Szamos, 1900. december (32. évfolyam, 97-104. szám)

1900-12-16 / 101. szám

első sorban a társadalom és nem a hatóság kötelessége. S ez a kötelesség anyagi és erkölcsi kötelesség is egyszersmind mert az öngyilkos a mellett, hogy korai elhalálo­zása folytán nem teljesiti azokat a szolgála­tokat, melyeket a lársadalom minden tagjá­tól joggal megkövetelhet, még erkölcsi kárt is okoz, mert tetteinek hírével megmételyezi a fiatalság minden rósz iránt oly annyira fogékony erőtlen lelkét. Nem szándékunk jelen sorainkkal a bal­lépéstől visszatartani azokat, akik önhibájuk folytán hasonlottak meg a világgal, mert aki nem tartja magát méltónak arra, hogy tovább is a társadalom tagja maradjon, nem érdemli meg, hogy a társadalom csak egy mozdu­latot is tegyen megmentésére, hanem azok­nak az érdekében emeljük fel tiltakozó sza­vunkat, a kik a társadalom mai téves felfo­gásának áldozatai gyanánt egyedül és kizá­rólag azért akarnak megválni az élettől, hogy a gyávaság megszégyenítő bélyegét a hóm lokukra ne süssék Remélhetőleg a közeljövőben mind na gyobb tért fognak hódítani a modern psycho- logiának az öngyilkosságról hirdetett fentebb ismertetett tanai s akkor aztán hova tovább kevesbedni log azoknak a szerencsétlen em­bereknek száma is, a kik meggondolatlanul sajátkezüleg dobták el maguktól az életet. Színház. Szegeily Zelma jutalomjátéka. Konti E 1 e- ven ördög operettjét választotta Szegedy Zelma kisasszony jutalomjátókául — bizony kevés szerencsével. Azt hisszük, hogy ha az újabb operette-termékek egyikót választja, nem kongott volna a szinház az ürességtől és una­lomtól. Mert bár igen szép darab az eleven ör­dög:, de senkit sem érdekel többé, mert évek hosszú sora óta folyton műsoron van. A kisasz- szony külömben sem tartozik azok köze, akiket a közönség — mint kedvenczeit még akkor is megjutalmazza, ha két jutalomjáték van egy héten, de elvégre is Szegedy Zelma megérde­melte volna, hogy legalább ez estén honorálja közönségünk igyekezetét, melylyel minden sze­repében találkozunk. Az előadást illetőleg csak annyit jegyzünk meg, hogy kedvetlenül, nehéz­kesen ment és magán a jutalmazandón is lát­szott, hogy minden lelkesedés nélkül énekli és játsza szerepét. Pedig a kisasszonyt inspirál­hatta volna az a rengeteg virág, ékszer és egyéb ajándék, melylyel tisztelői elhalmozták. A többi előadók: Réthy Lina, Hetónyi, Kemény, Kathry hasonló indispoziczióval müküdtek. Jászay Ma­riska Herminje azonban nemcsak színtelen és kedvetlen, de határozottan hanyag, rossz ala­kítás. Lemondás. Karczag poetikus színmüve előzte meg szerdán a jutalomjátékot — igen jó előadásban, de teljesen üres ház előtt. Holóczy szép és értelmes Irénje egyike legbájosabb ala­kításainak. Pénteken megismételték az Asszonyok a kaszárnyában czimii franczia bohózatot mérsékelt helyárak daczára is üres ház előtt. L. Fáy Szeréna vendégjátéka iránt olyan érdeklődés mutatkozik, hogy az igazgató intéz­kedése folytán már a mai naptól kezdve lehet előjegyzéseket tenni. Színre fog kerülni Debora, Angello és a Yaleni nász. HÍRROVAT. Az 1901. év közeledtével fölkérjük a mélyen tisztelt vidéki előfizetőinket, hogy hátralékaikat beküldeni s előfizetéseiket megújítani szíves­kedjenek. * U,j kanonok. Király őfelsége a szatmári j székes káptalanban fokozatos előléptetés, folytán megüresedett mesterkanonokságot Pemp Antal czimzetes kanonok és felsőbányái plébánosnak adományozta. * Püspöki adomány. Meszlónyi Gyula püspök, karácsonyi ajándékul a város szegényei j között való kiosztás végett a plébániai-hivatal­hoz 200 koronát küldött át. * Beteg püspök. Egész Debreczen közön­sége, felekezeti különbség nélkül, aggódó rész* j véttel lesi a híreket Kiss Áron püspök, főrendi­házi tag betegségéről. A 86 éves főpásztornak a nyakán a múlt héten veszedelmes daganat | támadt. Szombaton az orvosok műtétet hajtőt tak végre rajta. Azóta lassú javulás állott be s most már az agg püspök túl van a veszélyen. ‘ ügyészségi megbízott. Az igazságügymi­niszter Joannes Viktor halmi lakost, ügyvédje- j löltet a helybeli kir. ügyészség kerületébe ügyész- ; ségi megbízottul nevezte ki. * Gyászhir. Városunk egyik tapasztalatok- . bau gazdag matrónája, özv. Braud Mártonná f. hó 12-én meghalt 88 korában, épen azon | napon, talán épen azon órában, a melyen azelőtt j 88 évvel született. Nyugodjék békében. * Vizsgaletétel. Simkó Géza a „Nagy-Ká- | roly és Vidéke“ laptársunk főmunkatársa, a jog- I tudományi államvizsgálatot a dobreczeni jog­akadémián jósikerrel letette. * A miniszter köszöneté. A ;,vallás- és köz- I oktatásügyi miniszter Kos z t r a Ignácz csoma- j közi plébánosnak, azon áldozatkészségéért, hogy j a n. károlyi esperesi tanítói körnek pályatételek jutalmazására 200 korona alapítványt tett, elis­merő köszönetét nyilvánította. S akkor . . . akkor . . . Tudom, hogy 28 évemmel Nem az akasztófán száradnék. Csak azt az egyet tudhatnám, Hogy holnap üyenkor mi vár reám! Oh, csak egy pillanatra visszajöhetnék, Jó anyám, kis fiam hozzátok sietnék, Csak egy pillanatig köztetek, Aztán veszszek ! Titeket is szerettelek Egry, Kelemen, Lázár, De bocsássatok meg, Nekem ők kedvesebbek. Végül még néhány szó a született gonosz­tevő értelmiségéről. Ez nem mutat ugyan oly mérvű zavart, mint az érzés és kedély világa, mindazonáltal nem tekinthető még e téren sem teljesen hibátlannak, mivel valamennyi elmemü- velet szoros kapcsolatban áll egymással. Cam­pagne reámutatott a józan Ítélőképesség hiá­nyára KrafFt-Ebing nem észlelte ugyan az ilyen egyéneknél az értelmi tehetség tulajdon­képpeni rendellenességét, de megengedi, hogy az ilyen emberek együgyüek és hogy bűncse­lekmények elkövetésénél nem elég óvatosak, badarságot követnek el, hazudoznak elannyira, hogy végül még maguk is elhiszik hazugságai­kat. Battanoli két született gonosztevője sok oldalú ismeretekkel birt, kellemes írás- és be­szélő-modoruk volt, hévvel beszéltek és — mé­gis csak jól idomított papagályok voltak. Vannak igen értelmesnek látszó született gonosztevők, ezek a ritkábbak; de annál na­gyobb számuak ama született gonosztevők, kik buták; ezek a gyakoriabbak, mikéut a közön­séges gonosztevők között a tolvajok. Valameuy- nyien azonban, még azok is, kiknek értelmi tehetsége hibátlannak látszik, túlzott hiúságuk­ból kifolyólag téves következtetésekre jutnak és minduntalan otromba módon ellenmondanak ön- J maguknak ; pld. Agnoletti is jogosultnak tar- ] tóttá, hogy egy ember, a ki páros viadalra való kihivást nem fogad el, börtönbe csukassék. A | nagyzásról és a bizarr ellenmondásokról szóban és tettben már szó volt fentebb példák kapcsán, nemkülönben arról, hogy a született gonosztevő fajjellege: a könnyelműség és az alattomosság. Ezek az egyének taníthatók ugyan, de bennsőleg nem nevelhetők és nem javíthatók, mert ehhez érzés és kedély kell, az meg nincsen j nekik ; az erkölcsi hülyeség úgyszólván vérükben \ van, mondhatni nemzósük óta. Nemesebb érzel- j mek iránt nem fogékonyak ; a hol mi érzés és kedély által vezettetjük magunkat, ott ők ösz- tönszerüen önzésből cselekszenek. Ez okból ál­landó harczban állanak a családdal és társada­lommal. Az emberi társadalomnak ezért joga, sőt kötelessége is, hogy tagjai megvédése végett az ilyen közveszélyes elemeket egyszersmindenkor- ra. ártalmatlanná tegye. S mégis bizonyos szá­nalmat kelt az ilyen béte humaine, már csak azért is, mert nem önhibájából lett embertársai ellenségévé, nem is a környezet és a körülmé­nyek tették őt azzá, a. melyek ellen küzdhetett volna, hanem bal végzete, hogy annak született. * A szatmár-uémeti ev. ref. felsőbb leány­iskola növendékei, az iskola tanszereinek gyara­pítására f. hó 18-án kedden, az intézet nagyter­mében, a tanárkar vezetése mellett tánczczal egybekötött g y e r m e k-h angversanyt rendez­nek. a következő műsorral : 1. Ének. előadja a kar. 2. Találós mese, szavalják: Koós Katalin, Héty Juliska és Szombathy Ilona. 3. TÜNDÉREK ÜNNEPE. Látványos színmű 1 felvonásban. SZEMÉLYEK: Tündér Ilona . Fogarassy Juliska. Kópé, szolgája . Hájtájer Mariska. Pókhálócskák Vajay Etelka és Bőd Ilona. Harmatcseppek . Kelemen Lili és Kövy Cornélia. Fénybogárkák . Nagy Margit és Nagy Ilonka. Ibolyácskák . Losonczy Giziké és Draskóczy Jolán. Szegfűk . . Fekésházy Irma és Somlyódy Nándin. Napsugarak . Ffeund Ella és Kőváry Margit. Rózsák . . Csaba Cara, Berey M. és Balássy J. ) testvérek Kovács Leona. Juliska, J Literáty Ilona. Erzsi, unokatestvérük Félegyházy Erzsiké. Fräulein Sperling Grosz Mariska. 4. Duett, éneklik : Dóka Emma és Literáty Erzsiké. 5. Mariska a színházba mely. Monolog/ előadja: Balogh Etelka. 6. HUSHAGYÓ-KEDD. Vígjáték 1 felvonásban. SZEMÉLYEK: Dombavné .....................................Nagy Adél. Kl árika, j ^ .... Szendy Jenőké. Emma, J J Dómján Erzsiké. Erzsiké, I Kőrösmezey Etelka. Ilonka, I .. jAi i tv » ' 1 Szimonisz Cornélia. T3 íi * f növendékek Dombvnenal n , . T r , Bella, I Debreczenyi Juliska. Olga, I Szathmáry Erzsiké. Kati, szakácsné .... Kenéz Jolánka. 7. Patkány házassága. Szavalják : Berghofer Ilona, Kovács Anna, Taar Ella, Nagy Juliska, Sza- leczky Irma és Ungváry Ilona. 8. Daljáték, éneklik: Kenéz Jolánka, Dómján Er­zsiké, Kőrösmezey Etelka, Szendy Jenőke, Deb­reczenyi Juliska, Bereczky Mariska, Literáty Erzsiké, Lakos Irén, Komoróczy Leona, Lite­ráty Hona, Balázsy Juliska és Dóka Emma. 9. Az együgyü paraszt, szavalja Bernáth Izabella. 10. Zsuzsa anyó pacsirtája. Népszínmű 2 felvonásban. SZEMÉLYEK: Zsuzsa anyó . . . Bereczky Mariska. Magda (árva leány) . . . Dóka Emma. Évi, gazdag falusi leány . Báránv Thekla. ) gazdag falusi fiuk . £ováts Margit. Kálmán, J B ® Bardoli Juliska. 1 Berey Mariska, Horváth Irén, Kőrösmezey Teréz, Gyulay ‘“""(‘T’"" !■ . . . IRóza, Vaáry Juliska, Szi­monisz Cornélia és Sza- leczky Irma. 11. Losonczy özvegye, szavalja: Literáty Erzsiké. 12. Tavasz sinfonia. előadják: Szabó Irén és Kőrösmezey Teréz dalosok; Erdőss Erzsiké, Szűcs Róza, Vaáry Juliska, Schwarcz Irén és Cserepes Margit csörgősök; Komoróczy Leona füle mile; Bartha Juliska és Kováts Margit trombitások; Frankó Boriska és Barcsay Er­zsiké kereplők; Vácy Jolán triangl; Zeisler Róza, Fridmann Helén, Berky Juliska és Gyu­lay Róza kakukok; Nagy Irma, Horváth Irén, Pásztor Anna és Iza, Markovits Bianka, Woll- ner Gizella, Perlmutter Irén, Mandelbaum Ida, Vajda Irén, Szintai Irma, Dallos Gizella, Anderkó Emma és Mariska, Fodor Etelka, Brilla Jolán, < Aidlitz Jenni, Mándy Viola, Bakcsy Piroska, ' Boros Juliska, Szabó Margit, Rácz Margit, Rácz Emma, Kováts Anna, Berghofer Ilona, Szom­bathy Ilona, Szaletzky Irma, Fodor Róza és Nagy Juliska fürjek; Osváth Gedeon, Germarz Jenő és Wodiáner József hegedűsök. A növendékek eme kis mulatságára ezen az utón hívja meg az ev. ref. felsőbb leányiskola ta­nárkara a t. szülőket és rokonokat, valamint álta­lában a gyermek és tanügybarátokat. — Kezdete 7 órakor. — Beléptidij: felnőtteknek 2 korona, ta­nulóknak 1 korona, 10 éven aluli gyermekeknek 60 fillér. * Jubileumi ünnepély. A szatmári kath. legényegylet a keresztény Magyarország kilencz- százados fennállásának emlékére f. 1900. évi deczember hó 23-án a „Czeczil“-egylet díszter­mében ünnepséget rendez, melynek sorrendje a következő : 1. Alkalmi óda, Erdőssy K.-tól. Szavalja : Pintye Pál, e. t. 2 . rBetlehemnek pusztájában“, karácsonyi pásztorjáték, irta Tóth József Személyek : Abdias gazda Bottyán Antal e. t. Euos számadó juhász: Bottyán István e. t. Alef, pásztor : Bartha József e. t. Beth, pásztor: Zágonyi Imre e. t. Gimmel, pásztor : Vokla János e. t. Daleth, j pásztor : Pászkán

Next

/
Thumbnails
Contents