. J. urnák Csenger. Mindenesetre specziális módja az elégtételkérésnek, az mikor a sértett fél egy levélben maga kéri a fegyveres elégtételt és ezt a félnek „segédjétől“ küldi el. Karrikaturára alkalmas tárgy, de mivel az ügy tisztán Meghívó a lalnű „Népbank“ részv. társaságiak f. évi márczius hó 10-én d. u, 4 órako saját helyiségében tartandó rendkívüli közgyűlésére, melynek tárgya lesz: Elnök esetleg egy felügyelő bizottság —, vagy egy igazatósági tag választása. Halmi, 1901. febr. 22. Az igazgatóság Varga Károly alelnök.